Espolarte - Tengeri emlősök - Cetek - Gömbölyűfejű delfin

Gömbölyűfejű delfin

Hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin (Globicephala melaena)

Rövidszárnyú gömbölyűfejű delfin (Globicephala macrorhynchus)


Gömbölyűfejű delfin

Rendszertani helye

A gömbölyűfejű delfin a ma elfogadott rendszertani besorolás szerint a cetek (Cetacea) rendjén és a fogascetek (Odontoceti) alrendjén belül a delfinfélék (Delphinidae) családjába tartozik. Korábban szokás volt a kardszárnyú delfinnel, a kis kardszárnyú delfinnel és még néhány rokon fajjal együtt egy önálló családba, a gömbölyűfejűdelfin-félék (Globicephalidae) közé sorolni. Mai ismereteink szerint a gömbölyűfejű delfin két faja él a Földön: a hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin (Globicephala melaena) és a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfin (Globicephala macrorhynchus).

A gömbölyűfejű delfint az európai ember régóta ismeri, a középkorban sokfelé vadászták. A hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin tudományos leírását Thomas Traill készítette el 1809-ben egy, az Orkney-szigeteken partra vetődött példány alapján; ő a Delphinus melas nevet adta a fajnak. A Globicephala (Globicephalus) nemzetségnevet 1828-ban René Lesson alkotta meg, jelentése "gömbölyű fejű". Lesson ennek a fajnak a Globicephalus melas ("fekete gömbölyű fejű") nevet adta, ez később a nőnemű Globicephala melaena alakra módosult.

A hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin déli féltekén élő változatát először Phocaena edwardii néven írták le. 1866-ban Gray felismerte, hogy a két állat egyazon fajhoz tartozik. Ma is van azonban olyan vélekedés, hogy a déli félteke hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfinjei külön alfajt alkotnak.

A rövidszárnyú gömbölyűfejű delfint Gray írta le 1846-ban Globicephalus macrorhynchus néven. A macrorhynchus jelentése "nagy csőrű"; ez az elnevezés nem találó, mert a gömbölyűfejű delfineknek nincs is külső csőrük. Gray leírt egy Globicephalus sieboldii nevű delfinfajt is, majd 1869-ben Edward Cope egy újabbat Globicephalus scammonii néven, azóta azonban kiderült, hogy ezek is a ma Globicephala macrorhynchus néven ismert fajhoz tartoznak.

Elnevezései

A gömbölyűfejű delfin angol neve pilot whale; ezt a nevet nem a repülőgépek pilótáiról, hanem a hajók révkalauzairól kapta, ugyanis azt tartották róla, hogy a halászokat elvezeti a heringrajokhoz. A két fajt az angol szakirodalomban longfin pilot whale és shortfin pilot whale néven ismerik. Az alább felsorolt nevek mindkét fajra vonatkoznak:

Leírása

A gömbölyűfejű delfinek a legnagyobb testű delfinek közé tartoznak; a cetek között közepes méretűnek számítanak. A felnőtt állatok testhossza 4—8 m, súlyuk elérheti a 3000 kg-t. A hímek jóval nagyobbak a nőstényeknél. A hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin valamivel nagyobbra nő rokonánál.

Testük hosszú, vaskos, farokrészük oldalról erősen összenyomott alakú. Feltűnő testrészük öblös homlokuk; magyar nevüket is innen kapták. A fiatal állatok feje keskenyebb, hegyesebb, s a kiöblösödés csak felnőtt korra alakul ki. A hímek homloka jobban kiöblösödik, mint a nőstényeké. Csőrük nincs. Hátuszonyuk nagy, széles és hátrafelé hajló, melluszonyuk hosszú, keskeny, hegyes, és ugyancsak hátrafelé hajlik. Színük fekete vagy sötétszürke; hasukon végighúzódik egy fehér csík, amely a torkuknál és a feneküknél kiszélesedik. A hátuszonyuk mögött egy nyeregszerű, szürkés folt van.


Gömbölyűfejű delfin hátuszonya. Több kép gömbölyűfejű delfinekről

Az alsó és a felső állkapocs egy-egy oldalán 7—12 nagy, görbe fog van. A csigolyák száma 58—60, az első hat nyakcsigolya egy merev egységgé olvadt össze. A cetfélék melluszonyában megtalálhatók mindazon csontok, mint pl. az ember kezében, a gömbölyűfejű delfin esetében pedig ennél több is: a kívülről nem is látható "mutatóujj" például 14 ujjpercből áll.

