Espolarte - Tengeri emlősök - Cetek - Kardszárnyú delfin

Kardszárnyú delfin

Orcinus orca


Kardszárnyú delfin

A kardszárnyú delfin (Orcinus orca) a legnagyobb testű delfinfaj. Az óceánokban világszerte előfordul. Ragadozó, nagytestű állatokat is megtámad. Közismert, népszerű állatfaj, delfináriumokban sok helyütt bemutatják.

Felfedezése, rendszertani helye

A kardszárnyú delfin az ókor óta ismert, megemlíti Plinius Természetrajzának IX. kötete is. Tudományos leírását Linné 1758-ban tengerészek beszámolói alapján készítette el, anélkül, hogy az állatot magát tanulmányozhatta volna. A faj Linné által választott latin neve Delphinus orca. 1860-ban Leopold Fitzinger a fajt - mivel jelentősen különbözik a közönséges delfintől (Delphinus delphis) - az Orcinus nemzetségbe helyezte át. 1940-ben Kellogg a Grampus nemzetségbe sorolta át a fajt; ezt a változtatást azóta elvetették.

A ma elfogadott rendszertani besorolás szerint a faj a cetek (Cetacea) rendjén és a fogascetek (Odontoceti) alrendjén belül a delfinfélék (Delphinidae) családjába tartozik.

Nem tisztázott teljesen, hogy a Földünkön élő összes kardszárnyú delfin egyetlen fajt alkot-e. Egyes tudósok külön fajnak tekintik az Antarktisz térségében élő, kisebb termetű kardszárnyú delfineket (Orcinus nanus vagy Orcinus glacialis).

A tudományos név további (elavult) változatai: Grampus orca, Grampus rectipinna, Orca gladiator, Orcinus rectipinna.

Elnevezései

A kardszárnyú delfin európai nyelvekben használt elnevezései vagy az orca szó alakváltozatai, vagy (mint a magyar név is) a hím kard alakú hátuszonyára utalnak, vagy pedig az állat ragadozó, "gyilkos" természetére utalnak: spekkhoggar jelentése szalonnatépő.

Leírása

Külső alakja. A kardszárnyú delfin a legnagyobb testű delfinfaj, de a cetek között a közepes nagyságúak közé tartozik. A hím átlagos hossza 8 m, max. 9,75 m, a nőstényé 7 m, max. 8,5 m. A borjak születéskor 2-2,4 m hosszúak. A felnőtt állatok 7200 kg súlyt érhetnek el.

Teste vaskos, áramvonalas alakú. Feje lekerekített, csőre alig észrevehető. Hátuszonya hosszú, a hímeké háromszögletű, a nőstényeké és a fiatal állatoké kisebb, hátrafelé hajló. Melluszonyai evező alakúak, hosszuk a hímeknél a teljes testhossz 20 %-a lehet, a nőstényeknél kisebb.

Fekete háta élesen elkülönül fehér hasától. A has háromágú villához hasonló fehér foltja a szájtól a végbélnyílás mögöttig húzódik, a hátuszony mögött az állat oldalára is felnyúlik. Feltűnő fehér folt van a szem mögött is. Közvetlenül a hátuszony mögött van egy nyeregszerű szürke folt. Fiatal állatokon a fekete részek szürkés, a fehér részek sárgás árnyalatúak lehetnek. Az Antarktisz térségében gyakori, hogy a hát nem fekete, hanem szürke színű. Észleltek teljesen fekete, valamint albinó példányokat is - ilyen volt például az 1970-ben Brit Kolumbiában befogott Chimo nevű állat.

A szem mögötti fehér folt alakja, a nyeregfolt mérete és a hátuszony alakja igen változatos. E vonások alapján szinte minden példány megkülönböztethető társaitól.

A kardszárnyú delfin bőrén élősködők is lehetnek, de közel sem annyi, mint egyes bálnáknál, amelyek egész sziklakertre valót gyűjtenek össze ezekből a kellemetlen jószágokból. A Cyamus orcini nevű élősködő rák kifejezetten a kardszárnyú delfinekre szakosodott. Találtak már a nemes ragadozó testén remorát is, ez egy vérszívó hal, cápaszopónak is nevezik.


Kardszárnyú delfin koponyája. Fotó: Thurner Hof. Szabad felhasználású (GNU)

Anatómiája. A felnőtt állatok koponyája 60-120 cm hosszú. Az alsó és a felső állkapocs egy-egy oldalán 10-13 erős, hegyes fog van. A fogak ovális keresztmetszetűek, befelé és hátrafelé görbülnek. Amikor a száj csukva van, a felső fogak az alsó fogközökbe illeszkednek. A felnőtt állatok foga 12 cm hosszú lehet, de ennek csak egyharmada emelkedik ki az ínyből. Mint a többi delfinnél, minden fog azonos formájú, nincsenek metsző-, szem- és zápfogak.

