Espolarte - Dutkó András - A Világóceán földrajzinév-tára és elektronikus atlasza

Dutkó András:

A Világóceán földrajzinév-tára és elektronikus atlasza

Doktori értekezés

1. Bevezetés

A Föld felszínének több, mint kétharmad részét tengerek borítják. A tengervízzel fedett területek földrajzi viszonyai a 20. század elejéig szinte teljesen ismeretlenek voltak az emberiség előtt. Ma már tudjuk, hogy a tengerfenék geológiailag, domborzatilag éppen olyan változatos, mint a szárazföldek területe. Ezért a tengerfenékkel kapcsolatos ismeretek joggal tarthatnak számot a nagyközönség érdeklődésére is. Ennek ellenére a legutóbbi időkig a közoktatás alig foglalkozott ezzel a témakörrel, és alig találkozhattunk a szélesebb közönségnek szánt, a tengerfenék domborzatával foglalkozó ismeretterjesztő kiadványokkal is.

Magyarország tengerparttal nem rendelkező, a tengerektől távol fekvő ország. Sokan úgy vélhetik, hogy a földtudománnyal foglalkozó szakembereknek, köztük a térképészeknek az a feladatuk, hogy saját hazájuk földrajzi, geológiai viszonyait tanulmányozzák, így a tengerekkel kapcsolatos térképészeti kutatásokra Magyarországon nincs szükség, az ilyen kutatási feladatokat meg kell hagynunk a tengerparti országok térképészeinek. Ezzel a véleménnyel nem érthetünk egyet. Egyrészt, Földünk felszíne egységes egész, a földrajzi jelenségek nem korlátozódnak egyik vagy másik ország területére; a szakembernek sem kell kutatásának témáját saját hazájának területére korlátoznia. Másrészt, a világóceán területének nagyobb része kívül esik az egyes államok fennhatóságán, annak tanulmányozására bármely ország lakója egyformán jogot formálhat. Harmadrészt, a térképészek feladatai semmi esetre sem korlátozhatók saját hazájuk térképi ábrázolására, hiszen minden országban készítenek olyan atlaszokat, térképműveket, amelyek az adott ország határain kívüli témákkal (is) foglalkoznak. A magyar térképészeknek, éppúgy, mint a sivatagokat, magashegységeket vagy aktív vulkáni területeket, ábrázolniuk kell a tengereket és a tengervízzel borított felszíneket is.

Tudományos munkám témáját magam is az óceánok térképi ábrázolásának témaköréből választottam: egy, a tengerek területét és elsősorban az óceánfenék domborzatát bemutató elektronikus atlasz megvalósításán dolgozom. Doktori disszertációmban az atlasz elkészítése kapcsán felmerült problémákat tárgyalom.

1.1. Kutatási előzmények

Az ELTE Térképtudományi Tanszéke Márton Mátyás egyetemi docens vezetésével 1992 óta foglalkozik a tengervízzel fedett területekkel kapcsolatos kartográfiai kutatásokkal.

E kutatások előzményének tekinthetők Márton Mátyásnak korábban, a Kartográfiai Vállalat munkatársaként végzett kutatásai, a különböző földgömbök domborzatrajzának és (részben idegen nyelvű) névrajzának összeállítása, majd a 40 cm átmérőjű szétszedhető szerkezeti földgömb elkészítése. A Kartográfiai Vállalat kiadványainak fenékdomborzati névrajzával kapcsolatos problémák megoldása érdekében készítette el Márton Mátyás Előterjesztés a tengerfenék- domborzati nevek megváltoztatásáról című tanulmányát (MÁRTON M., 1990), amelyet a Földrajzinév-bizottság elfogadott, s javasolta a benne foglaltaknak a készülő kiadványokban való alkalmazását.

1991-ben Márton Mátyás Tengervízzel fedett felszínek ábrázolása kisméretarányú térképeken című kandidátusi disszertációja (MÁRTON M., 1991) mellékleteként elkészítette a Jeges-tenger többnyelvű földrajzinév-tárát. Ez a munka tartalmazza a Jeges-tenger fenékdomborzati térképét, a fenékdomborzati képződmények hierarchikus rendszerét és a különböző nyelvű forrásokban fellelhető elnevezéseiket, a fenékdomborzati formák típusainak jegyzékét és a rájuk alkalmazható szakkifejezéseket (terminológia és nómenklatúra), foglalkozik a Jeges-tenger és részei térképi lehatárolásának problémáival, a tengerek és a fenékdomborzati képződmények neveinek eredetével.

1993-tól a tanszék hallgatói is bekapcsolódtak a tengerfenék domborzatának térképészeti és névtani feldolgozásába. A Jeges-tenger többnyelvű földrajzinév-tárának mintájára elkészült az Északi- és a Déli-Atlanti- óceán, az Északi- és a Déli-Csendes-óceán, valamint az Indiai-óceán többnyelvű földrajzinév-tára (PECK M., 1993; KABAI Z., 1993; SZABÓ L., 1994; TÓTH K., 1995; VAJDA Á., 1995). Ezek a munkák tartalmazzák az adott tengeri terület 1 : 32 millió méretarányú szintvonalas fenékdomborzati térképét, az adott óceán területének, valamint a hozzá kapcsolódó mellék- és peremtengereknek a határait, a terület fenékdomborzati formáinak hierarchikus rendszerét, az egyes fenékdomborzati formák térképi lehatárolását és különböző nyelvű elnevezéseit.

Ehhez a munkához kapcsolódik saját, 1996-ban elkészült diplomamunkám is. Ennek keretében — az egyes óceánok fenékdomborzati formarendszerei között fennálló ellentmondásokat kiküszöbölve — elkészítettem a Világóceán fenékdomborzati formáinak egységes, többszintű, hierarchikus rendszerét. A rendszerben szereplő formák határait térképen ábrázoltam. Munkámban emellett tárgyaltam az egyes tengerek lehatárolásával kapcsolatos kérdéseket, és a tengerek különféle nyelvű elnevezéseit is.

A későbbiekben tovább bővítettem a fenékdomborzati formák elnevezéseit tartalmazó adatbázist, amely jelenleg mintegy 5000 forma különféle nyelvű elnevezéseit — mintegy 15 ezer nevet — tartalmazza. Az adatbázis az Interneten keresztül is elérhető (DUTKÓ A., 1998).

1.2. A Világóceán elektronikus atlasza

Az ELTE Térképtudományi Tanszéke a tengerfenék domborzatával kapcsolatos alapvető ismereteket elektronikus atlasz formájában kívánja a nagyközönség elé tárni.

A térképek és az adatbázis között interaktív kapcsolat van: a térképeken szereplő elemekre (tengeri területekre vagy fenékdomborzati képződményekre) klikkelve az adatbázisnak az adott elemhez tartozó adataihoz jutunk.

Az atlasz elkészült részei e dolgozat mellékletét képezik.

2. A Világóceán területének tagolása

A Föld óceánjai és tengerei egyetlen összefüggő vízfelületet alkotnak. Az általános nyelvhasználat néhány különálló, az egységes Világóceánhoz nem kapcsolódó vízfelületet (Kaszpi-tenger, Holt-tenger) is tengernek nevez, ezek azonban földrajzilag nem tekinthetők valódi tengereknek.

A Világóceán összefüggő víztömegének mindennemű tagolása többé- kevésbé önkényes. Ennek ellenére a földrajzi szakirodalom számos különböző horizontális és vertikális tagolási rendszert közöl.

A továbbiakban a Világóceán területének horizontális tagolásával fogok részletesebben foglalkozni. Két, lényegileg különböző tagolási rendszert fogok felvázolni. Az első esetben csak a tengerszint fölé emelkedő szárazföldeket veszem figyelembe, míg a második esetben a tengerfenék domborzati képződményeit is.

2.1. A Világóceán vízszintes tagolása a szárazföldek elhelyezkedésének alapján

A Világóceán vízszintes tagolásának legnagyobb egységei az óceánok. A magyar gyakorlat három óceánt (Csendes-, Atlanti-, Indiai-óceán) különböztet meg (SZABÓ J., 1993). Más források (SCHÜTZLER, A.— ALTHOF, W., 1969; ATLASZ OKEANOV, 1974; GIERLOFF-EMDEN, H. D., 1980) óceánnak tekintik a Jeges-tengert is.

Az óceánok egymástól való pontos térképi vagy szöveges elhatárolását megnehezíti és önkényessé teszi az a tény, hogy egymás felé rendkívül nyitottak: az Atlanti- és az Indiai-óceán Afrikától délre 3800 km hosszan, az Indiai- és a Csendes-óceán Ausztráliától délre csaknem 3000 km hosszan érintkezik egymással, de a Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő Drake- átjáró szélessége is meghaladja az 1000 km-t. Az Atlanti- és az Indiai-óceán határának általában az Agulhas-fokon áthaladó meridiánt vagy a keleti hosszúság 20. fokának megfelelő délkört, míg az Indiai- és a Csendes-óceán határának a Tasmania legdélebbi pontján áthaladó meridiánt tekintik. A Csendes- és az Atlanti-óceán határvonala a Drake-átjáró területén fut, az egyes forrásokban eltérő vonalvezetésű.

Az Atlanti-óceánt szokás az Egyenlítő mentén két részre osztani (Északi- és Déli-Atlanti-óceán). Ugyanígy szokás két részre osztani a Csendes-óceán területét is. SCHÜTZLER, A.—ALTHOF, W. (1969) ezeket az óceánokat az Antarktiszt övező térség elkülönítésével három részre (az Indiai-óceánt két részre) tagolja. Mivel azonban ez a felosztás sem a felszíni, sem a mélytengeri domborzati viszonyokhoz nem igazodik, alkalmazását nem tartom szerencsésnek.

Az egyes óceánok területén belül meg lehet különböztetni az óceánok törzsterületét, illetve a melléktengerek területét. Melléktengernek azokat a tengereket tekintem, amelyeket a szigetívek, szigetsorok, szárazföldek partvonalai mentén meghúzható természetes határvonalak gyakorlatilag teljesen körülzárnak. Ilyenek a Karib-tenger vagy a Balti-tenger. Az óceánok törzsterülete az a központi térség, amely az így lehatárolt melléktengerek leválasztása után megmarad.

Egyes melléktengereken belül vannak olyan térségek, amelyek az adott melléktenger központi részétől többé-kevésbé el vannak szigetelve. Ezek másodrendű, esetleg harmad- vagy negyedrendű melléktengereknek tekinthetők. Így például a Márvány-, a Fekete- és az Azovi-tenger a Földközi- tenger másod-, harmad- és negyedrendű melléktengerei.

Vannak olyan tengeri területek, amelyek az adott óceán központi része felé teljesen nyitottak, attól semmilyen természetes (a partvonalakon vagy a fenékdomborzaton alapuló) határ nem választja el őket, ennek ellenére a szakirodalomban és a térképészeti gyakorlatban külön névvel illetik őket, esetenként határaikat is megjelölik. Ilyen például az Atlanti-óceánon a Guineai- öböl, vagy az Indiai-óceánon az Arab-tenger és a Bengál-öböl. Ezeket a térségeket a továbbiakban az adott óceán törzsterülete részének tekintem, s peremtenger elnevezéssel illetem őket. Peremtengerek nemcsak az óceánokhoz, hanem egyes melléktengerekhez is csatlakoznak.

Az óceánok egyes, önálló névvel rendelkező részei nem a partvonalak vagy a fenékdomborzat, hanem más természeti jelenségek alapján határolhatók körül. Az Atlanti-óceán törzsterületéhez sorolható Sargasso-tenger területét például a sargassófű elterjedési területe jelöli ki, míg az egyes szerzők által önálló óceánnak tekintett Déli-Jeges-tengerhez azok a területek tartoznak, ahol a nyugatiszél-áramlás észlelhető.

A melléktenger és a peremtenger kifejezések használata a magyar gyakorlatban nem egységes. A fentebb leírtaknak felel meg a FÖLDRAJZI VILÁGATLASZ (1992) gyakorlata. Ezzel szemben SZABÓ J. (1993) az óceánok törzsterületéhez sorolható peremtengerekre külön elnevezést nem alkalmaz; a törzsterülettől szigetívekkel elhatárolt térségeket peremtengernek, vagy ennek szinonimájaként melléktengernek, míg a szárazföldekkel körülzárt térségeket beltengernek nevezi. Hasonló módon használja a peremtenger kifejezést a MAGYAR NAGYLEXIKON (2001; 669. pp.) is.

Az eddig felsorolt kategóriákba csak nehezen lehetne besorolni azokat a tengeri területeket, amelyek valamely rendkívül tagolt partvonalú szárazföld partvidékén, a partot kísérő szigetek közé ékelődve helyezkednek el. Ezeket a térségeket a továbbiakban parti tengernek fogom nevezni. Ilyen például a Chilei- vagy az Alaszkai-partitenger.

Rendszeremben nem kívánom használni a beltenger fogalmát. Erre a fogalomra a MAGYAR NAGYLEXIKON (1994) kétféle definíciót ad. Az első definíció szerint a beltenger a melléktenger szinonimája, „a szárazföld belsejébe mélyen benyomuló és az óceánnal egy vagy több, keskeny csatornával összekötött tenger". Ennek példája a Földközi-tenger (interkontinentális beltenger) vagy a Sárga-tenger (intrakontinentális beltenger). A másik meghatározás szerint a beltenger „az az államterülethez tartozó tengerrész, melyen a parti állam korlátlan területi felségjogot gyakorol". Ez jogi fogalom, jelen munkámban viszont kizárólag természetföldrajzi alapon kívánom elkülöníteni a Világóceán részeit. A beltenger ezen meghatározása nem felel meg a parti tenger fentebb leírt fogalmának, hiszen ezen definíció szerint beltengernek minősül a Hudson- öböl, nem minősül viszont beltengernek az Alaszkai-partitenger, hiszen az két ország (Kanada és az Amerikai Egyesült Államok) felségjoga alá tartozik. Az egyes országok korlátlan felségjoga alá tartozó partmenti sávra a MAGYAR NAGYLEXIKON (2001; 561. pp.) a parti tenger kifejezést is ajánlja, munkámban azonban ezt a kifejezést más értelemben használom.

2.1.1. Az óceánok, melléktengerek, peremtengerek és parti tengerek hierarchikus rendszere

A következőkben felsorolom az óceánokat, a főbb perem- és melléktengereket, parti tengereket és a legfontosabb öblöket. Az óceánokat római számokkal, az azokhoz csatlakozó peremtengereket nagybetűkkel, a parti tengereket kisbetűkkel, a melléktengereket arab számokkal jelölöm. A másodrendű melléktengereket további arab számokkal, a melléktengerekhez kapcsolódó peremtengereket és parti tengereket az arab számok és a betűjelek együttes alkalmazásával jelölöm.

2.2. A Világóceán vízszintes tagolása a fenékdomborzati képződmények alapján

A tengerek fentebb vázolt tagolási rendszere a fenékdomborzati formák csoportosításánál nem használható. Ennek oka az, hogy a felsorolt tengerek egy részének környezetétől való elhatárolása teljesen önkényes, a tenger határai semmiféle felszíni vagy fenékdomborzati képződménnyel nem esnek egybe. Ilyenek például az óceánok peremtengerei.

Ezért a fenékdomborzati formák csoportosítása céljára egy másik tagolási rendszert vázolok fel. A tengerfenéknek a fenékdomborzati formákon alapuló tájbeosztásával foglalkozik diplomamunkám (DUTKÓ A., 1996), valamint a Földrajzi Közleményeknél jelenleg megjelenés előtt álló cikkem is (DUTKÓ A., 2003).

Ebben a rendszerben a Világóceán területét két nagy részre osztom: az óceánok törzsterületére és a melléktengerek területére. Ezek az egységek tovább tagolódnak alapformákra, főformákra és nagyformákra. A nagyformák területén belül kisformák, esetleg kisformacsoportok vagy középformák különböztethetők meg.

2.2.1. Az óceánok törzsterülete

Ide sorolható az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceánnak, valamint a Jeges-tengernek a 2.1. fejezetben meghatározott törzsterülete a hozzá kapcsolódó peremtengerekkel és a törzsterület felé nyitott melléktengerekkel (mint pl. a Tasman-tenger), valamint a parti tengerekkel együtt.

Az óceánok törzsterületének további tagolásánál kézenfekvőnek tűnik a négy nagy óceán területének elhatárolása. Az óceánok szokásosan alkalmazott határvonalai azonban nem illeszkednek a fenékdomborzati formákhoz. Az Atlanti- és az Indiai-óceán határát például a keleti hosszúság 20. foka mentén (vagy az ennek közelében található Agulhas-fokon áthaladó meridián mentén) szokás meghúzni. Ez a határvonal természetes fenékdomborzati egységeket (Agulhas-medence, Bouvet-hátság, Atlanti—Indiai-medence) vág ketté. Ez a probléma nem oldható fel azzal sem, ha másutt — jelentős fenékdomborzati képződmények határai mentén — húzzuk meg az óceánok határait. Ha például az Atlanti—Indiai-medencét teljes egészében az Indiai-óceánhoz sorolnánk, akkor az Indiai-óceán területe délnyugat felé egészen a Graham-félszigetig nyúlna. Ha az egyes szerzők által önálló óceánnak tekintett Déli-Jeges-tengert úgy határoznánk meg, hogy az az Antarktiszi-lemez tengeri részeit foglalja magába, akkor ez a „sarkvidéki" tenger Madagaszkár térségében csaknem a Baktérítőig terjedne.

Emiatt úgy döntöttem, hogy a fenékdomborzati formák csoportosításánál az óceánok törzsterületét egységes egésznek („Központi-óceán") tekintem, és nem osztom a tengerfenék domborzatát figyelmen kívül hagyó merev határvonalakkal kisebb óceánokra. Ennek ellenére, ahol ez megoldható, a főformák határainak kijelölésekor igazodom az óceánok hagyományos határaihoz. A tengerfenék térképi ábrázolásánál is a négy nagy óceánnak megfelelő szelvénybeosztást alkalmazok.

2.2.2. A melléktengerek

Melléktengereknek itt azokat a zárt medencével rendelkező tengereket tekintem, amelyeket minden oldalról szárazföldek, illetve mikrokontinens- vagy szigetívek határolnak. 22 melléktenger elkülönítését tartom szükségesnek. Ezek a következők:

2.2.3. Alapformák

Az óceánfenék alapvető formatípusai geológiai vagy domborzati alapon különíthetők el egymástól.

A geológiai tagolás a földkéreg kőzettani felépítésén alapszik. Mint az közismert, a földkéreg felépítése a kontinensek, illetve az óceánok területén eltér. A kontinensek területén a kéreg felső része kisebb sűrűségű, SiO2-ben gazdag kőzetekből (gránit, granodiorit, gneisz) áll, mélyebb rétegeit viszont nagyobb sűrűségű, bázikus jellegű kőzetek (elsősorban gabbró) alkotják. Az óceánok alatt a kéreg felépítésének ez a kettőssége hiányzik, a kéreg egészét bázikus kőzetek (bazaltok, gabbrók) uralják. A kontinentális kéreg vastagsága általában 30—40 km, a magashegységek területén eléri a 60—100 km-t, míg az óceáni kéreg mindössze 5—8 km vastag (NÉMEDI VARGA Z., 1991). A kontinentális és az óceáni kérgű területek határa nem esik egybe a tengerpartok vonalával: az óceánok területének jelentős hányadát képviselik a kontinentális kérgű területek. Ennek alapján két alapformatípust lehetne elkülöníteni: a kontinentális kérgű kontinentális peremvidékeket és az óceáni kérgű mélytengerfeneket.

A domborzati tagolás alapja a földfelszín területeinek tengerszint feletti magasság, illetve tengerszint alatti mélység szerinti megoszlását bemutató hipszografikus görbe. Ennek alapján megállapítható, hogy a szilárd kéreg legnagyobb része két szinttartományba esik. Az egyik fő tartományt az 1000 m és a –200 m közötti magasságú (mélységű) területek (a teljes földfelszín 27%- a), míg a másik tartományt (53%) a 3000—6000 m-rel a tengerszint alatt fekvő területek jelentik. Jóval kisebb arányban részesednek a Föld felszínéből az 1000 m fölé emelkedő magashegységek és a 200—3000 m-es, valamint a 6000 m-t meghaladó mélységben fekvő tenger alatti területek (TIMES ATLAS AND ENCYCLOPAEDIA OF THE SEA, 1989, 27. p.) Ennek alapján az óceánfenék területén négy alapformatípus lenne elkülöníthető: a 0—200 m, 200—3000 m, 3000—6000 m mélységű, valamint a 6000 m-nél mélyebb területek összessége.

A két tagolás egymástól nem független. A kontinentális kérgű területek általában 0—2000 m-es mélységben, míg az óceáni kérgű területek ennél nagyobb mélységben helyezkednek el.

A geológiai és a domborzati megfontolások együttes figyelembevételével három alapformatípus elkülönítését tartom célszerűnek. Ez a három alapformatípus a self, a kontinentális lejtő és a mélytengerfenék. Selfnek nevezzük a kontinensek és a nagyobb szigetek partjait körülvevő, kis tenger alatti mélységben fekvő, csekély lejtőszöggel jellemezhető, kontinentális kérgű területeket. A mélytengerfenékhez a nagyobb mélységben (általában 3000 m- nél mélyebben) fekvő, változatos domborzatú, óceáni kérgű területek tartoznak. A self és a mélytengerfenék közötti átmeneti sávban helyezkedik el a kontinentális kérgű, nagy lejtőszögű, nagy területen egységes lejtésiránnyal jellemezhető kontinentális lejtő. Ezt azért tekintem önálló alapformatípusnak, mert domborzati jellegében merőben különbözik a selftől. Az általában 6000 m- nél is mélyebb mélytengeri árkokat viszont nem kívánom önálló alapformatípusként meghatározni, mert a Világóceán területéből igen kis arányban (1%) részesednek és összefüggő területet nem alkotnak; ezeket a mélytengerfenék részének tekintem.

Egyes szerzők a három alapformatípust pusztán tengerszint alatti mélységük alapján különítik el. STOCKS, TH. (1959) a 200 m-nél kisebb mélységben fekvő területeket a selfhez, a 200—4000 m mélységűeket a kontinentális lejtőhöz, míg a 4000 m-nél nagyobb mélységű térségeket a mélytengerfenékhez sorolja. A mélytengerfenéken belül megkülönbözteti a mélytengeri medencék (4000—5500 m) és a mélytengeri árkok (5500 m alatt) szintjét.

Az IHB (1993) meghatározása szerint a self szárazföld felőli határa az alacsony vízállásnak megfelelő partvonal, míg külső határát azon sáv jelenti, ahol a felszín lejtése hirtelen megnövekszik. Ez a sáv BORSY Z. (1993) szerint átlagosan 125—180 m mélységben helyezkedik el. A selfet azonban csak akkor tudjuk ennek alapján lehatárolni, ha az adott területről igen részletes fenékdomborzati térkép áll rendelkezésünkre. Ezért gyakorlati okból általában a 200 m-es izobát tekinthető határnak. Vannak azonban olyan térségek — mint például az Antarktiszt övező self —, ahol a felszín lejtőszöge csak 500—1000 m-es mélységben növekszik meg; ilyenkor ezt kell a self határának tekinteni. Ez a sajátosság a kontinensnek a felszínt borító jégtakaró miatti izosztatikus süllyedésével függ össze.

Hasonló problémát vet fel a kontinentális lejtő és a mélytengerfenék elkülönítése is. A kontinentális lejtő mélytengerfenék felőli oldalán is van egy olyan sáv, ahol megváltozik a tengerfenék lejtőszöge, de ez a változás nem olyan éles, mint a self peremének esetében. Ez a változás 2000—4000 m-es mélységben szokott bekövetkezni. Ha ez a sáv a szintvonalak alapján felismerhető, akkor a kontinentális lejtő és a mélytengerfenék határát itt kell meghúzni. Vannak azonban olyan esetek, amikor nincs ilyen sáv, így például ott, ahol — mint Dél-Amerika nyugati partjánál — a tengerpart közelében mélytengeri árok húzódik, vagy egyes bonyolult fenékdomborzatú melléktengerek (pl. Dél-kínai-tenger) esetében. Ilyenkor a kontinentális lejtő és a mélytengerfenék határa, többé-kevésbé önkényesen, a 2000 m-es szintvonal mentén húzható meg. Egyes melléktengereknek, pl. az Adriai- vagy a Márvány- tengernek, olyan zárt medencéjük van, amelynek mélysége nem éri el a 2000 m-t, vagy alig haladja meg azt. Ha ezeket a medencéket alakjuk okán nem a kontinentális lejtőhöz, hanem a mélytengerfenékhez akarjuk sorolni, a határt még kisebb mélységben kell meghúzni.

Gondot jelenthet a születőben levő óceánok területének alapformákba sorolása. Ilyen kinyílóban levő óceánok a Vörös-tenger és az Adeni-öböl, vagy a Kaliforniai-öböl. Ezek központi részének mélysége nem haladja meg a kontinentális lejtőre jellemző értékeket (Vörös-tenger 3039 m, Kaliforniai-öböl 3000 m). Domborzatuk alapvető jellege is a kontinentális lejtőkéhez hasonló: a felszín egyenletesen lejt a tenger tengelyvonala felé, a lejtésirány nagy területen egységes. A tengely mentén azonban az óceáni lemezek szétsodródása, új óceáni kéreg születése zajlik, ami a mélytengerfenék egyik fő formatípusának, az óceánközépi hátságnak a sajátossága. Ezen tengerek fenékdomborzatának részletesebb vizsgálatával fel is ismerhetők az óceánközépi hátságok jellegzetes kisformái. E területek csak többé-kevésbé önkényesen sorolhatók alapformákba: a Kaliforniai-öböl déli részét, vagy az Adeni-öböl tengelyét, ahol az óceánközépi hátság kialakulásának fejlettebb stádiumáig jutott el, a mélytengerfenékhez sorolom, míg a Vörös-tenger riftvölgyének lejtőit a kontinentális lejtő részének tekintem.

Problémát jelent a szigeteket körülvevő területek besorolása is. Egyes szigetek, mint például a Brit-szigetek vagy Észak-Kanada szigetei, a közeli kontinenst szegélyező selfről emelkednek a tengerszint fölé, geológiailag az adott kontinens részét képezik: ilyenkor a szigetet körülvevő tengerfenék besorolása nem jelent gondot. Más nagyobb szigetek, szigetcsoportok, pl. Madagaszkár vagy Japán, többé-kevésbé önálló kontinenseknek (mikrokontinens) tekinthetők: ilyen esetben a szigeteket körülvevő területek selfként vagy lejtőként (szigetself, szigetlejtő) sorolhatók be. Számos kisebb sziget viszont a mélytengerfenékről, több ezer méteres mélységből emelkedik a tengerszint fölé, egyes esetekben (Hawaii, Kanári-szk.) több ezer m magas hegyeket alkotva; a hawaii-i Mauna Kea—Mauna Loa vulkánkomplexumot 9000 m-es relatív magasságával a Föld legmagasabb hegyének is szokás nevezni. E szigetek átmérője általában csak néhány, vagy néhányszor tíz km. Ilyen esetekben nincs értelme önálló szigetself, illetve szigetlejtő megkülönböztetésének. Ezért a szigeteket körülvevő, a tengerszint közelébe emelkedő térségeket is a mélytengerfenék részének tekintem.

2.2.4. Főformák

Az óceánfenék domborzati egységekre való felosztásának az alapformánál kisebb egysége a főforma. Egy-egy főforma területe több millió, esetleg több tízmillió négyzetkilométer. A Központi-óceán self-, lejtő- és mélytengeri területein belül összesen 58 főformát különböztetek meg, melyek hiánytalanul lefedik a Központi-óceán területét.

Az egyes melléktengerek selfterületeinek, lejtőterületeinek, illetve mélytengeri területeinek összességét – ha az adott tenger területén ezek jelen vannak – egy-egy főformaként sorolom be (például a Földközi-tenger selfterületei együttesen egy főformát alkotnak). Ezek a főformák egyes esetekben nem összefüggőek. Így például a Celebesz-tenger selfje a Borneóhoz, a Celebeszhez és a Fülöp-szigetekhez kapcsolódó három különálló selfterületet foglalja magába.

2.2.4.1. A self főformái. A self főformáinak („főself") határa vagy a Központi-óceán és valamely melléktenger határvonalával esik egybe, vagy olyan helyen húzódik, ahol a kontinens partvonalának fő futásiránya, mint például Dél-Amerika partvonala a Tűzföldnél, élesen megtörik. Ennek eredményeként a self egy-egy főformája általában egy kontinensnek (Antarktisz, Afrika, Ausztrália) összes „óceáni" selfterületeit, vagy (Dél-Amerika, Észak-Amerika, Eurázsia esetében) a kontinens valamely óceán felőli partjait szegélyező selfterületeket foglalja magába. Így például az Európai-főselfhez az Európa atlanti-óceáni partjai mentén Gibraltártól a Spitzbergákig húzódó selfek tartoznak. Főformaként soroltam be a nagy kiterjedésű, más szárazföldek selfjeitől távol eső szigeteket (Izland, Madagaszkár, Új-Zéland) övező selfeket is.

2.2.4.2. A kontinentális lejtő főformái. A kontinentális lejtő főformákra tagolásánál a selffel kapcsolatban leírt elveket követem; a főformák határai többnyire a self főformáinak határaihoz kapcsolódnak.

Bizonyos esetekben ettől az elvtől el kellett térnem, így például az Eurázsiát az Atlanti-óceán, illetve a Jeges-tenger felől szegélyező főselfek, illetve főlejtők elhatárolásánál. A selfperem és a kontinentális lejtő futása a Spitzbergák térségében törik meg élesen, ezért a két főlejtő határát itt tartottam célszerűnek meghúzni. Viszont, ha itt húztam volna meg a két főself határát is, akkor ez a határ a Barents-tenger természetes egységnek tekinthető selfjét kettévágta volna. Ezért a két főself határát mintegy 1000 km-rel délebbre, Norvégia legészakibb részénél, a Norvég- és a Barents-tenger határánál húztam meg.

2.2.4.3. A mélytengerfenék főformái. A mélytengerfenék főformáinak két legfőbb típusa a hátság és a medence. Ezek domborzati alapon különíthetők el: a hátság környezetéből kiemelkedik, míg a medence környezeténél alacsonyabban helyezkedik el.

2.2.4.3.1. Hátságok. A főformaként besorolt hátságok többsége óceánközépi hátság. Ezek hossza több ezer km, esetenként (Atlanti-hátság) a tízezer km-t is eléri. Szélességük meghaladhatja az 1000 km-t. Az óceánközépi hátságok az egymástól folyamatosan távolodó óceáni lemezek határán jöttek létre, tengelyük mentén folyamatosan új óceáni kéreg képződik.

A Világóceán óceánközépi hátságai az egész Földet behálózó rendszert alkotnak. Ezen belül az egyes főformák ott határolhatók el egymástól, ahol három óceáni lemez találkozik, s az ezek határán kialakult óceánközépi hátságok szétágaznak. Ilyen elágazási pont található például az Indiai-óceán középső részén, ahol az Antarktikus-, az Afrikai- és az India—Ausztráliai-lemez találkozik.

Az óceánközépi hátságok és a szomszédos medencék között éles határ nincs, az elhatárolás mindig önkényes. Térképeimen az óceánközépi hátság határát a hátság tengelyével párhuzamosan húzom meg abban a sávban, ahol a tengerfenék szintje 1000 m-rel a medence szintje fölé emelkedik. Az óceánközépi hátságoktól teljesen eltérő felépítésű hátságok jönnek létre az óceáni lemezek ütközésekor, amikor az egyik lemez a másik alá bukik. Ezek a hátságok sok helyütt a tengerszint fölé emelkednek (szigetívek). Ilyen például a Pacifikus- és az India—Ausztráliai-lemez határán kialakult Salamon— Kermadec-hátság. Ezeket BORSY Z. (1993) óceánperemi hátságnak nevezi. A Jeges-tengeren keresztülhúzódó, főformaként besorolt Lomonoszov- hátság az eurázsiai kontinensről levált kontinensdarab maradványa.

2.2.4.3.2. Medencék. A mélytengerfenék medence jellegű főformái a nagymedencék. Egy-egy nagymedencéhez általában valamely nagy óceánnak egyazon litoszféralemezhez tartozó medencéi és az azokat elválasztó kisebb hátságok, hátak tartoznak. A nagymedencék határait általában óceánközépi hátságok, főformaként besorolt egyéb hátságok és kontinentális lejtők alkotják. Egyes esetekben a szomszédos nagymedencék között kisebb (nagyformaként besorolt) hátságok, hátak képeznek határt: így például a Keleti-Atlanti- nagymedence és a Nyugati-Indiaióceáni-nagymedence határát a Fokföldi-hát jelöli ki.

2.2.5. Nagyformák

A főformáknál alacsonyabb szintű hierarchikus egység a nagyforma. A nagyformák kiterjedése néhány ezer km2-től több millió km2-ig terjedhet. Nagyformák mind a Központi-óceánon, mind a melléktengereken belül elkülöníthetők. A mintegy 500 nagyforma a Világóceán aljzatát hiánytalanul lefedi.

Egyes főformákat egységes domborzatuk miatt nem érdemes nagyformákra tagolni: ilyen esetekben a főformának egyetlen nagyforma felel meg. Ilyen főformák például Dél-Amerika nyugati partjai mentén a Perui-főself és a Perui-főlejtő, vagy a mélytengerfenék főformái közül a Lomonoszov- hátság.

