Espolarte - Utazás - Útleírások - Dél-Afrika

Utazás a Dél-afrikai Köztársaságban

Tovább a 2.3. részre

1. rész: Durban

2003 nyarán a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) Durbanban tartotta kétévenként esedékes konferenciáját. Az OTKA-tól elnyert támogatás révén lehetőségem nyílt arra, hogy a rendezvényen részt vegyek, és a tengerfenék térképi ábrázolásával kapcsolatos munkám eredményeit bemutassam az ICA Tengertérképezési Bizottsága előtt. A támogatás fedezte a repülőjegyet Durbanig és vissza, a konferencia részvételi díját és szállásköltséget a rendezvény idejére.

Mint lelkes utazónak, semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy az egyhetes rendezvény végeztével hazarohanjak - ha már olyan szerencsém volt, hogy az adófizetők pénzén eljuthattam ilyen messzire. Dél-Afrikában a magyar utas 30 napig tartózkodhat vízum nélkül, ezért úgy döntöttem, hogy ilyen időtartamra utazom ki.

Viszonylag hamar kiderült, hogy Uranys, az ELTE doktorandusza, szintén kiutazik a rendezvényre. Uranys geográfus, rádiós műsorvezető, emellett lelkes csillagász. Részt vesz az ELTE bolygótudományi kutatásaiban, és saját költségen kiadott egy többnyelvű térképet, amely a Hold felszínét mutatja be. Tudományos munkássága elismeréseként az ICA vendégeként vehetett részt a konferencián, ők fizették a repülőjegyét is, de szigorúan meghatározták a visszautazás időpontját is. Így Uranysnak a konferencia után csak egy hete maradt a dél-afrikai utazásra. Úgy döntöttünk, hogy erre az időre autót bérelünk, és megnézzük a keleti országrész néhány geológiai látványosságát, meg a vadvilágáról híres Krueger Nemzeti Parkot.

Uranys zenés útibeszámolója

Viktor, egy ismerős miskolci vállalkozó, aki szabadidejében a Zempléni-hegységbe jár vadászni, egy évvel ezelőtt tíz napig a Dél-Afrikai Köztársaságban vadászott. Ezen idő alatt elpusztított két varacskos disznót, egy zebrát, egy gnút, két springbokot, egy blesbokot és egy oryxot. Viktor megadta Dél-Afrikában élő magyar ismerősének telefonszámát. Felhívtam az ismerőst, elmondtam, hogy Dél-Afrikába készülök, mire ő azonnal felajánlotta, hogy járjuk körbe Fokföldet az ő autójával, fele-fele alapon. Később is felhívtam néhányszor, nem sokszor, mert drága a telefon, e-mail címe meg nem volt. Azután három héttel az indulás előtt kiderült, hogy az Afrikába szakadt zempléni egyetlen napra sem tud velem jönni, mert az idő egy részében maga vadászik, másik részében pedig külföldi vadászokat kísérget. De megadja egy ismerősének a telefonszámát, majd ez az ismerős elvisz engem mindenhová, ahová csak menni akarok.

Felvettem a kapcsolatot ezzel a harmadfokú ismerőssel, Augusta Garnisch fokvárosi búr asszonnyal, de hamar kiderült, hogy ő sem tud több napra velem jönni. Azt tanácsolta, lakjam Fokvárosban, majd ő elvisz néhány helyre a környéken. Mivel egyedül nem mertem nekiindulni az országnak, és más útitársat nem tudtam szerezni, kénytelen voltam elfogadni ajánlatát.

Öt nappal indulás előtt felhívott Eördögh Péter, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tisztviselője, akit korábbról felületesen ismertem. Elmondta, hogy ő is utazik Durbanbe, de később érkezik, mint én, és megkért, hogy bizonyos DOKUMENTUMokat, amelyekre már az első nap szükség lesz, vigyek magammal Afrikába. Menjek be hozzá a minisztériumba, hogy átadhassa a dokumentumokat. Bár tudtam, hogy ez kockázatos - Székely Zoltán is hogy járt - átvettem a három kiló dokumentumot. Nagy meglepetésemre azonban kiengedtek a minisztérium kapuján.

Az autót lefoglaltam már Budapestről, egy utazási irodán keresztül. Csináltattam nemzetközi jogosítványt is. Azután augusztus 9-én Gernyő professzor társaságában felültem a Vixer járatára, és útnak indultam Afrika felé.

Zürichben kellett átszállnunk. A tranzitváróban egy hattagú magyar csoporttal találkoztunk, akik szintén Dél-Afrikába készültek, a konferenciára is el akartak jönni, de csak egy napra, az idejük többi részében körül akartak nézni az országban. Mások is voltak a váróban, akik a konferenciára készültek, és akiket Gernyő már korábbról ismert.

Este 11-kor felszállt a repülőgép, és elindultunk dél felé a fekete égen. Az utastér képernyőin az Alpok csúcsait ábrázoló képsorok voltak láthatók. Ezek egyikének (Weisshorn) nevét viselte a repülőgép is. Holnap fehérebb én leszek-e, vagy a svájci hegyek?

