Espolarte - Tengeri emlősök - Cetek - Risso-delfin

Risso-delfin

Grampus griseus


Risso-delfin

Rendszertani helye

A Risso-delfin a cetek (Cetacea) rendjén és a fogascetek (Odontoceti) alrendjén belül a delfinfélék (Delphinidae) családjába tartozik. Korábban egyes szerzők a kardszárnyú delfinnel, a gömbölyűfejű delfinekkel és még néhány fajjal együtt egy külön családba, a gömbölyűfejűdelfin-félék (Globicephalidae) közé sorolták.

Ezt a delfinfajt egy Risso nevű amatőr természetbúvárról nevezték el, aki 1811-ben Nizza közelében egy elpusztult delfint talált a tengerparton. Az állatról készített feljegyzéseit és rajzait elküldte a kor leghíresebb francia biológusának, Cuviernek. Egy másik példány Brest mellett vetődött partra; ennek a koponyája és a bőre ugyancsak Cuvierhez került. A tudós a nizzai delfint Delphinus aries (kos-delfin), a másikat Delphinus griseus (szürke delfin) néven írta le. 1828-ban Gray a kardszárnyú delfinnel és több más fajjal együtt a Grampus nemzetségbe sorolta át a fajt.

A Grampus név valószínűleg a francia grand poisson (nagy hal) kifejezésből ered; a halászok és a cetvadászok néha a kardszárnyú delfinre, néha más cetfajokra használták ezt a nevet. A griseus szó az állat szürkés színére utal.

Elnevezései

Leírása

A cetek között kicsinek, a delfinek közt viszonylag nagynak számít. Átlagos hossza 3 m, súlya 300 kg; a legnagyobb állatok 4 m hosszúak és 600 kg súlyúak lehetnek. Az újszülött példányok hossza 1,5 m.

Elülső része vaskos, farokrésze keskeny. Csőre nincs. Homlokán sajáos, függőleges mélyedés húzódik. Melluszonya hosszú, hegyes, hátuszonya hosszú (50 cm) és hátrafelé görbül.

Színe az életkorral változik. Az újszülött borjak egyszínű sötétszürkék, majd hamarosan csokoládébarnává válnak. Koruk előrehaladtával fokozatosan egyre világosabbá válnak, a has és a száj környéke majdnem fehér lesz, az uszonyok viszont sötétek maradnak. A legidősebb állatoknál az uszonyok hegye is kifehéredhet. Ez az "őszülés" nem egyformán megy végbe minden Risso-delfinnél, egyesek idős korukra is sötétek maradnak, mások viszont majdnem teljesen kifehérednek. A Risso-delfinek bőre tele van forradásokkal, amelyek fajtársaik fogaitól erednek.

Fogazata — amely tehát kiválóan alkalmas a többi delfin harapdálására — sajátos: felül egyáltalán nincsenek fogai, alul viszont, az állkapocs csúcsának közelében, 3—4 pár nagy, hengeres foga van. A gerinc csigolyáinak száma 68—69.


Risso-delfin. Photo: Isabel Guzmán.

Elterjedési területe

A Risso-delfin a meleg mérsékelt és a trópusi övezet lakója, mindhárom óceánban előfordul. Kedvelt tartózkodási helye a kontinentális lejtő (200—2000 m vízmélység) térsége.

Felismerése

Legfeltűnőbb sajátossága a rengeteg horzsolás, amelyek jó fényviszonyok mellett már messziről észrevehetők. A Risso-delfin esetleg összetéveszthető a palackorrú delfinnel (Tursiops truncatus) és a kis kardszárnyú delfinnel (Pseudorca crassidens), melyektől az alábbiak alapján különböztethető meg:

A parton talált elpusztult állat könnyen felismerhető forradásairól, hosszú hátuszonyáról és a homlokán levő mélyedésről; ha szegényből csak a csontváza maradt, a sajátos fogazat akkor is útbaigazít.

Életmódja, viselkedése

A Risso-delfin elsősorban tintahalakkal táplálkozik. Általában 5—30 tagú csapatokban él, de nagyobb iskolákat is észleltek már. Utódját a téli hónapokban hozza világra.

Néha csoportosan, ugrálva haladnak, máskor viszont csak hátuszonyukat mutatják meg, amikor levegőért a felszínre jönnek. 3—4 percet töltenek a felszín közelében, és ezalatt 15—20 másodpercenként vesznek levegőt; ezt általában 1—2 perces merülés követi, de félóra hosszat is a mélyben tudnak maradni. Időnként függőleges testtartásban, fejüket és melluszonyukat a felszín fölé emelve körülnéznek (spyhopping). Ilyenkor két szemük azonos irányba néz, tehát bizonyos fokú térlátásra is képesek.

Az emberekkel szemben néha gyanakvóak, néha barátságosak. Előfordul, hogy meglovagolják a hajó orrhullámát (bowriding), vagy a hajó nyomdokvizében ugrálnak. Gyakran keverednek más delfinfajokkal, így hosszúcsőrű delfinekkel (Stenella longirostris), északi simahátú delfinekkel (Lissodelphis borealis) és hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfinekkel (Globicephala melaena). Állatkertben kereszteződött is a palackorrú delfinnel.

A leghíresebb Risso-delfin egy bizonyos Pelorus Jack volt, akit 1888-ban láttak először az új-zélandi French Pass kikötő közelében. Nevét egy közeli tengerszorosról kapta. Ezt a szokatlanul világos színű hím állatot sohasem látták más delfinek társaságában, de a veszélyes tengerszorosokban haladó hajóknál mindig megjelent, és mintegy révkalauzként a hajó előtt úszott, mutatva a biztonságos utat. Egyetlen hajót sem ért baleset, ha Pelorus Jack jelen volt. 1904-ben a Penguin gőzhajó egyik utasa rálőtt a delfinre, amiért utastársai csaknem meglincselték. Pelorus Jack kiheverte sérülését, és továbbra is kísérgette a hajókat, de a Penguint soha többé nem közelítette meg, és az végül el is süllyedt. Pelorus Jacket 1912-ben látták utoljára; egyesek szerint cetvadászok szigonya végzett vele, de valószínűbb, hogy előrehaladott kora okozta halálát.

Természetvédelmi helyzete

A Risso-delfin viszonylag gyakori faj. A kutatások szerint az Egyesült Államok partjai mentén 60 ezer, a Csendes-óceán nyugati részén 85 ezer, keleten 175 ezer példány élhet. Globális becslés nincs a létszámára. Hivatalos státusa: adathiányos (data deficient).

Húsáért sokfelé vadásszák, Japán és Srí Lanka partjainál jelentős, Indonéziában és a karibi Saint Vincent szigeten kisebb számban. — Video a japán delfinvadászatról