2.2.5.1. A self nagyformái. A self felszíne a mélytengerfenékhez képest kevésbé tagolt, részei domborzati jellegükben viszonylag kevéssé különböznek. Ennek ellenére arra törekedtem, hogy a self nagyformáit ne önkényesen, hanem természetföldrajzi, domborzati alapon különítsem el egymástól. A nagyformák határait ott húztam meg, ahol

Nem feltétlenül tekintem nagyformahatárnak a selfen emelkedő, nagy kiterjedésű szigeteket. Így a Brit-szigeteket körülvevő selfterületeket (Északi- tenger, Ír-, Hebrida-, Kelta-tenger), mivel azok szorosan összetartoznak, egységesen a Brit-self elnevezésű nagyformához soroltam be.

2.2.5.2. A kontinentális lejtő nagyformái. A szárazföldeket övező lejtőterületek szélességükben és meredekségükben különbözhetnek egymástól. A lejtőterületek nagyformáinak határát — a selfhez hasonlóan — ott húztam meg, ahol

A kontinentális lejtő különleges nagyformatípusa a lejtővidék (borderland). Az általában egyenletes lejtésű, csupán a lejtésiránnyal párhuzamos szurdokokkal tagolt lejtőktől eltérően a lejtővidéket a partvonallal párhuzamos medencék, hasadékok, hátságok tagolják, a hátságok szigeteket is hordozhatnak. A lejtővidék típuspéldája a Kaliforniai-lejtővidék, de a szakirodalom lejtővidékként sorolja be például a Koreai-félszigetet kelet felől szegélyező lejtőterületet is.

2.2.5.3. A mélytengerfenék nagyformái

2.2.5.3.1. Hátságok. Az óceánközépi hátságokat tagoló formák közül legfontosabbak a keresztirányú törésövek, amelyek mentén a hátság tengelye a hátság fő futásirányára merőlegesen akár több száz kilométeres elmozdulást is mutathat (transzform vetők). Ezek a vonalszerű képződmények alkalmasak lehetnek az óceánközépi hátság nagyformáinak egymástól való elhatárolására. Így például az Atlanti-hátságon belül az Északi- és a Déli-Atlanti-hátság közötti határt az Egyenlítő közelében húzódó Romanche-törésöv mentén húztam meg. Egyes aktív óceánközépi hátságokat viszonylag szerényebb méreteik miatt nem főformaként, hanem nagyformaként soroltam be. Ilyenek az Eurázsiai- és az Észak-amerikai-lemez határán a Nansen-hátság, a Nazca- és az Antarktiszi-lemez határán a Chilei-hát, a Nazca- és a Cocos-lemez határán a Carnegie-hát.

Az óceánperemi hátságok mentén — a selffel analóg módon — ott lehet nagyformákat elhatárolni, ahol hirtelen megváltozik a hátság futása, szélessége, jellemző szintje, illetőleg ahol a hátságot valamely nagyméretű negatív forma tagolja.

2.2.5.3.2. Nagymedencék. A mélytengeri nagymedencék fő nagyformatípusai a hátak (hátságok), a platók, a fenékhegyvidékek, a kisebb medencék és a mélytengeri árkok.

A mélytengeri nagymedencéket tagoló hátak, hátságok eredetük szerint többfélék. Ide tartoznak a fentebb említett, nagyformaként besorolt kisebb óceánközépi hátságok. Nagyforma szintű képződmény az óceánperemi hátságok (szigetívek) többsége is. Más hátak, mint például a Brit-szigetek közelében a Rockall-hát, vagy Új-Zéland térségében a Chatham-hát, leszakadt kontinensdarabok maradványai. Ismét más hátságok, mint például a Csendes- óceán középső részének hátságai (Gilbert—Ellice-, Tuamotu-, Manihiki-hátság) tenger alatti vulkáni hegyek láncolatának tekinthetők, létrejöttük oka a kéreg alatti forrópont-tevékenység. Bizonyos hátak nem többek, mint két közeli szárazföld között kialakult lapos nyeregfelületek; ilyenek a Grönland—Izlandi- hát és a Davis-szorosi-hát („medenceközi hátak"). BORSY Z. (1993) bevezeti az óceánközépi mellékhát fogalmát az óceánközépi hátságokból kiágazó, ismeretlen vagy közelebbről nem körvonalazott eredetű kisebb hátságokra; valószínűleg ezek keletkezése is a forrópont-tevékenységhez kapcsolódik. A hátakhoz hasonló, de kevésbé tagolt felszínű képződmények a platók. Eredetük a hátakhoz hasonlóan többféle lehet: vannak köztük leszakadt kontinensdarabok (Campbell-plató, Crozet-plató) és aktív vulkáni hegységek (Zöld-foki-plató). A platók kapcsolódhatnak a közeli kontinens lejtőjéhez (Zöld- foki-plató) vagy izoláltan is elhelyezkedhetnek (Crozet-plató). A fenékhegyvidékek vulkáni eredetű fenékhegyekből állnak, amelyek sorokba rendeződve (Császár-fenékhegyvidék) vagy szétszórtan (Középső- Csendesóceáni-fenékhegyvidék) helyezkedhetnek el. A vulkanikus eredetű hátságoktól azáltal különíthetők el, hogy a fenékhegyek itt elszigetelten állnak, nem olvadnak össze összefüggő hegylánccá.

A kiemelt helyzetű hátak, platók és fenékhegyvidékek, valamint az óceánközépi hátságok és a kontinensek lejtői zárják közre az óceáni medencéket.

Az óceánok legmélyebb területei a mélytengeri árkok, melyek mentén valamely óceáni lemez a szomszédos lemez alá bukik. A mélytengeri árkok a szárazföldek partvonalával, vagy valamely szigetív (óceánperemi hátság) futásával párhuzamosan helyezkednek el attól függően, hogy az adott óceáni lemez egy kontinentális lemez, vagy egy másik óceáni lemez alá bukik-e.

2.2.5.4. Nagyformák, mint nagyobb egységek határai. Szárazföldi területek tájbeosztásának elkészítésénél is fontos probléma az, hogy azok a vonalas jellegű képződmények, amelyek két nagyobb tájegység között képeznek határt, maguk is kisebb tájegységnek tekinthetők. Így például a Zagyva-völgy, amely két középtáj, a Cserhát-vidék és a Mátra-vidék határa, maga is kistáj (MAROSI S.—SOMOGYI S., 1990). Ilyen esetekben felmerül, hogy a határoló tájegységet a két nagyobb tájegység egyikéhez soroljuk-e, vagy a két nagyobb egység határát a határoló tájegységen belül húzzuk-e meg, vagy — mint az a Zagyva-völgy esetében történt — a határoló tájegységet egy harmadik nagyobb egységhez soroljuk-e be. Ez a probléma a tengerfenék tájbeosztásával kapcsolatban is jelentkezik.

Egyes nagyobb szigetek, szigetcsoportok több melléktenger között képeznek határt. Így például a Fülöp-szigetek a Filippínó-, a Dél-kínai-, a Sulu- és a Celebesz-tenger határát alkotják. A szigeteket övező, természetes egységet alkotó szigetself területe így több tenger, több főforma között oszlik meg. Ilyen esetekben szigetselfnek a különböző tengerekhez tartozó részeit különálló nagyformának tekintem, de összetartozásukat is hangsúlyozom azzal, hogy a nagyformákhoz azonos elnevezést rendelek; a Fülöp-szigeteket övező selfnek a Celebesz- és a Dél-kínai-tengerhez tartozó része az adatbázisban egyaránt Filippínó-self néven szerepel.

A nagyobb szigeteket, szigetcsoportokat körülvevő lejtőterületek nem alkotnak olyan szoros egységet, mint a selfterületek. Ennek oka az, hogy a selfről emelkedő szigetek maguk is a self részének tekinthetők, így a szigetcsoportot övező selfek egyetlen zárt, összefüggő területet alkotnak; ezzel szemben a szigetlejtők gyűrűt képeznek a sziget(csoport) körül. Ezért például a Fülöp-szigeteket körülvevő kontinentális lejtő különböző tengerekhez tartozó nagyformáihoz különböző elnevezéseket (Déli-, Délnyugati-, Nyugati-Filippínó- lejtő) rendeltem.

Az óceáni lemezek ütközése nyomán létrejött vulkanikus szigetívek hátságait — amilyen például a Kis-Antillák-hátság — mélytengeri nagyformaként sorolom be rendszerembe. Ezek a hátságok is alkothatnak határt két tenger között, a Kis-Antillák-hátság például a Karib-tenger és a Központi-óceán (Atlanti-óceán) határa. Ezeket a formákat mindkét tenger nagyformái között szerepeltetem.

A nagyformák nemcsak két tenger, hanem két főforma között is határt képezhetnek. A Keleti-Atlanti-nagymedence és a Nyugati-Indiaióceáni- nagymedence határa például a Fokföldi-hát. Ebben az esetben a két nagymedence határát a Fokföldi-hát tengelyvonala mentén húztam meg, s a hátat mindkét nagymedence nagyformái között szerepeltetem.

2.2.6. Kisformák, kisformacsoportok, középformák

Az óceánfenék nagyformáin belül számos kisebb domborzati képződmény különíthető el. Ezeket a továbbiakban kisformáknak nevezem. A kisformák — az alapformákkal, a fő- és a nagyformákkal ellentétben — nem fedik le hézagmentesen a Világóceán területét. Ezért nem is volt szükség arra, hogy a fenékdomborzati térképek alapján felismerhető, de névvel még nem rendelkező képződményeknek új nevet konstruáljak. Rendszeremben csak azokat az oceanográfiai szakirodalom által már meghatározott és elnevezett kisformákat szerepeltetem, amelyeket az általam áttanulmányozott térképek, névtárak valamelyike tartalmaz. A kisformák a világóceán különböző részterületein igen eltérő sűrűségben fordulnak elő. Ennek oka részben a különböző térségek eltérő fenékdomborzati tagoltsága, részben a tengerfenék részeinek eltérő tanulmányozottsági foka. Igen sok fenékdomborzati képződményt ismerünk például az Északi-tenger selfjéről vagy az Alaszkai-öböl mélytengeri részeiről, míg a Sárga-tenger selfjének vagy a Jeges-tenger mélytengeri területeinek kisformáit alig ismerjük.

Egyes esetekben több kisforma olyan csoportot alkot, amelynek magának is van a szakirodalomban használatos neve. Ennek leggyakoribb példái a fenékhegycsoportok.

Vannak olyan, viszonylag nagy kiterjedésű, saját elnevezéssel rendelkező, de nagyformaként nem besorolható képződmények, amelyeken belül számos, ugyancsak saját névvel bíró kisforma különböztethető meg. Ilyen például a Hawaii-hátság vagy az Azori-szigeteket hordozó Azori-plató. Ezeket középformaként soroltam be rendszerembe. A középformára példa az Alaszkai- öböli-fenékhegyvidék, amely számos fenékhegycsoportot, valamint más típusú pozitív és negatív formát is magába foglal.

A kisformák általában egyetlen nagyforma részét képezik. Vannak olyan esetek, amikor egy vonalas jellegű kisforma két nagyforma között képez határt; ilyen például a Szent Lőrinc-selfvölgy, amely a Newfoundlandi-Nagy-padok és a Scotia-self határa. Ezeket mindkét nagyforma kisformái között szerepeltetem. Az alábbiakban áttekintem a különböző típusú nagyformákon belül előforduló leggyakoribb kisformatípusokat.

2.2.6.1. A self kisformái. A selfen kialakult olyan mélyedések, amelyeknek kiterjedése a különböző irányokban azonos nagyságrendű, a selfmedencék. A self hosszanti irányban megnyúlt mélyedései a selfvölgyek. A poláris területeken előforduló teknővölgyek a pleisztocénban, a tengerig jutó gleccserek tengerszint alatt is folytatódó eróziós hatása nyomán jöttek létre.

A self legjellemzőbb pozitív kisformája a pad. A pad általában néhányszor tíz méterre közelíti meg a tengerszintet. Vízszintes kiterjedése néhány kilométertől több száz kilométerig terjedhet.

A padokon vagy szigetek partjai mentén emelkedő, a tengerszintet néhány méterre megközelítő, ezáltal a hajózást veszélyeztető pozitív formák a laza üledékből álló zátonyok és a szilárd kőzetből álló sziklazátonyok.

2.2.6.2. A kontinentális lejtő kisformái. A kontinentális lejtő legtipikusabb kisformái a szurdokok (kanyonvölgyek). Ezek a lejtő felszínébe bevágódott, az általános lejtésiránnyal párhuzamos völgyek. Hosszuk elérheti a 100 km-t, a lejtőszinthez viszonyított relatív mélységük meghaladhatja az 1000 m-t. Nagy esésűek, oldaluk rendkívül meredek. Gyakran nagyobb folyók torkolata közelében, a folyó futásvonalának folytatásaként alakulnak ki. Fejlődésükben alapvető szerepe van a kontinentális lejtőn lezúduló zagyárak eróziós hatásának.

A kontinentális lejtő lejtőszöge gyakran nem egyenletes. Az igen meredek lejtőterületek a falak. A kontinentális lejtő vízszintes vagy igen kis lejtésű részei a teraszok.

2.2.6.3. A mélytengerfenék kisformái. A lassan szétsodródó lemezszegélyek mentén kialakult óceánközépi hátságok tengelyében húzódik a központi hasadékvölgy.

Az óceánközépi hátságok jellemző összetett formái a törésövek. Ezek hossza (pl. a Csendes-óceán északkeleti részén) elérheti a 2000—3000 km-t. Domborzati képük bonyolult, meredek oldalú, megnyúlt formájú hátakból és mélyedésekből állnak. Vonalszerű alakjuk az oka annak, hogy a törésöveket nagy méreteik ellenére mindig kisformaként sorolom be. Más eredetű (fenékhegyek összeolvadásával, kontinensdarabok leszakadásával stb. keletkezett) hátságokat nem tagolnak törésövek.

Az óceánközépi hátságok viszonylag kevés szigetet hordoznak. Ezek közül a legfontosabb Izland szigete. Az Izlandot hordozó fenékdomborzati képződményt nem az Atlanti-hátság részformájaként, hanem önálló, főforma rangú szigetselfként és szigetlejtőként soroltam be.

Hátságnak nevezik a hosszú, keskeny alakú, meredek lejtőjű pozitív kisformákat is. A mélytengerfenék szélesebb, laposabb kiemelkedései a hátak. Nagy területű, központi, legmagasabb részén lapos felszínű, külső peremén meredeken leszakadó forma a plató.

A hátak, hátságok, platók központi részéből gyakran nyúlványok indulnak ki és ékelődnek a környező medencék területébe. Bármely nagyobb pozitív forma részeként előfordulhat a fal, amely az IHB (1993) meghatározása szerint megnyúlt alakú, meredek lejtőszögű, enyhébb lejtésű területeket elválasztó felszíni alakzat.

A hátakat, hátságokat megszakító keskeny mélyedések a szakadékok. Hátságokon belül vagy fenékhegyek között helyezkedhetnek el a hasonló szárazföldi formákkal analóg nyergek.

A nagyforma rangú mélytengeri medencék magukba foglalhatnak olyan kisebb medencéket, amelyeket kisformaként érdemes besorolni. Ezek a kisebb medencék általában a medence peremi részein helyezkednek el, a medence belseje felé félig nyitottak, egymástól kisebb hátságok választják el őket. Alakjuk nem különösebben megnyúlt, hosszuk és szélességük azonos nagyságrendű.

Megnyúlt alakú, meredek oldalú, széles, lapos fenekű mélyedések a hasadékok. Kisebb, a folyóvölgyekre emlékeztető, lineáris jellegű mélyedések a fenékvölgyek.

A tengerfenék kis kiterjedésű mélyedései a lyukak.

A tengerfenék keskeny, hosszú, esetenként több ezer km hosszan nyomon követhető mélyedései a fenékcsatornák. A fenékcsatornák oldalával párhuzamosan húzódó felhalmozódási formák a gátak.

A mélytengeri medencékben gyakoriak a kúp alakú, vulkáni eredetű, elszigetelt kiemelkedések, a fenékhegyek. A viszonylag lapos tetejű vulkanikus kúpok a táblahegyek (guyot). A fenékhegyek és a táblahegyek gyakran csoportokba (fenékhegycsoport) vagy sorokba rendeződnek. Fenékhegyek és hátságok nagyobb területű, bonyolult rendszere fenékhegyvidéket alkothat; egyes fenékhegyvidékeket nagyformaként soroltam be.

A fenékhegynél kisebb, kúpszerű kiemelkedés a bérc (knoll). Még kisebb elszigetelt kiemelkedés a domb. A mélytengeri medencék ilyen kisebb kiemelkedésekkel tagolt térségei a fenékdombvidékek. A BGN (1981) definíciói szerint a fenékhegyek környezetükből több mint 1000 m-re emelkednek ki, a bércek relatív magassága 500—1000 m, míg a domboké 500 m-nél kevesebb. Igen meredek oldalú, hegyes képződmények a csúcsok. Konszolidálódott anyagból álló, rendkívül meredek, toronyszerű formák a szirtek. Kis kiterjedésű pozitív formák (fenékhegyek, szigetek) talapzatát körülvevő gyűrűszerű negatív képződmény az árokgyűrű.

A törmelékkúpok valamely meredek lejtőjű forma tövében felhalmozódott, a lejtőről származó anyagokból álló, enyhe lejtésű felhalmozódási formák. Nagyobb szigetcsoportok körül, az egyes szigetekhez kapcsolódó törmelékkúpok összeolvadásával kialakult pozitív forma a szigetláb. A kontinentális lejtő előterében összegyűlő hordalék alakítja ki a kontinenslábat. A kontinentális lejtő szurdokaiból származó hordalék legyezőszerű felhalmozódása a hordaléklejtő.

Nagy kiterjedésű, csaknem vízszintes, alig tagolt térségek a fenéksíkságok. Általában a mélytengeri medence legmélyebb részét foglalják el; súlypontjuk többnyire közelebb fekszik a kontinensperemhez, mint az óceánközépi hátság tengelyéhez. A több részmedencéből álló medencék (Észak-amerikai-medence) területén több fenéksíkság is lehet.

A mélytengeri árkokon belül általában nem lehet kisformákat megkülönböztetni. Bizonyos mélytengeri árkok egyes szakaszai önálló névvel rendelkeznek; ezeket kisforma rangú mélytengeri árkokként soroltam be.

3. A formatípusok elnevezésének problémái

3.1. A földrajzi nevek általános jellemzői

3.1.1. Névtani szakkifejezések

FÁBIÁN P.—FÖLDI E.— HŐNYI E. (1998) szerint földrajzi név „minden olyan nyelvi alakulat, amelyet a földfelszín természetes vagy mesterséges részleteinek azonosítására kisebb vagy nagyobb közösségek használnak". A földrajzi nevek a tulajdonnevek egy sajátos csoportját alkotják.

A földrajzi nevek lehetnek egytagúak vagy többtagúak. Egytagúak az egyetlen szóból álló, értelmes összetevőkre nem bontható nevek. Többtagúak a több szóból álló, vagy összetett szavakat tartalmazó nevek.

A több tagból álló földrajzi nevek egyik, magyar nevek esetében rendszerint utolsó tagja gyakran egy földrajzi köznév, azaz földrajzi fogalmat jelentő főnév. A földrajzi köznevek lehetnek egyszerű vagy összetett szavak, esetleg többtagú különírt szószerkezetek is.

Többnyire a földrajzi köznév előtt áll a megkülönböztető tag, amelynek funkciója, hogy az adott földrajzi névvel jelölt képződményt a földfelszín más hasonló típusú képződményeitől megkülönböztesse. Így például a Fekete- tenger földrajzi névben a fekete a megkülönböztető tag, a tenger a földrajzi köznév.

A földrajzi nevek tartalmazhatnak földrajzi jellegű jelzőket is. Ezek lehetnek helyzetre (felső, külső, északi), helyre (hegyaljai), nagyságra (nagy), időre (új) utaló melléknevek. A földrajzi jellegű jelző a megkülönböztető tag része.

3.1.2. Magyar szövegekben használható nevek

A magyar szövegekben használatos földrajzi nevek lehetnek teljesen magyar, részben magyar vagy idegen nevek. Teljesen magyar nevek a magyar elemekből alakult nevek (Hódmezővásárhely, Vas megye, Sziklás-hegység), az idegen nyelvből átvett, de a magyar nyelv szabályaihoz idomult nevek (Párizs, Duna), valamint ezeknek más magyar szavakkal alkotott kombinációi (Kelet- Ázsia). Részben magyar nevek azok a többtagú földrajzi nevek, amelyek tagjai között magyar és idegen elemek egyaránt megtalálhatók. Ez többnyire azt jelenti, hogy a név magyar földrajzi köznevet és idegen megkülönböztető tagot tartalmaz (Hudson-öböl), de más típusú részben magyar nevekre is van példa (Keleti-Sierra Madre). Magyar szövegkörnyezetben használnak teljesen idegen, magyar elemeket nem tartalmazó neveket is (New York, Mount Everest). Azok a nevek, amelyek nem annak az országnak a nyelvéhez tartoznak, amelynek területén az általuk jelölt képződmény van, az exonimák.

Az ENSZ jelenleg is érvényes névegységesítési határozatai szerint valódi exonimáknak azok a nevek tekinthetők, amelyeknek mind megkülönböztető tagja, mind földrajzi köznévi tagja abból a nyelvből származik, amelyben az adott név használatos (tehát például magyar viszonylatban a teljesen magyar nevek), míg azok a nevek, amelyekben a megkülönböztető tag annak az országnak a nyelvéből való, ahol az adott képződmény van, nem valódi exonimák. Korábbi határozatok ez utóbbiakat is exonimáknak tekintették (MÁRTON M., 1987).

Fontos gyakorlati kérdés az, hogy a Magyarországon kívül fekvő földrajzi alakulatok nevét a magyar közönségnek szánt térképeken és más kiadványokban mikor kell magyaros alakban és mikor az adott ország nyelvén feltüntetni. A nyelvhelyességgel és a térképészettel foglalkozó kézikönyvek ezzel a kérdéssel csak érintőlegesen foglalkoznak. FÁBIÁN P.—FÖLDI E.—HŐNYI E. (1998) kiemeli, hogy „nem tárgya a szabályzatnak a földrajzi nevek használata, tehát nincsenek benne olyan szabályok, amelyek arra adnának tanácsot, hogy a különböző (pl. magyar vagy idegen nyelvű) névváltozatok közül mikor és melyiket kell használni".

A NYELVMŰVELŐ KÉZIKÖNYV (1983; 906.—914. pp.) részletesen foglalkozik azzal, hogy az ország határain kívüli települések nevét mikor kell magyarul szerepeltetni, de az egyéb földrajzi képződmények nevét csak röviden tárgyalja. Eszerint „a földrészek nevét, a legtöbb tengerét és országét magyar alakban mondjuk és írjuk"; ez az előírás számomra is feltétlenül követendőnek tűnik. „…a folyók, hegyek, tavak közül azoknak a nevét használjuk magyar alakban, amelyek régi vagy újabb hagyományként így terjedtek el". Tehát a magyar nyelvben már elterjedt exonimák használhatóak, de újabbak létrejötte nemkívánatos.

KLINGHAMMER I.—PAPP-VÁRY Á. (1983; 233.—237. pp.) szerint a természetföldrajzi nevek esetében a magyar közönségnek szánt térképeken elsősorban részben magyar nevek használandók: a földrajzi köznévi tag magyarra fordítandó, míg a megkülönböztető tagot meg kell hagyni eredeti nyelvi alakjában. Teljesen idegen nevet kell használni akkor, ha a név nem tartalmaz földrajzi köznevet, vagy ha a köznevet egybeírják a megkülönböztető taggal. A teljesen lefordított nevekről a mű megállapítja, hogy „ezeket a neveket továbbra is meg kell őriznünk, de további szaporításukat el kell kerülni".

IRMÉDI-MOLNÁR L. (1970; 449.—450. pp.) megengedőbben viszonyul a teljesen magyar nevekhez. Megfogalmazása szerint „általában minden névnek van vagy egykor volt valami jelentése. Ezekből a jelentésekből egyes elnevezések átvehetők magyar jelentéssel is, de csak akkor, ha nem tulajdonnév, vagyis a jelentés csak valaminek a megjelölését célozza". Ez a vélemény úgy értelmezhető, hogy ha a földrajzi név idegen megkülönböztető tagja nem tulajdonnévi eredetű, akkor ez a tag magyarra fordítható azzal a céllal, hogy a magyar térképolvasót tájékoztassuk a név eredetéről, eredeti jelentéséről.

A magyar térképészeti gyakorlat sem egységes abban, hogy a Magyarországon kívül fekvő (természetföldrajzi) képződmények nevei közül melyeket kell teljesen vagy részben magyar, s melyeket idegen nyelvi alakjukban szerepeltetni a térképen.

A FÖLDRAJZI VILÁGATLASZ (1992) a magyar nyelvben meghonosodott exonimákat igyekszik feltüntetni, de újakat nem hoz létre. Magyar néven szerepelteti a történelmi Magyarország természetföldrajzi neveit (Csergő, Háromszéki-havasok), a tengerek neveit (Földközi-tenger), a földrészek nevét (Ázsia), a legismertebb szigetek, félszigetek, hegységek, folyók nevét (Szicília, Kamcsatka-félsziget, Kaukázus, Nílus), az országok nevét (Németország, Kína), az ismert országrészneveket (Bajorország, Andalúzia). Részben magyar neveket közöl akkor, amikor magyarra fordítja a földrajzi nevekben szereplő földrajzi köznévi tagokat és földrajzi jellegű jelzőket (Alacsony-Tauern, Garda- tó). Az eredeti idegen nyelvű névalakot közli akkor, ha az már ilyen formában gyökeresedett meg a magyar nyelvben (Sierra Nevada, Lago Maggiore). A történelmi Magyarország településeinek nevét, valamint a magyar névvel is rendelkező távolabbi települések (Velence, Fokváros) nevét elsődlegesen az adott országban használatos alakban tünteti fel, a magyar nevet csak a legnagyobb települések esetében, zárójelben közli.

Merészebben bánik a magyar nevekkel a FÖLDÜNK TÉRKÉPEKEN címmel megjelent világatlasz. Az atlasz szerkesztői külön kiemelik azt a célkitűzésüket, hogy „minden, a településneveken kívüli földrajzi név lehetőleg magyar vagy magyaros írású alakjában szerepel a térképen" (113. p.). Számos olyan nevet, ahol a megkülönböztető tag nem tulajdonnévi eredetű, magyarra fordítanak, s ezzel új exonimákat igyekeznek meghonosítani a magyar nyelvben. Legnagyobb számban az amerikai kontinenspár neveit fordítják le. Így például a perui Cordillera Blanca és Cordillera Negra hegységek Fehér-kordillera és Fekete-kordillera néven szerepelnek az atlaszban (a FÖLDRAJZI VILÁGATLASZban Blanca-hegység és Negra-hegység; a fentebb említett elveknek inkább megfelelt volna a Fehér-hegység és a Fekete-hegység névváltozatok alkalmazása). A tulajdonnévi eredetű megkülönböztető tagok közül lefordítják a szentek és az uralkodók neveit, így a brazíliai Rio Sao Francisco neve Szent Ferenc-folyó lesz. A fordítás nem mindig következetes: a mexikói Isla Angel de la Guarda az atlaszban Őrangyal-sziget néven szerepel, de a szomszédos Isla Tiburón marad Tiburón-sziget, nem pedig Cápa-sziget. Ez az atlasz is megtartotta az idegen alakban közismertté vált neveket (Mont Blanc). A Kárpát- medence településnevei elsődlegesen magyar nevükön szerepelnek az atlaszban; a környező területek némely településének ma már a köztudatban nem élő nevét (Fölöstöm, Ilyvó) is igyekeznek újból ismertté tenni.

Véleményem szerint a nevek magyarításának gyakorlata a térkép céljától kell függjön. Ha a térképnek az a célja, hogy a terepen tájékozódásra használják, akkor minden névnek az adott országban hivatalos alakban kell szerepelnie rajta, legfeljebb a legfontosabb exonimák tájékoztatásul feltüntethetők a hivatalos név mellett. Ezzel szemben, ha a térkép célja az ismeretterjesztés, akkor minél több teljesen, vagy legalább részben magyar nevet kell rajta szerepeltetni, a teljesen idegen nevek arányát pedig a feltétlenül szükséges minimumra kell csökkenteni.

3.2. A fenékdomborzati formák elnevezésének szabályai

A tenger alatti domborzati formák elnevezésének általános szabályait a Nemzetközi Hidrográfiai Szervezet (International Hydrographic Organization, IHO) 1987-ben megrendezett 13. konferenciája fogadta el.

Az IHO arra kéri a tengerek földrajzával foglalkozó szakembereket, hogy az újonnan felfedezett tenger alatti domborzati képződmények elnevezésekor vegyék figyelembe az IHO által meghatározott szabályokat, és a javasolt neveket jóváhagyásra nyújtsák be a Nemzetközi Hidrográfiai Hivatalhoz (International Hydrographic Bureau, IHB, ez az IHO végrehajtó szerve), a Kormányközi Oceanográfiai Bizottsághoz (Intergovernmental Oceanographic Commission, IOC), vagy — amennyiben az adott országban ilyen működik — saját országuk tenger alatti földrajzi nevekkel foglalkozó hivatalos szervéhez.

Ha egy fenékdomborzati képződmény teljesen vagy nagyobb részben egyetlen ország felségvizein belül helyezkedik el, akkor a képződmény elnevezésének joga az adott országot illeti meg. Ha a képződmény teljesen vagy nagyobb részben a nemzetközi vizek területén fekszik, elnevezésében az IHB és az IOC illetékes. Ha azonban valamely ország hatóságai egy adott formával kapcsolatban már elfogadtak olyan elnevezést, amely a megadott elveknek megfelel, azt az IHB is elfogadja. Ha valamely nevet már hosszú idő óta széles körben használnak, az még akkor is elfogadható, ha nem felel meg a megadott elveknek.

Az IHO fontos célkitűzése, hogy a fenékdomborzati formák és elnevezéseik között egyértelmű kapcsolat legyen: ugyanazon fenékdomborzati képződménynek egy adott nyelven csak egy neve legyen, ugyanazon földrajzi név pedig csak egyetlen fenékdomborzati képződményre vonatkozzon. Ha ugyanazon képződményre több különböző név is vonatkozik, akkor azt kell hivatalosan elfogadni, amelyiket régebben használják, feltéve, hogy az megfelel az általános névadási szabályoknak. Hasonlóan, ha egymástól távol levő képződményekre ugyanazon nevet használják, a továbbiakban a nevet arra a képződményre szabad használni, amelyik korábban kapta ezt a nevet (IHB 2003).

A fenékdomborzati képződményekre használatos nevek általában földrajzi köznévi tagból és megkülönböztető tagból állnak. Bizonyos nyelvekben (pl. a magyar és az angol nyelvben) a megkülönböztető tag megelőzi a földrajzi köznévi tagot; más esetben, például a spanyol nyelvben követi azt. Vannak olyan fenékdomborzati nevek, amelyek csak földrajzi köznévi tagból (The Gully) vagy csak megkülönböztető tagból (Long Forties) állnak, valamint olyanok, ahol nem lehet földrajzi köznévi és megkülönböztető tagot elkülöníteni (Swatch of No Ground). Ezeket nyelvi szempontból hiányos neveknek szokás nevezni. Rokon típusú nevek a magyarországi földrajzi névadásban is előfordulnak. A bükk köznév például „bükkös, bükkerdő" jelentésben földrajzi köznévnek tekinthető (így szerepel a börzsönyi Vár-bükk nevében), az észak-magyarországi Bükk hegység esetében viszont tulajdonnévvé vált. Ha az ilyen típusú fenékdomborzati neveket már korábban is használták, hivatalosan elfogadhatók, de további ilyen nevek létrejötte nem kívánatos.

3.2.1. Földrajzi köznévi tagok

A szakirodalomban fellelhető fenékdomborzati nevekben szereplő földrajzi köznévi tagok zűrzavaros képet mutatnak. Azonos jellegű képződmények nevében különböző földrajzi köznevek egész sora szerepelhet, ugyanakkor ugyanazt a köznevet igen eltérő jellegű képződmények megnevezésére használják. Az egyes formatípusok elnevezésének kérdéseiről szóló 3.4. fejezetben részletesebben fogok szólni erről a problémáról.

E zűrzavaros helyzet megoldásának érdekében az IHB kibocsátott egy kiadványt, amely definiálja a tengerfenék domborzatában előforduló alapvető formatípusokat, és meghatározza, hogy az egyes formatípusokra milyen földrajzi köznevet kell használni. Ennek a kiadványnak több kétnyelvű kiadása is megjelent; e kiadások tartalmazzák a fenékdomborzati formák elnevezésének szabályait, az egyes országok névadással foglalkozó szerveinek jegyzékét, a formatípusok definícióját és az ajánlott földrajzi közneveket angolul és egy másik (orosz, francia, spanyol, kínai, japán stb.) nyelven. Jelen munkában az angol köznevek tekintetében egymással egyenértékű változatok közül az angol—spanyol kiadásra hivatkozom (IHB 1993). Márton Mátyással közösen elkészítettük a kiadvány angol—magyar kétnyelvű változatát is (IHB 2003); ez jelenleg megjelenés előtt áll.

Az egyes formatípusokra használható köznevek jegyzékének egy másik változatát készítette el az Amerikai Egyesült Államok földrajzi, köztük fenékdomborzati nevekkel foglalkozó hivatalos szerve, a Board on Geographic Names (BGN). Ez egyes helyeken eltér az IHB által összeállított jegyzéktől.

Az IHB kihangsúlyozza, hogy az elnevezésekben használható földrajzi köznevek jegyzéke nem tekinthető lezártnak. A tengerfenék domborzatával kapcsolatos ismeretek bővítésével szükségessé válhat újabb formatípusok definiálása, és azokra újabb köznevek bevezetése.