A konferencia

Reggel minden baj nélkül leszálltunk Johannesburgban. A durbani csatlakozásig egy óránk volt. Le kellett állnunk a sort az Immigration-nál - nem kekeckedtek, egy nappal tovább adtak tartózkodási engedélyt, mint amikorra a visszajegyem szólt -, fel kellett venni a feladott csomagot, átmenni a vámon - a dél-afrikai vámhivatal a nem éppen biztató SARS nevet viseli -, gyalog átmenni a másik terminálra, ott újból feladni a csomagot, átmenni a biztonsági ellenőrzésen, és kimenni a géphez. Gernyővel sikerült elérnünk a gépet, de a legtöbben lemaradtak a csatlakozásról.

Durban látképe

Durbanben a repülőtéren már várt minket a konferencia szervezőinek mikrobusza. Elvittek minket az elegáns Central Hut szállodába, ahol elfoglaltuk a szobánkat.

A rendezvényen egyébként heten vettünk részt Magyarországról (Sasvári professzor, a küldöttség vezetője; a felesége; Kalocsay professzor; Eördögh Péter; Gernyő; Uranys; és én).

Nem akarom az olvasókat a konferencia programjának részletes ismertetésével untatni, csak néhány általánosságot írnék. Vasárnap érkeztünk meg, akkor tartották az ICA közgyűlésének első felét, amelyen különféle hivatalos kérdésekről kellett dönteni, mint például a 2007. évi konferencia helyszínéről.

Hétfőn volt a megnyitóünnepség, ahol először is zulu táncosok tartottak bemutatót, majd egy vezető politikus, az Alkotmánybíróság volt elnöke, köszöntötte a résztvevőket. Utána kitüntető okleveleket adtak át néhány kiemelkedő fiatal térképésznek. Uranys is köztük lett volna, de ő nem jött el az ünnepségre, így később Gernyő és én adtuk át neki az oklevelet. Ezután három tudós megtartotta a konferencia szervezői által l egfontosabbnak ítélt előadásokat. Végül megnyitották a térképkiállítást.

Keddtől péntekig zajlottak az előadások. Egyidejűleg négy teremben ment az előadás, emellett voltak poszterszekciók és bizottsági ülések is.

Én kedden délután, a tengertérképezési bizottság előtt mutathattam be munkámat. Ezt a bizottságot az ausztrál Furnys professzor vezeti. Furnys néhány hónappal korábban járt Magyarországon egy hivatalos rendezvényen. A rendezvényt megelőző és követő két-két napon én kalauzoltam Budapesten és környékén, nagyon tetszett neki az ország. Az én előadásom az általam készített, a tengerek határait és a tengerfenék domborzatát bemutató elektronikus atlaszról szólt. Mintegy tizenöten hallgatták meg az előadást, köztük Fol professzor Monte-Carlóból, és úgy érzem, hogy sikert arattam. Uranys az általa készített bolygótérképekről tartott sikeres előadást.

Képek Furnys látogatásáról

Gernyő két előadást is tartott egyetemi oktatási kérdésekről, és ő vezetett le egy négy előadásból álló blokkot. Aggodalmaskodott is, hogy be kell majd mutatnia az előadókat, de semmit sem tud róluk. Uranyssal elmentünk bátorítani őt.

A többi magyar résztvevő nem tartott előadást.

Takamura professzor Japánból ott volt Budapesten azon a rendezvényen, ahol Furnys is, és a szállodai szobájában ottfelejtett valami elektronikus készüléket. Tóth Edina egyetemi tanítónő meg is mutatta nekem a ketyerét, és azt mondta: "Arnys, te világlátott ember vagy, talán tudod, mire való ez.". Nézegettem, de nem tudtam rájönni a rendeltetésére. Gernyő visszajuttatta a ketyerét Takamurának, aki nagyon hálálkodott, és azt üzente, hogy hoz nekünk ajándékba egy üveg bort. Most át is adott nekünk egy dobozt, amelyet Gernyővel és Eördöghgel nagy várakozások közepette bontottunk ki a szállodában. Az üveg kék színű folyadékot tartalmazott, amelynek alkoholtartalma a címke szerint 60% volt. Nem nyitottuk ki az üveget, hanem azon kezdtünk tanakodni, kinek lehetne továbbajándékozni. Gernyő nem értette, miért mondta Takamura, hogy bor van az üvegben. Megmagyaráztam: Takamura angol nyelvtudása ennyire terjed, neki minden szeszes ital "bor". Mi majd elmegyünk a Krueger Parkba, ahol sorra elénk kerül a gyönyörű kudu, bontebok, tsessebe, oryx, mi meg majd azt mondjuk: Nézd csak, ott egy szarvas! Az italt végül Vlagyimir Nyikulov kapta meg.

