Espolarte - Utazás - Útleírások - Izland 2002 - 2. rész

Utazás Izlandon (2. rész)

Vissza az 1. részre — Tovább a 3.4. részre
Izland 2004
Megpillantjuk Izland partjait

Tíz óra körül kikötött a hajó Seydhisfjördhurban. Elég hamar ki is jutottunk a partra. Kicsit féltünk, hogy elveszik a rengeteg konzervet, mert az izlandi előírások szerint állítólag csak 3 kgt szabad behozni fejenként, a füstöltkolbász-készletünket elővigyázatosságból meg is ettük a hajón, de nem kötekedtek a vámosok, csak azt kérdezték, hoztunk-e horgászfelszerelést, és benzines vagy dízeles-e az autó. Dízeles autóra külön adót kell fizetni belépéskor, de a mi autónk benzines. Horgászbotunk nem volt, ha lett volna, fertőtleníteni kellett volna a határon, nehogy behozzunk valami halbetegséget.

Seydhisfjördhurból rögtön elindultunk Egilsstadhir felé. Az út egy hágón keresztül vezet, aszfaltozott. A hágóban megálltunk a tájat és a virágokat fényképezni. Itt találkoztunk először azzal a kék virággal, amelyet Izlandon mindenütt a talajerózió megfékezésére telepítenek. Becserkésztünk egy piroslábú cankót is, ez Izlandon gyakori madár.

Egilsstadhirt Kelet-Izland fővárosaként szokás emlegetni. Teljesen jellegtelen hely, nincs is igazán központja, szétszórt modern házakból áll. Itt váltottunk pénzt, tankoltunk, feltöltöttük benzinnel a tartalék kannát is, vettünk ennivalót. Térképeket is vettünk. Valaki kérdezte, milyen térképeket vettünk: volt itthonról egy 1:500000-es Sonnabend-Brandt térképünk, Egilsstadhirban vettünk egy 1:300000 Északkelet-Izland és egy 1:100000 Fjallabak-térképet. Utóbbi gyalogtúrázáshoz is jó, rajta van Thórsmörk, Hekla, Landmannalaugar, Eldgjá, Laki.

Egilsstadhir egyébként a hosszú, keskeny Lagarfljót tó partján fekszik. Ennek a tónak a környékét nem most jártuk be, hanem utazásunk utolsó napján.

Az 1-es főúton indultunk tovább. Úgy döntöttünk, hogy az óramutató járásával ellentétes irányban járjuk körbe a szigetet, s első állomásunk az Askja vulkán lesz.

A Felföldön

Vagy hatvan km-t mentünk az 1-es úton. Falut nem érintettünk, csak elszórt tanyákat. Itt még nem volt izgalmas a táj. Az aszfaltozás hamar elfogyott, kavicsos úton mentünk, de elég jól lehetett haladni (60-70 km/h). Azután letértünk a Jökulsá a Brú (hídi jeges folyó) völgyébe, egy mellékútra. Itt már gyakran megálltunk, fényképeztünk autóroncsokat, kutyát, lovakat, egy kis templomot. Izlandon mindenütt a vaskos testű, bumfordi izlandi pónilovakat tartják. Érintettük Brút (híd), ahol Izland egy félelmetes alakja, a brúi paraszt lakik.

A brúi paraszt legendája. Tandysék 1992-es útjuk során Brútól vagy száz kilométerre, a lávasivatagban táboroztak. Odajött valami rendőrféle, és azt mondta, hogy megbünteti őket, mert nem kértek engedélyt a sátorozásra a terület tulajdonosától. Kitől kellett volna engedélyt kérni? Hát a brúi paraszttól! Végül is, sikerült lebeszélniük a kötekedőembert a büntetésről. A brúi parasztot azonban Tandys gyakran emlegette.

Megjegyzés. Az izlandi nyelvben van két olyan betű, amit nem tudok leírni a normális billentyűzeten. Az egyik a P betűre hasonlít, de a szára a hasán felül is folytatódik. A másik egy áthúzott szárú d-betű-féle, olyasmi, mint amivel a parciális deriváltat szokás jelölni. Ezek helyett itt a th és dh betűket használom.

