Espolarte - Utazás - Útleírások - Izland 2004

Izlandi utazás 2004

Tovább a 2. - 3. részre

2002-ben két barátommal, a gépészmérnök Tandysszal és a matematikus-fotóművész Meronysszal csodálatosan szép utazást tettem Izlandon. (Leírása itt olvasható). Úti beszámolóim egy nem várt hatásaként édesanyám is lelkesedni kezdett az északi ország természeti szépségei iránt, és azt javasolta: utazzunk el Izlandra együtt. Apám kézzel-lábbal igyekezett őt lebeszélni az utazásról, de Meronys sem jósolt sok sikert ennek az utazásnak. Végül azonban sikerült meggyőznöm édesanyámat arról, hogy ha valóban vágyik Izlandra — és nekem úgy tűnt, ez a helyzet — ne engedjen ezeknek a hangoknak.

2002-ben négy hetet töltött el Izlandon. Édesanyám három hétnél hosszabb izlandi tartózkodásra nem mert vállalkozni. Azt is javasolta, hogy utazzunk repülőgéppel, és Reykjavíkban béreljünk autót. Az autóbérlés azonban aránytalanul drága lett volna, meg így a tengeri utazás és a feröeri látogatás élménye is kimaradt volna, ezért a kompos megoldás mellett döntöttünk. Lagress készségesen kölcsönadta sokat próbált Sacamatáját másodszor is, amelyen kisebb átalakítást is végrehajtott: eltávolította az üléseket, hogy a csomagokkal jobban elférjünk.

Április végén megrendeltük a hajójegyeket, május végi indulásra. Azután megérkeztek a támogató opponensi vélemények a novemberben benyújtott doktori értekezésemmel kapcsolatban, és rájöttem, hogy a tervezett szeptember-október helyett már júniusban megcsinálhatnám a doktori védésemet. Ezért a hajójegyet átírattuk július közepére. Június 22-én sikeresen meg is védtem a doktorimat (summa cum laude minősítéssel).

Július 15-én reggel indultunk el Budapestről. Más útvonalat választottunk, mint két évvel ezelőtt: ezúttal Szlovákián és Csehországon keresztül utaztunk. Szlovákiában, Nagylévárd községben ebédeltünk (a szlovák szakaszon nem mentünk fel az autópályára, mert úgy gondoltuk, hogy ötven kilométer kedvéért nem érdemes matricát venni). Drezda után, a Moritzburg nevű kisvárosban szálltunk meg.

A moritzburgi várkastély

Július 16. Berlin és Hamburg érintésével mentünk tovább. Flensburgnál átmentünk Dániába, a határon természetesen semmiféle ellenőrzés sem volt. Édesanyám életében először vezetett át országhatáron. Vejlénél elhagytuk az autópályát. Struer városkában megálltunk, sétáltunk a kikötőben, ettünk. Struertől északra, egy lakókocsiban szálltunk meg. Mint látható, édesanyám Meronysnál igényesebb a szállás tekintetében, ezért az út során elég sokszor mentünk fedett szállásra aludni, máskor pedig kempingbe, és csak egyetlenegy alkalommal vadkempingeztünk. Ezáltal sajnos az út költségei is megemelkedtek.

Struer kikötője
Struer temploma

Július 17. A menetrend nem változott két év alatt: most is szombat délután négykor indul a hajó Hanstholmból. Elég sok időnk volt tehát. Sétáltunk egyet Thysted városban, voltunk egy Klitmöller nevű halászfaluban, láttuk a tengerparti homokdűnéket. Kora délután kimentünk Hanstholmba. Megebédeltünk, megnéztük a világítótornyot, majd az autóval beálltunk a kikötő "parkolójába". Miközben a Sacamata békésen várakozott, mi a hanstholmi domb tetejéről figyeltük, mikor érkezik a hajó. Az előírásos négy óra helyett öt óra körül futott be a Norröna. Nyolc óra tájban hajthattunk fel a hajóra. Két éve még csak a vezető maradhatott az autóban a behajtás során, mostanra ez a szabály megszűnt, anyám nagy megnyugvására: ő ugyanis attól félt, hogy eltéved a hajóhoz vezető folyosón, és sohasem jut el Izlandra.