Mind az IHB, mind a BGN kiadványaival kapcsolatban megállapítható, hogy az egyes formatípusokat pusztán formai alapon (pozitív vagy negatív voltuk, tagoltságuk, meredekségük, hosszuk és szélességük aránya stb. alapján) különböztetik meg. Emiatt nagyon különböző nagyságú formák (a self néhány km átmérőjű, néhányszor tíz m mélységű medencéi és több ezer km szélességű, több ezer m mélységű óceáni medencék) vagy teljesen eltérő eredetű képződmények (óceánközépi hátságok és szigetívek) tartozhatnak egyazon formatípusba.

Ki kell emelni továbbá azt a tényt, hogy a tenger alatti képződménytípusok megnevezésére használatos köznevek többsége közismert, a köznyelvben is használatos angol szó (basin, shoal, valley) vagy ilyenek összetétele (seamount, borderland). Teljesen újonnan létrehozott köznevek csak elvétve fordulnak elő közöttük (guyot).

3.2.2. Megkülönböztető tagok

A fenékdomborzati nevek megkülönböztető tagjának kiválasztásánál elsődleges követelmény, hogy egyértelmű, félreértésekre nem vezető, könnyen használható, lehetőség szerint rövid neveket kapjunk. Minden más célt, így például nevezetes személyek, hajók nevének megörökítését, ennek kell alárendelni.

Ha ez lehetséges, a megkülönböztető tagnak az adott fenékdomborzati képződményhez közel fekvő földrajzi nevekre (kontinensek, nagytájak, országok, partmenti városok, vízfolyások) kell utalnia. Támogatandó a tengerfenék kutatásával kapcsolatos neveknek, így például kutatóhajók, tudományos intézetek, expedíciók, tengerkutatással foglalkozó tudósok, valamint esetleg más híres emberek nevének fenékdomborzati nevekben való használata. Ha egy fenékdomborzati képződményt kutatóhajóról kívánnak elnevezni, lehetőség szerint az adott képződményt felfedező vagy a felfedezést megerősítő hajó nevét kell alkalmazni. Élő személyek nevének használata kerülendő, kivéve a tengerfenék kutatásával foglalkozó tudósok nevét.

Egymás közelében fekvő, egy csoportot alkotó képződményeknek lehetséges olyan neveket adni, amelyek eredeti jelentése is egymáshoz kapcsolódik; így például a Csendes-óceán középső részén a Muzsikus- fenékhegyvidék tagjainak mindegyike egy-egy zeneszerző nevét viseli.

Elfogadhatók a leíró nevek is, amelyek az adott fenékdomborzati képződmény jellegzetes alakjára utalnak (IHB 1993).

Ezeket a szabályokat a BGN a következőkkel egészíti ki: kerülendők a hosszú, bonyolult nevek. Ilyen nevek származhatnak abból, ha a megkülönböztető tagban személyek teljes neve, címe (Professor, Captain), szervezetek, kutatóintézetek teljes hivatalos neve szerepel. Kerülendők a kereskedelemben használatos elnevezések (vállalatok, termékek nevei) is. Az sem szerencsés, ha az ajánló saját nevét, vagy barátainak, közvetlen munkatársainak nevét javasolja fenékdomborzati nevekben alkalmazni.

3.3. Fenékdomborzatinév-tárak

A következőkben idézendő angol nevek többsége, illetőleg a más nyelvű (orosz, francia, német) nevek jelentős része néhány nagy, tenger alatti képződményekkel foglalkozó földrajzinév-tárból származik.

Ezek egyike a BGN (Board on Geographic Names) névtára (Gazetteer of Undersea Features). Ez a névtár közli a konkrét fenékdomborzati képződményekre vonatkozó, a BGN mint bizottság által elfogadott neveket, valamint — más betűtípussal — a nem elfogadhatónak tartott angol névalakokat és más nyelvű neveket. Az általában megkülönböztető tagból és földrajzi köznévi utótagból álló nevekhez járul további adatként a meghatározás (designation), ami közli, hogy az adott képződmény a BGN által definiált formatípusok közül melyikhez tartozik. A meghatározás az esetek többségében, de nem mindig, megegyezik az elnevezés földrajzi köznévi tagjával. A földrajzi szélesség és hosszúság megadásával a mű segíti a formák térképi azonosítását. Mivel azonban a mű minden formával kapcsolatban csak egy koordinátapárt ad meg, a nagyobb képződmények kiterjedése ennek alapján nem határozható meg egyértelműen.

Hasonló felépítésű az IHB (1988) kiadványa, amely a GEBCO térképeken és az IHO kis méretarányú térképein szereplő fenékdomborzati neveket tartalmazza. Ennek egy későbbi, csak elektronikus formában (EXCEL fájlként) rendelkezésünkre álló változata a 2001 októberéig összegyűjtött neveket tartalmazza. Ez a kiadvány sok hasznos információt nyújt az egyes fenékdomborzati nevek eredetével kapcsolatban is.

3.4. A magyar elnevezésekben használandó földrajzi köznevek megalkotása

Magyarországon az 1970-es években jelent meg az az igény, hogy létre kell hozni a tengerfenék-domborzati képződmények magyar elnevezéseinek egységes, koherens rendszerét. Ez a feladat két részből áll: egyrészt meg kell határozni az egyes fenékdomborzati formatípusokra használható magyar földrajzi közneveket, másrészt meg kell alkotni a konkrét fenékdomborzati képződmények magyar neveit.

Ennek megfelelően 1979-ben, a magyar Földrajzinév-bizottság 32. ülésén Földi Ervin előterjesztése alapján a fenékdomborzati nevekben használatos fogalmak magyar megfelelőiként a következőket fogadták el (FÖLDI 1979):

abyssal hills, seamountsfenékhegyek
abyssal plain, plainfenéksíkság
apron, archipelagic aprontörmelékkúp
bank, marine bankpad
basinmedence
borderland, continental borderlandlejtővidék
canyon, submarine canyonszurdok
channel, sea channelfenékcsatorna
cone, fan, submarine conehordaléklejtő
continental marginkontinensperem
continental risekontinenstalp
continental shelf, shelfself
continental slope, slopelejtő
cordillerahegylánc
deepmélység
escarpment, scarpfal
fracture zonetörésöv
gapszakadék
guyot, tablemounttáblahegy
hillmagaslat
holelyuk
knollbérc
leveegát
median valley, rift, rift valleyközépárok
moat, trenchárok
mountainsfenékhegység
peakcsúcs
pinnacleszirt
plateauplató
provincevidék
rangevonulat
reef, shoalzátony
ridgehátság
risehát
saddlenyereg
sea valley, submarine valley, valleyvölgy
seamountfenékhegy
shelf break, shelf edgeselfszegély
silltalp
spurnyúlvány
submarine trough, trough, trough valleyhasadék
terraceterasz

FÁBIÁN P.—FÖLDI E.—HŐNYI E. (1998) kötőjeles írásmódú földrajzi közneveket felsoroló jegyzékében az alábbi, a fenékdomborzati nevekben használható köznevek szerepelnek: árok, fenékcsatorna, fenékhegy, fenékhegyvidék, fenéksíkság, hát, hátság, hordalékkúp, hordalékkúpsíkság, hordaléklejtő, kanyon, kereszthátság, kismedence, korallzátony, medence, mélység, nagymedence, pad, repedésvölgy, rögvidék, sáncárok, self, selfhát, selfmedence, sziklazátony, szurdok, táblahegy, teknő, teknővölgy, terasz, teraszvidék, törésöv, zátony.

MÁRTON M. (1991; 1992) részletesen foglalkozott az egyes forrásokban szereplő angol fenékdomborzati fogalmakkal, azok definíciójával, használati területük elkülönítésével, és javaslatot tett arra, hogy az egyes fogalmaknak milyen magyar köznevek feleltethetők meg. Munkájában a következő magyar köznevek használatát javasolja: árok, árokgyűrű, barázda, bérc, csatornaág, csúcs, dóm, fal, fenékcsatorna, fenékdomb, fenékdombvidék, fenékhegy, fenékhegycsoport, fenékhegyek, fenékhegyláb, fenékhegylánc, fenékhegység, fenékhegysor, fenékhegyvidék, fenékhegyvonulat, fenéksíkság, fenékvölgy, gát, gerinc, halom, hasadék, hát, hátság, hátságrendszer, homokzátony, hordalékkúp, hordaléklejtő, horhos, kanyon, katlan, kereszthátság, keresztvölgy, kontinenshatár, kontinensláb, kontinensszegély, kontinentális lejtő, kontinentális self, kordillera, külhát, küszöbmélység, lejtő, lyuk, magaslat, medence, mellékág, mélység, mélytengerfenék, nagymedence, nyelv, nyereg, nyeregpont, nyúlvány, óceáni medence, pad, padka, párkány, plató, repedésvölgy, rézsű, sáncárok, self, selfbarázda, selfhát, selfhátság, selfmedence, selfperem, selfsík, selfvölgy, sík, szakadék, szigetláb, szigetlejtő, szigetself, sziklazátony, szirt, szurdok, táblahegy, teknő, teknővölgy, terasz, törésöv, üst, vidék, völgy, völgytalp.

3.4.1. A fenékdomborzati formatípusok javasolt magyar elnevezései

A magyar köznevek kiválasztásában nagyban támaszkodtam a fentebb említett magyar nyelvű munkákra (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992), de sok esetben az ezekben szereplőtől eltérő megoldást választottam. A fejezet nem követi pontosan a Márton Mátyással közösen összeállított magyar—angol fenékdomborzati szótárban (IHB 2003) foglaltakat sem. Ennek oka az, hogy a szótár elkészítése során ragaszkodnunk kellett a formatípusok azon rendszeréhez, amelyet az IHB állított össze. Jelen munkában viszont lehetőség van például arra, hogy elkülönítsek olyan formatípusokat, amelyeket az IHB nem tekint különállónak.

Munkámban ragaszkodtam ahhoz a fentebb az angol köznevekkel kapcsolatban már említett elvhez is, hogy a fenékdomborzati nevekben szereplő magyar köznevek vagy általánosan ismert magyar szavak (zátony, medence), vagy ilyenek összetételei (árokgyűrű, fenékhegy) legyenek. A javasolt köznevek között csak néhány idegen eredetű van, de ezek is a szakmai gyakorlatban már meghonosodott kifejezések (kaldera, self).

3.4.1.1. Ág. A BGN definíciója szerint „fork: szurdok vagy fenékvölgy mellékága". Az IHB ezt a formatípust nem definiálja.

Önálló névvel rendelkező formatípusként ritkán fordul elő, és angol nevekben a fork helyett ilyenkor is az arm köznevet használják (Palliser Arm, Constantine Arm).

A formatípus magyar elnevezésére MÁRTON M. (1992) a mellékág szóösszetételt javasolja. Magam elegendőnek tartom az ág köznév használatát. Ennek egyik jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „útjában két vagy több mederbe szétváló folyóvíznek egyik kiágazása vagy medre"; ez a vízfolyásokra vonatkozó jelentés kiterjeszthető a tenger alatti völgyekre, szurdokokra is.

3.4.1.2. Árok. Az IHB definíciója szerint „trench: hosszú, keskeny, rendszerint nagyon mély, aszimmetrikus, viszonylag meredek lejtőjű mélyedés a tengerfenéken". A BGN definíciójában az aszimmetriát részletesebben is kifejti: eszerint az árok egyik lejtője meredekebb, a másik lejtő pedig kevésbé meredek.

Az árkok közé tartoznak a Világóceán legmélyebb területei, a lemezek szubdukciója nyomán létrejövő mélytengeri árkok. A mélytengeri árkok általában nagyforma rangú képződmények.

A self képződményei közül a BGN árokként sorolja be a Norvégia nyugati partjai mentén több száz kilométer hosszan húzódó Norvég-árkot (Norwegian Trench). Mivel azonban ez nem a mélytengeri árkokkal, hanem a glaciális teknővölgyekkel rokon, javasolom teknővölgyként való besorolását és a Norvég-teknővölgy magyar elnevezés használatát.

Angol nyelvű elnevezésekben általában a trench köznév használatos, emellett előfordulnak a basin, depression, deep, fault, trough köznevek is (Santa Rosa Basin, Sandwich Deep, Kurile—Kamchatka Depression, Mussau Fault, Puerto Rico Trough).

Francia nevekben a fossé, ravin, sillon (Fossé des Nouvelles-Hébrides, Ravin des Kermadec, Sillon Ouest-Mélanésien), német nevekben a Graben (Atacamagraben, Mittelamerikanischer Graben), orosz nevekben a vpagyina és a zsolob közneveket használják (Juzsno-Szandvicseva vpagyina, Kurilo- Kamcsatszkij zsolob).

Magyar elnevezésére javasolom az árok köznév használatát (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Az árok egyik jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „hosszan elnyúló, meghatározott vagy ritkábban szabálytalan keresztmetszetű mélyedés"; ez a leírás a tengerfenéken keletkezett árkokra is ráillik. A szubdukció során létrejövő árkok megjelölésére szinonimaként elfogadható a mélytengeri árok szókapcsolat is.

3.4.1.3. Árokgyűrű. Az IHB definíciója szerint „moat: fenékhegyek, szigetek és más elszigetelt kiemelkedések talapzatát gyakran körülvevő, nem feltétlenül összefüggő, gyűrűszerű mélyedés". Hasonló módon definiálja a BGN is.

Az árokgyűrű a mélytengerfenék kisformája, önálló névvel rendelkező formaként ritka. Angol fenékdomborzati nevekben a moat köznevet használják (Williams Moat).

Magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) az árok köznevet ajánlja. MÁRTON M. (1992) a teljesen záródó mélyedésekre az árokgyűrű, míg a nem teljes gyűrűkre a sáncárok köznév használatát javasolja. Magam az árokgyűrű köznév használatát tartom megfelelőnek (IHB 2003); az árok kifejezést ugyanis elterjedtebben használják a sokkal nagyobb méretű mélytengeri (szubdukciós) árkokra. A teljes és a nem teljes gyűrűk elnevezésbeli megkülönböztetését nem tartom szükségesnek.

3.4.1.4. Barázda. A BGN definíciója szerint „furrow: zárt, vonalas jellegű, keskeny, sekély mélyedés". Az IHB ezt a formatípust nem definiálja.

Saját névvel rendelkező formaként ritka; a formatípusra példa a Fishers Island Furrow (Fishers-szigeti-barázda) a Washingtoni-selfen.

MÁRTON M. (1992) a formatípus magyar elnevezésére a barázda és a selfbarázda közneveket javasolja. Mivel azonban a névtárakban fellelhető barázdák mind a selfen találhatók, a formatípus ilyen megkettőzését nem találom szükségesnek. Ezért javasolom a barázda köznév használatát. Ennek egyik jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „valaminek a felületén hosszú, rendszerint vonalszerű vagy sávszerű mélyedés", ami megfelel a formatípus IHB által adott definíciójának.

3.4.1.5. Bérc. Az IHB definíciója szerint „knoll: a fenékhegynél valamivel kisebb, lekerekített formájú, elszigetelten vagy csoportosan megjelenő kiemelkedés". A BGN definíciójában kiemeli, hogy a bérc 500—1000 m relatív magasságú, felső részén kis átmérőjű forma.

A bércek a mélytengerfenéken gyakoriak. A BGN egyes, a selfen kialakult magaslatokat is bércként sorol be (Lindenkohl Knolls). Mivel azonban a BGN definíciójának megfelelő méretű bércek a selfen nem fordulhatnak elő (ezek szigetként a tengerszint fölé emelkednének), javasolom utóbbiak padként való besorolását.

Angol fenékdomborzati nevekben a knoll köznevet használják (Carpathia Knoll). Emellett előfordulnak a crest, dome, reef, ridge, sea cone, seaknoll, seamount, shoal, swell köznevek is (Orphan Knoll Crest, Vizcaino Dome, Akashi Reef, Aotea Ridge, Thurmond Sea Cone, Davis Seaknoll, Columbus Seamount, Akashi Shoal, Tahoma Swell).

Orosz nevekben a gora köznevet használják (gora David, gora Csirikova).

Magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) a bérc, MÁRTON M. (1992) viszont a magaslat köznevet ajánlja. A bérc A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint meredek, sziklás hegycsúcsot is jelenthet, de egyik jelentése „domb, halom". A magaslat jelentése „környezetéből kiemelkedő, magasan fekvő terület, illetve a hegynél alacsonyabb földrajzi alakulat". A magyar névadási gyakorlatban a bérc köznév lágyabb alakú, szélesen elnyúló szárazföldi magaslatok nevében használatos (Hosszú-bérc, Huta-bérc a Bükk hegységben). Ennek alapján mindkét köznév megfelelőnek tűnik. Mivel azonban a magaslat — a definíció első része szerint — bármilyen magasságú és kiterjedésű pozitív formát is jelölhetne, a formatípus magyar megnevezésére a bérc köznév alkalmazását javasolom (IHB 2003).

3.4.1.6. Csúcs. Az IHB definíciója szerint „peak: feltűnő, hegyes vagy csúcsánál igen kis átmérőjű kiemelkedés". A BGN definíciójában kiemeli, hogy a csúcs nem önálló forma, hanem egy nagyobb forma része.

A csúcsok a fenékdomborzat gyakori részletei, de saját nevük csak ritkán van, ezért névtárakban ritkán szerepelnek. Jellegükből adódóan mindig kisforma rangúak. A selfen (Focinho Peak) és a mélytengerfenéken (Circe Peak) egyaránt előfordulnak.

Angol elnevezésekben a peak köznevet használják.

Magyar elnevezésére javasolom a csúcs köznév alkalmazását (MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Ennek jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „(hegyen, fán, építményen) elvékonyodó, hegyesen, kúposan végződő legmagasabb rész", ami megfelel az IHO által adott definíciónak.

3.4.1.7. Dóm. GIERLOFF-EMDEN, H. D. (1980) szerint „dome: több, mint 200 m-es mélységben elhelyezkedő, kis alapterületű, meredek lejtőkkel határolt kiemelkedés". Ezt a formatípust sem az IHB, sem a BGN nem definiálja. Önálló névvel rendelkező formaként az áttanulmányozott névtárakban nem fordul elő, bár a dome köznevet egyes pozitív formák (fenékhegyek, bércek) nevében használják.

Magyar elnevezésére javasolom a dóm köznév használatát (MÁRTON M., 1992). Ezt a köznevet hasonló domborzati jellegű szárazföldi képződmények nevében is használják (KARÁTSON D., 1998, 110.—112. pp.)

3.4.1.8. Fal. Az IHB definíciója szerint „escarpment: megnyúlt alakú, viszonylag meredek lejtős terület, amely a selfen kívül fekvő vízszintes vagy enyhe lejtésű területeket választ el". A BGN definíciójában nem emeli ki azt a tényt, hogy a fal a self területén kívül (a kontinentális lejtő vagy a mélytengerfenék területén) fordulhat elő.

A fal mindig kisforma rangú képződmény. A definíciónak megfelelően egyaránt előfordul a kontinentális lejtő (Pendragon Escarpment) és a mélytengerfenék (Falkland Escarpment) területén.

Angol fenékdomborzati nevekben az escarpment és a scarp közneveket egyaránt használják, gyakran ugyanazon forma neveiben fordul elő a két szó (Mozambique Escarpment, Mozambique Scarp); a scarp köznév alkalmazását szinonimaként az IHB és a BGN is támogatja. Előfordul a seascarp (sea scarp) alak is (Mendocino Seascarp). Ezeken kívül találkozhatunk a ridge köznévvel is (Farallon Ridge). Hiányos, leíró névre példa: The Stone Fence („kőkerítés"). Orosz nevekben a szklon mellett a razlom köznévvel találkozhatunk (szklon Lucija, razlom Gorda).

A formatípus magyar elnevezésére javasolom a fal köznév alkalmazását (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Ennek egyik jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „természetes földrajzi alakulatnak függőleges vagy meredek oldala, felülete", ami megfelel az IHB által adott definíciónak.

3.4.1.9. Fenék-. Egyes formatípusok esetében a javasolt magyar köznév fenék- előtagja utal arra, hogy a képződmény a tengerfenéken található. A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint fenék egyik jelentése „valamely mélységnek, rendszerint vízzel borított mélyedésnek legalsó része, szintje, legmélye, alja"; tengerfenék jelentése „a földnek a tenger aljával érintkező felszíne". A tengerfenék a magyar nyelvben elfogadott szóösszetétel, más, egyenértékű szinonimával nem helyettesíthető. Mindazonáltal a fenék előtagot csak olyan esetekben alkalmazom, ahol azt a gyakorlatban már eddig is általánosan alkalmazták (fenékhegy, fenékcsatorna), új, ilyen előtagú köznevek bevezetését nem javasolom.

3.4.1.10. Fenékcsatorna. Az IHB definíciója szerint „seachannel: általában hordaléklejtőkön vagy fenéksíkságokon előforduló, folyamatos lejtésű, megnyúlt mélyedés, amelyet rendszerint egy vagy két oldalon gátak szegélyeznek". Hasonlóan definiálja a BGN is.

A fenékcsatorna mindig kisforma rangú képződmény. A selfen (Brest Seachannel) és a mélytengerfenéken (Imarssuak Seachannel) egyaránt előfordulhat. A self fenékcsatornái gyakran egykori alacsonyabb tengerszint mellett kialakult folyóvölgyek maradványai, míg a mélytengerfenék fenékcsatornái a mélytengeri áramlások nyomán jöhetnek létre. A későbbiekben megfontolandó lehet a két altípus elnevezésbeli elkülönítése is; a fenékcsatorna fogalmát a mélytengeri fenékcsatornákra lehetne korlátozni, a self hasonló jellegű képződményeit pedig a selfvölgyek közé lehetne sorolni.

Angol fenékdomborzati elnevezésekben a seachannel és a channel köznév egyaránt használatos; gyakran ugyanazon képződmény névváltozataiban használják mindkét köznevet (Vidal Seachannel, Vidal Channel). A channel köznév alkalmazását szinonimaként az IHB is javasolja. Mélytengerfenéken kialakult csatornák nevében előfordulnak a mid-ocean channel és a mid-ocean canyon kifejezések is (Equatorial Mid-Ocean Canyon, Maury Mid-Ocean Channel). Utóbbit az Északnyugati-Atlanti-fenékcsatorna (Northwest Atlantic Mid-Ocean Canyon) egyik névváltozataként, megkülönböztető tag nélkül is alkalmazzák. Ezek mellett találkozhatunk a passage köznévvel is (Carvalho Araújo Passage).

A formatípus magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) és MÁRTON M. (1992) egyaránt a fenékcsatorna köznevet javasolja; emellett Márton javasolja a fenékcsatornák részeinek elnevezésére a csatornaág köznevet is. Mivel utóbbiakra vonatkozó nevek az áttanulmányozott névtárakban nem szerepelnek, a formatípus megnevezésére megfelelőnek tűnik a fenékcsatorna köznév (IHB 2003), vagy ennek szinonimájaként a mélytengeri csatorna szókapcsolat. Az ezen összetételekben szereplő csatorna elem jelentései között A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint szerepelnek a „nyílt árok, ásott meder"; „hosszanti bevágás, vájat" jelentések, amelyek megfeleltethetők az IHB által adott definíciónak.

3.4.1.11. Fenékdomb. Az IHB definíciója szerint „hill: a fenékhegynél kisebb, elszigetelt kiemelkedés". A BGN definíciója kiemeli, hogy a fenékdomb relatív magassága 500 m-nél kisebb.

A fenékdomb kisforma rangú képződmény. A selfen (Signal Hill) és a mélytengerfenéken (Calypso Hills) egyaránt előfordulhat. Angol fenékdomborzati nevekben a hill köznevet használják.

Magyar elnevezésére MÁRTON M. (1992) a fenékdomb, míg FÖLDI E. (1979) a magaslat köznevet javasolja. Magam megfelelőnek tartom a fenékdomb köznév használatát (IHB 2003). A domb jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „alacsonyabb, lankás lejtőjű, többnyire gömbölyded (természetes) kiemelkedés a föld felszínén", ami megfelel az IHB által adott definíciónak.

A BGN közli a Guadalupe Arrugado fenékdomborzati nevet, de nem sorolja be az általa definiált formatípusok egyikébe sem. Ez a fenékdomborzati képződmény a BGN szerint „lekerekített bordákból álló terület." A spanyol arrugado melléknév eredeti jelentése „ráncos." Ennek a fenékdomborzati képződménynek magyar elnevezéseként javasolom a Guadalupei- fenékdombok tulajdonnevet.

3.4.1.12. Fenékdombvidék. Az IHB definíciója szerint „abyssal hills: a mélytengerfenék kisebb kiemelkedéseinek csoportja."

A fenékdombvidék a selfen és a mélytengeri medencék területén egyaránt előfordul. Angol fenékdomborzati nevekben az abyssal hills helyett a hills szóalakot használják (Discoverers Hills).

Magyar elnevezésére javasolom a fenékdombvidék köznév használatát (MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Kisebb formacsoportok megnevezésére alkalmas lehet a többes számú fenékdombok szóalak is.

3.4.1.13. Fenékhegy. Az IHB definíciója szerint „seamount: általában kúp alakú, nagy, elszigetelt kiemelkedés". A BGN szerint a fenékhegy 1000 m- nél nagyobb relatív magasságú, felső részén kis átmérőjű kiemelkedés.

A vulkáni eredetű fenékhegyek jellemzően a mélytengerfenéken, néha a kontinentális lejtő területén emelkednek. A fenékhegy mindig kisforma rangú képződmény.

Angol fenékdomborzati elnevezésekben általában a seamount köznevet, esetleg ennek különírt sea mount változatát (Pocono Sea Mount) használják. Emellett előfordulnak a bank, guyot, knoll, mount, mountain (submarine mountain), peak, reef, ridge, seapeak, tablemount (table mount) köznevek is (Meteor Bank, Stradbroke Guyot, Chirikof Knoll, Mount Michael, Columbia Mountain, Davidson Submarine Mountain, Whiting Peak, President Thiers Reef, Gilbert Ridge, Bowditch Seapeak, Schmitt-Ott Tablemount). Földrajzi köznevet nem tartalmazó elnevezés: Outer Bailey.

Francia nevekben a mont, esetleg a massif (Mont Vitoria, Afanasiy Nikitin Massif), német nevekben a Kuppe mellett a Riff (Cobb-Kuppe, President- Thiers-Riff), orosz nevekben a gora, hrebet, vozvisennoszty közneveket (gora Kelvin, hrebet Bogorova, vozvisennoszty Smitt-Ott) használják. Ezek mellett előfordulnak az angol bank köznév különböző nyelvű megfelelői is (Banc President Thiers, Almirante-Saldanha-Bank, banka Hotspur).

A formatípus magyar elnevezésére javasolom a fenékhegy köznév alkalmazását (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Az elnevezés arra utal, hogy a tengerfenéken emelkedő hegyekről van szó.

3.4.1.14. Fenékhegycsoport. Az IHB definíciója szerint „seamount chain: több, egy sorban elhelyezkedő fenékhegy, amelyek alapja elkülönül". A BGN ezt a formatípust nem definiálja külön.

A fenékhegyek általában nem egyesével, hanem csoportokba vagy sorokba rendeződve helyezkednek el. E csoportok — a szigetcsoportokhoz hasonlóan — gyakran külön névvel rendelkeznek. Ez indokolja több fenékhegy együttesének külön formatípusként való meghatározását.

A fenékhegycsoportok a mélytengerfenék jellemző képződményei. Kisforma rangúak; a nagyforma rangú rokon képződménycsoportok fenékhegyvidékként sorolhatók be.

Angol elnevezésekben az IHB által javasolt seamount chain (Banzare Seamount Chain) helyett elsősorban a többes számú seamounts szóalak használatos (New England Seamounts). Emellett előfordul az egyes számú bank köznév, a banks, hills, volcanoes többes számú szóalakok, a seamount arc, seamount complex, seamount group, seamount range szókapcsolatok, valamint önmagában a group köznév is (Milwaukee Bank, Northampton Banks, Faraday Hills, Tasmantide Volcanoes, Bermuda—New England Seamount Arc, Gilbert Seamount Complex, Magellan Seamount Group, Moonless Seamount Range, Krause Group).

Német nevekben a Gruppe köznevet, illetőleg a többes számú Kuppen alakot használják (Manninggruppe, Neuengland-Kuppen). Orosz nevekben a gori mellett előfordul a hrebet köznév is (gori Faraday, hrebet Hodgkins).

FÖLDI E. (1979) a seamounts megfelelőjeként a fenékhegyek, a mountains megfelelőjeként a fenékhegység köznevet ajánlja, míg MÁRTON M. (1992) a seamounts megfelelőjeként szintén a fenékhegyek, a seamount group megfelelőjeként a fenékhegycsoport, az egy sorban elhelyezkedő fenékhegyek megjelölésére, a seamount chain megfelelőjeként pedig a fenékhegysor közneveket javasolja. Magam a fenékhegycsoport (IHB 2003), nagyforma rangú formacsoportokra a fenékhegyvidék köznév alkalmazását tartom megfelelőnek.

3.4.1.15. Fenékhegyláb. Önálló formatípusként sem az IHB, sem a BGN nem definiálja. Az IHB azonban a szigetláb (archipelagic apron) definíciójában azonban kiemeli, hogy ez a forma nemcsak szigetcsoportok, hanem fenékhegyek, fenékhegycsoportok körül, azok lepusztulási termékeiből is kialakulhat. A fenékhegyekhez kapcsolódó felhalmozódási formák magyar megjelölésére alkalmas a fenékhegyláb köznév (IHB 2003). Ez a szóösszetétel a rokon szárazföldi formának tekinthető hegyláb analógiája; lásd még a kontinenslábról szóló 3.4.1.35. pontot.

3.4.1.16. Fenékhegyvidék. Ezt a formatípust külön nem definiálja sem az IHB, sem a BGN, viszont a vidékként (province) definiált formatípust a gyakorlatban csak a seamount province szóösszetételben, az igen nagy kiterjedésű, fenékhegyekben gazdag mélytengeri területek (Baja California Seamount Province, Gulf of Alaska Seamount Province) megjelölésére használják.

A GEBCO definiál egy mountain nevű formatípust, amely „hátságok és fenékhegyek összetett csoportja" (MÁRTON M., 1992). A BGN definíciója szerint „mountains: nagy, összetett pozitív forma jól körülhatárolható részegysége".

A fenékhegyvidékek angol elnevezéseiben a seamount province mellett a mountains, plateau, ridge, rise, seamount chain, seamount group, seamounts köznevek szerepelnek (Mid-Pacific Mountains, California Plateau, Northwest Pacific Ridge, Marcus—Necker Rise, Marcus—Necker Seamount Chain, Marcus—Wake Seamount Group, Emperor Seamounts). A GEBCO által megadott mountain köznevet az egyedi, különálló fenékhegyek megjelölésére használják.

Német nevekben a Kuppen és a Rücken (Markus-Wake-Kuppen, Imperatorrücken), orosz nevekben a gori és a podvodnaja vozvisennoszty közneveket (Imperatorszkije gori, podvodnaja vozvisennoszty Patton) használják.

A formatípus magyar elnevezésére javasolom a fenékhegyvidék köznév alkalmazását.

3.4.1.17. Fenékhegyvonulat. A BGN definíciója szerint „range: egymáshoz kapcsolódó hátságok vagy fenékhegyek sora." Az IHB ezt a formatípust nem definiálja.

A range szó különböző jellegű fenékdomborzati képződmények angol nevében fordulhat elő. Jelölhet nagy kiterjedésű (Lomonosov Range) vagy kisforma rangú hátságokat (Murray Range), de jelölhet fenékhegycsoportokat is, s ilyen esetben a seamount range szókapcsolat részeként is szerepelhet (Clipperton Seamount Range).

Magyar megfelelőjeként FÖLDI E. (1979) a vonulat, MÁRTON M. (1992) pedig a fenékhegyvonulat köznevet ajánlja. Magam e formatípus elnevezésbeli elkülönítését nem látom szükségesnek, és a konkrét fenékdomborzati forma jellegétől függően a hátság vagy a fenékhegycsoport, fenékhegyvidék köznevek használatát javasolom.

3.4.1.18. Fenéksíkság. Az IHB definíciója szerint „abyssal plain: kiterjedt, lapos, enyhén lejtő vagy majdnem vízszintes, nagy mélységben fekvő terület". A BGN definíciójában a nagy tengerszint alatti mélységet és a nagy kiterjedést nem emeli ki.

A fenéksíkságok a mélytengeri medencék részei. Gyakran több millió km2-es kiterjedésük ellenére a fenékdomborzati tájbeosztás rendszerébe kisformaként sorolhatók be. Sík felszínek a selfen is gyakoriak.

Az IHB a formatípus elnevezésére elsősorban az abyssal plain kifejezést, lehetséges szinonimaként a plain köznevet ajánlja, míg a BGN egyedül a plain szót javasolja. A két alak az angol fenékdomborzati nevekben szinte azonos gyakorisággal használatos (Blake Abyssal Plain, Greenland Plain). Ezenkívül előfordul a deep köznév is (Nares Deep).

Francia nevekben a plaine mellett használatos a fossé köznév is (Plaine Fletcher, Fossé de Jeffreys). Német nevekben általában a Senke köznevet használják (Tobagosenke). Orosz nevekben a ravnyina, esetleg az abisszalnaja ravnyina kifejezéseket alkalmazzák (Csukotszkaja ravnyina, Kanadszkaja abisszalnaja ravnyina).

A formatípus magyar elnevezésére a mélytengeri formák esetében a fenéksíkság (MÁRTON M., 1992; IHB 2003) köznevet javasolom; ennek szinonimájaként használható a mélytengeri síkság szókapcsolat is (IHB 2003). A selfen kialakult sík területek megnevezésére használható a selfsík köznév.

3.4.1.19. Fenékvölgy. Az IHB definíciója szerint „valley: viszonylag kis mélységű, széles mélyedés, amelynek feneke általában folyamatosan lejt. Ezt a kifejezést általában nem használják azokra a formákra, amelyek jelentős szakaszon szurdokjellegűek". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A völgyek kisforma rangú képződmények, a selfen és a mélytengerfenéken egyaránt előfordulnak.