Elterjedési területe

A gömbölyűfejű delfinek mindhárom óceánban megtalálhatók. Az Atlanti-óceánban egészen a sarkkörig elvándorolnak. A Csendes-óceánban az északi szélesség 45. fokáig fordulnak elő. Elterjedési területük déli határa a déli szélesség 45. fokánál húzódik. A hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin a mérsékelt és hűvös éghajlatot, a másik faj a trópusi és a szubtrópusi tengereket kedveli; vannak azonban olyan övezetek, ahol mindkét faj előfordul.

Felismerése

A gömbölyűfejű delfin könnyen felismerhető jellegzetes formájú, széles hátuszonyáról és gömbölyű homlokáról. A hasonló nagyságú és színű kis kardszárnyú delfintől a következők alapján különböztethető meg:

A gömbölyűfejű delfinek két faja között látható különbség alig van. Egyik ilyen különbség, hogy, mint azt nevük is mutatja, a hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfinek melluszonya hosszabb a rövidszárnyúakénál. Eltérés van a melluszony alakjában is: a hosszúszárnyúaké derékszögben, könyökszerűen megtörik, míg a rövidszárnyúaké egyenletesen görbül hátrafelé. Emellett a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfineknek látható nyakuk van, míg a hosszúszárnyúaknak nincs. Ezeket a sajátságokat azonban a tengeren nem könnyű észrevenni.

Életmódja, viselkedése

Fő táplálékuk a tintahal. Emellett halakat, például tőkehalat, makrélát is esznek. Egy felnőtt állatnak naponta 35 kg táplálékra van szüksége.

A gömbölyűfejű delfinek 6 éves koruk körül válnak ivaréretté. A nőstények ebben az életkorban szaporodnak is. A hímek viszont verekednek egymással a párzás jogáért, ezért csak az erősebb és idősebb, 12 év körüli állatoknak van lehetőségük párosodni. Rövidszárnyú gömbölyűfejű delfineknél megfigyelték, hogy a hím és a nőstény a párzás előjátékaként nagy erővel összeütötték fejüket. A vemhesség 16 hónapig tart; a borjak születése bármely évszakra eshet. A nőstény 20 hónapig szoptatja borját. A nőstények 60 évig is elélnek, a hímek élettartama ennél rövidebb. Akárcsak az ember esetében, a 40 év fölötti nőstények elveszítik szaporodóképességüket; ez a jelenség csak nagyon kevés állatfajra jellemző.

Kedvelik a társaságot. Általában 40—200 tagú csoportokat alkotnak, de láttak már 3000 tagú csapatot is. A csapat tagjai szorosan egymás közelében maradnak. Gyakran megfigyelhető, hogy az állatok oldalukkal összesimulva a vízfelszínen hanyatt fekve, melluszonyaikat a víz fölé emelve alszanak.

A gömbölyűfejű delfinek gyakran láthatók más fajú (palackorrú, közönséges vagy fehérsávos) delfinek társaságában is. A hajóktól nem félnek, könnyen megközelíthetők, gyakran maguktól is a hajó közvetlen közelébe jönnek.

Veszélyhelyzetben óránkénti 50 kilométeres sebességre is képesek, ha azonban nem háborgatják őket, többnyire csak 4—8 km/h sebességgel úsznak. A fiatal borjak gyakran mutatnak be látványos ugrószámokat, de a felnőtt állatok ritkán ugranak. Jellemző magatartásuk a spy-hopping, amikor függőlegesen állnak, s fejüket és melluszonyaikat a vízfelszín fölé emelik; máskor mell- vagy farokuszonyaikkal csapkodják a vizet.

A gömbölyűfejű delfinek a legmélyebbre merülő cetfélék közé tartoznak: elérhetik az 1000 méteres mélységet, és akár két órán át is a víz alatt maradhatnak. Az ilyen hosszú merülések azonban ritkák: táplálékkereséskor többnyire csak 30—60 m mélyre buknak le, és 5—10 percig maradnak a víz alatt. Amikor éppen nem keresnek táplálékor, akkor 1—2 percenként vesznek levegőt. Minden légvételkor láthatóvá válik a gömbölyű homlok és a hátuszony, és a kifújt párafelhő is feltűnő.