Az előadások mellett egy nagy kiállítás is látható volt a konferencia idején. Egy óriási terem egy részében voltak az egyes országok által készített szebbnél szebb térképek, így például a magyar kiállítók között a VeronikaMap Afganisztán-térképe, amelyiket jelentős részben én csináltam, mert akkor ott dolgoztam. Ezzel a térképpel kapcsolatban tették fel nekem afrikai tartózkodásom második legostobább kérdését: Nehéz volt-e együttműködni a tálibokkal? Elmagyaráztam, hogy a térkép nem helyszíni felmérés eredménye. A kiállítás haszna, hogy meg lehet állapítani, melyik országban készülnek a legrosszabb térképek. Az oroszlánt sem az érdekli, melyik antilop fut a leggyorsabban, hanem hogy melyik fut a leglassabban. Márpedig az üzleti életben ragadozóként kell viselkedni. Ezenkívül itt voltak láthatók a dél-afrikai állami hivatalok és közüzemek kiállításai, ahová veszélyes volt bemenni, mert rögtön az ember kezébe nyomtak egy csomó prospektust és térképtekercset, amit, ha az ember nem akarta kidobni, nehéz volt egész idő alatt cipelni. Ott voltak azonkívül a különféle országokban készült, elég szerény dizájnjú hajózási térképek, egy kiállítás régi dél-afrikai katonai térképekből, egy kiállítás a helynevekről, valamint nemzetközi gyermekrajzkiállítás. Utóbbi esetében szavazni is lehetett a rajzokra, de a szavazás nem volt titkos, a szavazólapra rá kellett írni mindenkinek a nevét is, nehogy valaki a saját országából érkezett rajzokra szavazzon.

Étkezések. A részvételi díjban benne foglaltatott az ebéd is, három napon pedig vacsora is. Reggelit a szállodában kaptunk. A reggeli és az ebéd svédasztalos rendszerű volt, mindenki annyit ehetett, amennyi belefért, és abból, ami megtetszett neki. Reggelinél volt többféle sonka, sajt, lekvár, változatos déligyümölcsök, sütemények hosszú sora, ham-and-eggs és hasonlók, egzotikus gyümölcslevek (gránátalma, guava), ebédnél négyféle főétel, saláták, hideg húsok, két-háromféle édesség. Ebédnél nem lehetett leülni, ezért a főételek olyanok voltak, amit egy evőeszközzel is meg lehet enni. Egy vacsora is svédasztalos volt. A másik vacsora braai rendszerű volt, egy óriási sátorban tartották, a sátor közepén állatbőrökbe öltözött zuluk táncoltak, a sátor végében hősugárzók előtt nyárson sültek a különféle húsok, nagy bográcsokban varacskosdisznó- és strucchús főtt, akinek az az igénye, vegetáriánus kaját is kapott. Harmadik vacsoránál rendes éttermi körülmények voltak, egyetlen, a kiállítóteremnél is nagyobb helyiségben ült le a hétszáz vendég, lazacot, salátát, indiai sült csirkét, bárányhúst, fagylaltot és egy tányér csokoládé karácsonyfadíszt ettünk; vacsora közben az ICA vezetői ünnepi beszédeket tartottak. Uranys diákként regisztráltatta magát, így neki nem jártak volna az étkezések, de azért a braai kivételével sikerült besurrannia és jóllaknia. Amelyik napon nem volt szervezett vacsora, nem vacsoráztunk.

Közbiztonság. Durbanről rengeteg ijesztőt hallottam. Nappal sem ajánlatos fehér embernek az utcán járni. Állandóan jártak az ICA buszai oda-vissza a helyszínek és a szállodák között. Gernyővel és Eördöghgel óvatosak voltunk, többnyire igénybe vettük a buszt, este mindig, nappal néha gyalog mentünk el a szállodából a két saroknyira levő konferenciaközpontba. Sőt, volt, hogy egyedül is elmentem a konferencia helyszínére, csak közben háromszor átmentem az út másik oldalára, nehogy szembejöjjön valaki. Sasváriék, Uranys és Kalocsay kevésbé voltak óvatosak, gyalog járták be a belvárost. Azután Uranysnak belemarkolt valaki a zsebébe, kivett vagy tízdollárnyi randot, és elszaladt. Kalocsayt körülvette négy helybeli, kés volt náluk, Kalocsay biztatta őket, hogy szúrjanak csak nyugodtan, de azok nem hallgattak rá, csak a pénzét és az igazolványait szedték el. Más rablások is történtek, sőt volt, akit a konferenciaközpont kapujában raboltak ki.

Mindezek ellenére a konferencia vége felé felbátorodtunk. Gernyővel és Eördöghgel kimentünk a tengerpartra is, most láttam meg életemben először az Indiai-óceánt. Voltak fürdőzők, szörfözők, horgászok. Rengeteg a biztonsági őr. Utolsó nap Gernyővel elmerészkedtünk egy bevásárlóközpontba is. Azután Uranyssal kitaláltuk, hogy elmegyünk moziba; a Distributor III-at láttuk Ernst Weissenegger főszereplésével. Ide kapcsolódik, hogy a dél-afrikai angolban a "robot" szó a közlekedési lámpát jelenti (mert automatikusan működik). A moziban, velünk együtt, azonos számban voltak fehérek és feketék (3:3). De mire a film végetért, odakint besötétedett, már nem járt az utcán senki, és Uranyssal ellenkező irányban laktunk, így egyedül kellett hazamennem az 500 méterre levő szállodába. Szerencsére 200 m után sikerült taxit fognom.

