Espolarte - Tengeri emlősök - Cetek - Kardszárnyú delfin - Állatkerti tartásának története

Fogságban tartott kardszárnyú delfinek

Az első kísérletek

1961-ben történt az első kísérlet arra, hogy kardszárnyú delfineket befogjanak, és állatkertben kiállítsanak. Frank Brocato és Boots Calandrino, a Los Angeles-i Marineland alkalmazottai, befogtak egy nőstény kardszárnyú delfint, amely társaitól elszakadva, egyedül halászott Newport kikötőjében. Mihelyt állatkerti medencéjébe helyezték, fejjel a medence falának úszott. Másnap többször is a falhoz csapta fejét. Végül rángatózni kezdett, és elpusztult.

1962-ben Brocato és Calandrino újabb kísérlete ugyancsak tragikus eredménnyel zárult. A Haro-szorosban találtak egy kardszárnyúdelfin-párt; a nőstény éppen egy közönséges barna delfint üldözött. A kis delfin a csónak mögé próbált elbújni. A két állat egy ideig a csónak körül keringett. Calandrino ekkor lasszót vetett a kardszárnyú delfinre. A kötél az állat nyakára hurkolódott. Azután rátekeredett a csónak propellerére is, így a csónak mozgásképtelenné vált. A nőstény segélykiáltására a hím a segítségére sietett, s többször is a hajóra támadt. Brocato és Calandrino, akik korábban tanúi voltak annak, amikor kardszárnyú delfinek széttéptek egy 10 m hosszú óriáscápát, védekezésül fegyverükhöz nyúltak. A hím az első lövésre elmenekült, a hajóhoz kötözött nőstényt azonban kénytelenek voltak agyonlőni; az állat csak a tizedik lövéstől múlt ki. Gyomrában a boncolás során 25 lazacot találtak. A barna delfin túlélte a kalandot.

További történetek Calandrinóról 1 2 3

Moby Doll

1964-ben a vancouveri akvárium azzal bízott meg egy Samuel Burich nevű szobrászt, hogy lőjön egy kardszárnyú delfint, s a tetem alapján készítse el az állat életnagyságú modelljét. Sikerült is szigonyágyúval megsebesítenie egy fiatal állatot. Két másik delfin azonnal a sebesült segítségére sietett. Burich puskával többször is rálőtt az állatra, a lövések azonban nem bizonyultak halálosnak.

Az akvárium igazgatója, Murray Newman, az állat elevenen való befogása mellett döntött. A delfint a hátából kiálló szigonynyélre erősített kötéllel Vancouverbe vontatták. A viszontagságos utazás 16 órán át tartott.

A delfint Moby Doll névre keresztelték. 55 napon át nem fogadott el eleséget, bár gondozói az élő lazactól a lószívig mindennel próbálkoztak. Éjjel-nappal körbe-körbe úszkált medencéjében. Az 55. napon felhagyott az éhségsztrájkkal, és attól kezdve mindennap 100 kg halat evett meg. Hamarosan azonban megbetegedett, s három hónappal elfogása után kimúlt.

Moby Doll halálhíre világszerte a lapok címoldalára került. A londoni Times ugyanolyan terjedelemben közölte a gyászhírt, mint annak idején a II. világháború kitörését. A közvélemény az akvárium vezetőjét vádolta a delfin haláláért. Newman kijelentette: - Ez egy veszedelmes, vérengző ragadozó volt, aki bárkit elevenen lenyelhetett volna.

Az első sikerek

1965-ben két kardszárnyú delfint fogtak be. Egyiket halászok fogták el, véletlenül, a kanadai Namu falucska mellett. Ezért ő a Namu nevet kapta. Másikukat, Shamut, a Washington állambeli Carr-szorosban fogták be. Namu a seattle-i állatkertbe, míg Shamu a San Diego-i Sea World delfináriumába került. Mindketten a közönség igazi kedvenceivé váltak. Szelíd, barátságos természetükkel rengeteg ember szimpátiáját elnyerték. A nép megcsodálhatta, amint egy ember beugrik a vérszomjas kardszárnyú delfinek mellé a medencébe, vagy fejét a félelmetes fogak közé tartja, a ragadozó pedig nem szaggatja őt darabokra. Az első halálos baleset csaknem harminc évvel később következett be.

