Espolarte - Feliciano, a kardszárnyú delfin - Lenny cápa története

"Fehér cápák, még emlékszem rátok: mennyit úszkáltam közöttetek..."

Mindig is érdekeltek a Bermuda-háromszögben rejtélyesen eltűnt hajókról szóló legendák. Ezért az Atlanti-óceán északi részén tett egyik utazásom során felkerestem ezt a területet is. A Bermuda-szigetektől nem messze váratlanul szembetalálkoztam egy nagy fehér cápával.

"Szia, Lenny vagyok", mutatkozott be udvariasan. "Te ki vagy?"

Bemutatkoztam én is. A cápa érdeklődéssel nézegetett nagy, zöld szemeivel.

"Ugye, nem vagy idevalósi?", kérdezte végül.

"Nem. Dél-Amerikából jöttem, a Valdés Nemzeti Parkból."

"Jaj, de érdekes! Még sohasem találkoztam dél-amerikai cápával!"

"Én nem vagyok cápa", világosítottam fel. "Delfin vagyok."

"Tényleg?", csodálkozott Lenny. "Pedig pont úgy nézel ki, mint a papám egyik barátja, Don Giorgio. Ismered Don Giorgiót?"

"Sajnos, senkit sem ismerek errefelé. De szívesen megismerkednék vele."

Lenny cápa

"Majd én bemutatlak neki, jó? Meg a papámnak is!", mondta Lenny lelkesen. Azután hirtelen elszomorodott. "De hát te delfin vagy, akkor biztosan félsz a cápáktól! Pedig tőlem nem kell félned, nem bántalak. És amíg velem vagy, a többi cápa sem fog bántani. Ne félj tőlem, jó?"

"Nem félek tőled", nyugtattam meg a cápát.

"Jaj, de jó! Annyira utálom, hogy mindenki fél tőlem! Akkor talán játszhatnánk valamit, például fogócskázhatnánk. Vagy éhes vagy, ennél inkább valamit?"

"Nálunk az a szokás, hogy először fogócskázunk, azután eszünk", feleltem. Fergetegeset játszottunk együtt, először ő vett űzőbe engem, azután én őt. Lenny cápa gyors és ügyes volt, bírta a tempómat, és egy cseppet sem félt tőlem.

"A játék megvolt, mehetünk enni", mondta végül. Azzal nekilátott a vízfelszínen úszó hínár elfogyasztásának. Engem mindig is érdekeltek a különleges, ismeretlen ételek, ezért én is nagyot haraptam a vízinövényekből. Utálatos íze volt, de az illendőség kedvéért szép adagot megettem belőle.

"Ugye, finom?", kérdezte Lenny.

"Finom bizony", válaszoltam. "De azért a saláta mellé ennék valami húst is."

A cápa egyszeriben borzasztó fancsali képet vágott. "Csak nem akarsz megenni valakit?", kérdezte. "Csak nem vagy te is olyan, mint a többiek?"

"Ugyan, nyugodj meg. Nem bántom a barátaidat. De valami komolyabbat tényleg ehetnénk."

"Én vegetáriánus vagyok", mondta Lenny. "Nem eszem húst."

"Halat sem?", kérdeztem.

"Nem. Irtózom attól a gondolattól, hogy megegyem ezeket az aranyos kis halacskákat, vagy akármelyik édes kis tengeri herkentyűt. Csak zöldséget eszem. És nem én vagyok az egyetlen cápa, aki így gondolkodik. Ott vannak például azok a cápák, akikkel Nemo, a bohóchal találkozott. Ők is azt mondták: A hal nem lakoma, hanem koma!"

Nem igazán hittem neki. Lenny kifejlett cápa volt, termetre alig kisebb nálam, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki hiányosan táplálkozik. Lehetséges volna, hogy egy cápa pusztán hínárral és tengerifűvel éljen?

Azt a gondolatot, hogy én is áttérjek a vegetáriánizmusra, sajnos hamar el kellett vetnem. Megártott ugyanis a szokatlan ebéd, egész nap hasgörcseim voltak tőle. Lenny mellettem maradt, simogatott az uszonyaival, és felajánlotta, hogy kihívja az állatorvost. Késő este, amikor jobban lettem, elbúcsúzott tőlem.