Thysted temploma

Ez a Norröna nem azonos a tavalyelőttivel, ugyanis azt eladták egy missziós szervezetnek, és újat szereztek be. Az új hajó is a Norröna (Északi) nevet örökölte. Ormótlanul szögletes jármű. Elődjéhez képest nagy előnye, hogy az orr-részben is van sétafedélzet, így nemcsak hátrafelé, hanem előre is ki lehet látni. Van két elegáns és egy önkiszolgáló étterem, bár, klubhelyiség, repülőtéri stílusú vámmentes üzletek, konditerem, uszoda. Négyágyas kabinban kaptunk helyet, de nem együtt, hiszen külön férfi és női kabinok vannak. Édesanyám beszállókártyája egy férfi kabinba, az enyém egy női kabinba szólt. Anyám neve a beszállókártya szerint Legofni. Kabinjaink a 8. szinten voltak.

Még egy adalék a régi Norrönával kapcsolatban: ez a hajó 1973-ban épült Svédországban, a Smyril csak 1982-ben vásárolta meg, addig egy svéd hajóstársaság tulajdonában állt. A svédeknél a hajó a Vaasa nevet kapta. Mint ismeretes, ez volt a neve annak a híres 17. századi svéd hadihajónak, amely vízrebocsátása alkalmával már a kikötőben elsüllyedt, s konzervált maradványai ma egy stockholmi múzeumban láthatók. Nyilván nem babonásak a svédek.

Július 18. Igyekeztem minél több időt a fedélzeten tölteni. Sirályokat, szulákat, halfarkasokat láttam. Delfineket ezúttal nem sikerült látnom. Viszont a hajó legelegánsabb éttermében lehet kapni delfinsültet, krumplival, hagymával, tejfeles szósszal, 170 koronáért, és a feröeri hidegtálon is szerepel szárított delfinhús és delfinszalonna (plusz szárított hal és szárított birkahús).

A Feröer-szigetek

Július 19. Korán reggel megérkeztünk a Feröer-szigetekre. A dörömbölés helyett most a hangosbeszélő ébresztett bennünket. Feröer csúnya, ködös idővel fogadott. Tórshavnban megnéztük az erődöt és a kikötőt, váltottunk pénzt, vettünk némi élelmiszert, majd elindultunk észak felé.

A Norröna Tórshavn kikötőjében
Feröeri táj
Feröeri virág

Feröeren szerencsére változékony az időjárás: alig hagytuk magunk mögött a várost, már derülni kezdett az ég. Első úticélunk Vestmanna volt, ahol tájékozódtunk a madársziklákhoz induló hajókkal kapcsolatban, és másnap délutánra le is foglaltunk két helyet. Visszafelé Kvivík mellett apró virágokat fényképeztem az út előtt vásárolt közgyűrűk segítségével. Kvivík közelében felépült a Vágar szigetére vezető tengeri alagút, így a repülőtérről immár komp igénybevétele nélkül juthatnak el az utazók Tórshavnba.

Következő állomásunk Saksun volt: itt hosszabb sétát tettünk. Saksun egy kerek tó partján áll, a tavat keskeny csatorna köti össze a tengerrel, amelyen át dagály idején beáramlik a tengervíz a tóba. A tó partján elsétáltunk a tengerpartig. Útközben cséreket láttunk.

Innen Tjornuvíkba mentünk; útközben megnéztük a Fossdalur vízesést. Tjornuvíkból jól láttuk a tengerből kiálló két sziklatornyot, az Óriást és a Boszorkányt (Risin og Kellingin), a délutáni nap gyönyörűen megvilágította őket.