Gernyő képei a konferenciáról
Durban belvárosa

Szervezett programok. A konferencia szervezői gondoskodtak kultúrprogramokról is. Három, többnapos túra közül lehetett választani, az úticélok között szerepelt a Krueger Park és Fokváros is. De mivel ezek elég drágák voltak (Fokföld 9 nap 1200 dollár), meg utálom is a társasutazásokat, nem mentem el egyikre sem. Voltak egynapos, félnapos programok is: Sani-hágó, Hluhluwe vadvédelmi park, Durban nyomornegyedei, Durban városnézés, Durban állatvilága. Én szeretem az állatokat, ezért az utóbbit választottam. Ez is drága volt (4 óra 35 dollár). Úgy hirdették, hogy a természet két szélsőségét egyesíti magában: a madárvilág nyugalmát és a tengerek legfélelmetesebb ragadozóját, a cápát. Elsőként a cápákat látogattuk meg a 14 km-re fekvő Umhlangában.

Umhlangában működik a Natal Shark Board, ez a szervezet tartja fenn a fürdőzőket a cápáktól védő hálórendszert. Mindennap fennakad néhány cápa a hálókban. Ezek többnyire el is pusztulnak, de ha még életben vannak, amikor rájuk találnak, akkor elengedik őket. Néha egy-egy delfin is a cápahálók áldozatául esik. Ezen a napon egy fehér cápa és egy pörölyfejű cápa pusztult el a hálókban.

A Natal Shark Board cápabemutatóján a térképészcsoporton kívül legalább kétszáz iskolás gyerek vett részt, iskolai egyenruhában. A pörölyfejű cápát egy fehérköpenyes indiai a közönség előtt boncolta fel, megmutatta a gyomrot, a beleket, a májat, a szívet, a miniatűr agyat. A fehér cápa kibelezése a délutáni showműsorra maradt. A belezés után megtekintettünk egy ismeretterjesztő filmet is a cápákról.

Innen az Umgeni folyó melletti madárparkba mentünk. Az Umgeni érdekessége, hogy a torkolatát teljesen elzárják a parti homokdűnék. Itt végignézhettünk egy madárbemutatót. (Kedves közönség! Ez itt Sebastian, a szarvcsőrű madár, fogadják szeretettel! Ügyes madár vagy Sebastian, most menj vissza a helyedre!) A bemutató után sétálhattunk a madárparkban, a röpdékben láttunk kék darut, ez Dél-Afrika nemzeti madara, kígyászdarut, törpebaglyot stb. Dél-Afrika egyetlen bennszülött papagáját, az isikwenenét a feliratok ellenére sem tudtuk megtalálni. Az elnevezés a madár hangjára utal, zulu nyelven; a puska neve ezen a nyelven isibamu, a motorkerékpáré pedig isidududu, mert a puska működése "bam" hanggal jár, a motorkerékpáré pedig "dududu" hanggal. A madaraktól visszamentünk a konferenciaközpontba. Bár a programot egésznaposként hirdették meg, délután egykor már a központban voltunk.

Kék daru
Ezt a parkot Stihl fűrészekkel tartják rendben

A cápásoknál megkérdeztem az idegenvezetőt, hogy ha delfineket akarok látni, arra Durban vagy Fokváros környéke alkalmasabb-e, és ő Durbant ajánlotta. Ezért összeszedtem néhány szórólapot, és elkezdtem telefonálgatni. A Durban kikötőjéből induló hajó csak szombatonként indult, nekünk meg szombatra már volt egy autóbérlésünk. Umhlangából azonban mindennap indul delfinnéző hajó. A szórólap szerint a túra helyszíne a világ legnagyobb gumikacsája; a delfinnézésen kívül tengeri horgászatot is szerveznek, és a kifogott halakat el is lehet vinni. Telefonon bejelentkeztem a másnapi túrára. Az esti vacsora (lazac, indiai csirke, bárány, karácsonyfadísz) során Uranys is úgy döntött, hogy eljön, mert a delfineknek hangjuk is van, azt pedig felvenné magnetofonra.

Reggel taxival kivitettük magunkat Umhlangába. Kiszálltunk az első szállodánál, megkérdeztük, honnan indul a delfinnéző túra, mondták, menjünk le a partra. A tengerparton egy sátor állt, se móló, se hajó, volt ott egy euroafrikai, akinél feliratkoztunk a túrára. Alá kellett írnunk egy papírt, hogy sérülés vagy halál esetén semmilyen kártérítést sem követelünk a szervezőktől. Uranys készített egy hangfelvételt a hullámok zajáról. Kilenckor indult volna a túra, de a hajó még sehol sem volt. Mutatta a fickó, hogy a hajó még kint van a tengeren, távcsövön úgy látja, hogy bálnával találkoztak, azért maradnak hosszabban. Azután megérkezett a hajó, a világ legnagyobb gumikacsája, a Sea Duck nevű, 8 m hosszú motoros gumicsónak. Szeptember 11-i stílusban, teljes sebességge kirohantak a partra. Betoltuk a csónakot a tengerbe, majd amikor már combig ért a víz, beleugrottunk a csónakba.