Gyakran adnak hangot, a füttyök, csicsergések, berregések, kattogások hihetetlenül széles skáláját képesek kibocsátani. E hangok egy része tájékozódásra szolgál, másoknak a társakkal való kapcsolattartásban van szerepük.

Sajnos, a gömbölyűfejű delfinek között gyakori a tömeges öngyilkosság. Ez is a csoportok összetartásának következménye: a sekély vízben menedéket kereső beteg állatot társai ide is követik, s megtörténik, hogy az egész csapat partra sodródik. Arra is volt már példa, hogy egyszerre 1000 delfin sodródott partra egyszerre. A partra került delfinek az oldalukon fekszenek, megfordulni, fejüket felemelni nem képesek, így, amikor megérkezik a következő dagály, a víz ellepi orrnyílásukat, s megfulladnak.

Sebesült társaikat nem hagyják el. Egy Ken Norris nevű kutató, tudományos vizsgálatok céljából, lelőtt egy delfint, mire két másik delfin a hátára vette a kimúlt állatot, és elúszott vele a veszélyes zónából, úgyhogy többé nem is került elő. Amikor egy állatkerti delfinpár nőstény tagja elpusztult, a hím 5 órán át a felszínen tartotta a tetemet. Ez a magatartás megkönnyíti a vadászok dolgát, és lehetővé teszi egész delfincsapatok egyidejű lemészárlását.

Hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin (Globicephala melaena)

A két faj közül ez a nagyobb termetű. A hímek átlagosan 6 m hosszúak, de elérhetik a 8,5 méteres testhosszat és a 3800 kg-os súlyt is. A nőstények kisebb termetűek, átlagos hosszuk 4,8 m, a legnagyobb példányok 6 m hosszúak és 1800 kg súlyúak. Az újszülött borjak hossza 1,8 m, súlyuk 100 kg körüli. Mind a felső, mind az alsó állkapocsban 20—22 fog van.

A mérsékeltövi tengerek lakója. Mindkét féltekén előfordul. Az Atlanti-óceánon nyaranta az Északi-sarkkörön jóval túlra is elvándorol, a kifejezetten jeges vidékeket viszont elkerüli. Megtalálható a Földközi-tengerben is. A Csendes-óceán északi részén ma nem fordul elő, a régi feljegyzések tanúsága szerint azonban valaha ott is élt. A déli féltekén, a Baktérítő és az 50. szélességi fok között mindhárom óceánban gyakori, a hideg tengeráramlások (Humboldt-, Benguela-) területén csaknem az Egyenlítőig elhatol.

Főleg tintahalakkal táplálkozik, kedvence az Illex illecebrosus nevű faj.

A hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfineket a Feröer-szigeteken napjainkban is vadásszák; évente mintegy 1000 állatot ejtenek el. Az 1950-es években intenzíven vadászák őket Newfoundland partjainál, mert húsukra szükség volt a prémesállat-farmok ellátásához. Mindennek ellenére a faj ma is viszonylag gyakori, világállománya milliós nagyságrendű.


Megölt gömbölyűfejű delfin maradványai a Feröer-szigeteken

Rövidszárnyú gömbölyűfejű delfin (Globicephala macrorhynchus)

Rokonaiknál valamivel kisebbek. A hímek átlagosan 5,5 m, a nőstények 4,25 m, az újszülött borjak 1,4 m hosszúak. A hímek 3000 kg, a nőstények 1500 kg súlyt érhetnek el, az újszülött borjak súlya 60 kg körüli. A fogak száma általában kisebb, mint a másik fajnál, a felső állkapocsban 16—18.

A trópusi és szubtrópusi tengerekben él, az északi szélesség 40. és a déli szélesség 30. foka között mindhárom óceánban megtalálható. A Földközi-tengerben nem fordul elő.

Legkedveltebb zsákmánya a Loligo opalescens nevű világító tintahal.

A korábbi századokban a bálnavadászok, ha nem találtak ámbrásceteket, ezt az állatot is gyakran elejtették. Japánban, Indonéziában, Srí Lankán, valamint a karib-tengeri Saint Vincenten ma is vadásszák; utóbbi helyen "szigeti szalonnát" készítenek belőle. Mindazonáltal a faj mindenütt gyakori, fennmaradását a vadászat nem veszélyezteti.