A Fossdalur vízesés
Az Óriás és a Boszorkány

A Sundini (és az Atlanti-óceán) fölött átívelő hídon átmentünk Eysturoy szigetére. Felkerestük a sziget északkeleti csücskében épült Gjógvot, láttuk a vízszintes bazaltoszlopokat. Gjógvból Eidhibe mentünk, útközben ismét láttuk az óriást és a boszorkányt, de most mögülük sütött a nap. Eidhiben (a név kiejtése helyesen ajja) töltöttük az éjszakát.

Július 20. Reggel lementem a tengerpartra, ahol rengeteg csigaforgatót láttam, de fényképezni nem sikerült őket. Reggeli után Eysturoy keleti részébe indultunk. Oyndarfjördhurnál láttuk az imbolygó sziklát, és hosszan figyeltünk egy békésen halászgató fekete lummát. A városias Fuglafjördhurban (Madár-fjord) hosszabban sétáltunk, halászhajókat akartam fényképezni, de végül nem találtam megfelelő fotótémát, és a halászatból csak a bűz jutott nekünk. Azután Leirvíkben (nem tévesztendő össze a skóciai Lerwickkel, a Norröna egyik kikötőjével) láttunk szép halászhajót, fűtetős banképületet, birkát ábrázoló sörreklámot. Fuglafjördhurban és Leirvíkben tavalyelőtt nem jártunk.

Vestmanna felé menet megálltunk Hvalvíkban (Cet-öböl). A falu címere három stilizált gömbölyűfejű delfint ábrázol. Szép a fűtetejű, kívül koromfeketére mázolt templom is. Kvivíkben is megálltunk, láttuk a középkori farmház feltárt alapfalait.

Hvalvík címere
A hvalvíki templom
Ezt a kvivíki házat most festik feketére

Vestmannából délután ötkor, ragyogó napsütésben indult a hajó a madársziklákhoz. Egészen a saksuni öböl bejáratáig elmentünk. Bementünk a hajóval a hatalmas sziklafalak közé, a sziklaalagutakba, láttuk a lundákat, lummákat, alkákat, cséreket, csüllőket (kittiwake), és két barnadelfinnel is találkoztunk. Este visszatértünk Gjógvba, és az ottani Youth Hostelben töltöttük az éjszakát.

Vestmanna madársziklái

Július 21. Reggelre elromlott az idő, köd volt, az eső is esett. Elindultunk Tórshavn felé. Útközben láttuk, hogy a vízesések megduzzadtak, csak éppen fényképezni nem lehetett őket. Feröeren mindenhol közel van a tenger, a folyók rövidek és nagy esésűek, a víz gyorsan leszalad rajtuk, így hát a vízesésekben csak akkor van sok víz, ha éppen esik az eső.

Csirkebőrött kezdett kiderülni az idő. Körbejártuk a települést. Két éve elkerülte a figyelmünket, hogy itt egy harmadik templom is van, a Szt. Brendan-templom, de ennek csak jelentéktelen romjai láthatók. Viszont a Szt. Magnus-székesegyházon komoly munkálatok indultak meg, és komoly esély van arra, hogy 800 év után végre tető kerül az épületre.

A Szt. Olaf-templom kívülről...
és belülről

Tórshavnban megnéztük a természetrajzi múzeumot. A kiállítás bemutatja a sziget élővilágát, nagy hangsúlyt fektetve a cetfélékre, ismerteti a szigetek geológiai történetét (hatalmas miocén vulkán maradványai), és általános áttekintést is ad a vulkánosság típusairól. A múzeumlátogatás után sétáltunk még a város főutcáján, vettünk élelmiszert, majd kimentünk a kikötőbe.

