Espolarte - Tengeri emlősök - Cetek - Ámbrás cet

Ámbrás cet

Physeter macrocephalus


Ámbrás cet. Copyright: Chris Harman

Rendszertani helye

Az ámbrás cet a cetek (Cetacea) rendjén és a fogascetek (Odontoceti) alrendjén belül az ámbráscetfélék (Physeteridae) családjába tartozik. Ebbe a családba jelenleg nem sorolnak más fajt; korábban ide sorolták a két törpeámbráscet-fajt (Kogia breviceps és Kogia simus) is.

Az ámbrás cet már az ókor óta ismert az európaiak előtt. Linné 1758-ban megjelent alapműve, a Systema Naturae, már tartalmazza leírását. Nemzetségnévként az Arisztotelésztől származó Physeter nevet adta az állatnak; ez a görög fiszeter (örvény) szóból ered. Linné különböző szerzők nyomán négy ámbráscetfajt (Physeter microps, Physeter tursio, Physeter catodon, Physeter macrocephalus) különböztetett meg. Később nyilvánvalóvá vált, hogy valójában csak egy fajról van szó. Ennek 1911-ben a Physeter catodon, majd 1938-ban mégis inkább a Physeter macrocephalus nevet adták. A catodon jelentése: "aminek csak alul vannak fogai", míg a macrocephalus annyit jelent: "nagy fejű". Utóbbit nemcsak a bagoly mondja, hanem az ámbrás cetre csakugyan ráillik.

Elnevezései

Hagyományos angol neve sperm whale. Ez a furcsa név onnan ered, hogy a cet fejében nagy mennyiségű áttetsző, olajszerű folyadék van, amelynek a rendeltetésére a régi bálnavadászok nem tudtak rájönni, s arra a következtetésre jutottak, hogy az a cet spermája (spermaceti). Előkelőbb elnevezése great sperm whale. A magyar név egy másik értékes nyersanyagra utal, amely viszont az állat beleiben termelődik.

Leírása

A legnagyobb termetű fogascet, de a sziláscetek előtt sem kell szégyenkeznie méretei miatt. Egy kifejlett hím 15 m hosszú és 36 tonna súlyú. A nőstények jóval kisebbek, átlagosan 11 m hosszúak és 20 tonnát nyomnak. A ma ismert legnagyobb hímek 20 m, a nőstények 17 m testhosszat érnek el; a nantucketi bálnavadász-múzeumban azonban őriznek egy alsó állkapcsot, amelynek méreteiből arra lehet következtetni, hogy tulajdonosa 28 m hosszú és 150 tonna súlyú lehetett. Az újszülött borjak hossza 4 m, és 1000 kg-ot nyomnak.

Feje nagyon nagy, szögletes. A hímek feje még nagyobb, mint a nőstényeké, és a teljes testhossz egyharmadát is kiteheti. A fej aszimmetrikus, az orrnyílás nem középen, hanem baloldalt van. Az ámbrás cetnek hátuszonya nincs, de hátának hátsó harmadánál alacsony púp látható; emögött 4-5 kisebb púp sorakozik. Melluszonya kicsi, tömpe végű. Farokuszonya minden más cetfajénál nagyobb, háromszög alakú.

Bőre, eltérően a sziláscetek sima bőrétől, ráncos, durva felületű. Valamennyi állat közül az ámbrás cetnek van a legvastagabb bőre: a fejen és a nyakon a bőr 35 cm vastag is lehet. Színe sötét acélszürke, enyhe barnás árnyalattal. Az ajkak körül a bőr fehér. Elszórt fehér foltok lehetnek az állat fején, farkán, a köldök és a púpok körül. Ezek a világos foltok idővel egyre nagyobbakká válnak, és az idős állatok akár teljesen is kifehéredhetnek. Az ámbrás cetek bőrén általában kör alakú sebhelyek is láthatók, amelyek a cet kedvenc zsákmányának, az óriás tintahalnak a szívókorongjaitól származnak.

Az ámbrás cet bőrén különféle élősködők is élnek. A sarkvidéki állatok bőre a rengeteg kovamoszattól zöldes árnyalatúvá válik; a meleg égövben ezek a moszatok nincsenek jelen. A kacsakagylók főleg a cet farokuszonyán és a szája körül telepednek meg. A bálnatetvek közül a Cyamus catadontis és a Neocyamus physeteris szakosodott erre a fajra; előbbi a kifejlett hímeket, utóbbi a nőstényeket és a borjakat kedveli.