Brútól igazi felföldi úton, a 910-esen mentünk tovább. Nem lehetetlenek a viszonyok itt sem, a négykerékmeghajtást általában csak a folyóátkeléseknél használtuk. Nincs híd a patakokon, át kell rajtuk gázolni az autóval, de húsz-harminc centinél ritkán mélyebbek.

A vidék teljesen kopár, semmi növényzet nincs. Elszigetelt hegyek vannak, köztük a vidék viszonylag sík, keskeny, mély völgyek nincsenek. Láttunk a távolból egy szép nagy vulkánt, a Snaefellt (1883 m), ragyogó, havas csúcs. Azután megláttuk a valamivel alacsonyabb Herdhubreidh csúcsot, amelyet az izlandi hegyek királynőjeként is emlegetnek. Ha nő, akkor miért Herr? Ez a hegy a Badacsonyra hasonlít, oldalai meredekek, a teteje lapos. Jég alatti vulkánkitöréssel keletkezett, a forró vulkáni anyag olvasztott a jégbe egy henger alakú mélyedést és kitöltötte azt. Az ilyen hegyeket Izlandon móbergnek nevezik, jó pár ilyet láttunk még, de talán ez a legnagyobb. Csak a lapos tetejét borítja hó, gleccserek nincsenek rajta. Egyébként a teteje majdnem mindig felhőbe burkolózik.

A Snaefell

Átkeltünk a Kreppa folyón. Szerencsére volt híd, különben aligha jutottunk volna át. A hídon egy nagy kapu van, az autós kinyitja, áthajt, bezárja maga után. Esős idő volt. Ez már igazi lávamező, mindenfelé behálózzák a megszilárdult egykori lávafolyások. Egyébként a vidék nagyvonalakban vízszintes, nem lehet követni, melyik lávafolyás merről merre folyt, melyik vulkáni központból jött. A lávafolyások közötti mélyedéseket elborítja a horzsakő, kéz nagyságú darabokat találtunk. Erről viszont pontosan tudni, honnan jött: az Askja köpte ki 1875-ben.

Láttuk messziről magát az Askját is. Ez a híres vulkán 1510 m magas, a tetejét hó borítja. Nincs szabályos vulkáni kúp alakja, inkább nagy, bonyolult hegységnek néz ki.

Átkeltünk Izland második leghosszabb folyóján, a Jökulsá á Fjöllumon (jeges hegyi folyó) is. Itt is volt híd, anélkül talán Darnyi Tamás sem tudott volna átjutni.

A Jökulsá á Fjöllum

Éjfél körül odaértünk az Askja tövébe, az ottani kempingben sátoroztunk. Itt nem mertünk vadkempingezni, nem akartuk magunkra vonni a félelmetes brúi paraszt haragját. Találkoztunk négy magyarral. Elfelejtettem megírni, hogy már a hajón is találkoztunk velük, ők Bergenen át jöttek, öt hetet akartak eltölteni Izlandon. Többet nem láttuk őket.

Askja

Július 12. Lehetetlen szél volt. A kemping mögött van a Drekagil, a Sárkány-szurdok, ahová egy darabon be is gyalogoltunk. A szurdok fölé két sziklaoszlop magasodik, ezeket tekintik a sárkány két fejének.

Néhány kilométert autóval mentünk a Viti felé, azután gyalog folytattuk utunkat. Köd volt, nagy szél, havas eső, és havon kellett gyalogolni, igaz, már olvadozott. Az Askjának van egy tíz kilométer átmérőjű kalderája, ezt hozta létre az 1875-ös óriási robbanásos kitörés, ami az egész környéket beterítette horzsakővel. A kalderában van egy több km átmérőjű tó, 217 m mély, ez Izland legmélyebb tava. Mivel ködös idő volt, nem láttuk be a tó egészét, de azt láttuk, hogy jégtáblák úszkálnak rajta. A kaldera peremén nyílik egy kisebb kráter, ennek az alján egy száz-kétszáz méter széles, furcsa világoskék színű, melegvizű tó van, a Víti (pokol). Ebben a tóban meg szokás fürödni. Általában meztelenül szokás fürödni, de mi hoztunk fürdőnadrágot. A jeges esőben és szélben azonban fürdőnadrágban sem kívántuk a fürdőzést. Másokat sem láttunk fürödni. Meronys azután mégis fürödni akart, de nem engedtük. Így is jól megáztunk, átfáztam, egész nap vacogtam a melegautóban is.

