Espolarte - Utazás - Útleírások - Izland 2002 - 3. rész

Utazás Izlandon (3. rész)

Vissza az 1.2. részre — Tovább a 4. részre
Izland 2004

Bálnák

Július 16. Reggel még egyszer visszamentünk a tó nyugati partjához. Tandys és Meronys a parton maradtak madarakat fényképezni, én meg elindultam felfelé a Vindbelgjarfjell hegyre, hogy madártávlatból is megnézzem az álkrátereket. De nem jutottam el a kilátóhelyig, mert nem volt elég időm, sietni kellett Húsavíkba, ahol előre lefoglalt helyünk volt egy bálnanéző hajón.

A Myvatn tótól Húsavíkba aszfaltozott út vezet. Húsavík nevének jelentése "ház-öböl". Izlandi mértékkel mérve nagy város, több mint kétezer lakosa van. A Skjálfandi öböl partján épült. Ennek az öbölnek a keleti partja lankás, itt van a város is, a nyugati oldalán meredek, havas, kopár hegyek állnak.

Elég korán értünk Húsavíkba, még másfél óránk volt a hajó indulásáig. Tandys és Meronys bevették magukat a helyi emléktárgyüzletbe, én meg elmentem a bálnamúzeumba. Szép nagy kiállításuk van, modellekkel, az állatokat bemutató tablókkal. Látható több bálna és más cetféle csontváza is, ezek mind a véletlenül partra vetődött és ott elpusztult állatoktól származnak. Van egy kiállítás az izlandi bálnavadászat történetéről, filmvetítéssel. Egy külön terem foglalkozik a kardszárnyú delfinekkel, köztük a világhírű izlandi filmsztárral, Keikóval. Ebben a teremben látható egy kardszárnyú delfin megszárított hímvesszője is. Ez a darab nem a múzeum tulajdona, kölcsönbe kapták attól a reykjavíki múzeumtól, amely a különféle állatok nemi szerveinek bemutatására szakosodott. Emberi hímvessző még nincs a múzeum birtokában, de egy idős úr már jelezte, hogy halála után átengedi ezt a testrészét a múzeumnak. Érdekes még a gyerekrajz-kiállítás, a gyerekek rajzai részben a bálnanéző túrán látottakkal, részben a rózsaszínű-citromsárga színösszeállításban ábrázolt jeles színművésszel foglalkoznak.

Azután kimentünk a tengerre, fejenként 3000 koronát fizettünk. Három órát tartott az út, ebből körülbelül egy órát tartózkodtunk az öböl nyugati partjánál, ahol tényleg nagyon sok bálnával és delfinnel lehetett találkozni. Induláskor egy hölgy elmondta, milyen cetfajok szoktak itt előfordulni, és megmutatta a képeiket is. Találkoztunk csukabálnával, ez nyolc-tíz méter hosszú, sötétbarna, hegyes orra van. Az idegenvezető szerint hat-nyolc csukabálna úszkált a hajó körül. Egy bálna egyszerre két-három másodpercig látható, először a feje emelkedik a víz fölé, azután a háta, a hátuszonya is látható, azután lebukik. Egyszer azt is láttuk, amikor a bálna szart. Delfinek is voltak a hajó körül, állítólag tizenöten-húszan, mégpedig fehércsőrű delfinek (whitebeak dolphin). Ezek két-három méter hosszúak, szép fekete-fehér mintázatuk van, és bravúros szaltókat tudnak bemutatni. Fényképezésük arra a filmeken gyakran látható rendőrségi gyakorlatra emlékeztet, amikor a váratlanul kicsapódó ablakokban megjelennek a bűnözők képei, és gyorsan le kell lőni őket. Az idegenvezető mindig elkiáltotta magát, hogy milyen irányban jelentek meg az állatok (Minke whale at ten o'clock!).


Fotó: Meronys

Izland mostanában nem foglalkozik bálnavadászattal, mert azt egy nemzetközi egyezmény tiltja, igaz, hogy a norvégok és a japánok nem tartják magukat az egyezményhez. Izland azért lobbyzik, hogy megszüntessék az egyezményt, s a bálnákat fényképezőgép helyett ismét szigonyágyúval vehessék célba.