Másnap reggel egy másik cápa jött oda hozzám.

"Frankie vagyok. Az öcsém arról mesélt nekem, hogy összebarátkozott egy delfinnel. Te vagy az?", kérdezte.

"Nyilván", feleltem. "Elég furcsa cápa az öcséd. Nem eszik húst. Te sem?"

"Ugyan már", mondta a cápa. "Lenny bolond. Mindig azt hajtogatja, hogy nem volna képes egy állatot sem elpusztítani. Nem képes felfogni, hogy a cápának a gyilkolás a dolga. De azért csak a testvérem. Aki bántani merné, annak velem gyűlne meg a baja."

"Nem fogom bántani", mondtam, és rávigyorogtam a cápára úgy, hogy minden fogam kilátszott.

"Azt is hallottam, Dél-Amerikából jöttél", folytatta a cápa. "Talán bizony Kolumbiából? A kábítószer-maffiának dolgozol?"

"Argentin vagyok, és azt sem tudom, mi az a kábítószer."

"Giorgiónak dolgozol?"

"Az öcséd is Giorgiót emlegette", feleltem. "Ki az?"

"Egy fajtádbéli, aki mindig beleüti az orrát a mi dolgunkba. Tudod te, delfin, ki az én apám?"

"Nem."

"Az én apám Don Lino, a keresztapa. Nem ajánlatos uszonyt húzni vele. El kell menned hozzá, és elmondanod neki, kiféle-miféle vagy, és mit keresel errefelé." Azzal megfordult, és elúszott.


Két nappal később két kardszárnyú delfinnel találkoztam.

"Giorgio Farnesi vagyok", mutatkozott be az egyik, igen korosnak látszó delfin. "Ez pedig Giuseppe, a fiam. Bizonyára hallottál már rólunk."

"Hallottam bizony", feleltem. "A cápák beszéltek rólad."

"Persze. Volt néhány közös üzletem Lino cápával meg az egyik fiával, Frankievel. Bántott téged Frankie?"

"Mit gondolsz, mit tennék azzal a cápával, aki bántani merészelne?", kérdeztem nevetve.

"Pontosan azt, amit Frankievel is tett valaki", felelte Giorgio. "Ma reggel döglötten találták a tenger fenekén. Nem te ölted meg?"

"Hozzá sem nyúltam."

"Elhiszem. Lino azonban arra fog gyanakodni, hogy mi tettük. Bosszút akar majd állni érte. El kell mennünk Frankie temetésére. Ha távol maradnánk, azzal még gyanúsabbá tennénk magunkat."

Így hát csatlakoztam Giorgióhoz, és együtt kerestük fel Don Lino cápa lakóhelyét, egy nagy óceánjáró roncsát (mint az közismert, a Bermuda-háromszögben rengeteg hajóroncs van). Egy cápa-pap igen szívhezszóló gyászbeszédet mondott az értelmetlen halált halt Frankieről. Azután a kimúlt cápát lepedőbe csavarva a tengerbe dobták, és hagyták elsodródni.

A temetésen rengeteg tengeri ragadozó volt jelen, főleg cápák. A legelőkelőbbek, köztük Giorgio és én, a temetés után elmentünk Don Lino szalonjába, és részvétünket nyilvánítottuk az öreg cápának. Lenny meglepetésünkre nem volt jelen, és senki sem tudta, mi lehet vele. Don Lino azt mondta, hogy bármi áron felkutatja azt, aki ezt tette fiával, és kibelezi, kifilézi stb. Hozzátette azonban, hogy a jelenlevők közül senkit sem gyanúsít a gaztettel, hiszen Frankie tetemét hiánytalan állapotban találták meg; egy vérbeli cápa (minket is annak tekint) degeszre ette volna magát. A beszéd után egy öreg és rendkívül undorító tigriscápa énekelt a gyászolóknak.