Az Askjától észak felé mentünk tovább, a 88-as úton. A környező kietlen lávamező neve Ódádhahraun, ami azt jelenti, hogy "a gonosztevők lávamezeje". A középkorban Izlandon az volt a szokás, hogy a gonosztevőket nem végezték ki, de kihirdették, hogy bárki megölheti őket, nem lesz semmi bántódása. Ezért a kiközösítettek kietlen helyekre, például ide menekültek, ahová nem merte üldözni őket senki. Itt azután az első télen megfagytak vagy éhen pusztultak, de volt néhány legendás gonosztevő, akinek itt is sikerült életben maradni.

Láttuk a Herdhubreidh hegyet. Ezt szokás esküvői tortához is hasonlítani. A teteje most is felhőben volt. A tövében van némi zöld terület, itt találkoztunk egy vékonycsőrű víztaposóval. Azután megejtettük első elakadásunkat. A kocsi megfeneklett a mély vulkáni hamuban, de negyedórás munkával sikerült kiásni.

Elértünk a Lindaá folyócskához. Ezen nem volt híd, át kellett rajta gázolni. Meronysnak volt egy csizmával egybeszabott guminadrágja, azt felhúzta, abban begázolt a folyóba. Úgy döntöttünk, át lehet menni a folyón az autóval. Átkelés után szembejött egy motoros. Hosszan beszélgetett velünk az átkelés körülményeiről, azután úgy döntött, visszafordul.

Estére az 1-es országút közelébe értünk. Itt vadkempingeztünk egy használaton kívüli vulkáni kráterben, a neve Hrossaborg.

Hármunknak egyébként két sátra volt, teljesen azonos gyártmányúak, a színük is egyforma. Meronys minden este sorsot húzatott velünk, s aki nyert, annak a sátrában aludt. A szerencse úgy alakult, hogy majdnem minden éjjel Tandyssal aludt egy sátorban.

Július 13. Mire reggel felkeltünk, már két turistabusz bejött a kráterbe.

A Jökulsárgljúfur

Első állomásunk Grímsstadhir volt, ahol meg akartunk tankolni. Ez nem falu, csak egy repülőtér. Nem volt benzinkút, azt mondták, majd Ásbyrgiben tankolhatunk.

Észak felé mentünk tovább, a már említett Jökulsá á Fjöllum folyó mentén. Itt elég jó az út, bár nem aszfaltozott, és közönséges személyautókkal is sokan közlekednek rajta. Itt találkoztunk először aranylilével. Bumfordi madár, szép aranysárga színű, a hasa fekete - milyen renitens viselkedés! - ha az ember a közelében jár, sérültnek tetteti magát, úgy próbálja meg elcsalogatni az embert a fészkétől.

A Jökulsá á Fjöllum itt egy sziklás oldalú szakadékban folyik, és több szép vízesése van. Közülük a legnagyobb a Dettifoss, amit Európa legbővizűbb vízeséseként tartanak számon. Tényleg impozáns látvány.

A Jökulsá á Fjöllum völgye
A Dettifoss

Következő állomásunk Forvödh volt. Ide Tandysék 1992-ben azért nem jutottak el, mert az UAZ nem fért el a keskeny úton. A Sacamata keskenyebb autó, így bejutottunk. Fórvödh az Izlandon látottak közül a második legbarátságosabb táj, az első Gjáin. Vannak fák, némelyikük combvastagságúra és nyolc-tíz méter magasra is megnő. Magas, zöld fű, virágok. Gyönyörű bazaltos sziklák, oszlopos elválással, egy helyen a széttartó bazaltoszlopok kiterjesztett szárnyú madárra emlékeztetnek. Rengeteg kisebb-nagyobb vízesés.