Kiegészítés: 2003-ban Izland ismét elkezdte a bálnavadászatot.

Este a parton még egy érdekes állattal sikerült megismerkednünk, a sarki csérrel. Ez egy galamb hosszúságú, de sokkal karcsúbb madár, a fején fekete sapkát hord. Éppen olyan udvarias madár, mint a kakukk, mert mindenkinek bemutatkozik (Csér! Csér!). Az izlandi neve "kría". Minden állat közül a sarki csér teszi meg a leghosszabb vándorutakat: ősszel az Északi-sarkvidékről a Déli-sarkvidékre repül, tavasszal visszajön. Tojásait és fiókáit bátran védelmezi, minden arra járónak zuhanórepülésben nekiront és csak az utolsó pillanatban fordul el. Néha a fejére is koppint az embernek.

Sarki csér. Fotó: Tandys

Ezen a helyen nem, de később Grindavíknál és Breidhamerkurjökullnál nekem is a fejemre koppantottak (és pottyantottak is). Egyszer láttam, hogy a náluk sokszorta nagyobb és az emberrel szemben hasonlóan viselkedő halfarkast is sikeresen megfutamították. Irántuk érzett megbecsülésem csak akkor csökkent valamelyest, amikor láttam, hogy törött szárnyú társukat is hasonlóan támadták.

A Gódhafoss vízesés közelében kempingeztünk.

Július 17. A Gódhafoss nevének jelentése "isten-vízesés", mert amikor az izlandiak felvették a kereszténységet, ide dóbálták le a pogány istenszobrokat. Látványos vízesés, több, különböző szinten összefolyó ágból áll.

A Gódhafoss vízesés. Fotó: Tandys

Az északi fjordok

Innen Akureyribe mentünk. Útközben még megálltunk Svalbardhseyri falucska templománál. Akureyri tizenötezer lakosával Izland második legnagyobb városa. Egyébként semmi különös, van egy sétálóutca, meg egy modern templom. Végigjártuk az emléktárgyüzleteket.

Akureyriből nem az 1-es főúton, hanem az Eyja-fjord nyugati partján mentünk tovább. Több helyen megálltunk fényképezni, láttunk pónilovakat, Dalvíkban egy régi Ford Anglia autót. Ólafsfjördhur mellett áthaladtunk egy 4 km hosszú alagúton. Az alagút csak egysávos, ha valaki szembejön, félre kell húzódni az időközönként kialakított oldalsó üregekbe. Az egyik ilyen félreállóhelyen megálltunk, kiszálltunk, énekeltünk, előadtuk a Fénylő, győztes fegyverünk kezdetű Händel-slágert. Tandys furulyázott. Ausztriába indulóknak hasonló kultúrprogramot javaslok.

Az alagút után áthaladtunk egy szép nagy záporesőn.

Este egy Thórdharhöfdhi nevű helyen sátoroztunk. Ez egy tomboló, azaz olyan sziget, amit a közte és a part között kialakult földnyelv hozzánövesztett a parthoz. Meronys főzött spagettit, azután a nagyobb részét véletlenül kiöntötte a sárba. Felajánlotta, hogy a maradékot szétosztja háromfelé, de azt mondtuk, legalább ő lakjon jól. Így Meronys megette a tésztát, Tandys a paradicsomszószt, én pedig a sajtot.

"A lábammal berúgom az ajtót,
a szájammal megeszem a sajtot,
a szememmel megnézem a tévét,
az eszemmel megfejtem a rejtvényt."

Július 18. Meronys talált a parton egy gerinccsigolyát, amelyet később nekem ajándékozott. Megnézettem egy szakemberrel, kiderült, hogy egy fiatal szarvasmarha csontja. Többet vártam tőle. Büntetésül kidobtam.

"Én vagyok a kis tehén, ülök a fa tetején..."