Namu főszereplésével játékfilm is készült egy szomorú kardszárnyú delfinről, akinek párját cetvadászok pusztították el, s ő magányában az emberek társaságát keresi.

1977-ben készült egy másik játékfilm is. Az alapszituáció itt is ugyanaz: egy halász megöl egy nőstény kardszárnyú delfint. A hímet azonban ez esetben keményebb fából faragták. Több hajót elsüllyesztett, felrobbantott egy benzinkutat, és legalább öt embert megölt. Végül farkának egyetlen csapásával kivégezte párja gyilkosát is. A film több világsztárt is felvonultatott: a kegyetlen halászt a ma inkább Dumbledore professzorként ismert Richard Harris, a delfin megmentéséért küzdő biológusnőt Charlotte Rampling alakította, és szerepet kapott a kor híres szépsége, Bo Derek is. A delfin szerepeket Yaka, Orky II, Corky II és egy műanyag modell alakították; a zenét Ennio Morricone szerezte.

Namu és Shamu már régen nincsenek közöttünk. Nevükkel azonban a delfináriumok látogatói ma is találkozhatnak. A több delfináriumot működtető Sea World ugyanis állatait rendszeresen Shamu, Namu és Kandu néven szerepelteti. Így azok, akik néhány év után ismét felkeresik San Diego vagy Orlando műintézményeit, megnyugodva állapíthatják meg, hogy kedvenc Shamujuk vagy Kandujuk milyen jól tartja magát. Kicsit meghízott vagy lefogyott, egyenesebb vagy görbébb lett a hátuszonya, talán a szemfoltja is más alakú lett...

Az amerikai Északnyugat

Az állatkerti bemutatásra szánt delfinek tömeges befogása 1967-ben indult meg. 1976-ig a befogások súlypontja az amerikai Északnyugat, Seattle és Vancouver térsége volt. Ezen a fjordokkal, szigetekkel, tengerszorosokkal tagolt, hegyes, erdős vidéken három-négyszáz kardszárnyú delfin él. Nagy részüknek ezekben az években alkalma nyílt megtapasztalni a delfinbefogók hálóit. Többségüket néhány óra múltán szabadon engedték, 56 állat azonban bekerült a delfináriumok üzleti világába. 11-en pedig a hálókban lelték halálukat.

Világszerte újabb és újabb állatkertek vásároltak kardszárnyú delfineket. Az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Franciaország, Hollandia, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Németország állatszerető polgárai személyesen is megismerkedhettek ezekkel a nem mindennapi állatokkal. E listára később felkerült Brazília, Hongkong, Mexikó, Spanyolország és Svájc is.

Új távlatok nyíltak meg a kardszárnyú delfinek katonai hasznosítása terén is. Korábban tengeri lőgyakorlatok célpontjaiként, esetleg katonai műszerek kenőolajainak alapanyagaként hasznosították őket. Most két hím állat, Ahab és Ishmael, több gömbölyűfejű delfin társaságában, az amerikai haditengerészet egy hawaii bázisára került. Arra képezték ki őket, hogy különféle tárgyakat a víz alatt megkeressenek és a felszínre hozzanak. Nevüket Melville Moby Dick című művének hőseiről kapták: Ahab a neve a Pequod bálnavadászhajó féllábú kapitányának, míg Ishmael az a zöldfülű bálnavadász, aki egyedül éli túl Moby Dick bosszúját. Ahab és Ishmael egy szép napon megszöktek a bázisról. Ahabot másnap, a bázistól 80 km-re elfogták; három évvel később kimúlt a bázison. Ishmael soha többé nem került elő. Talán még ma is él; ha meghalt, szabadon halt meg.

