Espolarte - Tengeri emlősök - Cetek - Grönlandi bálna

Grönlandi bálna

Balaena mysticetus

Rendszertani helye

A grönlandi bálna (Balaena mysticetus) az északi, a japán és a déli simabálnával együtt a sziláscetek (Mysticeti) alrendjébe, azon belül a simabálnák (Balaenidae) családjába tartozik.

A grönlandi bálnát Linné írta le 1758-ban megjelent rendszertani művében. Ő állapította meg a Balaena mysticetus tudományos nevet is; a mysticetus szó a görög musztax ('bajusz') és ketosz ('tengeri szörny') szavakból származik; a bajusz itt a szilalemezekre utal. Innen ered az alrend elnevezése is.

Elnevezései

E cetfaj különböző nyelvű elnevezései vagy az állat élőhelyére, vagy uszony nélküli, sima hátára, vagy koponyájának ívelt, íjhoz hasonló alakjára utalnak.

Leírása

A grönlandi bálna igen nagytestű állat. Átlagos testhossza 15 m, súlya 90 tonna; a legnagyobb példányok 20 m hosszúak és 110 tonna súlyúak lehetnek; ezt a súlyt egyedül a kék bálna (Balaenoptera musculus) haladja meg. A nőstények valamivel nagyobbak a hímeknél. A borjak születéskor 3,5 - 4,5 m hosszúak. A grönlandi bálna zsírrétege 28 cm vastag is lehet, az összes cet közül a legvastagabb.

Teste zömök, kövér. Feje hatalmas, még az északi és a déli simabálnáénál is nagyobb, a teljes testhossz 40 %-át teheti ki. Ívelt felső állkapcsának mindkét oldaláról 300—400, 4 m hosszú (minden más bálnáénál hosszabb) szilalemez lóg. Háta sima, hátuszonya nincs.

Bőre básonyos fekete színű. Felső ajkán, melluszonyán, a szeme körül és a farkán világosabb, szürkés foltok lehetnek. Alsó ajka fehér vagy sárgás színű, sötét pettyekkel. A fiatal borjak bőre kékesfekete. A grönlandi bána bőrén nincsenek kinövések, bőrkeményedések. A szilalemezek feketék vagy sötészürkék, napfényben fémesen, zöldesen csillognak.

Elterjedési területe

A grönlandi bálna az Északi-sarkvidéken él; ez az egyetlen bálnafaj, amely sohasem vándorol mérsékeltövi vizekre. Négy (egyes kutatók szerint öt) földrajzilag elkülönülő, egymással nem keveredő populációja különböztethető meg:

A grönlandi bálna kedveli a partmenti sekély vizeket, öblöket, tengerszorosokat, de mélyebb területeken is megfordul. Az összefüggő jégtakaró alá is bemerészkedik. Amikor levegőért a felszínre kell jönnie, képes 60 cm vastag jégréteget is áttörni.

Felismerése

A grönlandi bálna könnyen felismerhető sima, fekete, hátuszony nélküli hátáról. A kifejlett állatoknak jól látható "nyakuk" van, azaz testük a fej és a törzs között összeszűkül. Ha a bálnát megközelítik, fejét felemeli, hogy jobban lásson, s ekkor fehér alsó ajka is látható lesz. Két orrnyílásán át egyszerre két, akár 7 m magas párafelhőt fújnak ki, ezek szemből V alakban látszanak. Merülés előtt farkát magasan a víz fölé emeli, majd függőlegesen alábukik.

A grönlandi bálnát esetleg össze lehet téveszteni a északi simabálnával. Azonban csak a Bering-tengerben fordul elő mind a két faj, és az északi simabálna csak nyáron, a grönlandi bálna pedig csak télen szokott ott tartózkodni. A grönlandi bálnát sima bőre is megkülönbözteti rokonától.

Életmódja, viselkedése

Lassan, 5 km/h körüli sebességgel mozog. Jellemzően 20 percig tartózkodik a víz alatt; hosszabb merülés után 3 percig a felszín közelében marad, és ezalatt 4 — 6 alkalommal vesz levegőt. Szükség esetén azonban egy teljes órát is képes a víz alatt tölteni.

Rajokban élő, apró rákokkal táplálkozik. Kedvencei a Calanus plumchrus és a Calanus cristatus. Emellett kisebb puhatestűeket is eszik. Nyitott szájjal, közvetlenül a vízfelszín alatt úszik a planktonfelhőn át, és amikor már elegendő állatka akadt fent a szilalemezeken, lenyeli őket.

A párzási idény kora tavasszal van. Udvarlás idején mind a hímek, mind a nőstények nagyokat ugranak, vagy farkukkal a vízfelszínt csapkodják. Párzás közben a bálnák függőlegesen állnak a vízben. A vemhesség 13 - 14 hónapig tart. A nőstények április és június között hozzák világra borjukat (néha ikreket), amely ezután egy évig szopik. A grönlandi bálna 3 - 4 évenként szaporodhat.

A fiatal állatok 15 évesen érik el az ivarérettséget; ekkor 12 - 13 m hosszúak. Újabb kutatások szerint a grönlandi bálna rendkívül hosszú életű lehet. Egy 2007-ben elejtett bálna szalonnájában 1890 körül készült szigonyhegyet találtak, tehát az állat legalábbis 120 év körül járhatott. Jeffrey Bada kaliforniai kutató molekuláris vizsgálatok alapján azt állítja, hogy egy általa megvizsgált példány 211 éves volt. Ha mindez igaz, akkor a grönlandi bálna a világ leghosszabb életű emlősállata lehet.

Mielőtt a vadászat megritkította volna őket, a grönlandi bálnák 50 - 100 tagú csapatokat is alkottak. Előfordul, hogy csoportosan vadásznak, tucatnyi bálna ék alakban együtt mozog, ezzel megnehezítve zsákmányállataik elmenekülését.

A grönlandi bálna más simabálnákhoz hasonlóan nagyon alacsony frekvenciájú, nagyon erős hangokat bocsát ki, amelyeknek a társakkal való kapcsolattartásban lehet szerepük. Különösen sokat vokalizálnak az állatok párzási időszakban.

Természetvédelmi helyzete

A grönlandi bálna lassan úszik, halála után teste nem süllyed el, azonkívül sok zsír és halcsont nyerhető belőle, ezért a bálnavadászok már korán vadászni kezdték. Kereskedelmi célú vadászata a Spitzbergák térségében a 17. században, Kanadában a 19. század elején, a Csendes-óceánon 1840 körül kezdődött meg, a 20. század elején pedig mindenütt megszűnt.

Ma a világon 18 ezer grönlandi bálna élhet. Ezzel a létszámmal a faj nem tekinthető veszélyeztetettnek, a védelemre szoruló (conservation dependent) kategóriába sorolják.

A legnépesebb a nyugati arktikus populáció: létszámát 10 ezerre teszik. Ezeket a bálnákat az őslakosok ma is vadásszák: az alaszkai eszkimók évente 25 - 40, a csukcsok 5 állatot ejtenek el. Az állomány fennmaradását azonban ez nem veszélyezteti, sőt, számuk ma is növekszik, bár még nem éri el az iparszerű bálnavadászatot megelőző szintet. A Davis-szorosban és a Hudson-öbölben összesen legalább 7000 grönlandi bálna él. Ezzel szemben az Ohotszki-tengeren mindössze 300 - 400 példány, a Spitzbergák térségében pedig néhányszor tíz példány maradt.