A gerinc 52 csigolyából áll: 7 nyakcsigolya, 12 hátcsigolya, 10 ágyékcsigolya és 23 farkcsigolya van. Az első négy nyakcsigolya egyetlen merev egységgé olvad össze. 11-13 pár borda van, ezek közül 6 pár kapcsolódik a szegycsonthoz.

A bőr alatt 6-10 cm vastag szalonnaréteg van; zsírjuknak köszönhetően az állatok két hónapig is koplalhatnak különösebb baj nélkül. A belek hossza meghaladja az 50 métert. A máj igen nagy, egy tonna súlyú is lehet, ami még a nagy bálnák között is tekintélyes méretnek számítana. Egy 4,3 m hosszú állatnak 46 literes tüdeje volt. A herék súlya meghaladja a 10 kg-ot, de mértek már 23 kg-ot is (ez csak az egyik here).

Elterjedési területe

Valamennyi óceán egész területén előfordul. Egészen a zajló jég pereméig elvándorol. A hűvös éghajlatú partmenti térségeket jobban kedveli, mint a trópusi övezetet és a nyílt tengert. Legnagyobb számban az Antarktiszt körülvevő tengerekben él. Sekély öblökben, folyók torkolatvidékén is gyakran látható. Vándorlásait nem annyira az éghajlati viszonyok, mint inkább a kedvelt zsákmányállatok mozgása vezérli. Ha útra kelnek, naponta átlagosan 100 km-t tesznek meg.

Bizonyos területekre ugyanazok a kardszárnyú delfinek évről évre visszajárnak, így a tudósoknak lehetőségük nyílik alapos tanulmányozásukra, a delfinkedvelő turistáknak pedig a velük való találkozásra. A legismertebb ilyen térség az amerikai Északnyugat, azaz Washington állam (USA) és Brit Kolumbia (Kanada) csendes-óceáni partvidéke; legalaposabban az itt élő kardszárnyú delfineket tanulmányozták. Ilyen hely továbbá a norvégiai Tysfjord, a Gibraltári-szoros, Kamcsatka egyes öblei és az argentínai Valdés-félsziget.

Képek a Gibraltári-szorosban élő kardszárnyú delfinekről

Felismerése

Legfeltűnőbb testrésze hosszú hátuszonya, amely a felnőtt hímeknél 2 m hosszú is lehet, de a nőstények és a fiatal hímek hátuszonya is hosszabb és hegyesebb minden más cetfajénál. A hím hátuszonya egyenes, néha előrehajló, míg a nőstényé hátrafelé görbül. Amikor a delfin levegőért a felszínre jön, hátuszonya mindig láthatóvá válik.

A hátuszonyon kívül feltűnő jellegzetesség a szem mögötti fehér folt is. A szürke nyeregfolt csak kedvező fényviszonyok mellett látható.

A felnőtt hímek semmilyen más cetfajjal sem téveszthetők össze. A nőstények és a fiatal állatok esetleg összetéveszthetők a Risso-delfinnel (Grampus griseus) vagy a kis kardszárnyú delfinnel (Pseudorca crassidens). Ezek az alábbiakban térnek el a kardszárnyú delfintől:

A partra vetődés a kardszárnyú delfinek között viszonylag ritka, főleg hím példányokat érinthet. Új-Zélandon és a Vancouver-szigeten fordult elő, hogy kardszárnyú delfinek tömegesen partra vetődtek. A parton talált elpusztult állat jellegzetes formájáról akkor is könnyen felismerhető, ha a bőr feketévé vált, és a feltűnő minták eltűntek.

Életmódja, viselkedése

Mozgása. A leggyorsabban úszó tengeri emlősök közé tartozik, 50 km/h-s sebességre is képes. Mint minden cet, farkukkal hajtja előre magát, a melluszonyok csak kormányzásra valók. Teljes tömegével képes a víz fölé ugrani. Gyakran függőleges helyzetben áll, és fejét a víz fölé emeli; ez a viselkedés a kémlelés (spyhopping). Máskor farkával, vagy melluszonyaival csapkodja a vízfelszínt.