Elmentünk a glaumbaeri múzeumba. Ez egy helyreállított és eredeti módon berendezett régi tanyaépület. Egy gazdag paraszt háza, tizenvalahány helyiségből áll. Minden helyiségnek külön tetőszerkezete van, és a tetők a hideg ellen gyeptéglákkal vannak befedve. Feröeren olyat is láttunk, hogy valaki a füvet nyírta a háztetőn. A helyiségeknek a nagyobb része éléskamra, benne valódi füstölt húsokkal.

A glaumbaeri skanzen. Fotó: Tandys

Átkelés a Felföldön

Blönduósnál megtankoltunk, azután elindultunk délre az F35-ös országúton. Ezt az útvonalat Kjölurnak is nevezik. Nem aszfaltozott, de elég jó minőségű, közönséges autóval is járható. Elhaladtunk több vízierőmű mellett. Azután felértünk a platóra. Ez a vidék is kopár, bár valamivel több a növényzet, mint az Ódádhahraunon.

Az út mellett vannak menedékházak. Ezekben annak szabad aludni, aki bajba jutott, eltévedt, elromlott az autója stb. Nekik nem is kell fizetniük a szállásért.

Később a táj teljesen kopárrá vált. Két oldalt feltűnt két nagy jégmező, a Hofsjökull és a Langjökull. Ezek nem hasonlítanak az Alpokban látható, állandóan havas hegyekre, vagy akár a Snaefellre sem. Lapos, lankás platók, repedezett jégfelszínnel, a jég alól néhol kiáll egy-egy szikla.

Estére egy Hveravellir nevű helyhez érkeztünk. Ez egy Námafjallhoz hasonló szolfatáramező. Van egy meleg vizű medence, tíz négyzetméteren harminc ember ül a derékig érő vízben. Meronys meg is fürdött benne, alsónadrágban, mert fürdőnadrágja nem volt. Itt sátoroztunk, a hivatalos kempingben (zuhanyozó nincs).

Fotó: Tandys

Július 19. Reggel továbbmentünk dél felé. Szép hegyeket láttunk. Láttuk a Hrútfell hegyet, amely a Herdhubreidhhez hasonló, valamivel alacsonyabb, de a tetején vastag jégréteg van, és minden oldalán gleccserek indulnak lefelé. Láttuk a Kerlingarfjöllt is (Boszorkány-hegység), amely az izlandiak szerint az ország leginkább alpesi jellegű hegysége, és az egyetlen hely, ahol nyáron is lehet síelni.

Az Arany Körút

Az Arany Körút azt a néhány Reykjavík környéki látnivalót foglalja magába, amelyeket azok a turisták is meg szoktak nézni, akik repülővel jöttek Izlandra és csak néhány napig maradnak. Ezek az emberek egy egynapos rohanós autóbuszos turistaút keretében látogatják végig a nevezetességeket. Sohasem hittem volna, hogy ez a három nagy látnivaló nekünk is kevesebb, mint egy napba belefér.

A három arany látnivaló közül az első a Gullfoss, az Arany Vízesés. Itt a Hvítá (fehér) folyó zuhan a mélybe két lépcsőben összesen húsz métert. Tényleg van némi aranyszínű árnyalata.

Fotó: Tandys

"Ó, Boromir! Az Őrtorony most már Észak felé néz!
Feléd, Rauros, míg áll a világ, feléd, te arany vízesés!"
(Tolkien)

A következő látnivaló a Gejzír. Innen ered a "gejzír" szó is. Valójában két gejzír van, a "nagy" gejzír és egy kisebb, a Strokkur. A nagy gejzír évtizedek óta nem működik rendszeresen, korábban a turisták kedvéért némi mosópor segítségével időnként beindították, de ezzel mára környezetvédelmi okokból felhagytak. Azért most is mocorog a gejzír, némi szappanhabot köpdös két-három méter magasra; fénykorában a negyven-ötven métert is elérte. A Strokkur csak tíz-tizenöt méter magasra löveli fel vizét, ezt viszont átlagosan négy-öt percenként megteszi. Nem lehet órát igazítani hozzá, néha csak néhány másodperc telik el két kitörés között, ezért fényképezni sem könnyű. Időnként buborékok jönnek fel, megemelkedik-lecsökken a vízszint, azután egy méteres átmérőjű vízgömb emelkedik ki, amely néhány tizedmásodperc után szétfröccsen, s fellő a forró víz. A kitörés csak két-három másodpercig tart. Utána összeomlik a vízoszlop.