Angol fenékdomborzati nevekben általában a valley köznevet használják. Emellett előfordulnak a gap és gorge köznevek is (Bellona Gap, Wilmington Gorge). Szétágazó alakú fenékvölgyek részeinek nevében szerepelhet az arm köznév (Constantine Arm).

Német nevekben használatos a Tiefe köznév (Nataltiefe).

A formatípus magyar megnevezésére FÖLDI E. (1979) a völgy köznevet, MÁRTON M. (1992) a völgy és a fenékvölgy közneveket ajánlja. Magam a mélytengeri formák esetében a fenékvölgy, míg a selfen kialakult formák esetében a selfvölgy köznév használatát javasolom (IHB 2003). A fenékvölgy szinonimájaként használható a tenger alatti völgy szókapcsolat. Az általában eróziós eredetű fenékvölgyektől alapvetően különböző forma az óceánközépi hátságok tengelyében kialakuló központi hasadékvölgy (repedésvölgy). Az említett szóösszetételekben szereplő völgy elem jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „két vagy több hegy, magaslat között levő mélyedés, alacsonyabb fekvésű terület", ami megfelel az IHB által adott definíciónak.

3.4.1.20. Főlejtő. Hogy a kontinentális lejtő főformái a nagyformáktól elnevezésük alapján is elkülöníthetők legyenek, javasolom a főlejtő köznév használatát (IHB 2003).

A főforma rangú lejtőterületeket önálló formatípusként sem az IHB, sem a BGN nem definiálja, az e képződményekre vonatkozó angol fenékdomborzati nevekben a slope köznév szerepel.

3.4.1.21. Főself. Hogy a self főformái már elnevezésük alapján elkülöníthetőek legyenek a nagyformáktól, a főformák elnevezésében a főself köznév használatát javaslom (IHB 2003).

A főforma rangú selfterületeket önálló formatípusként sem az IHB, sem a BGN nem definiálja, az e képződményekre vonatkozó angol fenékdomborzati nevekben a shelf köznév szerepel.

3.4.1.22. Gát. Az IHB definíciója szerint „levee: hosszan elnyúló, üledékből álló kiemelkedés valamely szurdok, fenékvölgy vagy fenékcsatorna mentén". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A gátak kisforma rangú képződmények, önálló névvel rendelkező formaként ritkák.

Angol fenékdomborzati nevekben a levee köznevet általánosan használják (Audierne Levee).

A formatípus magyar elnevezésére — mivel a forma alakjával a folyók mentén kiépített gátakra emlékeztet — javasolom a gát köznév használatát (MÁRTON M., 1992; IHB 2003).

3.4.1.23. Gerinc. GIERLOFF-EMDEN, H. D. (1980) szerint „crest: hosszan elnyúló legmagasabb kiemelkedés hátságon vagy háton". Ezt a formatípust sem az IHB, sem a BGN nem definiálja; a névtárakban önálló névvel rendelkező formaként nem jelenik meg.

A formatípus magyar megnevezésére HÉDERVÁRI P. (1974) a taraj, míg MÁRTON M. (1992) a gerinc köznevet javasolja; magam az utóbbit tartom használhatónak. A forma analóg a szárazföldi hegygerincekkel; A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint hegygerinc jelentése „hegység vagy hegylánc legmagasabb részeinek vonulata, a két lejtő metszésvonala".

3.4.1.24. Halom. A BGN definíciója szerint „mound: alacsony, különálló, kerek domb". Az IHB ezt a formatípust nem definiálja. A halom kisforma rangú képződmény. Önálló névvel rendelkező formaként nem találkozunk vele.

Magyar megnevezésére javasolom a halom köznév használatát (MÁRTON M.,1992). Ennek jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „a dombnál rendszerint kisebb kiemelkedés, alacsony, enyhén emelkedő domb", ami megfelel a BGN által adott definíciónak.

3.4.1.25. Hasadék. Az IHB definíciója szerint „trough: a tengerfenék jellemzően lapos fenekű, meredek oldalú, megnyúlt alakú, az ároknál kevésbé mély mélyedése". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A hasadék jellemzően a mélytengerfenék kisformája, de tagolt domborzatú lejtőterületeken is előfordulhat (Litke Trough).

Angol elnevezésekben a trough mellett előfordulnak a basin, channel, chasm, deep, depression, pass, seabight, strath, trench és valley köznevek is (North Tokelau Basin, Beeren Island Channel, Falkland Chasm, Orkney Deep, Cathedral Depression, Flemish Pass, Porcupine Seabight, Ushakova Strath, Hellenic Trench, Danish Strait Valley). Megkülönböztető tagot nem tartalmazó hiányos nevek: The Rampart, The Swatch.

Francia nevekben a dépression (Dépression de la Léna), német nevekben a Rinne (Timorrinne), orosz nevekben a dolina, vpagyina és zsolob közneveket (dolina Lena, vpagyina Campbell, zsolob Leni) használják.

A tengerfenék széles, lapos mélyedéseinek magyar elnevezésére a hasadék (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992) szót kevéssé szerencsésnek találom, mert ez a köznyelvben meredek oldalú, szűk, éles keresztmetszetű mélyedéseket jelöl (pl. Tordai-hasadék); A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint hasadék jelentése „meredek falú, igen szűk, sziklás völgy; szakadék". Mivel azonban a hasadék szónak a magyar fenékdomborzati nevekben való használata már elfogadottá vált, támogatom a hasadék köznév további alkalmazását (IHB 2003). A self glaciális eredetű, angol nevekben trough köznévvel jelölt völgyeinek magyar elnevezésében viszont javasolom a teknővölgy szó használatát (MÁRTON M., 1992; IHB 2003); emellett szinonimaként használható a katlan köznév is.

3.4.1.26. Hasadékvölgy. Az IHB definíciója szerint „median valley: az óceáni hátságrendszer tengelyvonalában kialakult mélyedés". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A központi hasadékvölgy az aktív óceánközépi hátságok részformája. Olyan helyeken alakul ki, ahol a lemezszegélyek szétsodródása viszonylag lassú (2—6 cm/év). Kisforma rangú képződmény. A központi hasadékvölgyek és részeik saját tulajdonnévvel csak ritkán rendelkeznek (a Sedov Valley a Jeges-tenger egy ilyen jellegű képződménye).

Magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) a középárok, míg MÁRTON M. (1992) a repedésvölgy köznevet ajánlja. Az IHB (2003) kiadványában a repedésvölgy mellett ajánlott szinonimaként szerepelnek a középárok, központi hasadékvölgy, rift, riftvölgy alakok. A magyar szakirodalomban használatos a hasadékvölgy szószerkezet (BÁLDI T., 1991, 178.—179. pp.; KARÁTSON D., 1998, 30.—35. pp.). Ennek megfelelően a formatípus magyar megnevezésére a hasadékvölgy kifejezést javasolom.

3.4.1.27. Hát. Az IHB szerint rise több jelentésű szó. Fő jelentéseként „a tengerfenék egy széles, enyhe lejtőjű, általában sima felszínű kiemelkedése". Hasonló módon definiálja a BGN is. Az IHB szerint a szó használható a ridge (3.4.1.28. pont) C jelentésének szinonimájaként, az óceánközépi hátságok megjelölésére is.

A hát jellemzően a mélytengerfenék formatípusa. Főforma (East Pacific Rise), nagyforma (Chile Rise) és kisforma (Roggeveen Rise) rangú képződmény egyaránt lehet. Kisformaként a self (Murmansk Rise) és a kontinentális lejtő (Morris Jesup Rise) területén is előfordulhat. Az angol névhasználat nem tükrözi azt a törekvést, hogy a tengerfenék tagolatlan kiemelkedéseit a rise, míg a tagoltakat a ridge szóval jelöljék: a rise mellett szinte azonos gyakorisággal használatos a ridge is. Emellett előfordulnak a guyot, height, plateau, sill, swell köznevek is (Wilkes Guyot, Akademija Nauk SSSR Height, East Caroline Plateau, Davis Sill, Rio Grande Swell).

Francia nevekben a massif sous-marin és seuil (Massif Sous-Marin de Sierra Leone, Seuil de Guinée), német nevekben a Schwelle (Kap-Schwelle, Lord Howe Schwelle), orosz nevekben a hrebet, podnyatije, plato, porog, val és vozvisennoszty közneveket (hrebet Lord Howe, Vosztocsno-Tihookeanszkoje podnyatije, plato Riu-Grandi, Farerszko-Iszlandszkij porog, Kapszkij val, vozvisennoszty Obrucseva) használják.

Magyar fenékdomborzati nevekben a hát köznév alkalmazását javasolom (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992; IHB 2003). A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint hát jelentése „az egész földnek vagy valamely részének … domborodó vagy ilyennek látszó felszíne, felülete, teteje", ami megfelel az IHB által adott definíciónak. A selfen kialakult hát jellegű kiemelkedésekre javasolom a selfhát köznév használatát.

3.4.1.28. Hátság. Az IHB szerint ridge többjelentésű kifejezés. Jelentései: A: meredek oldalú, hosszú, keskeny kiemelkedés. B: hosszú, keskeny kiemelkedés, amely gyakran óceáni medencéket választ el egymástól. C: az egész Földre kiterjedő óceáni hegységrendszerek. A BGN definíciója szerint a hátság hosszú, keskeny, meredek oldalú kiemelkedés.

A hátságok általában a mélytengerfenék képződményei. Főforma, nagyforma és kisforma rangú képződmények egyaránt lehetnek. Az IHB A definíciója általában kisforma (Northwind Ridge, Shona Ridge), a B definíció nagyforma (Reykjanes Ridge, Walvis Ridge), míg a C definíció főforma (Mid- Atlantic Ridge, Atlantic—Indian Ridge) rangú formákat jelöl. Kisforma rangú hátságok a self (Sigsbee Ridge) és a kontinentális lejtő (East Tasman Ridge) területén is előfordulhatnak.

Az óceánközépi hátságok formakincse nagymértékben függ attól, hogy az óceánfenék szétsodródása milyen sebességgel történik. Kis sebességű szétsodródás esetén (pl. Atlanti-hátság) az óceánközépi hátságot tagolt formák, jól felismerhető központi hasadékvölgy jellemzik. Nagy sebességgel szétsodródó óceánközépi hátaknál (ilyen pl. a Keleti-Csendesóceáni-hát) nincs kifejezett központi hasadékvölgy, a formák lekerekítettebbek, kevésbé tagoltak. Támogatandó az a törekvés, hogy a nagy sebességű szétsodródással összefüggő formák nevében a hát (rise) köznév, míg a kis sebességű szétsodródás nyomán kialakuló formák nevében a hátság (ridge) köznév szerepeljen.

Egyes hátságokat, mint pl. a Trindade-hátságot (Trindade Ridge), szorosan egymás mellett álló, esetleg egymásba olvadó fenékhegyek alkotnak; ilyenkor szóba kerülhet a fenékhegycsoportként való besorolás is.

A hátság egyik különleges altípusa a kereszthátság (transverse ridge), amely az óceánközépi hátságok kisformája, a törésövekkel párhuzamos, az óceánközépi hátság tengelyére merőleges kiemelkedő, hosszan elnyúló forma (Mendocino Ridge).

Az IHB és a BGN által javasolt ridge köznév mellett szinte azonos gyakorisággal használatos a rise is; gyakran ugyanazon képződményre mindkét köznevet használják (Mohns Ridge, Mohns Rise). Főforma rangú hátságok nevében fordulhat elő a cordillera köznév (Mid-Atlantic Cordillera). Ezenkívül előfordulnak az arc, chain, drift, hook, plateau, range, seahigh, spur, tablemount és a többes számú seamounts köznevek, valamint leíró jellegű köznevek (mid- ocean ridge, mid-oceanic ridge, ridge complex, sedimentary ridge, submarine ridge) is (Scotia Arc, North Brazilian Chain, Zapiola Drift, Howell Hook, Hawaiian Plateau, Shirshov Range, Northwind Seahigh, Trindade Spur, Schoppe Tablemount, Ceará Seamounts, Macquarie Ridge Complex, Zapiola Sedimentary Ridge, Lomonosov Submarine Ridge). A Mid-Ocean Ridge és a Mid-Oceanic Ridge szószerkezeteket az Atlanti-hátság megnevezésére megkülönböztető tag nélkül, önálló névként is használják. Leíró jellegű névre példa: The Elbow („könyök").

Francia nevekben a cordillére, crete, dorsale és seuil (Cordillére Alpha, Crete Atlantico-Indienne, Dorsale de Carlsberg, Seuil de l' Atlantique), német nevekben a Bogen, Rücken és Schwelle (Südantillen-Bogen, Mascarenenrücken, Zentralindische Schwelle), orosz nevekben a hrebet, porog, val közneveket (hrebet Murray, porog Aves, val Rennell) használják.

A formatípus magyar elnevezésére a hátság köznév használatát javasolom (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992; IHB 2003). A hátság jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „a környező tájnál magasabban elterülő, nagyobb kiterjedésű vidék". Látható, hogy a hát és a hátság köznevek hagyományos jelentésében nem mutatkozik az a különbség, amely a két fenékdomborzati formatípus között van. Mégis úgy érzem, hogy a két hasonló hangzású magyar szó — akárcsak a hasonló hangzású ridge és rise angol szavak — segítenek kifejezni azt, hogy alapvetően hasonló jellegű, csak tagoltságuk mértékében eltérő formatípusokról van szó.

A self hátság jellegű kiemelkedéseire javasolom a selfhátság köznév használatát. Nem tartom viszont feltétlenül szükségesnek a kereszthátság (MÁRTON M., 1992) formatípus elnevezésbeli elkülönítését.

3.4.1.29. Hátságrendszer. A BGN definíciója szerint „cordillera: teljes hegységrendszer, amely magába foglalja valamennyi alsóbbrendű vonulatot, a belső platókat és medencéket". Az IHB ezt a formatípust nem definiálja, viszont a hátság (ridge) fogalmára az IHB által adott C definíció gyakorlatilag megfelel a hátságrendszer fogalmának.

Néhány nagy óceánközépi hátságnak van olyan angol elnevezése, amelyben szerepel a cordillera köznév (Alpha Cordillera, Atlantis Cordillera, Nansen Cordillera). Ezeknek azonban mindig van olyan névváltozatuk is, amelyben köznévként a ridge szerepel.

MÁRTON M. (1992) erre a fogalomra három magyar nyelvű megfelelőt is javasol: fenékhegylánc, hátságrendszer, kordillera. Ezek közül a hátságrendszer szó használatát érzem a leginkább helyénvalónak, mert a fenékhegylánc szó azt a képzetet keltheti, hogy ezt a formatípust sorba rendeződő fenékhegyek alkotják. A kordillera viszont idegen (spanyol) eredetű, és a magyarban köznévként nem meghonosodott szó; a kolumbiai Nyugati- Kordillera, Keleti-Kordillera nevek utótagját a magyar gyakorlat tulajdonnévnek tekinti, ennek felel meg a nagybetűs írásmód is. Mindazonáltal a magyar nyelvű fenékdomborzati nevekben a nagy óceánközépi hátságok esetében is a hátság köznév használatát tartom megfelelőnek.

3.4.1.30. Hordaléklejtő. Az IHB definíciója szerint „fan: viszonylag sima felszínű, legyezőszerű, üledékből álló képződmény, amely általában valamely szurdok vagy szurdokrendszer kijáratához illeszkedik". Hasonló módon definiálja a BGN is.

Angol elnevezésekben a fan mellett gyakori a cone köznév, amelyet az IHB is a fan-nal egyenrangú szinonimaként támogat. Lehetséges szinonimaként sorolja fel az IHB a deep-sea cone, deep-sea fan, submarine cone, submarine fan kifejezéseket (Nitinat Deep-sea Fan, Hudson Submarine Fan). Fenékdomborzati nevekben ezek mellett előfordul a canyon delta szókapcsolat is (Hudson Canyon Delta).

A formatípus magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) a hordaléklejtő köznevet javasolja. MÁRTON M. (1992) viszont javasolja két formatípus elkülönítését: a hordalékkúp egyenes futású tengerpart mentén kialakuló, félkör alaprajzú forma (Amazonas-hordalékkúp), a hordaléklejtő viszont valamely tengeröblöt teljes szélességében kitöltő, téglalapszerű alaprajzú képződmény (Gangesz-hordaléklejtő). Eszerint a hordaléklejtő a fan, a hordalékkúp viszont a cone magyar megfelelője lenne. Mivel azonban a két típus azonos eredetű, és a cone és a fan kifejezések használata az angol szakirodalomban nem különül el, gyakran ugyanazon formára mindkét kifejezést használják (Nile Cone és Nile Fan), nem látom szükségesnek, hogy a két altípust a magyar fenékdomborzati nevekben megkülönböztessük. Ezért a hordaléklejtő szó használatát javasolom; emellett szinonimaként elfogadható a hordalékkúp köznév is (IHB 2003).

A tenger alatti hordaléklejtővel rokon szárazföldi formákat (hegyvidéki területről síkságra kilépő folyó által létrehozott, legyezőszerűen szétterülő anyagfelhalmozódás) a magyar gyakorlatban többnyire hordalékkúpnak nevezik (NÉMEDI VARGA Z., 1991; 125.—126. pp.). BÁLDI T. (1991; 98. p.) erre a fogalomra a törmelékkúp szót használja.

3.4.1.31. Horhos. A BGN definíciója szerint „ravine: kisebb szurdok". Az IHB ezt a formatípust nem definiálja. A névtárakban fellelhető fenékdomborzati nevekben a ravine köznév nem fordul elő.

A formatípus magyar megnevezésére javasolom a horhos köznév használatát (MÁRTON M., 1992). Ennek jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „meredek oldalú, alul keskeny, nagyobb árokhoz hasonló vízmosta mélyedés", ami megfelel a BGN által adott definíciónak.

3.4.1.32. Ív. Önálló formatípusként sem az IHB, sem a BGN nem definiálja. A BGN azonban a fenékdomborzati képződmények felsorolásában formatípusba való besorolás nélkül szerepelteti a Hawaii-szigeteket hordozó magaslatot Hawaiian Arch néven.

Ez a hátság jellegű képződmény forrópont-tevékenység nyomán kialakult, egymásba olvadó vulkanikus szigetekből, fenékhegyekből áll. Magyar elnevezésére kínálkozik a szigetív köznév, ezt azonban a szakirodalomban az óceáni lemezek egymásra tolódása nyomán kialakult szigetsorokra (pl. Mariana-szigetek) alkalmazzák (KARÁTSON D., 1998; 53.—55. pp.). Ezért megfelelőbbnek tartom a magyar ív köznevet. Megoldást jelenthet az is, ha a képződményt magyar elnevezésében nem különítjük el más típusú hátságoktól (Hawaii-hátság).

3.4.1.33. Jégself. Az Antarktisz térségében előforduló, a tengerszintnél mélyebben fekvő, tagolatlan felszín, ahol a szilárd felszínt állandó jég borítja. Önálló formatípusként nem különíti el sem az IHB, sem a BGN, mivel azonban más selftípusoktól feltűnő módon különbözik, célszerű lenne önálló formatípusként való elkülönítése.

Angol nevekben előfordul az ice shelf szókapcsolat (Ross Ice Shelf). A magyar szakirodalomban a selfet borító jégtakarót selfjégnek nevezik (MAGYAR NAGYLEXIKON); a térképészeti gyakorlatban a jég (FÖLDRAJZI VILÁGATLASZ), jégself (FÖLDÜNK TÉRKÉPEKEN) kifejezésekkel találkozunk. Véleményem szerint a selfjég szóösszetétel a selfen felhalmozódott, általában nem a szilárd kéreghez sorolt jégre, míg a jégself magára a szilárd kőzetekből álló, jéggel borított selffelszínre vonatkozhat. Ezért a formatípus magyar elnevezésére javasolom a jégself köznév használatát.

3.4.1.34. Kaldera. Az IHB (2003) definíciója szerint „caldera: többnyire gyűrű alakú, részben vagy teljesen összeomlott fenékhegy". A BGN ezt a formatípust nem definiálja, és nem ismerik az IHB régebbi kiadásai sem (IHB 1993).

Tenger alatti fenékdomborzati képződmények között ritka. Angol elnevezésére következetesen a caldera köznevet használják (Albacora Caldera).

A caldera szó spanyol eredetű, eredeti jelentése „üst". A vulkánok felrobbanásával vagy a magmakamrába való beszakadásával keletkező szárazföldi formák megnevezéseként a kifejezés kaldera alakban a magyar szakirodalomban meghonosodott (SZÉKELY A., 1997). Ezért a fenékdomborzati formatípus magyar megnevezésére javasolom a kaldera köznév használatát (IHB 2003).

3.4.1.35. Kontinensláb. Az IHB definíciója szerint „continental rise: a mélytengerfenéktől a kontinentális lejtő aljáig tartó, enyhe szögben emelkedő terület". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A kontinensláb a világóceán igen elterjedt, a mélytengerfenékhez sorolható formatípusa. Részei önálló tulajdonnevekkel nem rendelkeznek. A formatípus magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) a kontinenstalp, MÁRTON M. (1992) pedig a kontinensláb köznevet javasolja. Ezek közül a hegyláb analógiájaként felfogható kontinensláb kifejezést tartom megfelelőbbnek. A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint a hegyláb jelentése „a hegynek a környező területtel érintkező legalsó része", ami megfeleltethető az IHB által adott definíciónak.

3.4.1.36. Kontinensszegély. Az IHB definíciója szerint „continental margin: az általában selfből, kontinentális lejtőből és kontinenslábból álló zóna, amely a kontinenst elválasztja a környező mélytengeri területektől". A BGN ezt a formatípust nem definiálja.

A kontinensperem a kontinensek partjai mentén mindenütt jelen van. A fenékdomborzati nevek azonban mindig a self vagy a kontinentális lejtő, nem pedig a kontinensperem részeire vonatkoznak.

Magyar elnevezésére FÖLDI E. (1975) a kontinensperem, míg MÁRTON M. (1992) a kontinensszegély köznevet javasolja. A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint perem jelentése „valamely meredek oldalú tárgynak vagy természeti alakulatnak a széle", a szegély jelentése pedig „valamely lapos vagy kiterjedt tárgynak, építménynek, készítménynek széle, kerülete elhatároló eleme". E meghatározások alapján a két köznév jelentése nemigen különül el egymástól. Általában azonban a perem vonalszerű képződményt, míg a szegély szélesebb sávot jelölhet. Ezért javasolom a kontinensszegély szó elsődleges használatát (IHB 2003); ennek szinonimájaként elfogadható a kontinensperem szóösszetétel is.

3.4.1.37. Külsőhát. BOTT, M. H. P. (1982) szerint „outer rise: az óceánfenéknek az árok óceán felőli oldalán megjelenő, néhány száz méter relatív magasságú, széles felboltozódása". Ezt a formatípust sem az IHB, sem a BGN nem definiálja.

Fenékdomborzati nevekben ez a kifejezés csak ritkán fordul elő (Puerto Rico Outer Ridge). Az outer ridge szókapcsolat olyan fenékdomborzati képződmények nevében is szerepel, amelyek nem feleltethetők meg a Bott által definiált fogalomnak (Blake Outer Ridge).

Magyar elnevezésére MÁRTON M. (1992) a külhát és a külsőhát szóalakokat javasolja. A két egyenértékű kifejezés közül javasolom a külsőhát köznév használatát.

3.4.1.38. Küszöb. Az IHB definíciója szerint „sill: tenger alatti, viszonylag kis mélységben elhelyezkedő, a medencék közötti vízmozgást akadályozó hátság". A BGN definíciója szerint a sill a medencék között határt képező szakadék vagy nyereg alsó része. A két definíció egymásnak nem feltétlenül mond ellent. Úgy tekinthetjük, hogy a sill azt a nyeregszerű képződményt jelöli, amelyet két szemközti oldalon nála alacsonyabban elhelyezkedő medencék, két másik irányból viszont magasabban fekvő térszínek (selfek, hátságok) határolnak.

A névtárakban viszonylag kevés küszöbként besorolt képződmény szerepel; ezek mindig kisforma rangúak. Angol elnevezéseikben általánosan használják a sill köznevet. Egyes hátként besorolt, de jellegükben a küszöb fenti definícióinak megfelelő képződmények (Davis Strait Rise, Malta Rise), amelyek egy-egy névváltozatában a sill köznév szerepel; ezek közül a Davis Strait Rise nagyforma rangú.

Mivel a küszöb nagyobb negatív formák alsó részén helyezkedik el, magyar fenékdomborzati nevekben használják a talp köznevet is. A talp köznév használatát javasolja FÖLDI E. (1979) is. MÁRTON M. (1992) a formatípus megnevezésére több köznevet is ajánl: a völgytalp és nyeregpont közneveket a medencéket elkülönítő szakadékok vagy nyergek alsó részének megnevezéseként, a hátláb, hátságláb közneveket pedig az óceáni medencéket egymástól elkülönítő hátak vagy hátságok legalacsonyabb részének elnevezéseként. Én magam e két altípus elkülönítését nem tartom szükségesnek, és a formatípus elnevezésére a felsoroltaknál alkalmasabbnak tartom a küszöb köznevet (IHB 2003).

3.4.1.39. Lejtő. Az óceánfenék egyik alapformatípusa. Az IHB definíciója szerint „slope: a mélytenger felé lejtő terület, amely a selfperemnél kezdődik, s a kontinensláb kezdeténél vagy annál a pontnál ér véget, ahol a lejtőszög lecsökken". Hasonlóan definiálja a BGN is. Az IHB a slope mellett szinonimaként ajánlja a continental slope szókapcsolat használatát is.

Angol elnevezésekben általánosan használják a slope köznevet. Ezen elnevezések főforma és nagyforma rangú képződményeket egyaránt jelölhetnek. Az önálló névvel jelölt kisforma rangú lejtőterületek ritkák. Gyakori, hogy a kontinentális lejtő főformáinak és nagyformáinak sincs általánosan elfogadott angol neve, így munkám során ezeknek angol nevet is kellett választanom.

Norvég eredetű nevekben előfordulnak a megkülönböztető taggal egybeírt bakken és neset utótagok (Vestbakken, Aktivneset), amelyet az angol nyelvű források változtatás nélkül vesznek át.

A formatípus magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) és MÁRTON M. (1992) egyaránt a lejtő köznevet javasolja. Ennek jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „a felszínnek enyhe szögben ferdén lefelé haladó kisebb-nagyobb területe, része", ami megfelel az IHB által adott definícónak. MÁRTON M. emellett ajánlja a kontinentális lejtő és szigetlejtő szószerkezetek alkalmazását is. Magam — a selffel analóg módon — a kontinentális lejtő nagyformáinak elnevezésére a lejtő, a főforma rangú képződményekre a főlejtő, a szigetekhez kapcsolódó formákra a szigetlejtő köznevek használatát javasolom. A lejtő szinonimájaként szakszövegekben elfogadható a kontinentális lejtő szókapcsolat is (IHB 2003), ez azonban térképi használatra nem alkalmas.

3.4.1.40. Lejtővidék. Az IHB definíciója szerint „borderland: valamely kontinenshez illeszkedő, általában selfjellegű vagy self által határolt, rendkívül szabálytalan domborzatú terület, ahol a selfre jellemzőnél jóval nagyobb mélységek fordulnak elő". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A lejtővidék típuspéldája Los Angeles térségében a Dél-kaliforniai- lejtővidék (Southern California Borderland). Mivel ez az észak-amerikai kontinens selfje és a Pacifikus-nagymedence közötti átmenet övében fekszik, rendszerembe a kontinentális lejtő nagyformájaként soroltam be. Tagolt domborzatával viszont merőben különbözik mind a tipikus selftől, mind a tipikus kontinentális lejtőtől, számos medence, kisebb hátság tagolja, területén szigetek emelkednek. Kevésbé tipikus nagyforma rangú lejtővidékek a Csukcs- lejtővidék és a Koreai-lejtővidék. Kisforma rangú lejtővidékre példa a Skandináv-félsziget nyugati partjainál a Tampen-lejtővidék.

Angol elnevezésekben a borderland és a continental borderland köznevek egyaránt használatosak; a continental borderland köznevet szinonimaként az IHB is ajánlja. Ezek mellett előfordul a plateau köznév is (Korea Plateau).

A formatípus magyar elnevezésére FÖLDI E. (1975) a lejtővidék, míg MÁRTON M. (1992) a kontinenshatár köznevet javasolja. Véleményem szerint a kontinenshatár szóösszetétel olyan képzetet kelthet, hogy ez a formatípus vonalas jellegű, és a kontinensek határán mindenütt jelen van. Ezért szerencsésebbnek érzem fenékdomborzati nevekben a lejtővidék köznév használatát.

3.4.1.41. Lyuk. Az IHB definíciója szerint „hole: kisebb, helyi jellegű, gyakran meredek oldalú mélyedés a tengerfenéken". Ugyanígy definiálja a BGN is.

A lyuk mindig kisforma rangú képződmény. A selfen (Discovery Hole) és a mélytengerfenéken (Shingetsu Hole) egyaránt előfordulhat. Saját névvel rendelkező formaként ritka.

Angol fenékdomborzati nevekben a hole köznevet használják. Norvég eredetű, de angol nyelvű forrásban előforduló név: Ingoydjupet Hole. E név azért helytelen, mert a -djupet utótag maga is a mélyedésre utal, így a hole köznévvel való együttes használata a köznévi tag megkétszerezését jelenti.

Magyar elnevezésére javasolom a lyuk köznév használatát (MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Ennek jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „valamely test vagy anyag felszínén kis öblű, nagyobb bemélyedés, valaminek a belsejébe nyúló kisebb üreg", ami megfelel az IHB által adott definíciónak.

3.4.1.42. Medence. Az IHB definíciója szerint „basin: változó kiterjedésű mélyedés, amelynek hosszúsága és szélessége körülbelül azonos". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A medencék a selfen és a mélytengerfenéken gyakoriak. Méretük rendkívül széles tartományban változhat, a néhány km-es átmérőjűtől kezdve a Pacifikus-lemez egészét és így a Csendes-óceán legnagyobb részét felölelő Pacifikus-nagymedencéig. Ennek megfelelően a medencék főforma, nagyforma és kisforma rangú képződmények egyaránt lehetnek.

Angol elnevezésekben általánosan használják a basin köznevet mind a legnagyobb óceáni medencék (Northeast Pacific Basin), mind azok kisebb részmedencéi (Blake Basin), mind a self medencéi (Chirikof Basin) esetében. Ezenkívül előfordulnak a canyon, deep, depression, gap és trough köznevek is (Walls Canyon, Buchan Deep, Bonaparte Depression, Tinro Gap, Aleutian Trough).

Francia nevekben a bassin, esetleg a fosse (Bassin du Pacifique, Fosse de Yap), német nevekben a Becken és a Mulde (Westliches Karolinenbecken, Bellinghausen-Mulde), orosz nevekben nagyobb formák esetében a kotlovina, kisebbekre a vpagyina köznév (Csilijszkaja kotlovina, vpagyina Gyerjugina) használata jellemző.

A formatípus magyar megnevezésére FÖLDI E. (1979) és MÁRTON M. (1992) egyaránt a medence köznevet ajánlják. Ennek jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „a föld felszínének viszonylag mélyen fekvő vagy hegységektől körülvett része", ami nem mond ellent az IHB által adott definíciónak. MÁRTON M. emellett a self medencéinek, illetve a legnagyobb mélytengeri medencéknek a megjelölésére javasolja a magyar gyakorlatban már elterjedt nagymedence és selfmedence szóösszetételeket. Ezzel összhangban a medence köznév használatát csak a mélytengerfenék nagy- és kisforma rangú képződményeinek jelölésére javasolom. A főforma rangú mélytengeri medencékre támogatom a nagymedence, a self medencéire pedig a selfmedence köznév használatát (MÁRTON M., 1992; IHB 2003).

3.4.1.43. Mélység. A tengerfenék egyes pontjai, általában nagyobb térségek legmélyebb pontjai, saját nevet is kaptak. Az angol elnevezésekben jellemzően a deep vagy a depth köznév szerepel. Ilyen nevű formatípust azonban sem az IHB, sem a BGN nem definiál. Ez valójában nem is tekinthető önálló formatípusnak, hanem csak egy pontszerű mélységmérési eredmény névként való megörökítésének, ezért az ilyen jellegű neveket névtáramban nem szerepeltetem.

A magyar elnevezésekben megfelelőnek tartom a mélység köznév használatát.

3.4.1.44. Mélytengerfenék. A tengerfenék egyik alapformatípusa. Formatípusként sem az IHB, sem a BGN nem definiálja. Angol nyelvű szövegekben általában a deep sea floor, esetenként az ocean basin floor szószerkezeteket használják. Fenékdomborzati nevekben azonban ezek a kifejezések nem jelennek meg; a mélytengerfenék részeinek nevében a basin, ridge, trench stb. köznevek szerepelnek.

A formatípus magyar elnevezésére MÁRTON M. (1992) a mélytenger, illetőleg a mélytengerfenék szóösszetételeket javasolja. Mivel itt nem a tenger víztömegére, hanem a tenger alsó határfelületére vonatkozó kifejezést kell választani, javasolom a mélytengerfenék köznév használatát.

A melléktengerek főformáinak esetében — a Deep-sea Floor of Mediterranean Sea típusú elnevezések fordításaként — a mélytengeri rész szókapcsolatot használom (Földközi-tenger mélytengeri része).

3.4.1.45. Nagymedence. Önálló formatípusként sem az IHB, sem a BGN nem definiálja. GIERLOFF-EMDEN, H. D. (1980) viszont említ egy ocean basin elnevezésű fogalmat, amely megfelel a nagy kiterjedésű, egy kéreglemeznek egy óceán területére eső, valamennyi medencejellegű részét magába foglaló főformáknak.