Üldözőbe vettük a másik csoport által látott bálnát, amely a parttal párhuzamosan északkelet felé tartott. Umdloti falu közelében értük utol. A kapitány szerint hosszúszárnyú bálna volt. Csak a hátát és a hátuszonyát láttuk, és nevezetes énekszámait sem volt hajlandó előadni. Később láttunk egy csapat palackorrú delfint is. Legalább húszan voltak, a hajó alatt is átúsztak, két-három méterről tudtuk fényképezni őket, ugrottak is. Uranys tengeribeteg lett.

Delfinek

Autós körutazás

Augusztus 16-án búcsút mondtunk Durbannak. Az ICA autóbuszával mentem ki a repülőtérre, Uranysszal ott találkoztam. A repülőtéren vettük át az Afrocar bérautóját. A szerződéstől eltérően egy Taz Maniát kaptunk. Szép kis autó, négyajtós, sötét metállzöld, johannesburgi rendszámú, alig húszezer kilométert futott. A szerződés szerint csak én vezethettem az autót. Nagy elszánással ültem be a kormányhoz, a kocsi jobb oldalára. Sebességváltó a bal kéznél. Index jobboldalt, ablaktörlő baloldalt. Szerencsére a pedálok és a sebváltó olyan elrendezésűek voltak, mint amit megszoktam. Kigurultunk a parkolóból, és elindultunk az autópályán Pietermaritzburg felé.

Az autó

Vagy tíz kilométer után Uranysnak eszébe jutott, hogy nincs forgalmink. Elkezdtünk tanakodni, hogy visszaforduljunk-e, de végül úgy gondoltuk, hogy az Afrocarnál biztosan tudják, milyen papírokra van szükség, és mindent ideadtak. De azért szurkoltunk, hogy ne találkozzunk rendőrrel.

Howicknál kezdődött volna a fizetős útszakasz, azért lementünk az autópályával párhuzamosan haladó útra. Vagy tíz percig álltam az útkereszteződésben, amíg jobbra nagy ívben ki mertem fordulni. Azután elmentünk rossz irányba, ahol rendőrrel is találkoztunk, de nem állított meg. Végül rájöttünk a hibára, visszafordultunk, még egyszer elmentünk a rendőr mellett, és újra elértük Howickot. Howick nevezetessége, hogy 1964-ben itt tartóztatták le a sofőrnek öltözött Nelson Mandela későbbi elnököt, aki ezután 26 évet töltött börtönben. Howick után maratoni futóverseny volt az úton, csupa fehér futott. Feltűnt nekünk, milyen sok étterem és szálláslehetőség van az út mentén. Volt köztük egy Rivendell nevű, azután egy Hobbit Kunyhója. Persze, hiszen Tolkien, a Gyűrűk Ura szerzője Dél-Afrikában, Bloemfonteinben született. Mooi Rivernél álltunk meg ebédelni. Innentől a dél-afrikai magasföldön, a Highvelden haladtunk tovább. Ez ritkán lakott vidék, a szomszédos városok között negyven-ötven kilométeres távolság van, közben nincsenek falvak, csak néhány elszórt ház. Néha még a városokat is kikerüli az út, így gyorsan lehet haladni. Országúton a megengedett sebesség 120 km óránként. Tudják, hiába írnák ki, hogy "80", úgysem tartaná be senki.

Estcourt után egy szakaszon az egykori Zululand bantusztán területén haladtunk. Az apartheid rendszer idején a feketék ezeknek a bantusztánoknak voltak az "állampolgárai", a fehérek területére csak engedéllyel léphettek be, földet csak itt vásárolhattak. Ez egy kopár hegyvidék, alig van növényzet, mindenfelé szétszórtan nyomorúságos házak állnak, szögletes bádogviskók és kerek törzsi kunyhók vegyesen. Rengeteg fekete járkál az út mellett.

Innen már látszottak a Drakensberg magas vonulatai, 3000 m fölé emelkedő csúcsai. A Drakensberg gerincén húzódik Dél-Afrika és Lesotho határa, de út itt nem vezet át a szomszédos országba. Mentünk az autóval a sziklás hegyvidék felé, az egyre meredekebben emelkedő úton, amíg a Monk's Cowl nevű csúcs tövében véget nem ért az út. Ez a terület természetvédelem alatt áll, belépődíjat kell fizetni. Tettünk gyalogosan egy két és fél órás kirándulást a védett területen, láttuk a Robin Hood barlangja nevű sziklacsoportot, egy szép vízesést, a Szfinx-sziklát; a háttérben ott emelkedtek a Drakensberg merész sziklacsúcsai. A túra után Uranys rövid interjút készített a vadőrrel és egy zulu asszonnyal.


Innen még egy jó órát mentünk az autóval, azalatt be is sötétedett. Bergville kisvárosban szálltunk meg, egy kempingben kibéreltünk egy tizenhatszög alaprajzú, zulu kunyhót (rondavel) utánozó fémházat. Gyönyörű, csillagos este volt, Uranys órákon át tanulmányozta a déli égbolt csillagképeit, és az érdekesebbeket nekem is megmutatta. Néhány jól ismert északi csillagképet itt fejjel lefelé láthattunk. Éjszaka hideg volt a házban; a fűtést itt nem ismerik.