Fórvödh környékén már birkákkal is lehet találkozni. Nem vigyáz rájuk senki, kettesével-hármasával legelésznek mindenfelé. A birtokok határán kerítések vannak, hogy ne menjenek át a szomszédhoz. Ha az út keresztezi a kerítést, nagyobb utakon rácsot építenek az úttestbe, ezen a birka nem mer átmenni. Az autó átmegy, néha elég nagyot döccen. Kisebb utakon kapu van, ha a kapu zárva van, az nem jelenti, hogy nem szabad átmenni, csak mindenki zárja be a kadut maga után.

Ásbyrginél sincs falu, de van egy benzinkút, ahol meg is tankoltunk. A kútnál lehet helyfoglalást intézni Húsavíkba, bálnanéző hajókirándulásra. Bejelentkeztünk július 16.-ra, egy bálnanézésre.

Ásbyrgi maga egy nagy szurdokvölgy. Több kilométer hosszú és talán egy kilométer széles völgy, U alakban száz méter magas sziklafalak zárják körül. Közepén, hosszirányban egy különálló sziklagerinc húzódik. Ez a völgy egyetlen nap alatt keletkezett akkor, amikor egy jég alatti vulkánkitörés alkalmával a jég megolvadt, s a Jökulsá á Fjöllum vízhozama pillanatok alatt a sokszorosára nőtt. Kiáradt a Jökulsárgljúfurból, s kialakította magának ezt a völgyet. Amikor lefolyt az olvadékvíz, a völgy szárazon maradt. Az impozáns sziklafalakról ma egy a híres brüsszeli szoborra emlékeztető vízhozamú vízesés csordogál alá.

Ásbyrgi sziklái között egyébként szép nyírfaerdő nő, hasonó a fórvödhihez. Van növénytani tanösvény, az érdekesebb növények meg vannak jelölve kis táblákkal.

Ásbyrgitől a Jökulsá á Fjöllum nyugati partján indultunk el délnek. Hljódhaklettar mellett vadkempingeztünk.

Július 14. Hljódhaklettar nagyon hasonlít Fórvödhhöz, nincs is tőle messze, csak éppen közben van a folyó. Itt is szép bazaltoszlopok vannak.

Következő állomásunk a Hafragilfoss vízesés volt. Akárcsak a Dettifoss, ez is a Jökulsá á Fjöllum folyó kanyonjában van. Nem mentünk le a kanyon aljába, csak a pereméről néztük a vízesést, de talán még a Dettifossnál is szebb volt.


A Myvatn tó

Ezután kimentünk az 1-es főúthoz, egy Námafjall nevű helyhez. Námafjall egy kialudt vulkán, ahol valaha ként bányásztak, és el is bontották a jó részét; de már régen feladták az utolsó kenet is a teherautóra. A hegy lábánál és a platón is rengeteg szolfatára (kénes vulkáni kigőzölgés) és iszapvulkán van, méter magas kúpokból süvítve jön elő a forró, kénes gőz, másutt békésen bugyborékol a szürke iszap. Nagyon látványos hely. Izlandi utunk során ez volt az első ilyen hely, a későbbiekben még sok követte, az egyik még ugyanezen az estén.

Innen a tíz-egynéhány kilométerre levő Kraflához mentünk. Krafla maga egy 800 m magas vulkáni kúp, de az érdekes dolgok nem a hegy tetején, hanem a lábánál vannak. Van egy szép, szabályos, néhány száz méter átmérőjű kráter, az alján kékes színű tó. A neve Víti: az izlandiaknak elég szegényes fantáziájuk van. Ebben a Vítiben nem szokás megfürödni, bár az idő most sokkal kellemesebb volt, mint két napja az Askjánál. A kráter mellett van egy szolfatára- és iszapvulkánmező, haonlít a námafjallihoz, de jóval kisebb annál. A közelben működik egy nagy erőmű, ahol a forró gőzfeltörések energiáját hasznosítják.