Giorgióval korán távoznunk kellett, bizonyos testi szükségletek miatt (nevezetesen, a felszínre kellett jönnünk levegőért). Giorgio felajánlotta, hogy szálljak be a vállalkozásába. Védelmi pénzt szed a környékbeli halaktól, és aki nem hajlandó fizetni, azt megeszi. Pedzegette, hogy együtt leszámolhatnánk legnagyobb riválisával, Linóval is. Nemet mondtam neki. Jobban szeretem a szabad életet: oda megyek, ahová akarok, és azt az állatot eszem meg, aki éppen megtetszik. Azonkívül semmi kedvem ahhoz, hogy hátralevő életemet az orlandói vagy a San Diego-i fegyházban töltsem.

Elbúcsúztam Giorgiótól, és még néhány napot a környék hajóroncsainak tanulmányozásával töltöttem. Két nappal a temetés után egy tőkehallal találkoztam, aki azt mondotta, hogy egy Oscar nevű cápaölő tevékenykedik a közeli korallszirten, ő ütötte agyon Frankie-t, most pedig Lennyvel is végzett. És húzzam el a belemet (!), különben szól Oscarnak, aki szusit csinál belőlem. Ezt a halat persze megettem, de később másoktól is hasonló fenyegetéseket hallottam.

Végül arra a gondolatra jutottam, hogy talán egy hozzám hasonló kardszárnyú delfin az, aki sorra leöldösi a szervezett bűnözésben részt vevő cápákat. Hiszen én magam is rendelkezem némi gyakorlattal a cápaölésben, és Giorgio is eleve rám gyanakodott. Szegény Lenny...

Pár nappal később az a hír jutott el hozzám, hogy Don Lino túszként fogva tartja Oscar párját, és megöli, ha a cápaölő nem adja meg magát neki. És, ha feltételezéseim helyesek... csak nem hagyhatom, hogy egy delfintársamat cápák tépjék szét! Meg kell mentenem — életem árán is, ha kell.

Amikor beúsztam az elsüllyedt óceánjáró dísztermébe, a helyiség már csaknem tele volt. Számos fehér cápa, pörölycápa és tigriscápa foglalt helyet az asztal körül. Ott volt Giorgio és Giuseppe is, valamint néhány kardhal. Azután megérkezett Lenny is. Nyakában sálat viselt, hogy eltakarja kopoltyúnyílásait, háta égszínkékre volt festve. "Sebastián vagyok, a delfin", mutatkozott be. Lenny társaságában volt egy rémült arcú fugu és egy zöld halacska. Ennek a fajta halnak egyszer már magam is igénybe vettem a szolgáltatásait, amikor egy halfejet kellett kipiszkálni a fogaim közül. Utolsónak Don Lino jött be a terembe.

Mindig tudtam, hogy a cápák nem intelligens állatok, mégis meglepett, hogy egyikük sem ismerte fel Lennyt, még a saját apja sem. A cápaöléssel pedig nem minket gyanúsítottak, hanem a kis zöld halat. Pedig ez a hal nem sok kárt tehet egy cápában, akármilyen jól is ismeri a capoeiragem művészetét. Előkerült a túszként fogva tartott nőhal is, alig tízcentis jószág, aki nem is hasonlított a "félelmetes" Oscarra. Ekkor újabb váratlan fordulat következett be: Lenny lennyelte a nőhalat. Oscart nem rázta meg társa elvesztése, körbeúszta az asztalt, sértegette a ragadozókat, az egyik pörölycápának kanalat ragasztott a két szeme közé, a kardhal orrát az asztallapba szúrta, nekünk pedig olyan ocsmányságokat mondott, hogy szegény Giorgio rosszul lett a haragtól.

Lenny sem lehetett valami jól, mert mindent kiokádott, ami a gyomrában volt, többek között egy hegedűt, egy autó rendszámtábláját, egy felfújt strandlabdát, és az imént lenyelt nőstény halat, akinek semmi baja sem esett. Lenny egyébként is hajlamos lehet a hányásra, mert ezek után Lino azonnal ráismert. Megható jelenet következett: apa és fia egymás nyakába borultak. Oscarék közben kimenekültek a teremből. Amikor Lino észrevette ezt, utánuk eredt, de beszorult a hajóablakba, s csak nagy nehezen tudta kiszabadítani magát.