MÁRTON M. (1992) az ocean basin magyar megfelelőjeként az óceáni medence szókapcsolatot ajánlja. Véleményem szerint e két fogalom megkülönböztetésére nincs szükség; a főforma rangú mélytengeri medencék (Keleti-Indiaióceáni-nagymedence, Pacifikus-nagymedence) magyar megnevezésére megfelelőnek tartom a nagymedence köznevet (MÁRTON M., 1992; IHB 2003).

3.4.1.46. Nyelv. A BGN definíciója szerint „tongue: a sík tengerfenéknek a szomszédos magasabb forma területébe beékelődő megnyúlt, nyelvszerű része." Az IHB ezt a formatípust nem definiálja.

Angol fenékdomborzati nevekben a tongue köznevet használják. Leíró jellegű névre példa: The Tongue of the Ocean. Francia nevekben a golfe köznév szerepelhet (Golfe de la Providence).

A magyar „nyelv" szónak nincs olyan jelentése, amely az itt meghatározott negatív formára ráillene. Mivel azonban a forma alakja az emberi nyelvre emlékeztet, magyar megnevezésére megfelelőnek tartom az angol szó tükörfordításával kapott nyelv köznév használatát (MÁRTON M., 1992).

3.4.1.47. Nyereg. A szárazföldi domborzatból ismert nyergekkel analóg forma. Az IHB definíciója szerint „saddle: valamely hátságon belül vagy szomszédos fenékhegyek között található, a lovaglásnál használatos nyereghez hasonló alakú, széles hágó". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A nyereg mindig kisforma rangú képződmény. A selfen (Kapuskasing Saddle) és a mélytengerfenéken (Pukaki Saddle) egyaránt előfordulhat. Igen gyakori forma, de általában nincs saját neve, ezért névtárakban ritkán fordul elő.

Angol elnevezésekben a saddle mellett használatos a gap köznév is (Bellona Gap).

Orosz nevekben a zsolob köznévvel találkozhatunk (zsolob Bellona).

Magyar elnevezésére javasolom a nyereg köznév alkalmazását (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Ennek egyik jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „két hegycsúcs közötti kisebb, a völgy szintjét el nem érő mélyedés, hajlat", ami megfelel az IHB által adott definíciónak.

3.4.1.48. Nyúlvány. Az IHB definíciója szerint „spur: valamely nagyobb formából, például platóból vagy egy sziget alapjából kinyúló kisebb kiemelkedés vagy hátság". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A nyúlvány mindig kisforma rangú képződmény. Leggyakoribb a mélytengerfenéken, de a kontinentális lejtőn (Goban Spur) és a selfen (Pamplona Spur) is előfordulhat. Nagyobb kiterjedésű formák (hátak, hátságok) része lehet, de saját névvel rendelkező formaként is gyakori.

Angol fenékdomborzati nevekben általában a spur köznév használatos, emellett előfordulnak a high, nose, plateau, ridge, rise és searidge elnevezések is (Caswell High, Blake Nose, Arlis Plateau, Marvin Ridge, Bruce Rise, Pamplona Searidge).

Francia nevekben az éperon és a hauteur (Éperon Marvin, Hauteur Arlis), német nevekben a Rücken (Marvinrücken), orosz nevekben az otrog köznevet (otrog Geofizikov) használják.

Magyar elnevezésére javasolom a nyúlvány köznév alkalmazását (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Ennek egyik jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „valamely hely, terület kinyúló része"; a szótár példaként hozza a hegység nyúlványa szókapcsolatot.

3.4.1.49. Orr. Az IHB (2003) definíciója szerint „promontory: a kontinentális lejtőnek a mélytengerfenék területébe nyúló, nyúlványhoz hasonló nagyobb kitüremkedése; jellemzően a nyílt tenger felé mélyül". Ez a formatípus korábban nem szerepelt az IHB által definiált formatípusok között (IHB 1993); a BGN sem definiálja.

A definícióból következik, hogy az orr a kontinentális lejtő kisformája. Fenékdomborzati névtárakban a promontory köznévvel ritkán találkozunk (Estremadura Promontory).

Az angol promontory főnév szótári magyar megfelelőjét (fok, hegyfok) azért nem javasolom a formatípus magyar elnevezésére, mert a magyar fok főnevet — az angol promontorynál sokkal általánosabban — a tengerpart kisebb kiszögelléseinek, félszigeteinek megjelöléseire használják, így a fenékdomborzati forma neve összetéveszthető lenne az esetleg annak közelében fekvő szárazföldi képződmények nevével. Ezért — a szárazföldi domborzattanban használatos, de földrajzi nevekben ritkán szereplő hegyorr analógiájára — javasolom a forma alakjára utaló orr köznév használatát (IHB 2003).

3.4.1.50. Pad. A self jellemző kisformatípusa. Az IHB definíciója szerint „bank: olyan kiemelkedés, amely fölött a vízmélység viszonylag kicsi, de a biztonságos felszíni hajózáshoz általában elegendő". A BGN definíciójában kiemeli azt is, hogy a pad jellemzően a selfen fordul elő.

A padok mérete néhány km-től több száz km-ig terjedhet, a tengerszintet többnyire néhányszor tíz méterre közelítik meg. Többségük kisforma rangú képződmény. Nagyforma rangú a Newfoundlandi-Nagy-padok (Grand Banks of Newfoundland) formacsoportja.

A padok általában a selfen emelkednek. Helyzete miatt a kontinentális lejtő (Newfoundlandi-lejtő) részeként soroltam be a Flemish Cap-padot, amely azonban az észak-amerikai kontinens leszakadt darabja, így geológiai alapon selfnek volna tekinthető. A mélytengerfenék részeként besorolt, de a tengerszint közelébe emelkedő nagyformák is hordozhatnak padokat.

Angol fenékdomborzati nevekben általában a bank kifejezést használják. Több más nyelvben is az e szóval azonos eredetű köznevek használatosak (német Bank, francia banc, orosz banka, spanyol banco). Angol nevekben a bank mellett előfordulnak a ground, knoll, ledge, patch, reef, rock, seaknoll, spot, tableknoll, tablemount köznevek is (Florida Middle Ground, Cordell Knoll, Cox Ledge, Nerita Patch, Pillar Reef, Pillar Rock, Vulcan Seaknoll, Mackenzie Spot, Mernoo Tableknoll, Navidad Tablemount). Ezek előfordulhatnak hiányos névként, megkülönböztető tag nélkül is (The Patch, The Spot). Nagy kiterjedésű padok nevében a ridge vagy a rise köznév is szerepelhet (a Spitzbergák-pad névváltozatai Spitsbergen Ridge, Hopen Rise). Találkozhatunk többtagú földrajzi köznévvel is (oceanic bank a Wanganella Oceanic Bank névben). Padok csoportjainak nevében a banks mellett szerepelhet a bank chain szókapcsolat is (Etizen Bank Chain).

Francia nyelvű nevekben a banc mellett előfordul a haut fond szinonima is (Le Banc des Seychelles, Haut Fond de la Chapelle). Német nevekben általánosan használatos a Bank (Pertlock-Bank). Orosz nyelvű nevekben a banka mellett szerepelhet a hrebet vagy az otmel köznév (banka Ob, hrebet Gunnerus, otmel Albatrosz).

Az Izlandi-self padjainak izlandi eredetű nevében a megkülönböztető taggal egybeírt grunn (Látragrunn) köznév szerepel; ezt az angol nyelvű források nem fordítják. Norvég eredetű nevekben hasonlóan a bank vagy a grund egybeírt köznév (Langgrund) fordulhat elő.

Különböző nyelvekből több példa van földrajzi köznevet nem tartalmazó, hiányos elnevezésre: angol Flemish Cap, Long Forties, francia Banquereau, holland Die Hoofden, német Rosengarten.

A forma magyar megnevezésére javasolom a szakirodalomban általánosan elterjedt pad szót (FÖLDI E., 1975; MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Ennek egyik (tájnyelvi) jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „lapos tetejű, meredek oldalú domb", ami megfelel az IHB által adott definíciónak.

3.4.1.51. Padka. A BGN definíciója szerint „bench: kis terasz". Az IHB ezt a formatípust külön nem definiálja, a bench köznevet a terrace egyenértékű szinonimájaként javasolja használni.

MÁRTON M. (1992) a formatípus magyar megnevezésére javasolja a padka köznév használatát. Ennek jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „földtöltés vagy lejtő oldalában vízszintes lépcsőszerű bevágás", ami megfeleltethető az IHB által adott definíciónak. Ennek ellenére e formatípusnak a terasztól való, az elnevezésekben is jelentkező elkülönítését nem tartom szükségesnek.

3.4.1.52. Párkány. A BGN definíciója szerint „ledge: rendszerint lineáris kiterjedésű, partközelben található sziklakiszögellés vagy -kibúvás". Az IHB ezt a formatípust nem definiálja.

Angol fenékdomborzati nevekben a ledge köznév gyakran hátságnak minősülő formák nevében szerepel.

A formatípus magyar megnevezésére MÁRTON M. (1992) a párkány köznevet javasolja.

3.4.1.53. Plató. Az IHB definíciója szerint „plateau: jelentős kiterjedésű, egy vagy több irányban meredeken leszakadó, lapos vagy majdnem lapos terület". Hasonló módon definiálja a fogalmat a BGN is.

A plató nagyforma (Kerguelen Plateau) és kisforma (Bellona Plateau) rangú képződmény is lehet. Általában a mélytengerfenéken található (Naturaliste Plateau), de a kontinentális lejtőn (Demerara Plateau) is előfordulhat.

Angol elnevezésekben használatosak a plateau mellett a bank, cap, knoll, ridge, rise, swell, tablemount, terrace köznevek is (Barrier Bank, Chukchi Cap, Osborn Knoll, Moçambique Ridge, Agulhas Rise, Nansen Swell, Bromley Tablemount, Blake Terrace).

Francia nevekben a dorsale, hauteur, massif sous-marin (Dorsale des Kerguelen, Hauteur Sargo, Massif sous-marin de Manihiki), német nevekben a Rücken (Madagaskarrücken), orosz nevekben a hrebet, podnyatije és a (podvodnaja) vozvisennoszty közneveket (Madagaszkarszkij hrebet, podnyatije Chatham, vozvisennoszty Perszeja, podvodnaja vozvisennoszty Jermak) alkalmazzák. Ezek mellett mindhárom nyelvben használatosak a plateau különböző nyelvű alakjai (Plateau du Queensland, Rockallplateau, Azorszkoje plato).

A formatípus magyar elnevezésére javasolom a plató köznév használatát (MÁRTON M., 1992; IHB 2003). Ez a szó idegen eredetű, de a magyar köznyelvben meghonosodott; jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „kiemelkedő lapos terület". Ennek szinonimája a fennsík. Mivel azonban a fennsík szót a tengerszint felett nagyobb magasságban fekvő lapos területek megjelölésére használják, szokatlan lenne a tengerszint alatt fekvő képződményeket így nevezni.

3.4.1.54. Rézsű. A BGN definíciója szerint „ramp: különböző magasságú területeket összekapcsoló enyhe lejtő". Az IHB ezt a formatípust nem definiálja. Önálló névvel rendelkező formaként névtárakban nem fordul elő.

A formatípus magyar megnevezésére javasolom a rézsű köznevet (MÁRTON M., 1992). Ennek jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „a bevágást, töltést határoló ferde felület; a töltésnek lejtős, ferde oldala". Bár a szótár által adott jelentés mesterséges képződményre utal, megfeleltethető a BGN által adott definíciónak.

3.4.1.55. Self. Az óceánfenék egyik alapformatípusa. Az IHB definíciója szerint „shelf: valamely kontinenst szegélyező (vagy egy szigetet körülvevő) zóna, amely az apálykori partvonalnál kezdődik, s az óceáni mélységek felé haladva annál a vonalnál ér véget, ahol a lejtőszög hirtelen megnövekszik". Fogalmát hasonlóan definiálja a BGN is.

Angol fenékdomborzati nevekben a shelf kifejezést általánosan használják. Emellett használatosak a continental shelf és island shelf köznevek is (Mexican Continental Shelf, Campbell Island Shelf). E szavak főforma, nagyforma és kisforma rangú képződményeket egyaránt jelölhetnek. Gyakori azonban, hogy a fő- és nagyforma rangú képződményeknek sincs általánosan elfogadott angol nevük, így sok új angol elnevezés konstruálására volt szükség. Az angol köznév átvétele a magyar self szó is. Ez a kifejezés a magyar nyelvű szakirodalomban széles körben meghonosodott, így köznyelvi jelentése alapján való lefordítását („párkány", „polc") nem tartom észszerűnek.

A formatípus magyar megnevezésére FÖLDI E. (1979) és MÁRTON M. (1992) egyaránt a self köznevet javasolja; emellett MÁRTON M. ajánlja a kontinentális self és a szigetself szószerkezetek használatát is. Magam a kis- és nagyforma rangú selfterületek megnevezésére a self, a főforma rangúakéra a főself, a szigeteket körülvevő selfterületekre a szigetself, míg az állandó jéggel borított selfterületekre a jégself köznév használatát javasolom. A self szinonimájaként használható a kontinentális talapzat szókapcsolat is (IHB 2003).

3.4.1.56. Selfhát. A self jellemző kisformája.

A selfen kialakult hátak angol elnevezésében a rise mellett a ridge és a swell köznevek is gyakran használatosak, emellett előfordul a seamount köznév is (Pulley Ridge, Franklin Swell, Central Seamount).

Francia elnevezésekben a massif sous-marin (Massif Sous-Marin Central de Barents), német nevekben a Bank (Skolpen Bank), orosz nevekben a vozvisennoszty köznév (Centralnaja vozvisennoszty) használatos.

A selfen található hátak méretükben és jellegükben alapvetően különböznek a mélytengeri hátaktól, így ezekre javasolom a selfhát magyar köznév használatát (MÁRTON M., 1992).

3.4.1.57. Selfhátság. A self jellemző kisformája.

A selfen kialakult hátságok angol elnevezésében többnyire a ridge köznév szerepel. Emellett előfordulnak a divide, knoll, ledge köznevek (Wilkinson Divide, Sigsbee Knoll, Jeffreys Ledge).

A self hátságai méretükben és jellegükben igen nagy mértékben különböznek a mélytengeri hátságoktól, elsősorban az óceánközépi hátságoktól. Ezért javasolom a két formatípus elkülönítését és a selfhátság köznév használatát (MÁRTON M., 1992).

3.4.1.58. Selfmedence. A self jellemző kisformája. Ezt a formatípust sem az IHB, sem a BGN nem definiálja. Mivel azonban a self medencéi mind méreteikben, mind eredetükben alapvetően különböznek a mélytengeri medencéktől, célszerűnek tartom önálló formatípusként való elkülönítésüket.

A selfen kialakult medencék angol elnevezésében többnyire a basin köznév szerepel (Olga Basin). Előfordulhatnak a deep és a pit köznevek is (Fame Deep, Silver Pit). Földrajzi köznevet nem tartalmazó hiányos nevek: The Bull Pen, The Cow Pen („bikakarám", „tehénkarám"), Devil's Hole („ördöglyuk").

Német elnevezésekben a Becken helyett a Graben köznévvel találkozhatunk (Cariacograben).

A formatípus magyar megnevezésére javasolom a selfmedence köznév használatát (MÁRTON M., 1992; IHB 2003).

3.4.1.59. Selfperem. Az IHB definíciója szerint „shelf-edge: keskeny zóna a self külső határán, amelyet a lejtőszög jelentős növekedése jellemez". A BGN ezt a formatípust nem definiálja. Az IHB szinonimaként javasolja a shelf break szókapcsolat használatát is.

A selfperem vonalszerű, a self nyílt tenger felőli határán mindenütt jelenlevő, kisformaként besorolható képződmény. Részei önálló fenékdomborzati nevekkel nem rendelkeznek.

Magyar megnevezésére FÖLDI E. (1979) a selfszegély, MÁRTON M. (1992) viszont a selfperem köznevet javasolja. Mivel itt vonalszerű képződményről van szó, a két szóösszetétel közül a selfperem használatát tartom megfelelőbbnek, de szinonimaként elfogadható a selfszegély is (IHB 2003). Lásd még a kontinensszegéllyel foglalkozó 3.4.1.36. pontot.

3.4.1.60. Selfsík. A BGN definíciója szerint „flat: kicsiny, egy szintben vagy majdnem egy szintben fekvő terület". Az IHB ezt a formatípust nem definiálja.

A síkok általában a selfen fordulnak elő, de önálló névvel rendelkező formaként ott sem gyakoriak. Angol elnevezéseikben a flat helyett a plain köznevet használják (Norton Plain). Norvég eredetű nevekben szerepel a megkülönböztető taggal egybeírt -flaket köznév (Tromsoflaket); az ilyen neveket az angol nyelvű források nem fordítják le.

A formatípus magyar elnevezésére MÁRTON M. (1992) a sík és a selfsík közneveket javasolja. Felmerülhet emellett a mélytengeri fenéksíkság analógiájára a selfsíkság köznév alkalmazása is. A mélytengeri fenéksíkságok azonban a selfen kialakult síkságoknál nagyságrendekkel nagyobb kiterjedésűek. A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint sík és síkság egymás egyenértékű szinonimái. SZÉKELY A. (1978) szerint viszont a hegység, síkság, hátság típusú köznevek közepes, míg a hegy, sík, hát kis kiterjedésű formákra vonatkozhatnak. Ezért a magyar fenékdomborzati nevekben a self esetében a selfsík, az esetleges hasonló nagyságrendű mélytengeri formák esetében a sík köznév használatát támogatom.

3.4.1.61. Selfvölgy. A self jellemző kisformája. A BGN definíciója szerint „shelf valley: a selfen kialakult völgy, általában egy szurdoknak a part felőli nyúlványa". Az IHB külön formatípusként nem definiálja.

Angol fenékdomborzati nevekben többnyire a valley, esetleg a pontosabb shelf valley köznév szerepel (Rhode Island Shelf Valley), de használatosak a channel, submarine channel, deep, depression, sea valley (seavalley), strath, submarine valley, trench kifejezések is (Laurentian Channel, Hudson Submarine Channel, Storfjord Deep, Stonewall Depression, Yakutat Seavalley, Cabot Strath, Hope Submarine Valley, Southern Cape Trench). Előfordulnak a canyon és a trough köznevek is, ami megnehezíti az e típusba tartozó formák elkülönítését a glaciális teknővölgyektől, illetőleg a kontinentális lejtőn kialakult szurdokoktól (Yakutat Canyon, Western Bradelle Trough).

Dán eredetű nevekben szerepel a megkülönböztető taggal egybeírt djupet köznév, amelyet az angol nyelvű források nem fordítanak le (Ingoydjupet). Norvég eredetű nevekben hasonló módon a renna köznév szerepelhet (Kongsfjordrenna).

Hogy a selfen kialakult völgyek a mélytengeriektől már elnevezésük alapján elkülöníthetőek legyenek, javasolom a selfvölgy köznév használatát (MÁRTON M., 1992; IHB 2003).

3.4.1.62. Szakadék. Az IHB definíciója szerint (IHB 2003) „passage: keskeny mélyedés valamely hátságon vagy háton belül". Korábban (IHB 1993) a formatípusra elsősorban javasolt angol köznév a gap volt. A gap fogalmát a fentihez hasonló módon definiálja a BGN is.

A szakadék mindig kisforma rangú képződmény. A selfen és a mélytengerfenéken egyaránt előfordulhat. Egyik altípusa az óceánközépi hátságok egyik részformája, a törésövek mentén kialakult, a hátság fő futásirányára merőleges hosszú, keskeny, egyenes mélyedés (Romanche Gap).

Az IHB a passage mellett szinonimaként elfogadhatónak tartja a gap köznevet is; fenékdomborzati nevekben elsősorban ezzel találkozunk. Emellett előfordulnak a channel, deep, pass, sill, trench és trough köznevek is (Hunter Channel, Romanche Deep, Rodgers Pass, Anegada Passage Sill, Rio Grande Trench, Litke Trough).

Francia nevekben a breche, canal, fosse és a vallée (Breche du Nautilus, Canal Hunter, Fosse de Romanche, Vallée Charlie), német nevekben a Tiefe (Romanchetiefe), orosz nevekben az uscselje, vpagyina és a zsolob közneveket (uscselje Szedova, vpagyina Rio Grande, zsolob Romans) használják.

A formatípus magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) a szakadék köznevet javasolja. MÁRTON M. (1992) a törésövek mentén kialakult mélyedések megnevezésére a keresztvölgy köznevet ajánlja azzal a kiegészítéssel, hogy a szakadék a forma legmélyebb részének neve lehet. Magam a formatípus egészének elnevezésére javasolom a szakadék köznév használatát; emellett szinonimaként elfogadhatók a keresztvölgy és a mélytengeri szakadék kifejezések is (IHB 2003). A szakadék jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „meredeken vagy függőlegesen eső, rendszerint sziklás falú mély völgy, árok", ami megfelel az IHB által megadott definíciónak.

3.4.1.63. Szigetláb. Az IHB definíciója szerint „archipelagic apron: a tengerfenék egy általában sima felszínű, enyhe lejtésű területe, amely jellemzően szigetcsoportokat vagy fenékhegycsoportokat vesz körül".

Önálló névvel rendelkező formaként ritka.

Magyar megnevezésére a szó szerinti szigetcsoportláb kifejezés nehézkessége miatt javasolom a szigetláb köznév használatát (MÁRTON M., 1992). A fenékhegyek körül kialakult felhalmozódási felszínek megnevezésére javasolható a fenékhegyláb köznév (IHB 2003). Ezek a kifejezések a hegyláb analógiái (lásd a kontinenslábról szóló 3.4.1.35. pontot).

3.4.1.64. Szigetlejtő. A szigetekhez kapcsolódó lejtőterületek megnevezésére az IHB korábbi kiadása (IHB 1993) a slope szinonimájaként javasolja az island slope kifejezést; az újabb kiadásban (IHB 2003) ez a formatípus nem szerepel.

Ezek a képződmények lehetnek nagy- vagy főforma rangúak, de lehetnek kisforma rangúak is. A kisforma rangú szigetlejtőknek önálló nevük csak ritkán van. Angol fenékdomborzati nevekben a slope köznevet használják. A szigetekhez kapcsolódó kisforma rangú lejtőterületek magyar elnevezésére, a lejtő szinonimájaként, javasolom a szigetlejtő köznév használatát (IHB 2003).

3.4.1.65. Szigetself. A szigeteket körülvevő selfterületek megnevezésére az IHB korábbi kiadása (IHB 1993) a shelf szinonimájaként javasolja az insular shelf és az island shelf közneveket; az újabb kiadásban (IHB 2003) ez a formatípus nem szerepel. Ezek a képződmények lehetnek kisforma rangúak, de — mint az Izlandi-self — lehetnek nagy- vagy főforma rangúak is.

Angol fenékdomborzati nevekben többnyire a shelf köznevet használják (Faroe Shelf), emellett előfordul az island shelf szókapcsolat is (Campbell Island Shelf).

A szigeteket körülvevő kisforma rangú selfterületek magyar megnevezésére, a self szinonimájaként, javasolom a szigetself köznév használatát (IHB 2003).

3.4.1.66. Sziklazátony. Az IHB definíciója szerint „reef: a tenger felszínén vagy annak közelében elhelyezkedő szikla, vagy más kemény anyagból álló képződmény, amely a felszíni hajózásra veszélyt jelenthet". A BGN definíciójában kiemeli azt is, hogy a sziklazátony 20 m-nél kisebb távolságra közelíti meg a tengerszintet.

A sziklazátony a self jellemző formatípusa, többnyire kisforma rangú képződmény. Kivételt jelent ez alól az Ausztrália keleti partjai mentén több ezer km hosszan húzódó Great Barrier Reef (Nagy-korallzátony), amely számtalan kisebb korallzátony összességeként nagyforma rangú sziklazátonyként került besorolásra.

Angol elnevezésekben a reef és a shoal köznév egyaránt használatos, gyakran ugyanazon forma névváltozataiban fordul elő a két szó (Vulkan Reef, Vulkan Shoal). Emellett előfordulnak a bank, breaker, ledge, patch, rock, tablemount köznevek is (Dogfish Bank, Seahorse Breakers, Rompidas Ledge, Addington Patch, Unarang Rock, Rosario Tablemount). Sziklazátonyok csoportjának elnevezésében fordul elő a cluster köznév (Antelope Cluster). Leíró jellegű név: Dangerous Ground („veszélyes terület").

A reef köznévvel rokon eredetűek a formatípus más nyelvű elnevezései is (francia Récif Durand, német Carondelet-Riff, orosz rif Ebrill). Francia nevekben szerepelhetnek a banc, écueil, plateau, roche köznevek is (Banc du Geyser, Écueil Walker, Plateau de Rochebonne, Roche Julia).

A formatípus magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) a zátony köznevet, míg MÁRTON M. (1992) a sziklazátony és a szirt közneveket ajánlja. A sziklazátony jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „sziklákból álló zátony". Mindhárom kifejezés szótári jelentése megfeleltethető az IHB által adott definíciónak. A három kifejezés közül azért a sziklazátony köznév használatát tartom megfelelőnek (IHB 2003), mert a laza anyagból álló képződményekre is használatos zátony, illetve a pinnacle megfelelőjeként pontszerű képződményekre is alkalmazott szirt köznevek használata zavart okozhatna.

A fentebb említett Nagy-korallzátony esetében – leíró névként – támogatom a korallzátony köznév használatát. A zátony köznév használatát célszerű a laza kőzettörmelékből álló zátonyokra korlátozni.

3.4.1.67. Szirt. Az IHB definíciója szerint „pinnacle: önmagában vagy egy magaslat csúcsán álló, toronyszerű vagy csúcsos alakú, sziklából vagy korallból álló oszlop". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A szirt kisforma rangú képződmény, a selfen, sziklazátonyok részeként fordulhat elő. Önálló névvel rendelkező formaként névtárakban nem szerepel.

A formatípus magyar elnevezésére FÖLDI E. (1979) a szirt, míg MÁRTON M. (1992) a bérc köznevet javasolja. A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint szirt jelentése „magas, meredek, csupasz szikla, sziklacsúcs"; bérc jelentése ugyancsak „magas (sziklás) hegyorom, hegycsúcs", FÖLDI E. azonban a bérc köznevet javasolja az angol knoll magyar megfelelőjeként is, amit magam is támogatok (lásd a 3.4.1.5. pontot). Ezért megfelelőbbnek tartom a szirt köznév használatát (IHB 2003).

3.4.1.68. Szurdok. Az IHB definíciója szerint „canyon: viszonylag keskeny, mély, meredek oldalú mélyedés, amelynek feneke általában folyamatosan lejt; jellemzően kontinentális lejtőkön fordul elő". Hasonló módon definiálja a BGN is. A BGN emellett definiál egy gully nevű fogalmat is, amelynek jelentése „kicsi, völgyszerű képződmény".

A szurdokok mindig kisforma rangú képződmények. Szélességük néhány kilométertől néhányszor tíz kilométerig terjed, relatív mélységük elérheti a 2000—3000 m-t. Hosszuk legfeljebb száz kilométeres nagyságrendű lehet. A kontinentális lejtő leggyakrabban leírt kisformái, de mélytengeri nagyformaként besorolt hátak, hátságok (mint például a Kis-Antillák-hátság) területén is előfordulhatnak.

Angol elnevezéseikben általában a canyon köznevet vagy annak jelzős submarine canyon változatát használják, gyakran ugyanarra a formára mindkettőt (Setúbal Canyon, Setúbal Submarine Canyon); a submarine canyon szókapcsolatot szinonimaként javasolja az IHB is. Emellett előfordulnak a deep, gorge, trench, trough, valley (rift valley, sea valley, seavalley, submerged valley, trough-valley) köznevek is (Kapuskasing Deep, Monterey Gorge, White Island Trench, Mona Trough, Babylon Valley, San Clemente Rift Valley, Loma Sea Valley, Barrow Seavalley, Mattole Submerged Valley, Mississippi Trough- Valley). Szétágazó alakú szurdokok részeinek nevében szerepelhet az arm vagy a branch köznév (Palliser Arm, Santiago Branch). A formák nagy mélységére utaló hiányos „beszélő" nevek például az angolban: Bottomless Pit, Swatch of No Ground, a franciában Le Trou sans Fond („feneketlen mélység"). A gully köznév egyedül a Washingtoni-self egyik szurdokának hiányos nevében fordul elő (The Gully). Ezt a képződményt azonban a BGN sem gully, hanem canyon formatípusként sorolja be.

Más nyelvekben is általában a canyon köznév különböző változatait használják (francia Cana de Lisboa, orosz kanjon Hudson, portugál Canhao de Setúbal). Emellett francia nevekben a fossé, rech és vallée (Fossé de Cayar, Rech Lacaze-Dutchiers, Vallée de Perpignan), orosz nevekben az uscselje közneveket (uscselje Litke) is alkalmazzák. Norvég eredetű nevekben előfordul a megkülönböztető taggal egybeírt djupet utótag (Sofiadjupet).

Magyar elnevezésére FÖLDI E. (1975) a szurdok köznevet javasolja. MÁRTON M. (1992) viszont a canyon megfelelőjeként a kanyon, míg a gully megfelelőjeként a szurdok köznevet ajánlja. A szurdok jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „meredek falú, keskeny, mély völgy, amelyet rendszerint víz vájt ki", ami illeszkedhet az IHB által adott definícióhoz. Magam az idegen eredetű kanyonnal szemben a szurdok szó használatát tartom helyesebbnek (IHB 2003); a gully-nak nevezett formatípus elkülönítését — mivel az a fenékdomborzati nevekben, a hiányos The Gully név kivételével, nem jelenik meg — nem látom szükségesnek.

3.4.1.69. Táblahegy. Az IHB definíciója szerint „guyot: olyan fenékhegy, amelynek teteje viszonylag sima és lapos." Hasonló módon definiálja a BGN is. A táblahegyek a mélytengerfenék jellemző képződményei, mindig kisforma rangúak.

Megnevezésükre az IHB elsődlegesen a guyot, ezzel egyenrangú szinonimaként a tablemount köznevet ajánlja, míg a BGN-nél a tablemount az elsődlegesen ajánlott kifejezés. Angol fenékdomborzati nevekben mindkét köznevet használják; gyakran egyazon forma névváltozataiban fordul elő mindkét köznév (Cardno Tablemount, Cardno Guyot). Emellett találkozhatunk a bank, rise, seamount köznevekkel is (Hall Bank, Detroit Rise, Discovery Seamount).

Német nevekben a fenékhegyekre is használatos Kuppe mellett előfordul a Guyot is (Discovery-Kuppe, Cape-Johnsen-Guyot). Orosz nevekben a banka, gora, podvodnaja vozvisennoszty közneveket (banka Pioneer, gora Fieberling, podvodnaja vozvisennoszty Erben) alkalmazzák.

Mivel magyar fenékdomborzati nevekben az idegen eredetű földrajzi köznevek lehetőség szerint kerülendők, a formatípus magyar megnevezésére javasolom a táblahegy köznév alkalmazását (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992; IHB 2003). A guyot elnevezés a formatípus felfedezőjétől, H. Hesstől származik, akinek irodája a princetoni egyetem Guyot Hall nevű épületében volt.

3.4.1.70. Teknővölgy. Sarkvidéki területek selfjeinek jellemző kisformája, széles, lapos fenekű völgy. A pleisztocénban a mai selfek jelentős része az akkori alacsonyabb tengerszint miatt szárazulat volt, s felületükbe a mozgó jég U alakú gleccservölgyeket mélyített; megfelelő körülmények között a jégtakaró a mindenkori tengerszint alatt is kifejthetett eróziós hatást. A formatípus ezen glaciális eróziós folyamatok eredménye. Önálló formatípusként sem az IHB, sem a BGN nem definiálja.

Angol fenékdomborzati nevekben általában a trough köznevet használják. Emellett előfordulnak a basin, channel, depression, strath, trench köznevek is (Basin of Novaja Zeml'a, Beeren Island Channel, Barents Depression, Amundsen Strath, Norwegian Trench).

Az Izlandi-self teknővölgyeinek izlandi nevében a megkülönböztető taggal egybeírt djúp és áll köznevek szerepelnek, amelyeket az angol nyelvű források nem fordítanak le (Reynisdjúp, Kolluáll).

Német nyelvű elnevezésekben a Senke köznevet (Barentssenke) használják, míg francia és orosz nyelvű nevekben a mélytengeri árkokra is alkalmazott fossé, ill. zsolob köznév (Fossé de Franz-Victoria, Norvezsszkij zsolob) használata jellemző. Orosz nevekben használják ezenkívül a „medence" jelentésű vpagyina köznevet is (Novozemelszkaja vpagyina).

Magyar nevekben a teknővölgy köznév mellett előfordul a katlan és a teknő köznév is. Mivel a self glaciális völgyei méreteikben és jellegükben alapvetően különböznek a mélytengerfenék hasadékaitól, a magyar elnevezésekben javasolom a teknővölgy köznév használatát (IHB 2003). A teknővölgy szóösszetételben szereplő teknő tag jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „hosszan elnyúló, lapályos fenekű völgy; völgyteknő", ami megfelel a glaciális eredetű völgyek jellegzetes alakjának. A katlan jelentése „magas, meredek hegyekkel körülvett kerekded, mély terület", ami viszont inkább zárt medencékre, mintsem a hosszan elnyúló glaciális völgyekre utalhatna.

3.4.1.71. Terasz. Az IHB (2003) definíciója szerint „terrace: viszonylag lapos, vízszintes vagy enyhén lejtő, néha hosszú és keskeny felszín, amelyet egyik oldalról egy meredekebb emelkedő, a másik oldalról pedig egy meredekebb lejtő határol". Hasonló módon definiálja a BGN is. Az IHB korábbi kiadásaiban (IHB 1993) szinonimaként javasolta a bench és a deep sea terrace köznevek használatát is.