1970-ben fogták be Chimót, a fehér kardszárnyú delfint. Azon a vidéken korábban már több fehér állatot is megfigyeltek. Chimo, ez a fiatal nőstény delfin, nem maradt hófehér, bőrén megjelent a jellegzetes rajzolat, de fekete-fehér helyett világosszürke-fehérben. Mint kiderült, Chimo világos színe egy ritka betegség tünete volt: az állat Chediak-Higashi-szindrómában szenvedett. A betegség öröklődő, és az immunrendszer gyengeségét okozza. Embereken is előfordul, s a betegek általában nem érik meg a felnőttkort. Chimo sorsa sem alakult másként: 1972 őszén tüdőgyulladásban meghalt, dacára annak, hogy a legdrágább kezelést kapta, amit állat valaha is kapott. Chimo. A legtöbb, ami adható...

1970-ben három kardszárnyú delfin fulladt meg egy befogási akció során. Mindhármuk hasát felhasították, és súlyt kötöttek rájuk, nehogy felfúvódva kivetődjenek a partra. A tetemek ennek ellenére előkerültek, és most már le sem lehetett tagadni, hogy nem természetes halállal haltak meg. Az eset nagy felháborodást okozott. Ennek nyomán az amerikai és a kanadai hatóságok egyre szigorúbb korlátozásokat vezettek be a kardszárnyú delfinek befogásával kapcsolatban. A korlátozásoknak és a természetvédők fellépésének köszönhetően 1977-ben végleg megszűnt a delfinek befogása az északnyugati partoknál.

Az északnyugaton befogott kardszárnyú delfinek közül ma már csak ketten élnek. Corky II-t Kanadában, míg Lolitát Washington államban fogták be. Több, mint negyven éve élnek fogságban. Talán még mindig van remény, hogy egyszer visszatérhetnek a tengerbe, és szabadon élhetik le hátralevő éveiket.

Izland, Japán, Argentína, Oroszország

1976-tól az élő kardszárnyú delfinek befogásának súlypontja Izlandra tevődött át. 1989-ig 55 állatot fogtak be, és közülük állítólag egy sem pusztult el a hálókban. 8 izlandi delfin ma is él különböző delfináriumokban. A szintén Izlandról származó Keikót, szabadon engedték; másfél évvel később egy norvégiai fjordban pusztult el. (Itt olvasható Keiko története). Három másik állatot betegen, leromlott állapotban engedtek szabadon Hafnarfjörðurból, ők nemigen élték túl a szabadság első napjait.

A Japánban befogott kardszárnyú delfinek közül 16 jutott el különböző delfináriumokba. A Benkei III nevű állatot egy japán "magánszemély" vette magához. Nem tudok részleteket arról, milyen körülmények között tartotta a delfint, de az egy év múlva elpusztult. 2008-ban az utolsó is elpusztult a japán kardszárnyú delfinek közül.

Argentína partjainál három állatot fogtak be. Közülük ma már csak egy él, Kshamenk.

Az orosz kormányzat 2002-ben 10 kardszárnyú delfin befogására adott engedélyt. 2003 szeptemberében Kamcsatka közelében két állatot fogtak be. Egyikük még a befogás során hálóba gabalyodott és megfulladt, másikuk egy hónappal később, egy fekete-tengeri létesítményben múlt ki. 2012-ben ismét megpróbálkoztak kardszárnyú delfinek befogásával: augusztusban egy kifejlett nőstényt ejtettek fogságba, majd 2013 szeptemberében egy újabb kifejlett nőstényt, egy 8 éves hímet és egy 4 éves nőstényt sikerült befogni. Az állatokat jelenleg a nahodkai kikötőben tartják; a tervek szerint két példány Moszkvába, a másik kettő pedig Kínába kerülne.

A fogságban születettek

Már az 1960-as évektől kezdve próbálkoztak azzal, hogy a kardszárnyú delfineket mesterséges körülmények között szaporítsák. Ezek a próbálkozások azonban hosszú időn át nem jártak sikerrel.