Fotó: Tandys

A Laugarvatn tavacskát nem sorolják az Arany Körút nagy látnivalói közé, de mi ide is ellátogattunk. Annak idején ebben a tóban keresztelkedtek meg az izlandiak. A tó partjánál, a víz alól egy meleg vizű forrás tör fel. Meronys meg akart fürödni a tóban, levetkőzött teljesen meztelenre, azután bokáig ért neki a víz.

A Thingvellir mind geológiailag, mind történetileg nagyon nevezetes hely. Ez egy hasadékvölgy, része annak az Atlanti-óceánon végighúzódó hátságrendszernek, amely mentén az Eurázsiai- és az Észak-amerikai-lemez eltávolodik egymástól, s új óceáni kéreg képződik. A terepen ebből több kilométer hosszan egyenesen futó, párhuzamos függőleges sziklafalak láthatók. Vannak szép kis vízesések. A sziklafalak közötti vízszintes terepen tartották valaha az országgyűléseket. Izland kicsi ország, kevés lakosa van, ezért mindenki személyesen eljöhetett az országgyűlésre. (Polgári körök figyelmébe ajánlom). Persze az aktív politizáláshoz nagyon kellett tudni kiabálni, hiszen hangosítás nem volt. Itt hozták a törvényeket, és itt ítélkeztek a peres ügyekben is. Már korábban említettem, hogy a súlyos bűnök elkövetőit a Felföldre száműzhették. A hűtlen asszonyokat viszont ott helyben belefojtották a folyóba. Ma már ez nem szokás, sőt mentőöveket is elhelyeztek a folyó partján.

Reykjavík

Este megérkeztünk Reykjavíkba, az ottani fizetős kempingben aludtunk.

Július 20. Minden Izlandra készülőnek azt ajánlom, hogy Reykjavíkra minél kevesebb időt szánjon. Nem csúnya hely, de az ország természeti látnivalóival nem veheti fel a versenyt.

Reggel az autóval bementünk a város központjába, azután külön-külön mozogtunk. Reykjavíknak elővárosaival együtt 180 ezer lakosa van, tehát kb. Miskolc nagyságú város. A repülőtér, ahonnan a belföldi járatok indulnak, negyedórai gyaloglásra van a főtértől. Van egy másik, nemzetközi repülőtér is Keflavikban, 40 km-re, ott nem jártunk. A repülőtér és a főtér között van egy szép park, közepén egy tóval.

"Milyen szép ez a feng shui! De közepén egy segg, fúúújjj!" (Meronys)

A tó körül rengeteg madár van, vadkacsák, ludak, seregélyek, sirályok, csérek. A tó partján áll a modern városháza, aulájában egy óriási domborművű Izland-térképpel.

A főtéren áll a parlament és a dóm, mindkettő meglepően szerény épület. A dóm méreteit sokszorosan felülmúlja a rakétakilövőhöz hasonló Hallgrim-templom. Azután van még egy csonka tornyú, az angol gótikára (Westminster Abbey) emlékeztető templom, de valószínűleg ez is a XX. század terméke.

Reykjavík múzeumai közül a természetrajzit kerestem fel, amely egy modern ház harmadik és negyedik emeletén működik. Láttam már ebben a műfajban jobbat is. A hímvesszőmúzeumban egyikünk sem járt.

Reykjavíkban alaposan kiköltekeztem, vettem egy könyvet Izland geológiájáról, filmet (ez aztán teljesen fölösleges volt), és kétheti Globus-diéta után elmentem a McHal's éttermébe.