Jellemzően a kontinentális lejtő kisformája, de előfordulhat a selfen is (Meriadzek Terrace). Eredetében nem, csak formájában rokon a folyóvölgyekben kialakuló teraszokkal.

Angol elnevezésekben általában a terrace köznevet használják, ezenkívül előfordul a bench és a plateau köznév is (Aleutian Bench, Arguello Plateau). Orosz nevekben a plato köznevet használják.

A formatípus magyar elnevezésére a terasz köznevet javasolom (FÖLDI E., 1979; MÁRTON M., 1992; IHB 2003), emellett szinonimaként elfogadható a padka köznév és a mélytengeri terasz szókapcsolat is.

3.4.1.72. Törésöv. Az IHB definíciója szerint „fracture zone: a tengerfenék megnyúlt alakú, szabálytalan domborzatú, nagy kiterjedésű térsége, amelyet meredek falú vagy aszimmetrikus hátságok, hasadékok és falak jellemeznek". Ugyanígy definiálja a BGN is.

A törésövek vonalszerű képződmények, hosszuk több ezer km is lehet, míg szélességük tíz kilométeres nagyságrendű. Nagy méreteik ellenére kiterjedésük csekély, ezért mindig a kisformák közé sorolom őket. A törésövek az óceánközépi hátságok leggyakoribb kisformái. Hosszuk miatt mélyen benyúlhatnak az óceáni medencék területébe, de mivel kialakulásuk mindig a lemezszegélyek szétsodródásához kapcsolódik, e formákat lehetőség szerint az óceánközépi hátság kisformáiként sorolom be rendszerembe.

Angol elnevezésekben a fracture zone köznevet általánosan használják (Faraday Fracture Zone). Emellett előfordulnak az escarpment, fault, fault zone, seascarp köznevek is (Mendocino Escarpment, Murray Fault, The Barracuda Fault Zone, Murray Seascarp). A bonyolultabb Eltanin-törésöv egyik névváltozatában a fracture zone system kifejezés, részeinek nevében a branch köznév szerepel (South Branch of Eltanin Fracture Zone). A Délkeleti- indiaióceáni-hátság egyik, törésövekkel rendkívül sűrűn tagolt részének neve Australian-Antarctic Discordance.

A francia elnevezések a zone de fractures kifejezést tartalmazzák (Zone de Fractures de Pâques). Német nevekben a Rücken vagy a Stufe köznév szerepelhet (Nansen-Rücken, Mendocinostufe). Orosz nevekben a razlom köznevet, illetőleg a zona razloma kifejezést használják (razlom Murray, zona razloma Rodrigues).

Mivel a törésövek mély, árokszerű részleteket tartalmaznak, elnevezéseikben gyakran szerepelnek az árkokra, hasadékokra használatos földrajzi köznevek is.

Magyar elnevezésére javasolom a törésöv köznév használatát (MÁRTON M., 1992; IHB 2003). A discordance magyar megfelelőjeként — a FÖLDRAJZI VILÁGATLASZ által használt zavarzóna helyett — elfogadhatónak tartom a törésövek kifejezést.

3.4.1.73. Törmelékkúp. Az IHB definíciója szerint „apron: enyhe lejtésű, tagolatlan, elsősorban üledékből álló felszín, amely valamely meredekebb lejtő aljához illeszkedik". A BGN definíciója szerint a törmelékkúp szigetek vagy fenékhegyek körül alakulhat ki. Ezen utóbbi definíció az IHB által definiált fogalmak közül nem annyira a törmelékkúpra, mint inkább a szigetlábra (archipelagic apron) vonatkozhat.

A törmelékkúp mindig kisforma rangú képződmény. Bár magasabbra emelkedő formákhoz kapcsolódik, a mélytengerfenék részeként sorolható be. Önálló névvel rendelkező formaként ritka (Aves Apron a Karib-tenger területén). Angol fenékdomborzati nevekben az apron köznevet használják.

A formatípus magyar megnevezésére FÖLDI E. (1975) a törmelékkúp, míg MÁRTON M. (1992) a fenékhegyláb köznevet javasolja. Mivel azonban ez a formatípus nemcsak fenékhegyekhez, hanem más pozitív formákhoz (hátságokhoz, platókhoz) is kapcsolódhat, a törmelékkúp köznév használatát javasolom. A hordaléklejtő (IHB 2003) köznév használatát azért nem tartom szerencsésnek, mert ezt a kifejezést használjuk a szurdokok kijáratánál kialakult felhalmozódási formákra is.

3.4.1.74. Üst. GIERLOFF-EMDEN, H. D. (1980) definíciója szerint „cauldron: többé-kevésbé meredek falú mélyedés, viszonylag nem mély kiterjedéssel". Ezt a formatípust sem az IHB, sem a BGN nem definiálja. MÁRTON, M. (1992) a formatípus magyar elnevezésére az üst köznevet javasolja. Mivel azonban ilyen típusú, önálló névvel rendelkező formákkal a névtárakban nem találkozunk, nem tartom szükségesnek e formatípus elkülönítését.

3.4.1.75. Vidék. Az IHB definíciója szerint „province: olyan térség, ahol egy csoport egymáshoz hasonló, de a környező területektől erősen elütő domborzati képződmény található". Hasonló módon definiálja a BGN is.

A province köznév az Északkeleti-Csendesóceáni-medence nagy területű, változatos domborzatú fenékhegyvidékeinek nevében fordul elő (Baja California Seamount Province, Gulf of Alaska Seamount Province).

A province magyar megfelelőjeként FÖLDI E. (1979) és MÁRTON M. (1992) egyaránt a vidék köznevet javasolja. Angol fenékdomborzati nevekben azonban a province köznév önmagában nem, csak a seamount province szókapcsolatban fordul elő. Ezekre a képződménycsoportokra javasolom a magyar fenékhegyvidék köznév alkalmazását.

A vidék jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „olyan (meghatározatlan nagyságú) terület, amelyet bizonyos szempontból (…) nézve, sajátos jellegénél fogva egységesnek tekintünk". Véleményem szerint a vidék önmagában tartalom nélküli kifejezés, csak megfelelő szószerkezetek részeként van értelme. A szárazfölddel kapcsolatban beszélhetünk hegyvidékről, síkvidékről, iparvidékről, vulkanikus vidékről, szőlőtermesztő vidékről, erdős vidékről stb., de nem mondhatjuk, hogy bizonyos területek vidékek, mások pedig nem azok. (Tekintsünk el attól, hogy a vidék szót a nagyvárosoktól távol eső területek megjelölésére is használják). Hasonlóan, a tengerfenék domborzatával kapcsolatban beszélhetünk fenékhegyvidékről, lejtővidékről, de nem sorolhatunk be fenékdomborzati képződményeket egyszerűen vidékként. Ezért a vidéknek önálló formatípusként való elkülönítését feleslegesnek tartom.

3.4.1.76. Zátony. Az IHB definíciója szerint „shoal: partközeli, környezetéből kiemelkedő, a felszíni hajózásra veszélyt jelentő, laza anyagból álló képződmény". A BGN definíciójában a sziklazátonyokhoz hasonlóan itt is kiemeli, hogy a zátony a tengerszintet kevesebb, mint 20 m-re megközelíti.

Mindkét definíció utal arra, hogy a zátony laza kőzetanyagból áll, s megkülönböztetendő a szilárd kőzetből álló sziklazátonyoktól (reef). A zátony a self jellemző kisformája, de a mélytengerfenék részeként besorolt, ám a tengerszint közelébe vagy a fölé emelkedő nagyformák (hátságok, platók) is hordozhatnak zátonyokat.

Angol fenékdomborzati nevekben a shoal mellett gyakran előfordul a sziklazátonyokra alkalmazandó reef köznév (Wachusett Reef), valamint a bank és seamount köznevek is (Graham Bank, Alice Seamount). Vannak földrajzi köznevet nem tartalmazó elnevezések is: Little Georges, Fishing Rip. Az Északi-tenger zátonyai között fordulnak elő az East Hinder, North Hinder, West Hinder elnevezések; az ezekben szereplő hinder szót a formák francia, holland és német elnevezései is használják. A hinder szó az angol köznyelvben igeként él „gátol, akadályoz" jelentéssel, itt azonban földrajzi köznévvé vált.

Orosz nevekben a mel köznév használatos (mel Benares).

A magyar szakirodalomban a zátony (FÖLDI E., 1979) és a homokzátony (MÁRTON M., 1992) kifejezések egyaránt használatosak. A homokzátony köznév használata helytelen lehet amiatt, hogy a képződmények nemcsak homokból, hanem annál durvább kőzettörmelékből is állhatnak. Ezzel szemben a zátony köznév azt sejteti, hogy ez a homokzátony és a sziklazátony formatípusok közös elnevezése, s közelebbről meg nem határozott anyagú képződményeket jelöl; FÖLDI E. e köznevet ajánlja mindkét formatípus magyar megnevezésére. Ennek megfelelően a formatípus elsődleges megnevezéseként a zátony, ennek lehetséges szinonimájaként a homokzátony köznevet ajánlom (IHB 2003). A zátony jelentése A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA szerint „folyó medrében, tó vagy tenger fenekén az a magasabb, csak sekély vízzel borított vagy a vízből ki is emelkedő rész, amely a hajózást zavarja, illetve akadályozza". Ez megfelel az IHB által adott definíciónak.

4. Az egyes formák elnevezésének problémái

4.1. Angol névtípusok

A névtárakban talált fenékdomborzati nevek többsége megfelel a 3.2. alfejezetben részletesebben leírt névadási szabályoknak. A nevek eredete az esetek egy kisebb részében egyértelműen kikövetkeztethető; más esetekben az IHB által 2001 októberében kibocsátott elektronikus névtár közöl értékes adatokat. Számos olyan név van azonban, amelynek eredetét a rendelkezésre álló források alapján nem sikerült meghatározni.

4.1.1. A megkülönböztető tag jellemző típusai

A nevek megkülönböztető tagjának eredete szerint az alábbi típusokkal találkozunk:

Geometriai földrajzi helyre utaló nevek. A Ninetyeast Ridge a keleti 90°-os meridiánnal párhuzamosan, míg a Four North Fracture Zone az északi szélesség 4. foka mentén húzódik.

Tengerek neve. Azon tenger neve, melynek területén az adott forma található (South Scotia Ridge).

Szárazföldi képződmények nevei. Főformák, nagyformák nevében közeli kontinensek (Middle America Trench), nagytájak (Iberian Basin), országok (Sierra Leone Rise), szigetcsoportok (Cape Verde Plain) neve szerepelhet. Partközeli kisformák esetében a megkülönböztető tag gyakran az adott forma közelében fekvő szigetekre (Noirmoutier Canyon), kisebb tájegységekre (Galicia Escarpment), partmenti településekre (Monterey Canyon), tavakra (Nerpich'ye Canyon), partfokokra (Mendocino Canyon) utal. Folyótorkolatokhoz kapcsolódóan kialakult hordaléklejtők, szurdokok nevében gyakran az adott folyó neve szerepel (Nile Fan, Congo Canyon). Ritkán fordulnak elő földrajzi nevek alkalmi összevonásával létrejött nevek (Amerasia Basin a neve a Jeges-tenger egyik, Észak-Amerika és Ázsia partjaihoz egyaránt közel fekvő medencéjének). Egyes esetekben a fenékdomborzati név ma már nem használatos történelmi elnevezéseket őriz meg (Cipangu Basin, Euxine Abyssal Plain). Hosszú, keskeny képződmények nevében szerepelhet azon két szárazföldi képződmény neve is, amelyeket az adott forma összeköt (Kyushu—Palau Ridge).

Tenger alatti képződmények nevei. A fenékdomborzati forma neve visszautalhat más, nagyobb fenékdomborzati formák nevére. Az Eyre Terrace név Edward John Eyre 19. századi utazó nevéből származik, az Eyre Canyon név viszont már az Eyre-teraszra utal.

Égitestek nevei. Találkozhatunk japán nyelvből átvett égitestnevekkel is; a Dosei Seamount név első tagja például a Szaturnusz bolygóra utal.

Kitalált földrajzi helyek nevei. Több fenékdomborzati név emlékeztet Tolkien „A gyűrűk ura" című regényének színhelyeire (Gondor Seamount) vagy az Ezeregyéjszaka színhelyeire (Sarandib Seamount).

Hajók nevei. Többnyire kutatóhajók neve (Aegis Ridge), de találkozhatunk utasszállító hajók (Titanic Canyon; a Titanic ennek közelében süllyedt el 1912-ben), kereskedelmi hajók (Batavia Rise), cetvadászhajók (Antarctic Canyon) nevével is. Számos fenékdomborzati név emlékeztet a földrajzi felfedezések korának nevezetes hajóira is (Bérrio Canyon). A Lost Dutchman Ridge név azokra a holland hajókra emlékeztet, amelyek Ausztrália nyugati partjainál zátonyra futottak és elpusztultak.

Intézetek nevei. Tudományos kutatással foglalkozó intézetek neve. A tudományos kutatást támogató szervezetek neve (Earthwatch Seamount). A szervezetek neve a fenékdomborzati névben gyakran rövidített formában szerepel (Hig Guyot; HIG: Hawaiian Institute of Geophysics). A Bode Verde Fracture Zone név a Brazil Hidrográfiai Iroda jelképeként használt állatfigurát örökíti meg (portugál bode verde jelentése „zöld kecske").

Tudományos expedíciók nevei (Boomerang Seamount, Northern Holiday Seamount).

Személyek nevei. Tengerkutatással, a tengerfenék domborzatának kutatásával foglalkozó tudósok neve (Heezen Fracture Zone, Hess Rise). Kutatóhajók kapitányának, hajóstisztjeinek neve (Ashton Seamount, Osborn Seamount). Utazók, földrajzi felfedezők neve (Amundsen Abyssal Plain). Földtudománnyal foglalkozó tudósok neve (Choffat Valley), más tudósok neve (Mendeleev Seamount). Uralkodók, uralkodócsaládok (Príncipe de Avis Hills), történelmi alakok neve. Politikusok neve (Asquith Rise). Művészek neve (Da Vinci Seamount), költők (Camoes Seamount) neve. Az Azori-szigetek térségének több fenékdomborzati képződményét a szigetekre elsőnek betelepült európaiakról nevezték el (Alvaro Martins Hill). Egyes személyek nevét a névadás azért őrizte meg, mert anyagilag támogatták az expedíciókat (Ellsworth Bank). Arra is van példa, hogy a fenékdomborzati név nem a kutatók családnevét, hanem keresztnevüket őrizte meg (Erica Seamount). Indián személynevek (Huitoto Trough).

Kitalált személyek nevei. Mitológiai személyek (Poseidone Seamount). Találkozhatunk nem európai népek mitológiájának szereplőivel is (a Húsvét- sziget mondabeli uralkodója, Hotu Matua nevét két képződmény, a Hotu Seamount és a Matua Seamount viseli). Dumas A három testőr című regényének szereplői (D'Artagnan Canyon). A Jane Seamount a Tarzan-filmek hősnőjéről, míg a Roo Rise Milne Micimackójának egyik szereplőjéről kapta nevét.

Embercsoportok nevei. A közeli szárazföldi területeken élő népcsoportok neve (Baoulé Canyon). Foglalkozási csoportok nevei (Bathymetrists Seamounts).

Élőlények nevei. Tengeri állatok neve (Coral Bank, Orca Seamount). Szárazföldi állatok neve (Golden Bo'sunbird Seamounts). Növények neve; a Coco-de-Mer Ridge egy, a Seychelles-szigeteken élő kókuszdiófajról kapta nevét. Az élőlények nevei gyakran kevéssé ismert, csak az adott térségben élő fajokra utalnak.

Történelmi korok neve japán szakemberek által javasolt nevekben szerepel (An-Ei Seamount). Ugyancsak japán nevekben találkozhatunk a hónapok nevével (Kisaragi Seamount, Nagatsuki Seamount; „kisaragi" jelentése „február", „nagatsuki" jelentése „szeptember").

Alakra, jellegre utaló nevek. Ilyenek például Black Hole („fekete lyuk"), Bottomless Pit („feneketlen gödör"). A Black Mud Canyon területén a kutatások fekete iszapot mutattak ki. A Húsvét-szigetek térségében több fenékdomborzati névben alakra utaló húsvét-szigeti nyelvű kifejezések szerepelnek (Hakateka Seamount). Ide sorolhatók a méretre, földrajzi helyzetre utaló, számokat tartalmazó nevek; a The Fifty Fathoms Flat név a tengerszint alatti mélységre utal, a Thirtymile Bank, Fortymile Bank, Sixtymile Bank a jelzett távolságra van a szárazföldtől. Geofizikai jelenségre utal a J-Anomaly Ridge elnevezés.

Egyéb kifejezések. Japán nevekben (Choju Seamounts, Beiju Bank, Furo Seamount) fordulnak elő a hosszú életre utaló kifejezések. „Choju" jelentése „hosszú élet", „furo" jelentése „örök fiatalság", míg „beiju" jelentése „88. születésnap". Az Ice Sphinx Hole nevű képződmény Verne egyik regényének címét viseli. A Mount Error Guyot név egy, az adott terület felmérése során elkövetett navigációs hibára utal.

4.1.2. Égtájnevek

Fenékdomborzati nevekben gyakran szerepel az égtájak neve. Ez többnyire arra utal, hogy az adott fenékdomborzati képződmény valamely szárazföldtől milyen irányban helyezkedik el; az East Mariana Basin a Mariana- szigetektől keletre fekszik. Egyes esetekben az égtájat jelző szó a több szóból álló megkülönböztető tag elválaszthatatlan része: az East Indiaman Ridge név megkülönböztető tagjának jelentése „kelet-indiai ember"; az egykori Holland Kelet-indiai Társaság tengerészeit nevezték így. Japán eredetű nevekben találkozhatunk az égtájak japán elnevezésével is (Higashi-Shinsei Seamount; „higashi" jelentése „kelet").

Nem szerencsés azonban az, ha a megkülönböztető tagban egyedül az égtáj neve szerepel (North Bank), mert az ilyen nevek nem segítik elő, hogy a felhasználó az adott képződményt a Világóceán területén belül el tudja helyezni.

4.1.3. Névbokrok

Az egymás közelében fekvő formáknak gyakran elnevezésük is rokon. Különböző típusú formák nevében gyakran ugyanaz a megkülönböztető tag szerepel, pl. Florida térségében egymás közelében találhatók a Blake Plateau, Blake Canyon, Blake Spur nevű képződmények.

Más esetben az egymás közelében fekvő, hasonló típusú formák egymással rokon dolgokról kaptak nevet, pl. Franciaország nyugati partjainál Dumas Három testőr c. regényének szereplőiről, Szent Ilona szigetének környékén a napóleoni háborúk főszereplőiről (Bonaparte Seamount), a Csendes-óceán északkeleti részén csillagképekről (Sagittarius Seachannel, Aquarius Seachannel). A Titanic Canyon környezetében egy sor képződmény olyan hajókról kapta nevét, amelyek a Titanic vészjelzésére reagáltak, és a túlélők, illetőleg a halottak kiemelésében részt vettek (Carpathia Knoll, Mackay- Bennett Knoll). Egymás mellett emelkedik a görög mitológiai ikertestvérekről elnevezett két táblahegy, a Castor Guyot és a Pollux Guyot. A Mathematicians Seamounts, illetve a Musicians Seamounts fenékhegycsoportok tagjait matematikusokról, fizikusokról, illetőleg zeneszerzőkről nevezték el (Einstein Seamount, Fourier Seamount, Liszt Seamount). Több sajátos névbokorral találkozhatunk Japán térségében (égitestekről, az év hónapjairól, életkorokról elnevezett fenékdomborzati képződmények); az Emperor Seamount Chain fenékhegyei az egyes japán császárok nevét viselik (Meizi Seamount).

4.1.4. Helytelennek tekinthető névtípusok

Találkozunk olyan nevekkel is, amelyek az IHO által meghatározott névadási elveknek valamilyen szempontból nem felelnek meg:

Személyek teljes neve (Afanasij Nikitin Seamount). Katonai rangok, tudományos címek szerepeltetése a fenékdomborzati névben (Admiral Zenker Seamount). Egyes esetekben azonban a fenékdomborzati képződmény nem közvetlenül valamely személyről, hanem a személyről elnevezett hajóról kapta a nevét; ha a katonai vagy tudományos címek a hajó nevében is szerepeltek, akkor a névadás nem kifogásolható (Akademik Fedorov Canyon). Nem tartom helytelennek az uralkodói címeknek (King, Prince) a nevekben való szerepeltetését. Nem helytelen a többtagú családnevek szerepeltetése sem (Duarte Pacheco Spur).

Több személy nevének szerepeltetése egyazon fenékdomborzati névben. A kisformák közül a De Santarém-Escobar Bank név a formához közel fekvő Sao Tomé és Príncipe szigetcsoportot felfedező két portugál tengerész emlékét kívánja megörökíteni. A nagyformák közül a Sala-y-Gómez Ridge a közeli Sala-y-Gómez-szigetről kapta nevét, amely viszont két felfedezőjének nevét viseli.

Vállalatok neve. A Carlsberg Ridge név egy sörgyár nevét örökítette meg, mert az szponzorálta az expedíciót, melynek során ezt a képződményt felfedezték. A Lucky Strike Hole azért kapta a cigarettamárkára utaló nevét, mert területén több „fekete füstölő" (tenger alatti vulkáni jelenség) található.

Sorszámok. Japán eredetű nevekben gyakran fordulnak elő japán sorszámnevek, amelyeket az angol nyelvű névtárak lefordítás nélkül vesznek át, pl. a Daichi-Shima Knoll névben „daichi" jelentése „első". A Tasman-tenger térségében angol eredetű nevekben is előfordul sorszámnév (North Tasman 7 Seamount). Hajók nevére utaló fenékdomborzati nevekben is szerepelhet sorszám, ha a sorszám a hajó nevében is szerepelt (Discovery Bank, Discovery II Fracture Zone); ez a gyakorlat nem kifogásolható. A szintén nem kifogásolható uralkodói sorszámokkal egyetlen esetben találkozunk (George V Fracture Zone).

Semmitmondó nevek. A Dél-kaliforniai-lejtővidék egyik medencéjének egyik névváltozata No Name Basin. A semmitmondó nevek közé sorolhatók az olyan nevek is, ahol a megkülönböztető tag egy égtáj neve vagy általános földrajzi jellegű jelző (Central Basin, North Bank).

4.1.5. Több formára kiterjedő elnevezések

Van példa arra, hogy a szakirodalomból ismert elnevezés olyan formaegyüttesre utal, amely rendszerem szerint több nagyformát is magába foglal. Így például különböző nyelvű elnevezések sokasága vonatkozik az Atlanti-óceán déli részén húzódó Scotia-hátságra, amelyet azonban én két nagyformaként (Északi- és Déli-Scotia-hátság) soroltam be. Ezeket az elnevezéseket névváltozatként mindkét nagyforma nevei között szerepeltetem.

4.2. Új elnevezések

4.2.1. Új angol elnevezések

Az óceánfenék többszintű tájbeosztási rendszerében számos olyan fő- és nagyforma szerepel, amelynek nincs a szakirodalomban fellelhető angol nyelvű elnevezése. Ilyen esetekben felmerülhet az a kérdés, hogy egy magyar szerzőnek „joga van-e" új angol nyelvű elnevezéseket létrehozni. Véleményem szerint a tudományos élet résztvevőinek joguk van arra, hogy a munkájuk során leírt új fogalmaknak, a valóság általuk elkülönített új elemeinek szükség szerint nevet adjanak akár magyar nyelven, akár más nyelven is. Ezeket a neveket a külföldi tudományos közvélemény természetesen nem kénytelen elfogadni, azok helyett a külföldi szerzők más neveket is választhatnak.

Új angol elnevezések konstruálására szükség lehet akkor is, ha a nemzetközi vizekben fekvő képződménynek van már ugyan a szakirodalomban fellelhető neve, de az nem az angol nyelvből, hanem a képződményt felfedező expedíció országának nyelvéből való. Ennek kapcsán Ron Linton, az ICA Tengertérképezési Bizottságának akkori elnöke az 1989-ben Budapesten megrendezett ICA-konferencia során annak a véleményének adott hangot, hogy az ilyen más nyelvű nevek helyett célszerű angol neveket létrehozni, s erre a nem angol anyanyelvű szerzők is „jogosultnak" érezhetik magukat. Ezt figyelembe véve helyesnek láttam, hogy az angol névvel nem rendelkező fő- és nagyformákra új, az általános névadási elveknek megfelelő angol elnevezéseket hozzak létre.

A self főformáinak esetében az elnevezés megkülönböztető tagjaként az adott kontinens nevét, az adott partszakasz mentén fekvő valamely ország, nagyobb tájegység nevét alkalmaztam (North American Shelf, Peruvian Shelf, Californian Shelf). A „főself" kifejezés angolra fordítására nem törekedtem, ehelyett a shelf szót használom. Hasonlóan járok el a kontinentális lejtő főformáinak esetében is.

A self és a kontinentális lejtő nagyformáinak nevében szerepelhet a kontinensek részeinek neve (South Australian Shelf), az adott térség szigeteinek (Bahama Shelf), nagyobb városainak neve (Washington Shelf), az adott tenger elnevezése (Laptew Shelf).

A mélytengerfenék fő- és nagyformáinak többnyire már van a forrásokban megtalálható nevük. Ha mégis új nevet kell alkotni, a főformák neve utalhat az óceán nevére (East Atlantic Basin), a szomszédos kontinensrészekre (Sibirian Basin), országokra (Great Peruvian Basin), a főforma területén emelkedő szigetekre (Solomon—Kermadec Ridge). A nagyformák neve származhat például a tenger nevéből (Adriatic Basin), kontinensrészek nevéből (North African Shelf), a területükön vagy közelükben emelkedő szigetek nevéből (Bouvet Ridge), a szomszédos országok (Australian Ridge), tájegységek (California Ridge), városok (Hobart Ridge) nevéből. A melléktengerek főformáinak nem konstruáltam új nevet, az ajánlott elnevezés az alapformatípus nevéből és a tenger nevéből áll (Shelf of Mediterranean Sea, Deep-sea Floor of Bering Sea).

4.2.2. Magyar elnevezések

A téma jellegéből adódóan a tengerfenék domborzatát kis méretarányban bemutató térképek célja az, hogy a nagyközönséget tájékoztassa a tengerfenék domborzati viszonyairól, az egyes fenékdomborzati képződmények nevéről, annak eredetéről. Ezért úgy vélem, hogy a neveket a magyar közönség számára lehetőség szerint teljesen vagy részben magyar alakban kell feltüntetni.

A fenékdomborzati formákra vonatkozó angol elnevezések szinte kivétel nélkül megkülönböztető tagból és földrajzi köznévi tagból állnak. Csak kis számban találkozunk olyan hiányos angol nevekkel, amelyekben nem különíthető el megkülönböztető tag és földrajzi köznévi utótag (The Bull Pen, The Gully). Ezek nevét nem célszerű magyarítani, hanem az eredeti alakot kell megtartani.

A megkülönböztető tagból és földrajzi köznévi utótagból álló nevek többségénél részben magyar nevet hozhatunk létre úgy, hogy a megkülönböztető tagot meghagyjuk eredeti alakjában, a földrajzi köznévi utótagot pedig — a formatípusok magyar elnevezéséről szóló fejezetben foglaltaknak megfelelően — magyarra fordítjuk. A magyar nyelv szabályainak megfelelően a földrajzi köznévi tag a megkülönböztető tag után áll. Ha rendelkezésre áll az adott képződmény BGN általi besorolása (designation), és az nem egyezik meg az angol névben szereplő földrajzi köznévvel, a magyar név utótagját a besorolásnak megfelelően kell megválasztani. Tehát, mivel az Oraitilipu Bank a BGN szerint a reef ismérveinek tesz eleget, magyar neve nem Oraitilipu-pad, hanem Oraitilipu-sziklazátony.

A nevek egy kisebb, de jelentékeny részénél teljesen magyar neveket kaphatunk úgy, hogy a megkülönböztető tagot is és a földrajzi köznévi tagot is magyarra fordítjuk.

Sem a nemzetközi, sem a magyar gyakorlat nem egységes abban, hogy a földrajzi nevek megkülönböztető tagját mikor kell lefordítani. Ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozik a 3.1.6. alfejezet is.

Az IHB (2003) a megkülönböztető névelem lefordítását nem tartja kívánatosnak, véleményük szerint azt abban az alakban kell használni, ahogyan a nevet javasoló ország alkalmazta. MÁRTON M. (1991) is kevés esetben fordítja magyarra a megkülönböztető névelemet. Lefordítja azokat a neveket, ahol a megkülönböztető tag valamely olyan földrajzi név, amelynek már létezik elfogadott magyar exonimája (Kelet-szibériai-self, Zöld-foki- fenéksíkság). Lefordítja emellett az égtájneveket, számneveket, foglalkozásneveket, nem fordítja viszont le az alakra, formára utaló beszélő neveket (Horseshoe Seamounts).

Az elektronikus atlasz minden fenékdomborzati forma nevének több nyelvű (legalább angol és magyar) változatát tartalmazza. Ezért nincs szükség arra, hogy a magyar névalak az eredeti angol névalakra visszautaljon. Emiatt úgy gondolom, hogy a megkülönböztető tag a nevek egy bővebb körében fordítandó magyarra abból a célból, hogy az angolul nem értő magyar felhasználóhoz is eljuthasson a név eredetére vonatkozó információ. A Horseshoe Seamounts elnevezés a formacsoport patkószerű alakjára utal; a Patkó-fenékhegycsoport magyar név alapján ezt az is megtudja, aki az angol horseshoe szót nem ismeri.

4.2.2.1. A megkülönböztető tag lefordítása. Véleményem szerint a megkülönböztető tagot akkor kell magyar nyelvre lefordítani, ha az közvetlenül utal valamely olyan földrajzi képződményre, tárgyra, élőlényre vagy fogalomra, amelynek jól ismert, egyszerű magyar elnevezése is van.

Lefordítandók az angol nevekben szereplő kontinensnevek (North American Shelf magyar neve Észak-amerikai-self), tengernevek (Polar Sea Bank magyar neve Jeges-tengeri-pad), magyar megfelelővel rendelkező tájnevek (Cape Plain magyar neve Fokföldi-fenéksíkság) és folyónevek (Nile Fan magyar neve Nílus-hordalékkúp), népnevek (Celtic Shelf magyar neve Kelta-self), köznévi kifejezések (Mapmaker Seamounts magyar neve Térképész-fenékhegyvidék). Uralkodók, ókori személyek nevének gyakran van magyaros alakja is, az ilyen személyekre utaló fenékdomborzati nevekben a név magyaros alakját kell használni (Ptolemy Basin magyar neve Ptolemaiosz- medence; Infante Dom Henrique Hill magyar neve Tengerész Henrik-domb; George V Fracture Zone magyar neve V. György-törésöv; Columbus Knoll magyar neve Kolumbusz-bérc). Az irodalmi művekben szereplő nevek közül is lefordítható az, amelyiknek a mű magyar változatában magyaros névalakja van (Isengard Ridge magyar neve Vasudvard-hátság).

Az angol nevekben szerepelhet olyan megkülönböztető tag, amelyiknek nincs ugyan magyar megfelelője, de a magyar gyakorlatban nem azt a névalakot használják rá, mint az angolban. Így például a Tagus Basin névben a Spanyolországon és Portugálián keresztülfolyó Tajo (portugál neve Tejo) folyó latinos neve szerepel. Ez a latin névalak Magyarországon nem használatos, ezért a medence elfogadható magyar neve Tajo-medence.

Feltétlenül lefordítandók az angol nevekben szereplő égtájnevek (north, south), földrajzi jellegű jelzők (grand, great „nagy", inner „belső", little „kicsi", middle „középső", outer „külső").

Helyesnek tartom a megkülönböztető tagból és földrajzi köznévi tagból álló leíró jellegű nevek lefordítását (Black Mud Levee magyar neve Feketeiszap-gát), ideértve a számneveket tartalmazó neveket is (Thirtymile Bank magyar neve Harmincmérföldes-pad; The Fifty Fathoms Flat magyar neve Ötvenöles-pad). Lefordítandók a földrajzi fokhálózat vonalaira utaló számnevek is (Ninetyeast Ridge magyar neve Keleti kilencvenes hátság).

Vannak olyan esetek, amikor a megkülönböztető tagban szereplő földrajzi névnek van ugyan magyar megfelelője, ám annak használata nem tekinthető helyesnek. Így például Newfoundland kanadai szigetnek és a hasonló nevű, részben a kontinensre is kiterjedő szövetségi államnak van magyar neve: Új-Fundland. Az Új-Fundland név látszólag az Új-Zéland névvel analóg. Valójában azonban a sziget nem valamely Fundland nevű európai városról vagy tájról kapta nevét: az elnevezés a new found land („újonnan felfedezett föld") kifejezésből származik. Ezért az Új-Fundland magyar névalak használatát nem tartom helyesnek, és fenékdomborzati nevekben sem javasolom használni (KISS L., 1983; 666. p.).

Eredeti formájukban kell szerepeltetni a hajók neveit még akkor is, ha a hajó nevében szereplő kifejezések magyarra lefordíthatók. Ugyancsak eredeti formájukban kell szerepeltetni a személyneveket akkor is, ha értelmes közneveket tartalmaznak (Sauerwein Seamount magyar neve ne legyen Savanyúbor-fenékhegy).

Nem kell magyarra fordítani a nevekben szereplő köznévi eredetű kifejezéseket akkor, ha az adott kifejezésnek van ugyan magyar megfelelője, de az túlságosan hosszú és nehézkesen használható. Így például a Podvodnikov Basin (van Submariners Basin angol névváltozata is) javasolható magyar megfelelője Podvodnyik-medence, nem pedig Merülőhajóvezető-medence.

A nevek jelentős részének eredetét nem tudjuk megállapítani. Ilyenkor nem kell lefordítani a megkülönböztető tagot.