Mint fentebb említettem, az ámbrás cetnek óriási feje és ahhoz képest kicsi és keskeny alsó állkapcsa van. Egy 15 m hosszú kifejlett ámbrás cet alsó állkapcsa mindössze 20 cm széles. Az alsó állkapocs egy-egy oldalán 18—29 ovális keresztmetszetű, kúp alakú fog van. Egy-egy fog 20 cm hosszú és 1 kg súlyú is lehet. A fogak azonban csak 10 éves korban törik át az ínyt. A felső állkapocsban csak csökevényes, az ínyt át nem törő fogak vannak. Találtak egészséges, jó húsban levő ámbrás ceteket, amelyeknek egyáltalán nem volt foguk; ebből arra lehet következtetni, hogy az állatok fogaiknak nem zsákmányuk elejtésekor, hanem a többi ámbrás cettel való verekedésben veszik hasznát.


Ámbrás cet koponyája. Fotó: Arnys

Az ámbrás cet agya átlagosan 8 kg súlyú, de a 10 kg-ot is elérheti. Mind a ma élő, mind a földtörténet során élt állatok közt ez a legnagyobb agy. A fej hatalmas tömegének legnagyobb részét azonban a koponyán kívül elhelyezkedő, a felső állkapocsra nehezedő, a delfinek "dinnyéjéhez" hasonló spermaceti-szerv teszi ki. Ennek az izmos falú üreges szervnek a felső részét áttetsző, lehűtve viasszerűen megszilárduló folyadék, a spermaceti tölti ki; alsó részében zsíros anyag van, amelyet a bálnavadászok szemétnek (junk) neveztek, mert kereskedelmi értéke elmaradt a cet más részeiből nyerhető zsiradéktól. A spermaceti funkcióját nem ismerjük biztosan. Egyes kutatók szerint a cetre ható felhajtóerő szabályozására szolgál. A spermacetin belül ugyanis vannak olyan járatok és hólyagok, amelyekbe az állat vizet vagy levegőt szívhat be. Ha le akar merülni, vizet szív be, ezáltal a spermaceti megszilárdul és sűrűbbé válik; felemelkedéskor kiengedi a vizet, a spermaceti felmelegszik és kitágul, megnövelve az állat testére ható felhajtóerőt. Más elméletek szerint a hímek verekedéseinél van jelentősége (igen nagyot lehet ütni vele); ismét mások szerint a hanghullámok fókuszálására szolgál.

A gerinc 50 csigolyából áll. A hét nyakcsigolya közül hat egy merev egységgé olvadt össze. Az ámbrás cetnek 11 pár bordája van. Sok állatnál megtalálható a csökevényes combcsont.

Némelyik ámbrás cetnek a bélrendszerében szürke ámbra (ambergris) keletkezik, ami egy gyantaszerű, ragadós anyag. Egy 13 m hosszú elejtett cet beleiben 420 kg ámbrát találtak. Az ámbrát a cet időnként kiüríti, ilyenkor az anyag a víz felszínén úszik. Eredete ellenére az ámbra kellemes illatú anyag; évszázadokon keresztül az illatszerkészítés rendkívül keresett és drága nyersanyaga volt.

Elterjedési területe

Az ámbrás cet minden óceánban és minden éghajlati övben előfordul. Leginkább a mélytengeri árkok vidékét és a hideg tengeráramlások területét kedveli. Elkerüli viszont a nagy kiterjedésű selfeket, a zárt melléktengereket (pl. a Fekete-tengert), valamint a jéggel borított tengereket. Vándorló életmódot folytat: az állatok télire az Egyenlítő közelébe húzódnak, nyáron viszont a magasabb szélességek felé vándorolnak. A nőstények és a fiatal állatok nemigen jutnak túl az északi vagy a déli szélesség 40. fokán, a kifejlett hímek viszont egészen a sarkkörig elvándorolnak.

Felismerése

Az ámbrás cet a tengeren könnyen felismerhető. Amikor az állat a felszínre jön, először mindig fejét mutatja meg. A fújás hangja egy kilométerről is hallható. A kifújt párafelhő 3—5 m hosszú, és a vízszintessel 45 °-os szöget zár be. Mielőtt a cet lemerülne, hátát és jellegzetes púpjait is megmutatja, végül farokuszonyát is a felszín fölé emeli.

Az ámbrás cet a hasonló nagyságú és mozgású hosszúszárnyú bálnától (Megaptera novaeangliae) az alábbiak alapján különböztethető meg:

Sajnos, az ámbrás cetek gyakran partra vetődnek, alkalmanként tömegesen is. A parton talált elpusztult állat hatalmas fejéről és aránytalanul keskeny alsó állkapcsáról könnyen felismerhető.