A következő jelenetet csak a cápák elbeszéléséből ismerem. Oscar állítólag megverte és megalázta Linót, aki végül feladta az utána folytatott hajszát. Kiderült az is, hogy Oscar nem ölt meg egyetlen cápát sem: Frankie-t egy óvatlanul leeresztett horgony vágta fejbe, és úgy agyoncsapta, hogy rögtön felfordult. Furcsa halál, az az egy biztos. Magam is sok tragédiát láttam a tengeri állatok körében, sőt az előidézésükben is nagy gyakorlatom van, de ilyenről még csak nem is hallottam.

Amikor Lino visszatért, felfedtem neki kilétemet. "Nem vagyok cápa. Delfin vagyok, kardszárnyú delfin. De tudok úgy harapni, mint akármelyik cápa."

"Nem baj", mondta az öreg cápa. "Az a fontos, hogy a fiam nem delfin többé. Te meg, Feliciano, vigyázz, nehogy a fejedre essen egy horgony", óvott jóságosan.

A hajóroncsot elhagyva azt vettem észre, hogy egyre jobban viszket a bőröm. Nem is csoda, hiszen a cápák otthona nagyon is piszkos volt. Rengeteg Cyamus, Balanus és egyéb utálatos élősködő telepedett meg rajtam. Megkérdeztem Giuseppét, nem ismer-e a környéken egy vakarózásra alkalmas szirtet.

"Ugyan már", mondta Giuseppe. "Menjünk el Martin Scorseséhez a Bálnamosóba!"

El is mentünk a Bálnamosóba, ahol a tulajdonos, a Martin Scorsese nevű fugu — ugyanaz, akivel a cápáknál is találkoztunk — nagyon udvariasan fogadott bennünket. Ügyes kis halak orrunktól a farkunkig lemostak és ledörzsöltek bennünket, és az összes kellemetlen potyautast eltávolították. Egy ámbrás cettel is találkoztunk a mosóban, és nagyon jól elbeszélgettünk. Scorsese úr olajozást és korrózióvédelmet is ajánlott, de erre nem tartottunk igényt.

Ez a fürdő olyannyira jólesett, hogy másnap újra eljöttem, ezúttal egyedül.

Következő nap elindultam hazafelé. Lenny is elkísért egy darabon. Egyszer csak találkoztunk a kardhallal, akinek az orrát Oscar beleszúrta az asztalba.

"Szia, Feliciano, szia, Lenny", mondta a hal. "Jilly vagyok. Legyünk barátok! Én az orromon viselem a kardomat, te meg a hátad közepén, de azért csak kis halak vagyunk egy nagy tóban."

Bánatosan hallgattam ezt az ostoba szöveget. Ez a nagyra nőtt sügér is a barátom akar lenni? Azután jönnek a tőkehalak, a lazacok, a heringek... még a végén vega (Alfa Lyrae) lesz belőlem is, mint szegény Lennyből! De azt sem akartam, hogy esetleg életre szóló csalódást okozzak szelíd lelkű cápa barátomnak. Lenny azonban megoldotta dilemmámat.

"Tudjátok, mire biztatott mindig az apám?", kérdezte.

"?Mire?"

"Arra, hogy legyek cápa", mondta Lenny. "Legyek hidegvérű gyilkos, mint szegény bátyám. Hát most az leszek! Pokolba a vegetáriánizmussal!"

Azon a napon Lenny igazi cápaként viselkedett, Jilly pedig ínyenceknek való ebédnek bizonyult. Nem maradt belőle más, mint a kardja.

"Isten veled, delfin barátom!", búcsúzott el végül Lenny. "Remélem, még találkozunk!"

"Sok szerencsét, Lenny cápa!", mondtam neki én is. "Frankie büszke lenne rád!"

Cápamese