4.2.2.2. Többes számú földrajzi köznevek. Az angol fenékdomborzati nevekben leggyakrabban a seamount köznév áll többes számban. Az ilyen nevek csoportokba rendeződött fenékhegyekre utalnak; általában a csoport tagjainak is külön nevük van. Ezen nevek magyar megfelelőiben a fenékhegycsoport köznevet javasolom használni.

Ha más földrajzi köznév áll az angol névben többes számban, akkor azt tartom helyesnek, ha a magyar névben is többes számú köznevet használunk (Grand Banks of Newfoundland magyar neve Newfoundlandi-Nagy-padok).

4.2.2.3. Az -i képző. A megkülönböztető tagot -i képzővel kell ellátni akkor, ha az közvetlenül utal valamely földrajzi névre, a fenékdomborzati képződmény a megkülönböztető taggal jelölt földrajzi alakulat közelében van, és a megkülönböztető tagban szereplő földrajzi név az adott földrajzi alakulat jelölésére a magyarban közvetlenül használható. Így például a Madagascar Basin nevű képződmény magyar neve Madagaszkári-medence, mert a medence nevét közvetlenül a Madagaszkár nevű szigetországról kapta, és valóban a sziget közelében fekszik.

A Pamplona Spur nem Pamplona spanyolországi város közelében, hanem Kanada nyugati partjainál fekszik, ezért javasolt magyar neve nem Pamplonai-nyúlvány, hanem Pamplona-nyúlvány.

A Devon Shelf név az észak-kanadai Devon-szigetre utal; a jelölt selfterület a sziget közelében helyezkedik el. Mivel azonban a Devon név önmagában nem alkalmas a sziget megjelölésére, a selfterület magyar megnevezéséül nem a Devoni-self, hanem a Devon-self névalakot javasolom.

A Labrador Basin nevű forma a kanadai Labrador félsziget közelében található. A Labrador név a magyar gyakorlatban önmagában is használható a félsziget elnevezésére. Ennek ellenére a forma magyar megnevezésére nem a Labradori-medence névalak alkalmas, mert a medence nem közvetlenül a félszigetről, hanem az arról elnevezett Labrador-tengerről kapta nevét; ezért a helyes névalak Labrador-medence.

Megtörténhet, hogy az -i képző használatának feltételei fennállnak, de az adott megkülönböztető tag -i képzővel ellátva magyartalan hangzású. Így például a skóciai Hebrides szigetcsoport nevének magyar alakja a többes számú Hebridák, de ennek -i képzős alakjaként sem a hebridáki, sem a hebridai alak nem tűnik használhatónak. Ilyen esetben célszerűnek tartom az -i képző mellőzését (Hebridean Shelf magyar neve legyen Hebridák-self).

A magyar névadási gyakorlatban a vizek nevéből utótagi bővüléssel keletkezett földrajzi nevek esetében a víznévhez nem illeszkedik -i képző (Balaton-felvidék, Lajta-hegység, Duna-medence). Ezt a gyakorlatot követem a folyóneveket tartalmazó fenékdomborzati nevek esetében is (Amazonas- szurdokok, nem pedig Amazonasi-szurdokok).

Több különírt szóból álló nevekhez az -i képzőt a magyar helyesírás szabályai szerint kötőjellel kell kapcsolni (New York-i). Kötőjellel kell kapcsolni az -i képzőt az olyan szavakhoz is, amelyek utolsó hangját a forrásnyelv kiejtési szabályai szerint nem kell kiejteni (marseille-i). Ha az ilyen névhez kötőjeles utótag kapcsolódik, a név írott alakjában a két kötőjel közt álló egyetlen i betű szokatlan képet nyújt (Puerto Rico-i-árok). Ezért az ilyen nevek esetében nem alkalmazzuk az -i képzőt (San Francisco-lejtő, Puerto Rico-árok, Marseille- szurdok).

Ha a fenékdomborzati forma valamitől valameddig való kiterjedést kifejező neve nagykötőjellel összekapcsolt, önállóan is használható földrajzi neveket tartalmaz, az -i képzőt csak a második névhez kell hozzákapcsolni (Grönland—Izlandi-hát, nem pedig Grönlandi—Izlandi-hát). Ugyanez a szabály érvényesül szárazföldi képződmények esetében is (Eperjes—Tokaji-hegység, nem pedig Eperjesi—Tokaji-hegység).

4.2.2.3.1. Az -i képző alkalmazása égtájneveket tartalmazó nevek esetében. Az égtájak neveit -i képzővel kell ellátni, ha több, egymás közelében elhelyezkedő, hasonló jellegű fenékdomborzati forma neve között csak az égtájmegjelölés jelent különbséget. Így az egymás közelében fekvő Eastern Bradelle Valley és Western Bradelle Valley magyar neve Keleti-Bradelle- selfvölgy és Nyugati-Bradelle-selfvölgy (I. típus).

Bizonyos esetekben a megkülönböztető tagban szereplő égtájmegjelölés nem arra utal, hogy több, egymáshoz közel fekvő hasonló fenékdomborzati forma közül melyikről van szó, hanem arra, hogy az adott forma egy nagyobb szárazföldi képződmény melyik részéhez kapcsolódik. Így például a West European Basin Európa nyugati, a köznyelvben is Nyugat-Európának nevezett részéről kapta nevét, ezért magyar neve nem Nyugati-Európai-medence, hanem Nyugat-európai-medence (II. típus). A Nyugati-Európai-medence névalak akkor lenne helyénvaló, ha a medence az európai térség több (a valóságban nem létező) mélytengeri medencéje közül lenne a legnyugatabbra fekvő.

A II. típus egyik altípusára jelenthet példát a Déli-georgiai-hátság név. Déli-Georgia nem Georgia (az Amerikai Egyesült Államok tagállama, esetleg Grúzia) déli részét jelenti, hanem a Déli-sarkvidék egyik szigetcsoportját, így ez a név nem analóg a Nyugat-Európa névvel. A Déli-georgiai-hátság azonban ugyanúgy származik a Déli-Georgia névből, mint a Nyugat-európai-medence név a Nyugat-Európa névből.

A Tűzföld és az Antarktisz között elhelyezkedő két mélytengeri medence angol neve West Scotia Basin és East Scotia Basin. Bár a fenékdomborzati formák általam összeállított rendszerében a két medence különálló nagyformaként szerepel, a domborzati viszonyok lehetővé teszik azt is, hogy a két medencét egy nagyobb medence két részének tekintsük. A két medence együttesére vonatkozó közös angol nevet ugyan nem találtam a forrásokban, de más nyelvű forrásokban vannak olyan nevek, amelyek együttesen vonatkoznak a két medencére (Südantillenbecken, Bassin de Antilles du Sud, Scotia-medence). Ebben az esetben az elfogadható magyar névalakok Nyugati- és Keleti-Scotia-medence. Hasonlóan, az Aleut-hátság része a Délnyugati- Aleut-hátság. Ezt az esetet el kell különítenünk a Keleti- és Nyugati-Bradelle- selfvölgy esetétől, mert a névben szereplő égtájmegjelölés itt nem azt fejezi ki, hogy két hasonló képződmény közül melyikről, hanem azt, hogy egy nagyobb képződmény melyik részéről van szó (III. típus).

Hasonló névtípusokkal szárazföldi képződmények esetében is találkozhatunk. A Keleti-Alpok és a Nyugati-Alpok nevek az Alpok nevű hegység két részére utalnak, így a Nyugati-Scotia-medence névvel rokonok. Ezzel szemben a Déli-Alpok név nem az Alpok déli részét, hanem egy attól távol (Új-Zélandon) fekvő másik hegységet („másik Alpokat") jelöl, így ez a név a Keleti-Bradelle-selfvölgygyel rokon. A Déli-Alpok nevével rokon a Déli- Georgia név is. Bonyolíthatja a helyzetet az, hogy a nagyobb egységek részeinek nevében az égtájak neve néha -i képzővel, máskor viszont anélkül szerepel (Keleti-Alpok, de Kelet-Magyarország).

A három névtípus elkülönítése nem mindig egyszerű. A Grönland keleti partjait szegélyező nagyforma rangú selfterület (általam javasolt) angol neve East Greenland Shelf. Tekinthetjük úgy, hogy ez a Grönland keleti részéhez (Kelet-Grönland) kapcsolódó, arról elnevezett selfterület (I. típus), vagy a Grönland körüli nagyforma rangú selfterületek közül a keleti (II. típus), illetőleg a Grönlandot övező főforma rangú selfnek (angol neve Greenland Shelf, magyar neve Grönlandi-self) a keleti része (III. típus). Az első esetben a helyes magyar név Kelet-grönlandi-self (ezt a megoldást tartom leginkább elfogadhatónak), míg a másik két esetben Keleti-Grönlandi-self. A három típus között a kis- és nagybetűs írásmód tekintetében is különbség van.

4.2.2.4. A semmitmondó nevek kérdésének megoldása. Egyes angol fenékdomborzati nevekben megkülönböztető tagként egyedül valamely égtáj neve, vagy más, helyzetre utaló jelző szerepel (Southeast Shoal, Middle Bank); lásd még a 4.1.4. pontot. Ezek a nevek legfeljebb lokálisan fejezik ki az adott képződmény helyzetét; gyakran a világóceán különböző részein ismétlődnek. Ilyen esetekben célszerű lehet a magyar névben egy további, a földrajzi helyre pontosabban utaló tagot szerepeltetni (a Barents-tengeren fekvő Central Basin magyar neve legyen Központi-Barents-selfmedence).

A sorszámokat tartalmazó fenékdomborzati nevek esetében — jobb megoldás híján — a sorszámot magyarra fordítva megtartani javasolom (North Tasman 7 Seamount magyar neve legyen Hetedik-Északi-Tasman-fenékhegy); ennek alternatívája lehet a 7. számú Északi-Tasman-fenékhegy típusú név is.

4.2.2.5. Angol eredeti nélküli nevek. Bizonyos nyelvek, pl. a skandináv nyelvek helyesírási szabályai szerint a megkülönböztető tagból és földrajzi köznévi tagból álló földrajzi neveket egy szóba kell írni. Az ilyen neveket az angol nyelvű névtárak változtatás nélkül veszik át, a földrajzi közneveket nem fordítják le angolra. Ez a szokás véleményem szerint nem magyarázható azzal, hogy ezek a képződmények az adott ország felségvizein belül helyezkednek el, mert a francia, portugál vagy japán partok közelében elhelyezkedő formák nevét a névtárak szinte minden esetben olyan alakban közlik, amely angol földrajzi köznevet tartalmaz. Ezért, amennyiben a névben a földrajzi köznevek felismerhetők, azt tartom helyesnek, ha a magyar nevekben ezek magyar megfelelőit szerepeltetjük (az izlandi Bakkaflóadjúp javasolt magyar neve Bakka-öböli-teknővölgy).

Az angol nyelvű névtárakban szereplő, angol földrajzi köznévből és nem angol eredetű megkülönböztető tagból álló nevek megkülönböztető tagja tartalmazhat nem angol nyelvű földrajzi jellegű jelzőket. Japán eredetű nevekben például gyakran szerepelnek japán égtájmegjelölések (minami „dél", higashi „kelet", kita „észak", nishi „nyugat") és sorszámnevek (dai-ichi „első", dai-ni „második", dai-san „harmadik", dai-shi „negyedik", dai-go „ötödik", dai- roku „hatodik"). Amennyiben lehetséges, a magyar névben ezek magyar megfelelőjét kell használni (Minami-Rensei Seamount magyar megfelelője Déli- Rensei-fenékhegy; Dai-san-goto Bank magyar megfelelője Harmadik-Goto- pad).

4.2.2.6. Névelők. Magyar földrajzi nevekben magyar névelők nem használatosak (nincsenek A Fekete-Körös, Az Urak Asztala típusú földrajzi neveink). Az angol fenékdomborzati nevekben azonban gyakran szerepelnek névelők. Hiányos angol fenékdomborzati nevek gyakran névelővel kezdődnek (The Gully, The Rampart). Ezek a nevek változtatás nélkül, a névelő megtartásával vehetők át.

Újlatin nyelvekből származó megkülönböztető tagokban is gyakran szerepelnek névelők; ezeket is át kell venni a magyar névbe (Los Roques Basin magyar neve Los Roques-medence).

4.2.2.7. Rövidítések. Az angol fenékdomborzati nevek megkülönböztető tagjában szereplő rövidítéseket a magyarba szintén rövidítésként, végig nagybetűs írással kell átvenni (Sio Guyot a Scripps Institution of Oceanography névből ered, magyar neve SIO-táblahegy). Kifejtésükre, mivel ez fölöslegesen bonyolult neveket eredményezne, nem kell törekedni. Nem célszerű a kifejtett név magyarra fordítása és újabb magyar betűszóvá alakítása sem.

4.2.2.8. Egyszerűsítés elve. Egyes esetekben a magyarra lefordítható megkülönböztető tagok magyar megfelelőjében földrajzi köznév is szerepel. Így például a Laurentian Valley fenékdomborzati név az észak-amerikai Szent Lőrinc-folyóra utal. Hogy a magyar fenékdomborzati név ne váljon szükségtelenül bonyolulttá, abban ezt a földrajzi köznevet nem szerepeltetem, azaz a javasolt magyar név nem Szent Lőrinc-folyói-selfvölgy, hanem Szent Lőrinc-selfvölgy. Ha azonban már az angol név megkülönböztető tagja is tartalmaz földrajzi köznevet, azt a magyar névben is szerepeltetem (Cape Fear Terrace magyar neve Fear-foki-terasz).

Más esetekben az angol (vagy más eredetű) megkülönböztető tagban szerepel földrajzi köznév, de annak magyar megfelelőjében nem. Ilyen esetekben a földrajzi köznevet a magyar fenékdomborzati névben nem kell használni. A dél-amerikai Río de la Plata tölcsértorkolat magyar térképeken használatos elnevezése La Plata, így a Río de la Plata Canyon javasolt magyar megfelelője La Plata-szurdok.

A személynevekből eredő angol fenékdomborzati nevek egy részében a családnév és a keresztnév egyaránt szerepel. Ezek magyar megfelelőiben a rövidség és az egységesség kedvéért célszerűnek tartom csak a családnevet használni (Anton Dohrn Seamount magyar neve Dohrn-fenékhegy). Nem szerepeltetem a magyar fenékdomborzati nevekben az eredeti nevekben szereplő tudományos címeket vagy katonai rendfokozatokat (Akademik Fedorov Canyon magyar neve Fjodorov-szurdok). Ha azonban az adott képződmény a források szerint nem közvetlenül a személyről, hanem a személyről elnevezett hajóról kapta a nevét, akkor a teljes megkülönböztető tagot változtatás nélkül átveszem.

Az angol nevekben szereplő bonyolultabb körülírások átvétele kerülendő. A Filippínó-tenger térségében vannak olyan angol nevek, amelyek zárójeles égtájmegjelöléseket tartalmaznak: Oki-Daito (North) Ridge, Oki-Daito (South) Ridge. Ezeket az égtájmegjelöléseket a szokásos módon kell magyarra fordítani: Északi-Oki-Daito-hátság.

4.3. A fenékdomborzati nevek magyar helyesírási problémái

A földrajzi nevek helyesírási szabályait FÁBIÁN P.—FÖLDI E.—HŐNYI E. (1998) tárgyalja részletesen. Az általános szabályoknak a fenékdomborzati nevekre való alkalmazása során a következő problémák merülnek fel:

4.3.1. Nagy kezdőbetű

A földrajzi név tulajdonnév, amely tényt az írásmódnak nagy kezdőbetűvel kell érzékeltetnie. Az egytagú nevek tulajdonnévi jellegét a nagy kezdőbetű egyértelműen jelzi. Ugyanez a helyzet a több tagból álló, de egybeírandó nevek esetében is. A földrajzi köznevet és földrajzi jellegű jelzőt tartalmazó nevek esetén az első tag nagybetűs írásmódja és a két tagot összekapcsoló kötőjel jelzi a név egységes tulajdonnév voltát; ilyen esetben a földrajzi köznév kisbetűvel írandó (pl. Ibériai-medence). Többtagú nevek belsejében akkor kell nagybetűt használni, ha az adott tag önmagában is tulajdonnév (Magas-Tátra).

A tulajdonnevekhez kapcsolódó -i képző a tulajdonnevet melléknévvé változtatja. Az -i képzőt tartalmazó földrajzi nevek kis- vagy nagybetűs írásának szabályai bonyolultak.

Egytagú, illetőleg egy szóba írandó földrajzi nevek -i képzős származékainak esetében nem kell nagy kezdőbetűt használni (Budapest, de budapesti).

Kötőjellel írt földrajzi nevek esetében az utolsó tag mindig elveszíti nagy kezdőbetűjét (Dél-Buda — dél-budai). A többi tag akkor tartja meg nagy kezdőbetűjét, ha önmagában is tulajdonnév (Hárs-hegy — hárs-hegyi, de Széchenyi-hegy — Széchenyi-hegyi). Ha a kötőjel önállóan is élő földrajzi neveket kapcsol össze, valamennyi elem elveszíti nagy kezdőbetűjét (Kál- Kápolna — kál-kápolnai).

Különírt szavakból álló földrajzi nevek -i képzős származékai megtartják eredeti nagybetűs írásmódjukat (Baranya megye — Baranya megyei; Urak asztala — Urak asztali). Államnevek, intézménynevek esetében azonban az -i képző a többtagú név valamennyi tagját — ha az önmagában nem tulajdonnév — kisbetűs írásmódúvá változtatja (Lengyel Köztársaság — lengyel köztársasági, de San Marino Köztársaság — San Marino köztársasági). Többtagú idegen földrajzi nevekhez az -i képző kötőjellel kapcsolandó, és valamennyi tag megtartja nagybetűs írásmódját (New York — New York-i). Nagykötőjellel írt nevek -i képzővel való bővülésekor a tulajdonnévi jellegű tagok megtartják nagy kezdőbetűjüket (Hanság—Fertő-medence — Hanság—Fertő-medencei), míg a nem tulajdonnnévi jellegű tagok elveszítik azt (Osztrák—Magyar Monarchia — osztrák—magyar monarchiai; Parád—Recski- medence — parád—recski-medencei, mert itt a név első tagja tulajdonképpen nem Parád, hanem parádi, ami az egyszerűsítés elvének következményeként veszítette el az -i képzőt).

Ha a tulajdonnév -i képzős származékához utótagként földrajzi jellegű köznév kapcsolódik, ismét tulajdonnevet kapunk, így a név első tagja nagy kezdőbetűt kap (Kantábriai-self). Ebbe a névtípusba tartozik az -i képzőt tartalmazó fenékdomborzati nevek többsége.

Kettőnél több tagú földrajzi nevek írásmódjának kérdésében döntő lehet az, hogy milyen irányú bővüléssel keletkezett a név, azaz melyek a név szorosabban összetartozó tagjai. Így például a Budai-hegységben található Nagy-Hárs-hegy neve nyilvánvalóan előtaggal való bővüléssel keletkezett, ezért írásmódja a következőképpen magyarázható: hegy földrajzi köznév, kisbetűvel írandó; hárs földrajzi jellegű köznév, kisbetűvel írandó; Hárs-hegy földrajzi név, nagybetűvel írandó; a Nagy-Hárs-hegy földrajzi néven belül a Hárs-hegy, mint tulajdonnév, megtartja nagy kezdőbetűjét. Ha egy Nagy-hárs nevű nagyobb sík terület belsejében emelkedne ez a hegy, akkor a helyes írásmód Nagy-hárs- hegy lenne. Számos fenékdomborzati név származtatható előtaggal való bővülésből (Newfoundlandi-Nagy-padok). Ide sorolható az égtájneveket tartalmazó fenékdomborzati nevek (4.2.2.3.1. pont) I. (Nyugati-Bradelle- selfvölgy, Nyugati-Atlanti-nagymedence) és III. csoportja (Északi-Atlanti-hátság) is.

Az utótagi bővüléssel keletkezett Dél-kínai-tenger név írásmódja a következőképpen származtatható: Kína egytagú földrajzi név, nagybetűvel írandó; Dél-Kína földrajzi név, nagybetűvel írandó; dél-kínai melléknévi szerkezet, kisbetűvel írandó; a Dél-kínai-tenger név tulajdonnév, ezért kezdő tagja, a dél, nagy kezdőbetűs lesz, a kínai viszont megtartja kis kezdőbetűjét. Ha a név a (nemlétező) Kínai-tenger névből előtaggal bővülés útján jött volna létre, a helyes írásmód Dél-Kínai-tenger lenne. Fenékdomborzati nevek között gyakoriak az utótagi bővüléssel keletkezett nevek (Sable-szigeti-pad, Új-angliai- fenékhegycsoport). Ide tartozik az égtájneveket tartalmazó fenékdomborzati nevek II. típusa (Észak-amerikai-medence).

4.3.2. Egybeírás, különírás, kötőjeles írásmód

A többtagú, magyar vagy részben magyar földrajzi nevek legtöbb típusában a tagokat kötőjelek kapcsolják össze; bizonyos típusoknál azonban egybeírást, illetve különírást kell alkalmazni. Tengeri területek, illetve fenékdomborzati képződmények esetében azonban csaknem mindig a kötőjeles írásmód a szabályos.

Sok (háromnál több) tagból álló nevek esetében a szorosabban egymáshoz tartozó, egyébként kötőjellel írandó névelemek egyszerűsítés céljából egybeírhatók (Kutas-ér-parti-Alsó-csatorna helyett Kutasérparti-Alsó- csatorna). Ez a szabály fenékdomborzati nevek esetében is alkalmazandó (Indiai-óceán, de Északi-Indiaióceáni-hátság).

Nagykötőjelet kell alkalmazni akkor, ha az együttesen használt, önmagukban is használható földrajzi nevek arra utalnak, hogy az adott földrajzi képződmény azokat összeköti, az egyiktől a másikig terjed, pl. Budapest— Szeged (vasútvonal), Duna—Tisza köze, Gömör—Tornai-karszt. Ugyancsak nagykötőjelet kell használni a két vagy több népnevet tartalmazó földrajzi nevek esetében (Cseh—Morva-dombság, Osztrák—Magyar Monarchia). Nagykötőjeles nevek a fenékdomborzati nevek között is előfordulnak (Armorika—Aquitániai-self).

Idegen nyelvből változtatás nélkül átvett fenékdomborzati nevek esetében természetesen megmarad az eredeti egybe- vagy különírás (The Gully).

4.3.3. Nem latin betűs nyelvekből átvett nevek

Számos angol név megkülönböztető tagja nem latin betűs írású nyelvekből ered. Ezek magyar megfelelőinek megalkotásánál többféle átírási rendszert alkalmazhatunk. Mivel a munka célja az, hogy a fenékdomborzati formákra vonatkozó névanyagot a magyar közönség számára hozzáférhetővé tegye, célszerű magyaros, a kiejtést követő átírási rendszert alkalmazni; ez az ázsiai (japán, kínai, arab) nevek esetében a LIGETI L. (1981) által megadott elvek követését, illetőleg — ha a megkülönböztető tagok ott szerepelnek (Rjúkjú, Meidzsi) — az ott feltüntetett névalakok használatát jelenti.

A nem latin betűs írású nyelvek közül az oroszból és a japánból nagyszámú név származik. Görög, arab és kínai eredetű nevekkel csak kis számban találkozunk.

A következő jegyzék példákat tartalmaz az egyes nyelvekből származó nevek magyaros átírására.

Orosz
Chazhma CanyonCsazsma-szurdok
Mendeleyev RidgeMengyelejev-hátság
Nadeshda BasinNagyezsda-medence
Podvodnikov BasinPodvodnyik-medence
Shatskiy RiseSatszkij-hát
Svyataya Anna TroughSzvjataja Anna-teknővölgy
Japán
Jimmu SeamountDzsimmu-fenékhegy
Meiji GuyotMeidzsi-táblahegy
Misaki BankMiszaki-pad
Shichiriga BankSicsiriga-pad
Takuyo-daiichi SeamountElső-Takujó-fenékhegy
Tokyo CanyonTokiói-szurdok
Kínai
Shih-t'i Pi CanyonSi-ti Pi-szurdok
Görög
Lesvos BasinLeszboszi-medence
South Skiros BasinDéli-Szkíroszi-medence

Az orosz eredetű nevek között meg kell említeni a Miklukho-Maklaya Seamount nevet, amely Mikluho-Maklaj orosz tudós nevéből származik. A megkülönböztető tagot a BGN az orosz gora Mikluho-Maklaja névből birtokos esetű alakjában vette át. A név magyar megfelelőjében a megkülönböztető tagnak alanyesetben kell állnia (Mikluho-Maklaj-fenékhegy). Hasonlóan, a Podvodnikov Basin magyar megfelelője legyen Podvodnyik-medence.

5. A tengerfenék domborzatának digitális térképe

A Világóceán területi tagolását és fenékdomborzati viszonyait a disszertáció mellékleteként elkészített digitális térkép mutatja be.

A digitális térkép két fő részből áll. Első része a Világóceán területének a szárazföldek elhelyezkedése alapján való tagolásának rendszerét mutatja be, míg a második rész a fenékdomborzati viszonyokat ábrázolja.

A térképek és az adatállományok elkészítéséhez a Cartographia Kft. által díjmentesen rendelkezésemre bocsátott Maps elnevezésű szoftvert használtam. Ezt a szoftvert a Cartographia Kft. fejlesztette ki saját digitális atlaszainak szerkesztési munkáihoz; kereskedelmi forgalomban nem kapható. Az elektronikus atlasz készítéséhez használt szoftver nem mindenben felel meg az atlasz tervezett funkciói (több különböző névváltozat egyidejű szerepeltetése, a fenékdomborzati képződmények közötti hierarchikus viszony szemléltetése) által támasztott követelményeknek. Ezért úgy véljük, hogy az atlasz csak akkor készülhet el a nagyközönség számára is használható formában, ha a felhasznált szoftvert programozó szakemberek bevonásával átalakítjuk.

Az 5.4. fejezetben röviden ismertetem azokat a Maps szoftver használatával kapcsolatos tudnivalókat, amelyek a térképek és az adatbázisok megtekintéséhez, ellenőrzéséhez szükségesek.

5.1. A Világóceán területi tagolását bemutató térkép

5.1.1. Grafikus állomány

A Világóceán területének a szárazföldek elhelyezkedése alapján való tagolását bemutató térkép egy áttekintőlapból és nyolc részletlapból áll. Az áttekintőlap Mercator-vetületben mutatja be a Föld egész felszínét a sarkok környezete kivételével. A részletlapok közül hét ugyancsak Mercator-vetületben ábrázolja a Világóceán egyes nagy térségeit: a Csendes-óceánt, az Atlanti- óceánt, az Indiai-óceánt, a Földközi-tengert és melléktengereit, a Balti-tengert melléktengereivel és a Skagerrak, Kattegat tengerszorosokkal, a Karib-tenger és a Mexikói-öböl térségét, végül Kelet-Ázsia Japántól Pápua Új-Guineáig terjedő, szigetekkel, melléktengerekkel sűrűn tagolt térségét. A nyolcadik szelvény az Északi-Jeges-tengert és környezetét ábrázolja meridiánban hossztartó poláris síkvetületben.

A térképeknek nincs számszerűen megadható méretarányuk, hiszen nem kinyomtatás céljára, hanem a képernyőn való megjelenítésre készültek. „Méretarányuk" függ a képernyő nagyságától, a nagyítás mértékétől. Az egyes szelvények olyan részletességűek, hogy a képernyőn teljes egészükben, nagyítás nélkül megjelenítve áttekinthetőek legyenek.

A térképek sem a szárazföldek, sem a tengerfenék domborzatát nem ábrázolják. A térkép céljának megfelelően a partvonalak ábrázolása viszonylag kevéssé részletes. A szárazföldek területe egységes világoszöld, míg a tengereké egységes világoskék színben jelenik meg. A tengerpart vonalát folytonos fehér vonal jelzi.

Grafikus formában is megjelennek a hierarchia különböző szintjein álló tengeri területek határai. Az óceánok határát folyamatos kék vonal, a melléktengerekét folyamatos magenta vonal, a peremtengerekét szaggatott magenta vonal, a parti tengerekét rövidebb szakaszokból álló szaggatott magenta vonal jelzi. A perem- és melléktengerek határát jelző vonal típusa nem függ attól, hogy azok közvetlenül az óceánok törzsterületéhez, vagy a melléktengerek valamelyikéhez kapcsolódnak-e.

A térkép kevés megírást tartalmaz: három kategóriában szerepel a kontinensek és a legfontosabb szigetek, szigetcsoportok magyar elnevezése.

5.1.2. Adatállomány

A térkép grafikus állományát egészíti ki az egyes tengeri területek különböző nyelvű elnevezéseit tartalmazó adatállomány.

A grafikus állomány és az adatállomány közötti kapcsolatot az Érzékelő elnevezésű layer teremti meg. Ez a layer poligonok formájában tartalmazza az egyes, önálló névvel rendelkező tengeri területek (óceánok, melléktengerek, peremtengerek, parti tengerek) határait úgy, hogy a szomszédos poligonok között átfedés nincs.

Az Érzékelő layeren levő poligonok más rajzelemek mögött takarásban vannak, így a képernyőn nem jelennek meg.

Ezen lehetőségek közül a munka jelenlegi állapotában csak az első kettőt használom ki. Elnevezésen az adott tengeri terület általam elfogadhatónak tartott magyar nevét értem. Az egérkurzorral a képernyőn mozogva a szoftver a képernyő alján látható státussorban folyamatosan kijelzi annak a poligonnak az elnevezését, amely fölött az egérkurzor éppen elhelyezkedik. Az adatok az egérrel a poligonra klikkelve jeleníthetők meg.

Ezeket az adatokat egészítik ki a különböző idegen nyelvű elnevezések. Amennyiben a forrástérképeken ilyen található volt, minden poligon adatai között szerepelnek az angol, német, francia, spanyol és — latin betűs átírásban — az orosz nyelvű elnevezések. Egyes esetekben az adatok között más nyelvű elnevezések is szerepelnek, elsősorban az adott tengeri területhez közel fekvő országokban használatos nevek. Az adattár afrikaa ns, arab, cseh, dán, görög, indonéz, japán, kínai, koreai, olasz, portugál, török és újhéber neveket is tartalmaz. A nem latin betűvel író nyelvekből származó nevek itt latin betűs átírásban szerepelnek.

Az atlasz későbbi bővítése során az egyes objektumokhoz szöveges ismertetéseket lehet rendelni. E szövegek az adott terület éghajlatára, oceanográfiai jellemzőire, élővilágára, megismerésének történetére, gazdasági hasznosítására stb. vonatkozó tényeket tartalmazhatnak. Az objektumokhoz képi anyagok is rendelhetők, amelyek lehetnek jellemző fényképek, vagy egyes részterületekről készült, az atlaszban általánosan alkalmazottnál nagyobb méretarányú, részletesebb térképi ábrázolások is. A video- és hangfelvételek az atlasz témájához nemigen illeszkedhetnek, így elhelyezésüket nem tartom célszerűnek.

5.2. A Világóceán fenékdomborzatát bemutató térkép

5.2.1. Grafikus állomány

A Világóceán fenékdomborzatát bemutató térképsorozat négy térképlapból áll, ezek az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceán, valamint a Jeges-tenger területét ábrázolják. A négy térképlapot kapcsolja össze az áttekintőtérkép, amely azonos a Világóceán területi tagolását bemutató térképsorozat áttekintőlapjával.

Az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceánt bemutató részletlapok az ún. osztott Baranyi-vetületben készültek, míg a Jeges-tenger térképének vetülete meridiánban hossztartó poláris síkvetület. Mivel a térképek nem kinyomtatásra, hanem a képernyőn való megjelenítésre készültek, nincs számszerűen megadható méretarányuk. A partvonalak és a tenger alati mélységvonalak ábrázolása azonban először 1:32 millió méretarányú kinyomtatható térkép formájában készült el, tehát az ábrázolás részletessége ennek a méretaránynak felel meg. Az 5.1. fejezetben leírt térképekkel ellentétben ezek a térképlapok olyan részletességűek, hogy a térképlapok egészét a képernyőn nagyítás nélkül megjelenítve a térképen szereplő kisebb részletek nem felismerhetőek.

A térkép magassági színezés formájában mind a szárazföldek, mind a tengerfenék domborzatát ábrázolja. Mivel azonban a térkép elsődleges célja a tengerfenék domborzatának bemutatása, a tenger alatti területek a térkép méretaránya által megengedett legnagyobb részletességgel vannak ábrázolva, míg a szárazföldek domborzatábrázolása vázlatos.

A tengervízzel fedett területeken alkalmazott mélységlépcsők a következők: 200, 1000, 2000, 3000, 4000, 5000, 6000, 7000 m. Mivel 7000 m- nél nagyobb mélységben gyakorlatilag csak az óceáni árkok hosszú, keskeny alakú területei fekszenek, a 8000, 9000 és 10000 méteres szintvonalak szerepeltetését nem tartottam szükségesnek. A 0—200 m mélységben fekvő területeket (self) fehér szín, míg az ennél mélyebben fekvőket a mélység növekedésével párhuzamosan sötétedő kék árnyalatok jelzik. Az egymást követő árnyalati fokozatok között nagy különbség, hirtelen ugrás sehol sincs.

A szárazföld esetében az alkalmazott magassági lépcsők 200, 500, 1000, 3000, 5000 m. A 0—200 m magasan fekvő területeket zöld szín, míg az ennél magasabb térségeket sárga, illetőleg a magasság növekedésével párhuzamosan sötétedő barna árnyalatok jelzik. Sötétebb zöld színárnyalat jelöli a tengerszintnél mélyebben fekvő mélyföldeket. A nagy kiterjedésű belföldi jégtakarók (Antarktisz, Grönland, Izland) világos lilás színűek.