Életmódja, viselkedése

Az ámbrás cet elsősorban tintahalakkal táplálkozik. Több mint negyvenféle tintahal szerepel az ámbrás cet étlapján, de a kedvence a Moroteuthis robusta nevű, nagy mélységben élő, 2 m törzshosszúságú állat. Elejti a legnagyobb testű lábasfejűeket, így a 12 méteresre is megnövő Architeuthist is, de nem veti meg az apróbb puhatestűeket sem. Emellett más tengeri állatokat, például akár 4 m hosszú cápákat, rájákat, tőkehalat, tengeri sügért, medúzákat, rákokat, teknősöket is elfogyaszt. A hímek gyakrabban fognak meg nagytestű állatokat, mint a nőstények. Egy kifejlett ámbrás cetnek naponta egy tonna táplálékra van szüksége. A tápláló eledeleken kívül vödröt, drótot, gumicsizmát, műanyag szatyrot és főleg homokot is találtak ámbrás cetek gyomrában.

Az ámbrás cet a legmélyebbre merülő tengeri emlős. Minden bizonnyal képesek 3000 m mélyre is lemerülni, mivel egy elejtett cet gyomrában olyan cápát találtak, amely ilyen mélységben, a tengerfenéken él. Ha az ilyen merülések ritkák is, 1000 m mélyre rendszeresen lemerülnek az állatok. Az ámbrás cet csaknem függőlegesen bukik a mélybe, odalent egy helyben várakozik zsákmányára, majd függőlegesen felemelkedik, és csaknem ugyanott bukkan felszínre, ahol lebukott. Lefelé 7—8 km/h, felfelé 9 km/h sebességet is elér. Hosszabb merülést követően mintegy 10 percig marad a felszín közelében, és ezalatt 10—15 másodpercenként vesz levegőt, majd ismét hosszabb időre lemerül. A régi cetvadászok is ismerték azt a szabályszerűséget, hogy ahány láb hosszú az ámbrás cet, annyiszor vesz egymás után levegőt (tehát egy 15 méteres állat 50-szer), majd ugyanennyi percig marad a mélyben.

Társas életük alapegysége a hárem, amely általában 20—30 nőstényből és azok borjaiból áll. A felnövekvő hím utódok elhagyják a háremet, és "agglegénycsapatokat" alkotnak; egy ilyen csapatnak legfeljebb 20 tagja van. Az idősebb hímek általában magányosan élnek. Néha több csapat is csatlakozik egymáshoz, és akár 1000 állatból álló csoportosulások is létrejöhetnek. Az ámbrás cetek társas viselkedése összefüggést mutat a hold fázisaival: a legnagyobb csoportok teliholdkor alakulnak ki.

Az egy háremhez tartozó nőstények szorosan összetartanak, és segítik egymást. Amikor az egyik nőstény ellik, a többiek körbeveszik, védelmezik. Az is előfordul, hogy az anyaállatok egymás borját szoptatják. Ha egy állat megsérül, társai orrukkal befelé fordulva körbeveszik, és a felszínen tartják. A kardszárnyú delfinek csoportjai is megtámadhatják a háremeket; ilyenkor arra törekszenek, hogy egy-egy fiatal borjút elszakítsanak társaitól, és megöljék. A hárem felnőtt tagjai ilyenkor fejükkel kifelé fordulva körbeveszik és védelmezik a fiatal állatokat. Egy ereje teljében levő hím ámbrás cetet, okulva ebből a szomorú történetből, a kardszárnyú delfinek sem mernek megtámadni.

A párzási időszak télen van. A hímek verekednek a párzás jogáért. Mivel a győztes hím egy egész háremet megkaphat, gyakran igen durva küzdelem alakul ki, az állatok súlyos sérüléseket szenvedhetnek, fogaik kitörhetnek. A vemhesség 14—16 hónapig tart. Az anya a borját egy-két évig, esetleg tovább is szoptatja, majd további 9 hónapig nem fogamzóképes, így egy-egy nőstény csak minden negyedik évben hozhat utódot a világra.

A fiatal állatok 10 éves koruk körül válnak ivaréretté, amikor a hímek átlagosan 12, a nőstények pedig 9 méteresek. A nőstények ebben az életkorban el is kezdenek szaporodni, a hímek viszont csak 25 éves korukra válnak olyan erőssé, hogy társaikat legyőzve nőstényhez juthatnak. A hímek egészen 50 éves korukig, a nőstények 30 éves korukig növekednek. A 40 évesnél idősebb nőstények csak ritka esetben szaporodnak. Az ámbrás cetek 70 évig vagy még tovább is elélhetnek.