Délután együtt elmentünk a Perlurba. Ez eredetileg víztartálynak épült Reykjavík egyik dombján, hat darab, húsz méter magas és tíz méter átmérőjű hengerből áll. Mivel a kopár hengerek csúnyák voltak, tettek föléjük egy üvegkupolát, közöttük meg kialakítottak egy óriási zárt helyiséget. A harminc méteres belmagasságú terem alján van egy mesterséges gejzír. Néhány percenként feljönnek a buborékok, emelkedik-süllyed a vízszint, azután felfröcsköl a vízsugár majdnem a tetőig, majd egy perc múlva elzárják a csapot, s a vízoszlop összeomlik. Azután van egy modern kiállítás egy Teddy nevű szobrász alkotásaiból. Az idős mester maga is ott járkál a teremben, remélve, hátha megvesznek valamit a nonfiguratív művekből. Teddy nagyon spórolós lehet, mert szobrait főleg korhadt fából készíti. A legértékesebb darab azonban egy fekete gránitkocka, amiből egy műfogsor áll ki. Voltunk a tetőn kialakított tetőteraszon, azután a kupolában levő étteremben megettünk egy-egy fagylaltot.

Azután elmentünk Reykjavíkból. Ez volt az egyetlen napunk ott.

Reykjanes

A Reykjanes-félsziget, Reykjavíktól délnyugatra, a turisták gyakori célpontja, főleg mert közel van a fővároshoz. Szépségeit a rossz idő miatt csak kevéssé tudtuk élvezni.

Még a reykjavíkos nap estéjén elmentünk egy szolfatáramezőhöz, a térképeken Krisuvík néven szokták emlegetni, de ez valójában egy magában álló kis templom neve. Nincs olyan szép, mint a Námafjall. Esett az eső, köd is volt, nem sokat láttunk.

Innen nyugat felé mentünk a rossz parti úton. Áthaladtunk Grindavík városán. Este az ország legdélnyugatibb csücskében, a Reykjanes-foknál vadkempingeztünk.

Meronys egy tízkilós PB-palackot hozott Magyarországról a gázfőzőhöz. Már Fórvödhnél az autóban akart főzni vele, de nem engedtem neki azzal, hogy tűzveszélyes. Most kivárta, amíg lefeküdtem aludni, és akkor kezdett el főzni az autó csomagtartójában, közvetlenül a tartalék benzineskanna mellett. Mindannyian túléltük az esetet, a Sacamata is. Másnap Meronys Tandys sátrában akart főzni, de ő sem engedte.

Július 21. Reggel megnéztük a Reykjanes-fok szikláit, ahol rengeteg madár fészkel. A meredek sziklákon főleg sirályok, kisebb számban lummák vannak, hogy lundák voltak-e, arra nem emlékszem. Egy közeli, vízszintes részen csérek fészkelnek. Itt sikerült a fiókáikat védő madaraknak először a fejemre koppantaniuk. Persze hibás voltam, mert hangosan azt mondtam a madaraknak, hogy "Csér, én azért jöttem, hogy megegyem a fiókáidat", ami pedig nem is volt igaz. Szép párnalávákat is láttunk.

Megnéztünk még egy kisebb szolfatáramezőt, azután Grindavíkba hajtottunk. Ennek a műveletnek a neve "grindadráp". Grindavík nagy város, több mint négyezer lakosa van. Közelében van egy erőmű, ahol a feltörő hőforrások energiáját hasznosítják. A rendszeren áthaladt vizet egy lávába vágott medencébe vezetik. Ez a szennyvízmedence Izland első számú fürdőhelye. Itt mind a hárman meg akartunk fürödni, de az 1000 koronás (3000 Ft) belépődíj visszatántorított minket.

A grindavíki fürdő. Fotó Tandys

Felöltözve így is bementünk a medencéhez. Furcsa, világoskék színe van a víznek. A medencét mindenfelől a kraflaihoz hasonló lávafolyások veszik körül. Van egy elegáns étterem is. Itt találkoztunk egy magyar nővel, aki ide jött férjhez, de a férje spanyol.