A térképen alkalmazott felületi színeket az alábbi táblázat mutatja be:

RGBCMYK
Tenger
0—200 m255255255000 0
200—1000 m190226249170 00
1000—2000 m164215246250 00
2000—3000 m139205243330 00
3000—4000 m113195240410 00
4000—5000 m86187237500 00
5000—6000 m57180235580 00
6000—7000 m10174232660 00
7000 m alatt0167230750 00
Szárazföld
Mélyföld12819511140070 0
0—200 m18521912520060 0
200—500 m2552501370050 0
500—1000 m25222811608 600
1000—3000 m22016894830 700
3000—5000 m191129891750 700
5000 m fölött161123783050 800
025525510000 0
Jégfelszín2401002552035 00

Mint az a táblázatból kitűnik, a tenger alatti területekével ellentétben a szárazföldek domborzatábrázolásánál a 200 m-nél alacsonyabban és annál magasabban fekvő területek színe között éles különbség van. Ez annak következménye, hogy itt nem akartam eltérni attól a térképészetben rendkívül széles körben elterjedt hagyománytól, hogy az alföldeket zöld, míg a hegyvidékeket barna árnyalatok jelzik.

A vízrajz tárgykörébe tartozik természetesen a tengerek ábrázolása, mely a térkép fő funkciója. Emellett a térkép vázlatosan ábrázolja a szárazföldek vízrajzát, a legnagyobb folyókat és tavakat is. A folyók futását, a tavak körvonalait, valamint a tengerek partvonalát folytonos sötétkék vonal jelzi. A tavak egységes kék kitöltőszínnel rendelkeznek. Tóként, a mélységi viszonyok szemléltetése nélkül ábrázolja a térkép a méretei miatt általában tengernek nevezett, de a világóceánnal összefüggésben nem álló Kaszpi- tengert is.

Szövegeket a térkép grafikus állománya egyáltalán nem tartalmaz.

5.2.2. Adatállomány

A Világóceán területi tagolását bemutató térképhez hasonlóan ezen térkép grafikus állományát is kiegészíti egy adatállomány, amely azonban jóval részletesebb az előző térképhez tartozónál.

A grafikus állomány és az adatállomány közötti kapcsolatot az előző fejezetben leírtaktól eltérően ezúttal nem egy, hanem négy layer teremti meg. A Főforma érzékelő layer poligonok formájában tartalmazza az óceánfenék egyes főformáinak határait. A Nagyforma érzékelő layer az egyes nagyformák, míg a Kisforma érzékelő layer az egyes kisformák határait tartalmazza. A Sziget érzékelő layeren a térképen ábrázolt szigetek, esetleg szigetcsoportok körvonalai szerepelnek.

A négy érzékelő layeren levő objektumok a képernyőn nem jelennek meg, mert ezen layerek más layerek mögött takarásban vannak.

Az érzékelő layereken elhelyezkedő poligonokhoz a szoftver az 5.1.2. pontban felsorolt elemeket kapcsolhatja (elnevezés, adatok, szöveges ismertetés, rajz vagy fénykép, videofelvétel, hangfelvétel). Ezek közül itt is csak az első kettőt használom ki. Elnevezésen az adott sziget, illetőleg fenékdomborzati képződmény általam elfogadhatónak tartott magyar nevét értem. Ha aktív layerként az érzékelő layerek valamelyikét állítottuk be, az egérkurzorral a képernyőn mozogva a szoftver a képernyő alján látható státussorban folyamatosan kijelzi annak az éppen aktív layeren található poligonnak az elnevezését, amely fölött az egérkurzor az adott pillanatban elhelyezkedik. Az adatok az egérrel a poligonra klikkelve jeleníthetők meg. A Sziget érzékelő layeren levő objektumokhoz adatokat egyelőre nem rendeltem, az állomány csak az egyes szigetek magyar nevét őrzi. A későbbiekben az elektronikus atlaszt lehetséges a szigetek különböző nyelvű elnevezésére, a szigetcsoportok közötti hierarchikus viszonyokra stb. vonatkozó adatokkal bővíteni.

A magyar és az angol elnevezéshez járulnak a további névváltozatok. Számos formának egynél több angol névváltozata lelhető fel a forrásokban; az adatállományban ezek is szerepelnek. Sok — általában jelentősebb — fenékdomborzati képződményre állnak rendelkezésre német, francia és orosz nyelvű nevek; az adatállomány kisebb számban spanyol, portugál, norvég, dán, izlandi, japán és kínai neveket is tartalmaz. Azokat az orosz neveket, amelyeket cirill betűs forrásokban találtam, itt latin betűkkel, nemzetközinek tekinthető átírásban szerepeltetem; azon cirill betűk helyett, amelyeknek nem feleltethető meg a latin ábécé egyetlen betűje, kétjegyű betűket (ch, zh, sh, ja, ju, n' stb.) használok. Az egyéb, nem latin betűs nyelvekből származó fenékdomborzati nevek abban a latin betűs alakban szerepelnek az adatállományban, ahogyan a forrásokban megtalálhatók.

A Nagyforma érzékelő layer poligonjaira vonatkozik még egy számszerű adat, amely arra utal, hogy az adott nagyforma melyik főforma része: ez az adat a megfelelő főforma technikai sorszáma. A Kisforma érzékelő layer poligonjaihoz két ilyen jellegű adat tartozik: az adott kisformát tartalmazó főforma és nagyforma technikai sorszáma.

5.3. A térképek előállításának módja

Ebben az alfejezetben nem áll szándékomban megismételni az adatállományok összeállításával, a névírás problémáival kapcsolatban fentebb leírtakat, csupán a térképek technikai előállításának módjával kívánok foglalkozni.

5.3.1. A grafikus állományok előkészítése

5.3.1.1. A Világóceán fenékdomborzatát bemutató térkép. A munka első részét a grafikus állományok elkészítése jelentette. E munkának túlnyomó részét a CorelDraw szoftver segítségével végeztem el.

A partvonalak rajza és a tengerfenék domborzatának szintvonalas ábrázolása Márton Mátyás kandidátusi disszertációjából (MÁRTON M., 1991), valamint az ELTE Térképtudományi Tanszékén korábban végzett hallgatók diplomamunkáiból (PECK M., 1993; KABAI Z., 1993; SZABÓ L., 1994; TÓTH K., 1995; VAJDA Á., 1995) származik. A hallgatók Márton Mátyás vezetése mellett a CorelDraw szoftver segítségével elkészítették az egyes nagy óceáni térségek (Északi-Atlanti-óceán, Déli-Atlanti-óceán, Északi-Csendes-óceán, Déli- Csendes-óceán, Indiai-óceán) fenékdomborzatának szintvonalas ábrázolását. Térképeik saját diplomamunkámban (DUTKÓ A., 1996) is szerepeltek. MÁRTON M. (1991) a Jeges-tenger fenékdomborzati térképét hagyományos kézi módszerekkel készítette el; ezt a térképet én alakítottam át számítógépes formába.

Az egyes térképek layerszerkezete nem volt azonos, így fontos feladat volt azok átalakítása az egységes layerszerkezetnek megfelelően. Az egységes szerkezetűvé alakított térképek a 200, 1000, 2000, 3000, 4000, 5000, 6000 és 7000 méteres tengerszint alatti mélységnek megfelelő szintvonalakat tartalmazták. A szintvonalak a következő layereken helyezkednek el:

A layerek az itt közölt sorrendben követik egymást; az itt feljebb álló layereken levő objektumok takarják az alattuk levőket. Az alsó layereken rendre a 200, 1000, 2000, 3000, 4000, 5000, 6000, 7000 méteres szintvonalakkal körbezárt területek szerepelnek. A „fel" szóval végződő nevű layerekre a megfelelő takarási sorrend miatt van szükség; ezeken azok a 7000, 6000, 5000, 4000, 3000, 2000, 1000, 2000 méteres szintvonalakkal körbezárt területek szerepelnek, amelyeket minden oldalról náluk mélyebben fekvő térségek vesznek körül (mélytengeri hátságok, fenékhegyek stb.). Az e magaslatok területébe mélyülő medencéket, mélyedéseket ábrázolják a „fel 2" karaktersorral végződő nevű layerek.

A felhasznált munkákban szereplő, és az elektronikus atlaszba is bekerült további layerek tartalmazzák a kontinenseket és szigeteket, valamint a fokhálót.

A szárazföldek domborzata a felhasznált munkákban — a Jeges-tenger fenékdomborzati térképe (MÁRTON M., 1991) kivételével — nem volt ábrázolva. Ezért a munka következő lépcsőjeként elkészítettem a szárazföldek domborzatának és vízrajzának erősen generalizált ábrázolását. A szárazföldek területén a 200, 500, 1000, 3000, 5000 méteres tengerszint feletti magasságnak megfelelő szintvonalakat rajzoltam meg. Ennek forrásaként a FÖLDRAJZI ATLASZ A KÖZÉPISKOLÁK SZÁMÁRA (1991) című művet használtam. Mivel a középiskolai atlasz lapjainak vetülete különbözik az elektronikus atlasznál használt vetülettől, ez nem jelentett automatikus átvételt. A szárazföldi domborzatábrázolás layerszerkezete hasonló a tenger alatti domborzat ábrázolásáéhoz, itt is külön layerek (Mélyföld, 0 fel, 200 fel, 500 fel) szolgálnak a teljesen zárt medencék ábrázolására. A szárazföldi vízrajz layerei a nagyobb folyókat, a nagyobb tavakat, valamint a belföldi jégtakarókat tartalmazzák. Külön layerekre rajzoltam meg az egyes fenékdomborzati képződmények határait, amelyekre az elektronikus atlasz „érzékelő" layereinek létrehozásához volt szükség.

Két, nagy figyelmet és sok munkát igénylő részfeladatot az elektronikus atlasz elkészítéséhez használt szoftver sajátosságai tettek szükségessé. A szoftver nem képes nyitott és zárt vonalak együttes kezelésére, ezért a szintvonalakat tartalmazó layereken „hulladékként" esetleg megmaradt nyitott vonaltöredékeket gondosan ki kellett küszöbölni. A szoftver — más grafikus programoktól eltérően — nem képes a hurkokat tartalmazó zárt vonalaknak színkitöltést adni. Egyes hallgatók munkáiban a Bézier-görbeként megrajzolt szintvonalak olyan hurkokat tartalmaztak, amelyeknek nagysága a rajzi vonalvastagságot sem érte el, és amelyek az általában használt nagyítások mellett a képernyőn nem is voltak láthatók. Ezeket a hurkokat is gondosan el kellett távolítani.

Az elektronikus atlasz készítéséhez használt Maps szoftver a széles körben elterjedt fájlformátumok közül csak a DXF formátumot képes importálni. Az importált rajz layerszerkezetét a szoftver nem képes kezelni, az objektumok mind ugyanazon layerre kerülnek. Ezért a végleges rajz elkészülte után a rajz minden layerét külön-külön fájlba mentettem el, majd DXF formátumban exportáltam.

5.3.1.2. A Világóceán területi tagolását bemutató térkép. Ez a térképsorozat jóval egyszerűbb felépítésű a Világóceán fenékdomborzatát bemutató térképsorozatnál, hiszen — mivel domborzatábrázolást nem tartalmaz — jóval kevesebb layerből áll. Egyébként a munka menete megegyezik az előző pontban leírtakkal. A térképet — az érzékelő poligonokkal együtt — a CorelDraw segítségével elkészítettem, a rajz minden layerét külön-külön fájlba elmentettem, majd DXF formátumban exportáltam.

5.3.2. Az elektronikus térképek elkészítése

Az elektronikus térképeknek az egyes layerek anyagát tartalmazó DXF állományokból való összeállítása hasonló módon történt a Világóceán területi tagolását bemutató térképsorozat, illetőleg a Világóceán fenékdomborzatát bemutató térképsorozat esetében.

A műveletsor első lépése a térképek altérképrendszereinek létrehozása. A Világóceán területi tagolását bemutató térképsorozat egy főtérképből (áttekintő lap) és nyolc altérképből áll; az altérképek a Világóceán egyes régióit ábrázolják. A Világóceán fenékdomborzatát bemutató térképsorozat egy főtérképből és négy altérképből áll. A két térképsorozat egy-egy fájlt alkot. A következő lépés a layerszerkezet létrehozása. Az altérképek layerszerkezete egymástól független, minden altérkép layereit külön-külön létre kell hozni akkor is, ha a különböző altérképek ugyanolyan layerekből állnak. A Világóceán területi tagolását bemutató térképsorozat altérképeinek egyes layerei a partvonalakat, az óceánok, mellék-, perem- és parti tengerek határvonalait, a különböző kategóriájú megírásokat tartalmazzák; a layerek egyike az Érzékelő layer. A Világóceán fenékdomborzatát bemutató térképsorozat altérképeinek egyes layerei a partvonalakat, az egyes tengerszint alatti mélységeknek megfelelő mélységvonalakat, az egyes tengerszint feletti magasságoknak megfelelő szintvonalat, a folyók vonalait, a tavak, jégtakarók körvonalait tartalmazzák. Ebben a térképsorozatban négy érzékelő layer van. Következő lépésként az egyes layerek anyagát tartalmazó DXF fájlokat kell a megfelelő layerbe importálni. Ekkor állítható be a rajzelemek körvonalának vonaltípusa, színe, az elemek kitöltőszíne. Az ugyanazon layeren található elemeknek azonos színű körvonala és azonos kitöltőszíne van. A feladat utolsó, de legtöbb munkát igénylő része az érzékelő layereken található objektumokhoz kapcsolódó adatblokkok adatokkal való feltöltése.

5.4. Gyakorlati tudnivalók a Maps szoftver kezeléséhez

Mivel az elektronikus atlasz készítéséhez használt Maps szoftver a nagyközönség előtt nem ismert, szükségesnek látom, hogy dolgozatomban szerepeltessem azokat az alapvető tudnivalókat, amelyek az elektronikus atlasz jelen formájához való hozzáféréshez, az atlasz tanulmányozásához szükségesek.

A szoftver eredeti dokumentációja MicrosoftWord formátumban megtalálható a dolgozathoz mellékelt CD-n.

5.4.1. Objektumok

A Maps térképszerkesztő program rajzi, kartográfiai és információs objektumokat kezelhet.

A rajzi objektum pont, vonal, összetett vonal, poligon, összetett kör, szöveg, szimbólum és blokk típusú lehet. E típusok közül jelen munkában alapvető szerepe van a poligon típusnak, amelyhez egyenes szakaszokból álló zárt töröttvonalak tartoznak. Ezek mellett az atlaszban szerepelnek összetett vonal (nyílt töröttvonalak), vonal (egyenes szakaszok) és szöveg típusú objektumok is.

A rajzi objektumok grafikai tulajdonságai a vonaltípus (folyamatos vagy szaggatott vonal), a vonal színe, a vonal vastagsága, a kitöltőminta és a kitöltőszín.

A rajzi objektumokhoz szöveges azonosítók rendelhetők. Jelen munkában a tengerek határait bemutató részben az Érzékelő layer poligonjaihoz, a tengerfenék domborzatát bemutató részben a Sziget érzékelő, Főforma érzékelő, Nagyforma érzékelő és Kisforma érzékelő layerek poligonjaihoz kapcsolódnak szöveges azonosítók. Ezek az azonosítók az adott poligonnal jelölt képződmények magyar elnevezését tartalmazzák.

Több, valamilyen szempontból összetartozó rajzi objektum egymáshoz rendelésével kartográfiai objektum hozható létre.

Információs objektum hozható létre úgy, hogy valamely rajzi vagy kartográfiai objektumhoz multimédiás objektumokat rendelünk. A multimédiás objektum adat, szöveg, kép, hang vagy video jellegű lehet. Az elektronikus atlasz jelen állapotában csak adat jellegű információs objektumokat tartalmaz.

5.4.2. A térképek szerkezete

A térképek főtérképből és egy vagy több altérképből állhatnak. Az egyes altérképek a főtérkép valamely objektumához rendelhetők hozzá. A képernyőn egy adott pillanatban vagy a főtérkép, vagy egy altérkép tartalma jelenik meg. Mind a tengerek határait, mind a tengerfenék domborzatát bemutató térképen a főtérkép az áttekintőlap, míg az altérképek az egyes részterületeket (Atlanti- óceán, Földközi-tenger stb.) bemutató részletlapok.

Az egyazon altérképen elhelyezkedő objektumok layerekbe (rétegek) szerveződnek. Lényeges a layerek sorrendje: az alacsonyabban levő layereken elhelyezett objektumokat a magasabban levő layerek objektumai takarhatják.

5.4.3. Hozzáférés az információkhoz

A Maps térképszerkesztő szoftver elindításához a használó klikkeljen a Maps parancsikonra.

Az óceánok és a tengerek határait bemutató rész megtekintéséhez a használó válassza ki a File menüből az Open parancsot, majd a felkínált fájlok közül nyissa meg a határ fájlt. A tengerfenék domborzatát bemutató rész megtekintéséhez a felkínált fájlok közül nyissa meg a formák fájlt. Az egyes altérképek megnyitásához a használó válassza ki a View menüből a Map Structure parancsot. A megnyíló keret felső sorában látható kis álló piros téglalapra kétszer ráklikkelve megjelenik a főtérkép layereinek jegyzéke. Az Ugrótábla layerre kétszer ráklikkelve megjelenik azon objektumok jegyzéke, amelyekhez az altérképek kapcsolódnak. A megfelelő objektumra kétszer ráklikkelve megjelenik az adott altérkép címe. Az altérkép címére, majd a Go to Map gombra klikkelve az altérkép megnyílik.

Az altérkép egyes részleteinek kinagyítása a View menü Zoom parancsán keresztül érhető el. Lehetőség van valamely részlet kinagyítására, a nagyítás csökkentésére, a nagyítás mértékének a rajz nagyságához vagy a kijelölt elemek kiterjedéséhez való igazítására.

Az egyes layerek láthatóvá, illetőleg nem láthatóvá tételéhez a használó válassza ki a View menüből a Layers parancsot. Ekkor láthatóvá válik a főtérkép, illetve az éppen aktív altérkép layereinek jegyzéke. A layerek neve melletti ablakszimbólum jelzi, hogy az adott layer éppen látható-e (a layer akkor látható, ha az ablak „nyitva" van). A láthatóság az ablakszimbólumra klikkelve változtatható. A layer nevére klikkelve, majd az egeret a gomb lenyomva tartásával felfelé vagy lefelé mozgatva változtatható a layerek sorrendje is. A megfelelő állapot elérése után a Close gomb megnyomásával lehet visszatérni a térképhez.

Az adatok megtekintéséhez szükséges az, hogy az aktív layer az óceánok és tengerek határait bemutató rész esetében az Érzékelő layer, a tengerfenék domborzatát bemutató rész esetében a Főforma érzékelő, Nagyforma érzékelő, Kisforma érzékelő és Sziget érzékelő layerek egyike legyen. Az aktív layer megváltoztatásához a használó válassza ki a View menüből a Layers parancsot. A bal oldali oszlopban látható nyíl jelzi azt, hogy éppen melyik az aktív layer. Az ugyanezen oszlopban látható üres téglalapok egyikére klikkelve az adott layer válik aktívvá.

Ha az aktív layer az említett érzékelő layerek egyike, akkor az egérkurzor mozgatásakor a képernyő alján levő státuszsorban folyamatosan megjelenik azon objektum elnevezése, amely fölött az egérkurzor éppen elhelyezkedik. Az egyes objektumok adatainak megtekintéséhez a használó válassza ki a Tools menüből a Properties parancsot. Ezt kiválasztva az egérkurzor alakja megváltozik (a „célkereszt" közepén egy kör jelenik meg). Az ilyen egérkurzorral az objektumra klikkelve megnyíló keretben megjelennek az objektum adatai (az altérkép neve, a layer neve, az objektum elnevezése, a körvonal színe, a körvonal típusa, a kitöltőszín, a kitöltőminta, a körvonal térképi hossza, az objektum térképi területe). A keret felső sorában látható Data menüpontra klikkelve megjelennek az adott objektum további, az 5.1.2. és az 5.2.2. alfejezetekben részletezett adatai. Itt lehetőség van az objektum tulajdonságainak megváltoztatására is.

A program korlátozott mértékben lehetővé teszi az objektumok neve vagy más adatai alapján történő keresést. A keresési funkció a Tools menü Find Object(s) parancsán keresztül érhető el. A felhasználó választhat, hogy a keresés csak az aktív layerre, minden látható layerre vagy minden layerre terjedjen-e ki; a keresés csak az objektumok nevét vegye-e figyelembe, vagy a hozzájuk rendelt adatokat és szövegeket is; megköveteljük-e a megadott szövegnek és az objektum elnevezésének teljes megegyezését; megköveteljük- e, hogy a kis- vagy nagybetűs írásmód tekintetében is egyezés legyen. A Find gombra klikkelve a program megtalálja azokat az objektumokat, amelyeknek adatai a választott feltételek szerint megfelelnek a felhasználó által megadott szövegnek. A keresés csak az éppen aktív altérképre terjed ki.

Az említett funkciók a képernyő felső részén látható ikonokon keresztül is elérhetők.

6. További elképzeléseink

A tengerfenék domborzatának térképi ábrázolásával kapcsolatos munkánkat a továbbiakban is folytatni kívánjuk.

Elsődleges feladat lenne az elektronikus atlasznak a nagyközönség által is használható, felhasználóbarát formába való átalakítása. Ehhez az szükséges, hogy az elektronikus térképek olvasására szolgáló, a Cartographia Kft. tulajdonát képező szoftvert programozó szakemberek bevonásával átalakítsuk.

Az elektronikus atlasz témájához kapcsolódik a Tengerfenék-domborzati képződmények egységesített terminológiájának nemzetközi lexikona című tervezett kiadvány elkészítése. Ez a munka megadná minden fenékdomborzati formatípus részletes angol, francia, magyar, német, orosz és spanyol nyelvű definícióját, és valamennyi formatípust egy vagy több jellegzetes példájának részletes térképével szemléltetne. A mű mintájául szolgálhat az INTERNATIONAL TECTONIC LEXICON (1979) című kiadvány.

Egy másik tervezett publikációnk az óceánok és a tengerek határvonalait tartalmazná. Minden fontosabb tenger esetében egy-egy térképvázlat mutatná be az adott tengernek az IHO által hivatalosnak tekintett, valamint más források által javasolt határvonalait. Ezt a kiadványt a tengeri területek többnyelvű névtára egészítené ki.

Ezek mellett tervezzük az elektronikus atlasz további elemekkel való kiegészítését is. Ilyen további feladat lenne a tengerfenék tagolt domborzatú, alaposan tanulmányozott részeinek térképét olyan méretarányban elkészíteni, hogy a térképen a forrásokban azonosítható valamennyi fenékdomborzati képződményt elnevezéseivel együtt fel lehessen tüntetni. A tengerfenék domborzatát alakító folyamatokat szöveges formában és szemléletes rajzok segítségével lehetne bemutatni. Az atlaszt ki lehetne egészíteni az egyes formatípusok egy-egy jellegzetes példáját szemléltető, a Tengerfenék- domborzati képződmények egységesített terminológiájának nemzetközi lexikona kapcsán említett térképekkel. A tengerfenék és a szárazföldek domborzatának összehasonlítását hasonló jellegű szárazföldi képződmények azonos méretarányban, azonos térképészeti eszközökkel történő bemutatása tehetné szemléletesebbé.

Mint az 5.2.2. alfejezetben említettem, a fenékdomborzati névtárat ki lehetne egészíteni egy, a fontosabb szigetek, szigetcsoportok különböző nyelvű névváltozatait, javasolt magyar nevét tartalmazó névanyaggal.

A munka egy másik lehetséges továbbfejlesztése lenne a tengerfenék itt közölt természetföldrajzi tájbeosztásainak részletesebb változatban való elkészítése. A Világóceánnak a partvonalak futásán alapuló tájbeosztásába be lehetne illeszteni a kisebb öblöket, tengerszorosokat. Tovább lehetne finomítani és új elemekkel lehetne kiegészíteni a tengerfenék tájbeosztását is. Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottságához „Tengerek és tengerfenék-domborzati képződmények többnyelvű névtára" címmel benyújtott pályázatunk alapján a 2003—2004 évekre összesen 1,8 millió forint támogatást kaptunk. A projekt nyilvántartási száma T43717. A támogatás a tengerfenék-domborzati nevek többnyelvű névtárának további bővítésére, eredményeink elektronikus vagy nyomtatott formában való közzétételére, a kutatás témájához kapcsolódóan konferenciákon való részvételre fordítható.

6.1. Nemzetközi szakmai kapcsolataink

A tengerfenék domborzatának térképi ábrázolásával kapcsolatos munkánkat igyekszünk a nemzetközi szakmai közvéleménnyel is megismertetni.

A tanszéknek a tengerfenék térképi ábrázolásával kapcsolatos kutatómunkáját az ICA (International Cartographic Association, Nemzetközi Térképészeti Társulás) Tengertérképezési Bizottsága is támogatja. 1989-ben, az ICA budapesti konferenciáján a bizottság két kutatási témát fogadott el támogatandóként: a tengerfenék morfológiai atlaszának elkészítését, és a tengerfenék-képződmények többnyelvű névtárának megvalósítását.

1993-ban Márton Mátyás részt vett az ICA Kölnben megrendezett nemzetközi konferenciáján, és ott bemutatta a Jeges-tenger földrajzinév-tárát.

1998-ban rövid látogatást tettem Monacóban, és ezalatt sikerült felvennem a kapcsolatot az International Hydrographic Bureau-val (IHB). A későbbiekben Márton Mátyással együtt elkészítettük az IHB „Standardization of Undersea Feature Names" című kiadványának (IHB 2003) magyar—angol kétnyelvű változatát, amely jelenleg az Interneten olvasható. Mivel Magyarország nem tagja az IHO-nak, a magyar—angol kétnyelvű változat hivatalos IHB-kiadványként való megjelentetésére ez idő szerint nincs lehetőség.

2003 májusában, az ICA vezetőinek Budapesten tartott tanácskozása alkalmával az elkészült munkarészeket bemutattuk Ronald A. Furnessnek, a Tengertérképezési Bizottság elnökének.

2003 augusztusában — az OTKA-támogatás egy részének felhasználásával — részt vettem az ICA nemzetközi konferenciáján, amelyet a dél-afrikai Durbanben rendeztek meg. Az ICA Tengertérképezési Bizottságának a konferencia keretében megtartott ülésén alkalmam volt beszámolni eddigi munkánkról, bemutatni a jelen dolgozat mellékletét képező elektronikus atlaszt, és ismertetni további kutatási terveinket. A Bizottság a 2003—2007 közötti időszak programjaként támogatja a Tengerfenék-domborzati képződmények egységesített terminológiájának nemzetközi lexikona megvalósítását, valamint a tengerek lehatárolását ismertető publikáció elkészítését.

Irodalomjegyzék

ATLANTYICSESZKIJ OKEAN (1993). Federalnaja szluzsba geodezii i kartografii Rosszii, Moszkva, 1993.

ATLASZ MIRA (1954). Glavnoje upravlenyije geodezii i kartografii, Moszkva, 1954.

ATLASZ OKEANOV (1974). Vol. 1.—3. Vojenno-morszkoj flot SzSzSzR, Moszkva, 1974—1980.

BÁLDI T. (1991): A történeti földtan alapjai.Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.

BGN (1981): Gazetteer of undersea features. Names approved by the United States Board on Geographic Names. Kiadó: Defense Mapping Agency. Washington D. C., 1981.

BORSY Z. (1993): A tengerfenék domborzata. In: Borsy Z. (szerk.): Általános természetföldrajz. Budapest, 1993. 448. – 458. pp.

BOTT, M. H. P. (1982): The Interior of the Earth. Edward Arnold, London, 1982.

DIETRICH, G. — ULRICH, J. (1968): Atlas zur Ozeanographie. Bibliographisches Institut, Mannheim, 1968.

DUTKÓ A. (1996): A Világóceán földrajzinév-tára. Diplomamunka. ELTE, Budapest, 1996.

DUTKÓ A. (1998): System of Undersea Features. ELTE Térképtudományi Tanszék honlapja.

DUTKÓ A. — MÁRTON M. (2002): A tengerfenék domborzatának bemutatása multimédiás módszerekkel. In: Studia Cartologica, 12. kötet, 55.- 65. pp. Budapest, 2002.

DUTKÓ A. (2003): Az óceánfenék többszintű tájbeosztása. Földrajzi Közlemények, Budapest, 2002. évi 1.—4. szám, 118.—129. pp.

FÁBIÁN P. — FÖLDI E. — HŐNYI E. (1998): A földrajzi nevek helyesírása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998.

FÖLDI E. (1979): Előterjesztés a tenger alatti domborzati nevekről. Földrajzi Névbizottság 32. ülésének jegyzőkönyve. Budapest, 1979.

FÖLDRAJZI ATLASZ A KÖZÉPISKOLÁK SZÁMÁRA (1991). Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1991.

FÖLDRAJZI VILÁGATLASZ (1992). Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1992.

FÖLDÜNK TÉRKÉPEKEN. Készítették: Agát Kft. Top-o-gráf Térképészeti Iroda, Kárpátia Térképműhely Kft., Budapest, é.n.

GEBCO (1959). Carte Générale Bathymetrique des Océans. Institute Géographique National, Monaco, 1959.

GIERLOFF-EMDEN, H. D. (1980): Geographie des Meeres. Vol. 1. Berlin – New York, 1980.

De GROTE BOSATLAS (1976). Walters—Noordhoff, Groningen, 1976.

HÉDERVÁRI P. (1974): Születő óceánok — haldokló tengerek. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974.

IHB (1988): Gazetteer of geographical names of undersea features shown on the GEBCO and on the IHO small-scale international chart series. Kiadja: International Hydrographic Bureau. Monaco, 1988.

IHB (1991): Standardization of undersea feature names. English/Japanese Version. Kiadja: International Hydrographic Bureau. Monaco, 1991.

IHB (1992): Standardization of undersea feature names. English/Chinese Version. Kiadja: International Hydrographic Bureau. Monaco, 1991.

IHB (1993): Standardization of undersea feature names. English/Spanish Version. Kiadja: International Hydrographic Bureau. Monaco, 1993.

IHB (2003): Standardization of undersea feature names. English/French Version. Kiadja: International Hydrographic Bureau. Monaco, 2001. Nem hivatalos angol—magyar változata: Dutkó A. — Márton M.: Standardization of undersea feature names — Tengerfenék-domborzati képződmények neveinek egységesítése. ELTE Térképtudományi Tanszék honlapja.

INTERNATIONAL TECTONIC LEXICON (1979). Szerk.: Dennis, J. G., Murawski, H., Weber, K. Schweizerbart'sche Verlagsbuchhandlung, Stuttgart, 1979.

IRMÉDI-MOLNÁR L. (1970): Térképalkotás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1970.

KABAI Z. (1993): Az Északi-Csendes-óceán földrajzinév-tára. Diplomamunka. ELTE, Budapest, 1993.

KARÁTSON D. (1998): Vulkanológia. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1998.

KARTA MIRA világtérképmű, 1: 2500000. 244 szelvény. 1964—1976.

KISS L. (1983): Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983.

KLINGHAMMER I. — PAPP-VÁRY Á. (1983): Földünk tükre a térkép. Gondolat, Budapest, 1983.

LIGETI L. (1981): Keleti nevek magyar helyesírása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.

MAGYAR NAGYLEXIKON (1994). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994. Vol. 3., 573. pp.

MAGYAR NAGYLEXIKON (2001). Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2001. Vol. 14.

A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA. Vol. 1.—7. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959—1962.

MAROSI S. — SOMOGYI S. (1990): Magyarország kistájainak katasztere. Vol. 1.—2. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 1990.

MÁRTON M. (1987): Az óceán- és tengerfenék képződményeinek földrajzinév-tára. Geodézia és Kartográfia, 1987., 1. sz., 39.—43. pp.

MÁRTON M. (1990): Előterjesztés a tengerfenék-domborzati nevek megváltoztatásáról. Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1990.

MÁRTON M. (1991): Tengervízzel fedett felszínek ábrázolása kisméretarányú térképeken. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1991.

MÁRTON M. (1992): A magyar tengerfenék-domborzati nevek megalkotásáról. In: Névtani Értesítő, Vol. 14. Budapest, 1992. 84.—116. pp.

NÉMEDI VARGA Z. (1991): Általános és szerkezeti földtan. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.

NYELVMŰVELŐ KÉZIKÖNYV (1983). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. Vol.I.

PECK M. (1993): Az Északi-Atlanti-óceán földrajzinév-tára. Diplomamunka. ELTE, Budapest, 1993.

SCHÜTZLER, A. — ALTHOF, W. (1969): Nautische Grenzen der Ozeane und Meere. Rostock, 1969.

STOCKS, TH. (1959): Untermeerische Bodenformen mit ihren deutschen, englischen und französischen Bezeichnungen. Geographische Tabellen, Stuttgart, 1959.

SZABÓ J. (1993): A világtenger horizontális és vertikális tagozódása. In: Borsy Z. (szerk.): Általános természetföldrajz. Budapest, 1993. 133.—136. pp.

SZABÓ L. (1994): A Déli-Atlanti-óceán földrajzinév-tára. Diplomamunka. ELTE, Budapest, 1994.

SZÉKELY A. (1978): Szovjetunió. Budapest, 1978. I. kötet, 505.—507. pp.

SZÉKELY A. (1997): Vulkánmorfológia. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1997.

The TIMES ATLAS AND ENCYCLOPAEDIA OF THE SEA (1989). Times Books Ltd., London, 1989.

THE TIMES ATLAS OF THE WORLD (1992). Times Books Ltd., London, 1992.

TÓTH K. (1995): A Déli-Csendes-óceán földrajzinév-tára. Diplomamunka. ELTE, Budapest, 1995.

VAJDA Á. (1995): Az Indiai-óceán földrajzinév-tára. Diplomamunka. ELTE, Budapest, 1995.