Espolarte - Tengeri emlősök - Hőszabályozás

"Nem itt, nem ma este és nem így."

A tengeri emlősök hőszabályozása

A cetek melegvérű állatok, tehát testhőmérsékletüket közel állandó értéken kell tartaniuk, különben elpusztulnak. A víz, még a meleg víz is, nem is beszélve a sarki jeges vizekről, nagyságrendekkel gyorsabban vezeti el a hőt, mint a levegő, ezért a cetek hőszabályozó rendszerét a természet különösen nehéz probléma elé állította. Szerencsére az intelligens állatok kiválóan megoldották a problémát, nem úgy, mint például Füleske.

A hőveszteséget csökkenti a tengeri emlősök nagy testmérete is. Ha egy állat testhosszát képzeletben a kétszeresére növeljük, testének felülete a négyszeresére, térfogata és így tömege viszont a nyolcszorosára nő. Ezáltal az egységnyi tömegre jutó testfelület a felére csökken. Mivel az állatok a test felszínén keresztül veszítenek hőt, ez segíti őket testük hőjének megtartásában. Ez az oka annak, hogy nincsenek egér nagyságú fókák vagy delfinek — pedig milyen aranyosak volnának!

A hőszabályozás fő szerve a bőr alatti zsírréteg. Ennek vastagsága a legnagyobb bálnákon az 50 cm-t is elérheti. A hasonló nagyságú cetfajok közül annak van vastagabb zsírrétege, amelyik hidegebb éghajlaton él, így például a hideg égövet kedvelő közönséges barnadelfin szalonnája négyszer olyan vastag, mint a trópusi csíkos delfiné.

Az uszonyokat viszont nem lehet ilyen zsírréteggel ormótlanná tenni, ezért a delfineknek vagy a fókáknak ez a testrészük a legfázósabb. Ezért a fókák könnyebb lubickolás közben az uszonyaikat gyakran a víz fölé tartják.

A zsírrétegnek szerepe van az áramvonalas testalak kialakításában is, és energiatartalékul szolgál azokra az időszakokra, amikor az állat nem jut elegendő táplálékhoz (némely bálnafaj példányai rendszeresen hónapokig koplalnak). Sajnos, a bálnazsír ipari nyersanyagként is jól hasznosítható, s ez az idők során igen sok bálna életébe került.

A ceteknek (és a fókáknak is) van egy retus mirabilis ("csodálatos háló") nevű szervük. Ez a szerv vékony falú vérerek bonyolult hálózata, amely a hátsó bordák között, valamint a kiálló testrészek (uszonyok) területén alakul ki. A retus mirabilis az artériák és a vénák közötti hőcserét biztosítja. Az uszonyok felől érkező, lehűlt vért szállító vénák szorosan összefonódnak a meleg vért szállító artériákkal, így a vénás vér felmelegszik.

A ceteknek és a valódi fókáknak nincs herezacskójuk, a herék a hasüregben helyezkednek el. Ezáltal a test áramvonalasabbá válik. Ismert, hogy a herék érzékenyek a melegre, ezért nem egészséges a férfiaknak szűk farmernadrágban járni, és valószínűleg ezért alakultak ki az emlősök többségénél a herezacskók is. Nagy szerencse, hogy a többi mirigy nem ilyen érzékeny a melegre. Képzeljük el például, ha a pajzsmirigyét mindenki a nyakában lógó ráncos pajzsmirigyzacskóban hordaná, milyen csúnya lenne az! Emiatt a delfinekben és a fókákban a hátuszony, illetve a hátsó végtagok felől érkező vénák összefonódnak a heréket ellátó artériákkal, akár több fokkal csökkentve a herék hőmérsékletét. A nőstény állatoknál hasonló mechanizmus óvja a magzatot a túlmelegedéstől.

Retus mirabilisük nemcsak a tengeri emlősöknek van, hanem például a cápáknak, a tonhalaknak, egyes tengeri madaraknak, valamint a lajhároknak és a sörényes hangyászoknak is (nekik ugyan miért?)

Az anyagcsere sebessége is függ a víz hőmérsékletétől. Amikor egy palackorrú delfint kísérletképpen 25 °C-os vízből 15 °C-os vízbe helyeztek, az állat energiafelhasználása 40 százalékkal nőtt.

A meleg éghajlaton élő tengeri emlősöknek testük túlzott felmelegedésétől is tartaniuk kell, hiszen a vastag zsírréteg megnehezíti a hőleadást. Ez főleg a parton tartózkodó fókák számára jelent problémát. Ezért a fókák, amikor csak lehet, belemennek a vízbe, vagy belefekszenek a parton kialakult pocsolyákba. Máskor az uszonyaikkal nedves homokot szórnak magukra. A barátfókák mélyedéseket ásnak a nedves homokba, és abba fekszenek. A cetek esetében a közvetlenül a bőr alatt vezető erekben a vérkeringés melegben intenzívebbé válik, ezzel is fokozva a hőleadást.