A delfinekhez hasonlóan az ámbrás cet is képes a visszhang alapján tájékozódni, zsákmányát megtalálni. Erre a célra másodpercenként 20—50 kattanást bocsátanak ki; e hangjeleknek az állatok közötti kapcsolattartásban is szerepük lehet. A hangjelek számítógépes elemzésével azonosítani lehet az azokat kibocsátó példányt. Emellett az ámbrás cetek sípolásszerű, az ember által is jól hallható hangokat is kibocsátanak.

Az ámbrás cetnek különösen erős öngyilkos hajlamai vannak: előfordul, hogy több tucat állatból álló csoportok együttesen partra vetődnek, és ott elpusztulnak. A tömeges öngyilkosság általában a háremeket érinti. Ilyenkor először egyetlen, beteg, sérült, vagy tájékozódó képességét vesztett állat vetődik partra. Ez erős vészkiáltást hallat, amely az emberi fül számára alig hallható, de például a kutyák már érzékelik; ettől a közelben tartózkodó cetcsapat megzavarodik, majd egy-egy állat elválik a csapattól, és a partra úszik. Végül a teljes csapat a partra kerülhet. Ha az elsőnek partra vetődött cetet azonnal elpusztítják, azzal a többi állat pusztulása megelőzhető lehet.

Természetvédelmi helyzete

Az ámbrás cetet egyes természeti népek, köztük Indonézia őslakói ősidők óta vadászták. Kereskedelmi célú vadászatát amerikai halászok kezdték meg a 18. század elején; az első állatot állítólag egy bizonyos Christopher Hussey kapitány ejtette el 1712-ben. Az ámbrás cet igen értékes zsákmánynak bizonyult: viszonylag lassan mozgott, a sebesült állatot társai nem hagyták el, így tömegesen le lehetett gyilkolni őket; a megölt állatok teteme többnyire nem süllyedt el; zsírjukból lámpaolajat, gyertyát, szappant, gépolajat, zsírkrétát, rozsdásodás ellen védő anyagot lehetett készíteni, az ámbrát pedig az illatszeripar hasznosította. A cetek természetesen nem szolgáltatták be önként az értékes zsiradékot, hanem keményen védekeztek, és sok cetvadászt megöltek. 1820-ban az Essex bálnavadászhajót egy ámbrás cet elsüllyesztette, és a 21 matrózból végül csak nyolcan menekültek meg, azon az áron, hogy több társukat megették. Egy hasonlóan súlyos, bár fiktív katasztrófát ír le Hermann Melville Moby Dick című, örökbecsű regényében.

A veszélyek ellenére az ámbrás cet vadászata gyorsan fellendült. Központjának a Massachusetts állambeli Nantucket számított; innen futott ki a fent említett Essex és a Melville regényében szereplő Pequod is. A cetvadászhajók egyre távolabb merészkedtek az új-angliai partvidéktől, s 1800 körül már az Indiai- és a Csendes-óceán legtávolabbi zugaiban is folyt a vadászat. A 18. század végén más nemzetek is bekapcsolódtak a vadászatba, de a legnagyobb cetvadászati hatalom az Egyesült Államok maradt. 1850-ben 729 amerikai hajó üldözte az ámbrás ceteket. 1880 körül a cetvadászat hanyatlásnak indult, mert a kőolaj felhasználása a bálnaolajénál gazdaságosabbnak bizonyult. A 19. század folyamán mintegy 200.000 ámbrás cetet öltek meg.

A II. világháború után az ámbrás cetek vadászata ismét fellendült. Ekkorra az Egyesült Államok felhagyott a cetvadászattal, és helyét Japán, Oroszország, Norvégia és Izland vették át. A vadászat 1963-ban tetőzött, amikor is 30.000 ámbrás cetet ejtettek el. 1985-ben az International Whaling Commission teljeskörű védelem alá helyezte a fajt, és 1988-ban, utolsónak, a japánok is abbahagyták a vadászatot. A 20. században mintegy 770.000 ámbrás cetet öltek meg.

Becslések szerint a kereskedelmi célú vadászat megindulása előtt mintegy egymillió ámbrás cet élhetett a világon. Az 1980-as évekre számuk mintegy 300.000-re csökkent; azóta lassú növekedésnek indult. Globális állatszámlálást nem végeztek, de egyes régiókban összeszámolták az ámbrás ceteket: ennek alapján a faj világállománya 360.000-re tehető. Ma is sok állat pusztul el véletlenül a halászok hálóiban, vagy hajókkal történt ütközések miatt; állományukat veszélyezteti a tengerek szennyeződése is. A Vörös Könyv az ámbrás cetet a sérülékeny (vulnerable) kategóriába sorolja.