Grindavíkból továbbmentünk Thorlákshöfnbe. Thorlákshöfn egy kikötőváros, innen indulnak a hajók a Vestmannaeyjar-szigetekre. Az autót leállítottuk a kikötőben, összepakoltuk hátizsákjainkat, s a guxhageni mesterről elnevezett Herjólfur hajóval elindultunk két-három naposra tervezett vestmannaeyjari kirándulásunkra.

Vestmannaeyjar

Vestmannaeyjar egy vulkanikus szigetcsoport. Tizenvalahány szigetből áll, köztük a legnagyobb a hat-hét kilométer hosszú Heimaey. Surtsey egy-két kilométer átmérőjű, a többi sziget egészen aprócska sziklaszirt. Emberek csak Heimaeyen laknak.

Heimaey alig tíz kilométerre van az izlandi főszigettől, a legközelebbi kikötő azonban nyolcvan kilométerre, Thorlákshöfnben van. Ezért a hajóút három órát tart. Autót is át lehet vinni a hajón, de nem érdemes, mert Heimaey elég kicsi.

Már sötétedett (bizony, múlik a nyár), amikor a Herjólfur kikötött Heimaey kikötőjében. A kikötőből a hivatalos kempinghez gyalogoltunk. A kemping meredek, sziklás hegyek tövében áll. Hogy el ne tévedjünk, megnéztük a kikötőben elhelyezett térképet, amelyen az egyik útkereszteződésnél egy futball-labda volt ábrázolva. Azután meglepve tapasztaltuk, hogy tényleg áll ott egy két méter átmérőjű futball-labda.

Heimaeyen népszerű a futball, van egy szép nagy futballpálya, ahol ottlétünk alatt mérkőzés is volt, meg egy csomó kicsi edzőpálya. Az egyik pálya mellett egy bálnavadászathoz való szigonyágyú áll; egy idős cetvadász éppen festegette a fegyvert.

Július 22. Reggel felmentünk a kemping fölött álló meredek hegyre madarakat fényképezni. Láttunk egy csomó lundát. A lunda galamb nagyságú, bumfordi, pingvinszerű madár, a hasa fehér, a háta fekete, nagy, színes csőre van. Füves domboldalakban, földbe vájt üregekben fészkel. A lundák legkedvesebb lakóhelye egyértelműen Heimaey.

Ezután szétváltunk. Én a sziget északkeleti részébe indultam. A szigetbe kelet felől egy hosszú, keskeny öböl nyúlik be, ezen jönnek be a hajók. Az öböltől északra nyúló földnyelvet meredek, sziklás hegyek foglalják el. A hegyek nyugati oldalán látszott valami kisebb ösvény, ahol esetleg fel lehett volna jutni. Tábla hirdette, hogy kőomlásveszély van. Csakugyan, a sziklák tövében álló garázsépületet a benne álló három vagy négy autóval együtt szétzúzták a leomló sziklák. A hegyre vezető ösvényt a lundavadászok építették, létrákat, köteleket szereltek fel, hogy elérhessék kedvenc madaraikat. A létrákat azonban az idő vasfoga már elpusztította. Reménytelen volt feljutni a hegyre.

Fotó: Tandys

Ez a hegy egy kis öblöt zár körbe, amelyet ezek szerint sziklamászótudás nélkül csak csónakkal lehet megközelíteni. Ennek a neve Klettsvík. Klettsvíkben lakott Heimaey leghíresebb lakója, Keiko, a "Szabadítsátok ki Willyt I-III" filmek főszereplője.

Keiko néhány nappal korábban elutazott Izlandról, de ezt akkor még nem tudtam, és azt reméltem, hogy megláthatom a híres színművészt. Elindultam az öböl déli partján. Van itt egy kisebb skanzen, szép, feketére pácolt fatemplommal; Norvégia adománya. Azután elértem egy parkolóhoz, ahonnan rá lehet látni Klettsvíkre, és fel van állítva egy pénzbedobós távcső, de nincs kiírva, hogy miért. Takarékossági okokból a teleobjektíven keresztül nézegettem az öböl vizét, de Keikót nem láttam meg, hiszen már nem volt ott. Lundák úszkáltak az öbölben. Ez is arra utalt, hogy vagy Keiko már nincs itt, vagy öngyilkosok akarnak lenni a madarak, vagy ostobaságukban Keikót is lundának nézik, végül is ő is a lundáknál divatos fekete-fehér színösszeállítást viseli.