Fotó: Jaime Ramos. Public domain

Általában 1-4 percet tölt a víz alatt, majd 3-5 alkalommal, 10-35 másodperces időközökben a felszínre jön levegőért. Amikor kiszuszogta magát, jöhet az újabb merülés. Az eddig mért leghosszabb merülés 17 percig tartott. Mesterséges körülmények között egy állatnak (ez biztosan Ahab vagy Ishmael volt) sikerült 260 m mélyre lemerülnie; természetben 173 m-es mélységet mértek.

Táplálkozása. A kardszárnyú delfinek igazi ragadozók, szinte minden kellően nagy tengeri állatot megtámadnak és elfogyasztanak. A halak mellett megeszik a delfineket, fókákat, tengeri madarakat, de még a náluk sokkal nagyobb bálnákat is. Ez nem jelenti azt, hogy minden példány bármely elébe kerülő állatot elejtené: az egyes csoportok eltérően táplálkoznak, egyesek csak halakkal, mások főleg tengeri emlősökkel, s ezek elfogására különböző módszereket alkalmaznak. — A kardszárnyú delfinek táplálkozása

Szaporodása. A vemhesség különböző források alapján 12—17 hónapig tart. Akárcsak a többi cetfajnál, egyszerre csak egy utód jön a világra. A szaporodási idény nem köthető egyetlen évszakhoz, de a borjak többsége ősszel vagy tél elején születik. A nőstény utódait egy éven át szoptatja.

Az első év során a fiatal állatok 43 %-a elpusztul. A nőstények 10-12 éves koruktól, a hímek pedig többnyire csak 20 éves koruk után szaporodnak, de állatkertben volt már példa arra, hogy egy nőstény 7 éves korában egészséges utódot hozott a világra. A nőstények átlagosan 50 évig élnek, a hímek viszont csak 29 évig. Természetesen elélhetnek jóval hosszabb ideig is, a nőstények 80-90, a hímek 50-60 évig. A negyedik évtizedükön túljutott nőstények általában már nem fogamzóképesek. Mivel két ellés között 4—5 év is eltelik, egy nősténynek élete során 4-6 borja születik.

Társas viszonyai. Társas lények, 5—20 tagú rajokban (pod) élnek. Az elsősorban az amerikai Északnyugaton végzett kutatások szerint egy-egy ilyen raj többnyire egy idősebb nőstényből, utódaiból és leányaitól született unokáiból áll; a családtagok egész életükön át összetartanak. A hímek, ha vannak is már utódaik, továbbra is anyjukkal maradnak, vagy magányosan élnek. — Az északnyugati kardszárnyú delfinek társas viszonyai

Hangja. A kardszárnyú delfin, más delfinekhez hasonlóan, hangjeleket bocsát ki, és a visszaverődő hanghullámok alapján tájékozódik, találja meg zsákmányát (echolokáció). Ennek során képesek azonos nagyságú, de különböző fajú halakat megkülönböztetni. Egymás közötti kommunikációjuk során többféle hangjelet is kibocsátanak. Ezek egy része az ember számára is hallható. Minden példány hangjelei mások. A hangjelek hasonlósága alapján következtetni lehet az állatok rokonsági fokára.

Természetvédelmi helyzete

A kardszárnyú delfin ma is viszonylag gyakori; hivatalos státusa védelemre szoruló (conservation dependent). Világállománya 100 ezer példányra becsülhető. A cetvadászat ezt a fajt is érintette, bár más fajoknál kisebb mértékben. Kereskedelmi célú vadászata 1960 és 1980 között volt a csúcsponton. Ebben az időszakban mintegy 6000 állatot öltek meg. Egy kardszárnyú delfinből 750-950 liter olajat lehet előállítani. - A kardszárnyú delfin vadászatának története

A kardszárnyú delfin állományait ma már nem a vadászat veszélyezteti, hanem a tengerek növekvő szennyeződése és zsákmányállataik túlzott lehalászása. Veszélyezteti az állatokat a megnövekedett hajóforgalom is: 2006-ban a népszerű kanadai delfint, Lunát, egy teherhajó gázolta halálra. Ugyancsak súlyos veszélyt jelentenek a haditengerészet által alkalmazott hangradarok (szonár) is.

Az 1960-as évek óta tartanak állatkertben kardszárnyú delfineket. 1985-től sikeresen szaporítják is őket. Jelenleg 45 állat él mesterséges körülmények között. - Kardszárnyú delfinek állatkerti tartása

Táplálkozása - Az északnyugati kardszárnyú delfinek társadalmi viszonyai - A déli rezidens közösség névsora - Luna és Springer története - Állatkerti tartása - Állatkertben élő példányok - Állatkertben elpusztult példányok - Kiszabadult példányok - Keiko élete - Vadászatának története