1968-ban két vemhes nőstényt fogtak be, Kianut és Bonnie-t. Mindkettő holtan hozta világra magzatát, és Bonnie maga is belepusztult az ellésbe. 1970-ben megpróbálkoztak a mesterséges megtermékenyítéssel is. Az anya a franciaországi Antibes-ben élő Calypso, az apa pedig az angliai Flamingo Parkban élő Cuddles lett volna. A műveletben közreműködött David Taylor, a könyveiről Magyarországon is ismert állatorvos, aki később Cuddles borzalmas belső vérzéseit is sikeresen gyógykezelte. Ebből a távolsági frigyből sem születhetett utód, mert Calypso néhány hónappal később elpusztult.

1977-ben a kaliforniai Palos Verdesben először született fogságban kardszárnyú delfin. Anyja Corky II, apja Orky II volt. A kis delfin 18 napos korában meghalt. A következő években Corky II még három utódnak adott életet, de egyikük sem élt 46 napnál tovább. Három másik magzatot Corky holtan hozott világra.

1985-ben a texasi San Antonióban az izlandi származású Katina világra hozta Kalinát, akinek sikerült életben maradnia. Azóta ő is utódoknak adott életet.

Visszatérve Orky és Corky szomorú történetére: 1987-ben a Palos Verdes-i delfináriumot bezárták, Orkyt és Corkyt eladták a Sea World-nek. San Diegóba kerültek, ahol találkoztak a békétlen természetéről ismert Kanduval (aki ezen a néven az ötödik volt). Kandunak nem volt ellenére Orky közeledése, Corkyt viszont elkeseredett gyűlölettel fogadta. Orkyt baleset érte: egyik ugrószáma közben öttonnás súlyával rázuhant egyik idomárjára. Szent Jakabnak hála, a kaliforniai sebészeknek sikerült John Sillicket újból összeeszkábálniuk. Azután Orky megbetegedett. Csonttá-bőrré soványodva még megérte, hogy Kandu a világra hozta az egészséges Orkidot, majd három nappal később kimúlt. Orky özvegyeinek ezután sem sikerült barátnőkké válniuk. 1989 augusztusában Kandu úgy érezte, itt az idő a Corkyval való végső leszámolásra, egy delfinshow közben teljes erővel lefejelte társát. Corky keményebb volt, mint Kandu gondolta. Kandunak eltörött az állkapcsa, több ütőere felszakadt, s a közönség és a kicsi Orkid szeme láttára elvérzett.

1985 óta számos kardszárnyú delfin született állatkerti körülmények között. Közülük 32-en ma is élnek, ma már ők alkotják a fogságban élő orcák többségét. Sokukat egy-két éves korában elválasztották az anyjától; mint ismeretes, a természetben a kardszárnyú delfinek egész életükben anyjuk mellett maradnak. Ma már harmadik, sőt negyedik generációs állatkerti példányok is vannak. 2001-ben megszületett az első, mesterséges megtermékenyítésből származó kardszárnyú delfin is.

Balesetek

"Faltam, öleltem, öltem."
(Móricz Zsigmond)

Az évtizedek során négy emberi halálesetben volt részük fogságban tartott kardszárnyú delfineknek. Három esetben az (egyik) érintett állat Tillikum volt; kétségkívül ő tette a legtöbbet a vérszomjas ragadozó imázsának helyreállításáért. A hím delfint 1983. november 9-én az izlandi partok közelében fogták be. Neve a chinook indiánok nyelvéből származik. Ma ő a legnagyobb testű fogságban élő kardszárnyú, mintegy 5,5 tonnát nyom. Sikeres apaállat, különböző nőstényekkel 15 utódot nemzett részben természetes úton, részben mesterséges megtermékenyítés révén. Tillikumot gondozói szelíd, engedelmes állatnak ismerték meg.