Augusztus 17. Reggel meglepően korán elindultunk. Kopár, de szép tájon haladtunk, két látványos hegygerinc között, több tíz kilométeren keresztül nem láttunk lakott helyet. Felkanyarogtunk az Oliviershoek-hágóhoz, 2000 méternél magasabb. Nézem egyszer, milyen ronda koszlott kutya kaparászik az út szélén. Nem kutya az, majom, chacma pávián! Akartunk fényképezni, de amikor kiszálltunk az autóból, a majmok biztonságos távolságba húzódtak vissza.

Táj a hágó közelében

A hágónál beléptünk Free State tartomány, az egykori Orange Szabadállam területére. Narancsfákat azért nem láttunk. Kopár, sivár vidék, de gyönyörű. Előttünk a Golden Gate mesterséges tava. Háttérben egy lapos tetejű hegyet láttunk: ez a fennhéjázó Mount Everest nevet viselte.

A Golden Gate
A Mount Everest

Harrismith után barátságosabb, de egyhangúbb lett a táj. Bethlehemben a benzinkúti gyorsétteremben ettünk. A későbbiekre szóló tartalékul vettünk két süteményt; ezek későb marhavesés szendvicsnek bizonyultak. Bethlehem után láttunk struccokat, szövőmadarakat; Kroonstadban egy szép templomot. Azután megérkeztünk Vredefortba, a híres vredeforti meteorit becsapódásának központjába.

A vredeforti meteoritkráter több mint kétmilliárd éves, Földünk legidősebb és legnagyobb fennmaradt meteoritkrátere. A becsapódó égitest 300 km átmérőjű krátert hozott létre. Ma már a becsapódás nyomai csak egy 20 km átmérőjű körben találhatók meg. Vredefort mellett Uranys meglátogatott egy szép gránitkibukkanást. Én közben az autóban várakoztam, mert nem mertem őrizetlenül hagyni. Átmentünk egy Parys nevű kisvároson, majd egy földúton bementünk a becsapódásvidék belsejébe.

Egyszer egy állatot láttunk az úton ülni; közös megegyezéssel macskának minősítettük. Azután el is szaladt az állat, elég macskaszerű volt a mozgása, és helyet foglalt egy fán. Amikor közelebb értünk hozzá, láttuk, hogy ez sem macska, hanem cerkófmajom.

Vagy tizenöt kilométert mentünk már a földúton, nagy porfelhőben, amikor eljutottunk a becsapódásvidék látogatóközpontjába. Itt volt egy ismertető tábla, meg egy helybeli ember. Megkérdeztük, hol lehet itt geológiai feltárásokat látni, kőzetmintát gyűjteni, stb. Menjünk vissza egy kilométert, ott lakik Van de Graaff úr, az ő birtokán vannak a geológiai látnivalók.

Megtaláltuk a birtokot. A kapu tárva-nyitva, a ház vagy kétszáz méterrel beljebb. Kicsit félve mentünk be az udvarba az autóval, hátha fegyveres őr van. De nem történt semmi atrocitás. A háznál egy idős búrral találkoztunk: ő volt Van de Graaff. Elmondta, hogy a látnivaló körülbelül félóra gyaloglásra van. Csakhogy neki egy félóra múlva el kell mennie, nem tudja kivárni, hogy visszaérjünk, a kaput pedig nem hagyhatja nyitva. Szálljunk meg inkább itt az ő tanyáján. Megmutatta a házat, volt vagy öt vendégszoba, de egyikben sem lakott senki. Most elmegy, de hamarosan visszajön, addig gondolkozzunk. Negyedóra múlva visszajött egy feketével, egy vödörrel és takarítószerszámokkal, s a fekete szorgalmasan takarítani kezdte az egyébként is patyolattiszta szobát. Ennek a szolgának a neve Lazarus volt.

A takarítás végeztével a gazda elmagyarázta, merre van a feltárás, és egy darabon el is kísért bennünket. És elmondta, hogy itt nem kell veszélyes vadállatoktól tartanunk. Meg is találtuk a feltárást, láttunk érdekes köveket, amelyeken látható volt a becsapódás nyomán keletkező lökéshullámok nyoma. Azután vissza kellett mennünk a házhoz, mert már kezdett sötétedni. Visszaúton néhány veszélyes kinézetű szarvasmarhával találkoztunk, de nem esett bajunk.

Van de Graaf úr magyaráz
Ezen a hegyen van a feltárás

Hat órakor visszaértünk a házhoz. A gazda már nem volt ott. Azt mondta, hogy Lazarus éjszakára is ott marad, de most nyoma sem volt. Uranys úgy vélekedett, hogy Lazarus a ház melletti kamrában van; én azt mondtam, hogy a kamra üres. Csak nem fekszik le este hatkor aludni? Gyönyörű csillagos este lett, még szebb, mint egy nappal előbb. Láttuk az állatövi fény jelenségét. Uranys megtalálta az égbolt egyetlen szabad szemmel látható gömbhalmazát. Azután hangfelvételt készített arról, ahogy a déli égbolt csillagairól beszélgetünk.