A Víti krátere

A Krafla hosszú szünet után 1973-ban tört ki újra, azután 1984-ig sokszor, azóta ismét pihen. A kitörések nem a hegy tetejéből, hanem a környező lapos területből történtek, mégpedig nem egyetlen központból, hanem egy két km hosszú hasadékból. Lehet látni a korabeli fényképeken, ahogyan a hasadék mentén függönyszerűen fröcsköl elő a vulkáni anyag. Nem is épült kúp a lávából, a terep magasról nézvést megmaradt vízszintesnek, közelről nézve tele van néhány méter magas lávatömbökkel, pici kúpokkal, lávabarlangokkal, méter széles feneketlen hasadékokkal. A legfiatalabb lávafolyás területén minden kopár, fekete, a mélyből mindenütt kénes gőzök szállnak fel. A felszín már hideg, de ha az ember benyúl egy néhány deciméter mély üregbe, ott még érzi a vulkán melegét. Valódi mordori helyszín. Az idősebb lávafolyásokat puha mohaszőnyeg nőtte be. Van itt még egy szolfatáramező, a Vítitől vagy két kilométerre, a neve Leirhnjúkur.

A Krafla lávamezeje

Reykjahlidh falu közelében vadkempingeztünk. Egilsstadhir óta, azaz három és fél napja ez volt az első falu, amit érintettünk. Hajnali háromkor feküdtünk le aludni.

Július 15. Reykjahlidh a Myvatn tó partján van, ez Észak-Izland legnagyobb tava. A neve azt jelenti, hogy "szúnyogos tó", és rá is szolgál erre a névre. Némi balatonos kinézetet ad neki a közelében álló három móberg, a Búrfell, a Bláfjall és a Sellandafjall.

Móbergek

Sátorhelyünk közelében meglátogattuk a Grjótagjá (Barlangárok) nevű lávabarlangot. Lávabarlangok úgy keletkeznek, hogy a lávafolyásnak a külső rétege kihűl és megszilárdul, a belső része folyékony marad és kifolyik a külső kéreg alól. Ennek a barlangnak a belsejében víz van, 50-valahány fokos, így fürödni nem lehet benne. Tandysék annak idején itt megfürödtek egy hasonló lávabarlangban, de nem emlékezett rá, pontosan hol volt az.

Innen a Hverfell vulkánhoz mentünk. Ennek egyetlen, robbanásos kitörése volt, 2500 éve. Nagy, szürke, teljesen kopár kráter. A kráter aljára a turisták kavicsból ki szoktak rakni különféle feliratokat.

A Hverfell krátere

Közvetlenül a Hverfell mellett van a Dimmuborgir (sötét vár). Ez egy néhány ezer éves vulkáni terület, lávabarlangokkal, kürtőkkel, bizarr sziklaalakzatokkal. A sziklák között már dús növényzet van, szép orchideákat találtunk. Az egyik barlang neve Kirkjan (templom), mert a bejárata gótikus boltívhez hasonlít.

A Kirkjan

Egy másik hely a közelben a Kálfatrandarklasar, ahol a Dimmuborgirhoz hasonló sziklaképződmények közvetlenül a tó vizéből emelkednek ki.

Este még elmentünk a tó nyugati partjára, az álkráterekhez. Álkráterek olyankor képződnek, ha a láva befolyik egy tó vizébe és a hirtelen felforró víztől szétfröccsen. Az álkráterek részben a tóból emelkednek ki, részben a tó partján sorakoznak.

A tó déli partján, hivatalos kempingben sátoroztunk. Itt ittunk először orkakólát. Innentől kezdve nem működött a fényképezőgépem, nem nyitott ki a zár. Nem vettem észre, végigkattintgattam az utat, s csak előhívatás után láttam, hogy az összes film fekete maradt. Elvittem a Gizella úti szervízbe, ahol azt találták, hogy valamilyen cukros folyadék folyt a fényképezőgép belsejébe. Ilyen balesetre én nem emlékszem, úgyhogy a gép valószínűleg titokban megdézsmálta az orkásüveget. Később megjavították, de az út hátralevő szakaszáról nem maradt saját fényképem. Persze ott vannak Tandys meg Meronys képei.

Vissza az 1. részre - Tovább a 3.-4. részre