Útleírásomat szomorú hírrel kell kiegészítenem: Keiko 2003. december 12-én meghalt a norvégiai Taknes-fjordban. 26 éves volt. Élettörténete itt olvasható.

Delfinek az ötkoronás érmén

Vestmannaeyjar a vulkánjairól híres. 1963-ban tenger alatti kitöréssel keletkezett a Surtsey sziget; róla nevezték el a surtseyi kitörési típust. Néhány hónap alatt a sziget 170 m magasra nőtt. Láttam is messziről a szigetet, olyan formája van, mint a Kis herceg c. regényben szereplő óriáskígyónak, aki éppen egy elefántot emészt. Surtseyre a turisták nem léphetnek be, mert itt azt tanulmányozzák, hogy a kopár szigeten milyen rendben telepednek meg az újabb és újabb növényfajok (szukcesszió).

Tíz év múlva Heimaey úgy gondolta, hogy most neki kell valami érdekeset csinálnia. Heimaeyen már volt egy vulkán, a kétszáz-valahány méter magas Helgafell. Most nem ez tört ki, hanem egy kilométerrel északabbra egy új vulkán keletkezett. A sziget területét vagy húsz százalékkal megnagyobbította, ellenben a lakóházak felét eltemette lávával. A kitörés hónapokon át zajlott, nem voltak nagy robbanások, így a sziget lakóit időben ki lehetett telepíteni, s csak egyvalaki halt meg, egy drogos, aki a kitörést kihasználva az üresen maradt gyógyszertárból próbálta készleteit feltölteni.

Az új vulkán neve Eldfjell (tűzhegy), néhány méterrel alacsonyabb a réginél. Mind a két vulkánt megmásztam. Az Eldfjell kopár, néhol még érezni a láva melegét, másutt kénes gőzök törnek elő. A Helgafellen már van némi fű.

A vulkánok látképe. Fotó: Tandys

A sziget közepét a repülőtér foglalja el. A kifutópálya alig fért el a keskeny szigeten.

Este a sziget nyugati oldalára mentem lundákat fényképezni. A meredek szikla szélén ülő lundák két-három méterre bevártak, de a levegőben repülő lundák nem mertek a közelemben leszállni. Akartam egy olyan képet csinálni, amelyiken a lunda éppen felszáll. Kiabáltam neki, hogy "Szállj fel, különben megeszlek", de nem hallgatott rám.

Július 23. Még egyszer megpróbáltam meglesni Keikót a Klettsvík-öbölnél. Azután megnéztem a templomot, a temetőt. Végül elgyalogoltam a sziget legdélebbi részébe. Rengeteg lundát láttam. A sziget déli részénél egy helybeli lundákra vadászott. Kötéllel ereszkedett le egy sziklapárkányra, és két-három méter átmérőjű kézi hálójával csapdosott a madarak után. Amikor elkapott egyet, kivette a hálóból, és kitörte a nyakát (a lundának, saját magának akkor törte volna ki, ha elvágom a kötelet). Később a döglött madarakat ráhúzta valami pálcára, és elhelyezte a meredek hegyoldalban, hogy az újabb áldozatok lássák, hogy lundák ülnek ott, és ők is le merjenek melléjük szállni. Félóra alatt legalább tíz madarat fogott. Tandys és Meronys másfelé jártak, de ők is láttak lundavadászokat.


Fotó: Tandys

Lebontottuk a sátrakat, amelyeket a madarak alaposan összepiszkítottak, és a délután 4-es hajóval visszamentünk Thorlákshöfnbe. Megtaláltuk az autót, pakoltunk.

Vissza az 1.-2. részre - Tovább a 4. részre