Találtam egy prospektust, amelyben ezt a tanyát ajánlják az utazók figyelmébe. A környéken lehet sziklát mászni, raftingolni, siklóernyőzni. Horgászni is lehet, csak vissza kell dobni a halacskát. Érdemes lenne elterjeszteni a vadászatnak azt a formáját, amikor vaktölténnyel lehet rádurrantani az állatokra.

Augusztus 18. Uranys felkelt hajnali ötkor csillagokat látni, utána jelentette, hogy Lazarus a kunyhójában ordíttatja a rádiót. Később nem is egy, hanem két fekete jött elő a kunyhóból, Lazarus és Johannes. Mindketten tswanák. Uranys riportot is készített a tswanákkal, megkérdezte, hogyan nevezik a napot, a holdat és a csillagokat, van-e valamilyen népmeséjük a csillagképekkel kapcsolatban. Sajnos ők nem nagyon beszéltek angolul.

Lazarus (balról) és Johannes

Párizsban lefényképeztük a Vaal folyót. A Vaal folyón túl terült el egykor Transvaal, független állam, majd Dél-Afrika egyik tartománya. Most Transvaal területén három tartomány (Gauteng, Mpumalanga, Északi tartomány) van.

A Vaal folyó

Innen vagy száz kilométerre van Johannesburg városa. Johannesburgról csak rosszat hallottunk, óriási nyomornegyedek, bűnözés. Ezért elhatároztuk, hogy a lehető legnagyobb ívben kikerüljük a várost. Néhány távolabbi elővároson (Randfontein, Krugersdorp) így is keresztül kellett mennünk. Annyit ennek alapján is meg lehetett állapítani, hogy Johannesburg a világ egyik legrondább helye.

Pretoria külvárosait is érintettük. Uranys meg akart keresni egy bizonyos pretoriai könyvesboltot, de erről sikerült lebeszélnem. Láttunk elegáns villanegyedeket, azután egy Mamelodi nevű nyomornegyedet is. Pretoria új hivatalos neve egyébként Tshwane; a Pretoria név nemcsak azért nem népszerű az afrikaiak között, mert ez a név jelképezte az elnyomó apartheid rendszert, hanem azért sem, mert a város egy Pretorius nevű búr hősről kapta a nevét, akinek sikerült megölnie 3000 zulut úgy, hogy az ő emberei közül senki sem halt meg.

Következő állomásunk Cullinan volt; itt találták a világ legnagyobb gyémántját. Vadnyugati díszletváros. Itt megebédeltünk, azután befizettünk egy vezetett túrára a gyémántbányába. A túra csalódást okozott nekünk, mert nem vittek le a föld alá, csak a felszíni létesítményeket láttuk. Vannak kiállításaik, a leghíresebb gyémántok másolata, régi bányaeszközök, cégreklám. Az udvaron műanyagból megépítve egy vágatszakasz. Látható egy kiszolgált bányavasúti kocsi, tábla hirdeti, hogy húszéves pályafutása alatt megtett kétmillió kilométert, szállított nyolcmillió embert, ötven kilométer futószalagot stb., három állkapocszúzót. Műanyag sisakokban járkálnak a gyémántcsata résztvevői; egyikük éppen három nappal látogatásunk előtt halt hősi halált.

Műalagút fotózáshoz

Ezután a Soutpan-kráterhez mentünk; itt 200 ezer évvel ezelőtt csapódott be egy hatalmas meteorit. A kráter a Pretoriából északra, Zimbabwe felé vezető országút közelében van. A zimbabwei út igazi afrikai jellegű. Ócska kisteherautók tömege, ezeken utaznak a feketék. Őrült módra hajt mindenki. Azután letértünk egy mellékútra. Akkor nem tudtuk, hogy a kráter környéke az egykori Bophutatswana bantusztán területén van; ez egyike volt a fehérek megalkotta fekete ál-államoknak. Óriási, borzalmas nyomornegyedben mentünk legalább egy óra hosszat. Ami meglepő, hogy rengetegen próbálnak vállalkozni a nyomornegyed lakói közül is, sok rozoga kunyhón láttunk hirdetéseket, üzleteket, műhelyeket hirdettek, de volt fogorvos is - talán ő használja az előző bekezdésben említett gyémánthegyű fogorvosi műszert? Végül eljutottunk a kráterhez. De a látogatási idő elmúlt, így nem tudtunk bejutni. Megszállni ezen a környéken nem lehetett, így továbbmentünk. Ahogy sötétedett, úgy vált egyre nyomasztóbbá a környék. Azután kiértünk a zimbabwei határ felé vezető főútra.