1991-ben Tillikum a kanadai (Brit Kolumbia) Victoriában, a Sealand of the Pacific nevű oceanáriumban élt a Haida II és Nootka IV nevű nőstényekkel. 1991. február 21-én a velük dolgozó fiatal lány, a 20 éves Keltie Byrne, a medencébe esett. Az egyik nőstény megragadta, majd társaival többször is egymásnak dobálták, míg végül meg nem fulladt. Nem Keltie fel se könny, se szó, se vegyszer. Keltie Byrne halálában közrejátszhatott, hogy a delfineknek nem volt tapasztalatuk úszó emberekkel, továbbá, hogy mindkét nőstény vemhes volt, amiről a gondozók nem tudtak. Az intézményt nem sokkal később bezárták, s Tillikum a floridai Orlando delfináriumába került.

1999. július 5-én Tillikumot meglátogatta egyik rajongója, a különc természetű egykori Krishna-hivő, Daniel Dukes. Elbúbt az egyik mosdóban, majd zárás után fürdőnadrágra vetkőzött, átmászott a biztonsági korlátokon, és beugrott Tillikum medencéjébe. Reggel holtan és meztelenül találták, testén zúzódások voltak, herezacskója részben leszakadt. A kiváló egyházi férfiú - mivel sokat tett azért, hogy saját génjei ne terjedhessenek tovább, nagy mértékben hozzájárulva ezzel az emberi faj fejlődéséhez - Darwin-díjban részesült.

2010. február 24-én a Vacsorázz Shamuval című produkció közben Tillikum tucatnyi néző jelenlétében berántotta a vízbe a 40 éves Dawn Brancheau-t, a park alkalmazottját. Mire sikerült a delfin figyelmét elterelni, a hölgy halott volt. A boncolás szerint halálát fulladás és tompa erőművi behatás (blunt force trauma) okozta. A park megállapítása szerint Brancheau hosszú haja Tillikum fogaira tekeredett, és ez vezetett a tragédiához; tanúk állítása szerint viszont a delfin a karjánál fogva húzta be a vízbe a hölgyet.

Az OSHA, az amerikai munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a park megszegte a munkavédelmi szabályokat, ezért 75000 dollár büntetést róttak ki rájuk. Tillikumot azonban egyik haláleset miatt sem büntették meg. 2011 márciusától ismét részt vesz az előadásokban - bár ezek során egyetlen ember sem megy be mellé a vízbe.

A megyedik (időrendben harmadik) halálos baleset 2009. december 24-én a kanári szigeteki Loro Parque-ban történt. A Keto nevű delfin megragadta a park 29 éves alkalmazottját, Alexis Martínezt, és összeroppantotta a mellkasát. Martínez a mentőautóban belehalt sérüléseibe.

A jelen

2013-ban világszerte 12 állatkertben tartanak kardszárnyú delfineket. Ez a szám korábban jóval magasabb is volt. A 12 intézmény közül négy található az Amerikai Egyesült Államokban; ebből három a Sea World hálózatához tartozik. Két állatkert van Japánban, egy-egy Kanadában, Argentínában, Franciaországban, Spanyolországban (a Kanári-szigeteken), Hollandiában és Oroszországban.

A 13 állatkertben 48 kardszárnyú delfin él. Közülük 16-an szabadon, 32-en fogságban születtek. Három kivétellel olyan intézményekben élnek, ahol több kardszárnyú delfint tartanak, így fajtársaik társaságában lehetnek.

Mintegy 140 kardszárnyú delfin pusztult el fogságban. Tizenkettőnek sikerült kiszabadulnia. Ezek közül tízet néhány heti vagy havi fogság után, befogásuk helyétől nem messze engedtek szabadon, gyakran azért, mert közeli halálukra kellett számítani, és ezzel ártottak volna befogóik jó hírnevének. Másoknak, mint Charlie Chinnek és a hegyesorrú nősténynek, sikerült életben maradniuk. Ishmael maga vette kezébe sorsát; hogy milyen sikerrel, nem tudjuk. A delfináriumok világából egyedül Keikónak sikerült kiszabadulnia.

Az eddig fogságban tartott kardszárnyú delfinek névsora

Akik még élnek...
...és akik már nem
Akik túlélték