Rossz hangulatban mentünk tovább észak felé. Ezen a szegény vidéken ugyan milyen szállást tudunk találni? Megérkeztünk Warmbath városába; megtudtuk, hogy a város szélén van egy kemping. A kemping bejáratánál sorompó, előtte egyenruhás őr. Kifizettük a szállásdíjat, kinyitotta a kaput. Vagy két kilométert mentünk a kerítésen belül, azután eljutottunk a kempinghez. Lehetett sátorozni, de voltak elegáns kinézetű kőházak is. Megtudtuk, hogy egy étterem is van. Elmentünk az étterembe, tele volt emberrel, majdnem mind feketék voltak, és olyan drágák voltak az ételek, hogy nem maradtunk ott vacsorázni. Találtunk egy élelmiszerboltot, ott vettünk ennivalót. Uranys úgy döntött, hogy kipróbálja a dél-afrikai nemzeti eledelt, a biltongot (szárított hús). Megkóstolta, és undorító ízűnek találta. Sátorban aludtunk.

Augusztus 19. Reggel azt találtuk, hogy rengeteg vadgyöngytyúk járkál a sátor körül. Elindulás után, még a kerítésen belül, cerkófmajmokkal is találkoztunk.

Az első város, amit érintettünk, Nylstroom volt. Azért nevezték el így, mert alapítói azt hitték, hogy itt van a Nílus forrása.

Ezen a napon szavanna jellegű vidékeken haladtunk. Roossenekal és Lydenburg között átkeltünk egy 2254 m magas hágón, ez volt egész utazásunk legmagasabb pontja. Lydenburg után még egy hágó következett, a Long Tom, amelyet a búr háború egy nevezetes ágyújáról neveztek el. A hágó közelében megálltunk egy szép helyen fényképezni. Kicsit csodálkoztunk, hogy az útpadkára rengeteg állatfigura van kirakva, és nem vigyáz rájuk senki, de ahogy megálltunk, rögtön előbújtak az árusok is. De nem vettünk tőlük semmit.

A hágó után megváltozott a vidék jellege. Az eddigi száraz szavannát erdők foglalták el. Sajnos, ez az erdő nem őshonos, telepített fákból áll, eukaliptuszból és valami hosszú tűlevelű fenyőből. Nagy táblák figyelmeztetnek, hogy óvjuk az erdőt a tűztől; a távolban láttuk is egy erdőtűz füstjét.

Sabie városban tankoltunk, itt közvetlenül a helyi szegénynegyed mellett égett a bozótos. Mac-Mac mellett egy szép vízesést láttunk.

A Mac-Mac-vízesés

Graskop után elértük a Blyde-canyon természetvédelmi területet. Az első látnivaló, ahol megálltunk, a Pinnacle (sziklaszirt) volt, egy látványos, függőleges sziklaujj.


Ezután a God's Windowhoz mentünk. Ezek mind nagyon kiépített helyek, lépcsőkkel, kilátóteraszokkal, emléktárgyárusokkal. Isten ablakánál ki van írva, hogy ezen a helyen nem kell belépődíjat fizetni, akkor sem, ha a parkolóőr mást mond. Ennek ellenére ezek látványos helyek, meredek sziklafalak tetejéről nézhetünk le a majd ezer méterrel alacsonyabban fekvő alföldre. A meredek, nehezen járható részeken buja hegyi őserdő van, de a síkság nagy részét már a telepített eukaliptuszerdők foglalták el.

Kilátás Isten ablakából

Megálltunk még a nemes egyszerűséggel Wonder Viewnek nevezett helyen. Azután egy olyan helyen, ahol nincs parkoló és emléktárgyárus, érdekes karsztformákat láthattunk. Egy darabig mentünk még északra, azután visszafordultunk.

Meglátogattunk még egy Pilgrim's Rest nevű kisvárost, amely az aranyásók egykori központja, ma nemzeti műemlék. Egyetlen utcája westernfilmekbe (vagy inkább southern) illő helyszín.

Messzi úton füstöt, pernyét fújt felénk a szél

Graskopnál láttuk, hogy ezen a napon némileg fékeződött az eukaliptuszerdők terjedése. Égett az erdő, keleten hatalmas füstfelhő terjengett, az út pedig nyugtalanító módon egyenesen a tűz felé vezetett. Vagy húsz kilométert haladtunk, amíg a füst után megláttuk a tüzet is, tőlünk néhány száz méterre égett az erdő. Utána találkoztunk egy csapat helybelivel, kapákkal, baltákkal igyekeztek felvenni a reménytelennek látszó küzdelmet a tűzzel. Kérdeztük, hogy szabad-e az út Hazyview felé, bólogattak, de szerintem nem értették, mit kérdezünk. Azután átkeltünk a füstfelhőn, és megérkeztünk Hazyviewba.

Hazyview nem valami szívderítő hely, valószínűleg akkor sem, ha éppen nem állnak lángban a környező dombok. Ilyenkor éjszaka, azaz este hat körül, már senki sincs az utcán. Hazyviewban elmentünk egy kempingbe, ahol a különféle afrikai törzsek jellegzetes házait utánzó bungalók álltak. Egy nyolcágyas szobában kaptunk szállást, de rajtunk kívül nem volt más vendég. Odajött hozzánk egy fekete ember, bemutatkozott, mondta, hogy ő a biztonsági őr, és reméli, hogy biztonságban fogjuk tölteni az éjszakát. Vacsorára rendeltünk egy sült csirkét, de nem bírtuk megenni.

Egész éjszaka köhögött valaki. Bizonyára a füsttől.

Tovább a 2.-3. részre