Tórshavn egy régi épülete

Ezúttal nem a Norröna volt az egyetlen nagy hajó a kikötőben, mert itt horgonyzott a Marshall-szigeteki Majuróban bejegyzett Delphin Renaissance is, egy Norröna nagyságrendű luxus óceánjáró. A szigetcsoportot az Eysturoy és Kalsoy közötti szoroson át hagytuk el. Láttuk a tengerről Leirvíket, Gjógvot, az Óriást és a Boszorkányt; rengeteg lundát is láttunk. Találkoztunk magyar utasokkal: egy Svédországban és egy Kanadában élő férfival, ottani családjukkal és nagyobb társasággal voltak együtt.

A Delphin Renaissance

Délkelet-Izland

Július 22. Délelőtt befutott a hajó Seydhisfjördhur kikötőjébe, borús, ködös időben. A vámnál elvették az otthonról hozott téliszalámit, de a konzerveket nem. Elindultunk Egilsstadhir felé. A Gufufoss vízesésnél megálltunk fényképezni (akkorra már némileg kiderült az idő). Itt egy svájci magyar házaspárral találkoztunk, akik elmondták, hogy szintén most érkeztek, hat hétig maradnak Izlandon, de csak a part mentén fognak mozogni, a Felföldre nem mennek be, a Landmannalaugarhoz sem, mert az nagyon veszélyes. Óriási lakóautójuk volt.

A Gufufoss vízesés

Egilsstadhirban egészen barátságos időjárás volt. Végigmentünk a Fagridalur völgyön, és Reydharfjördhurnál kiértünk a tengerpartra. A parton borús, esős volt az idő. Stödhvarfjördhurban meglátogattuk Petra Sveinsdóttir hatalmas lelkesedésről, de annál kevesebb művészi érzékről árulkodó múzeumát. Az alkalmazottól megtudtuk, hogy Petra néni ma is él, és alig egy félórája ment el a múzeumból. Utassy Ferencre, az egykor itt tevékenykedett karmesterre (aki ma Izland tiszteletbeli konzulja Budapesten) is emlékeztek.


Cetkoponyák a stödhvarfjördhuri múzeum udvarán

Elmentünk Djúpivogurig. Egyikünknek sem volt kedve az immár folyamatos esőben sátrat verni. Érdeklődtünk Djúpivogur egyetlen szállodájában, de ott 11000 koronába (több mint harmincezer forint) került volna egy szoba, ezért erről lemondtunk. Végül a Fossárdalur völgyben, turistaházban töltöttük az éjszakát.

Július 23. Az idő nem javult semmit, az eső majdnem egész nap esett, csak percekre állt el, de az ég akkor is borult maradt. A Stafafell tanyánál (nem tévesztendő össze a híres Skaftafell nemzeti parkkal) bementünk egy szakaszon a szárazföld belsejébe vezető terepúton, messziről az uspallataiakra emlékeztető színes hegyeket láttunk, de élvezhető képeket nem tudtam csinálni. Höfnben vettünk ennivalót. Voltunk a Vatnajökullról leereszkedő gleccsernyelvek egyikénél is. A Breidhamerkurjökullhoz viszonylag közel, egy hálózsákos szálláson töltöttük az éjszakát.

Július 24. Reggelre szép lett az idő, ezért korán felkeltünk, és elmentünk a Breidhamerkurjökull gleccserhez. Ez a Vatnajökull jégmező egyik gleccsernyelve, több mint tíz kilométer széles, és csaknem a tengerig lenyúlik. Ennek a végénél van a Jökulsárlón nevű tó, amelyen a gleccserről leszakadó hatalmas jégtömbök úszkálnak. Egész nap a tó körül és a tengerparton mászkáltunk, részben együtt, részben külön-külön. Láttuk a part közelében úszkáló fókákat, találkoztunk az agresszív sarki csérekkel és a halfarkasokkal (nagy halfarkassal és ékfarkú halfarkassal is). Aranylilét is sikerült megfigyelnünk, körbe-körbe szaladgált körülöttünk. Sok fényképet csináltam a jéghegyekről is. Jól látható volt az Öraefajökull hegytömbje; ennek része a Hvannadalshnjúkur (2119 m) is, Izland legmagasabb hegycsúcsa.


Este továbbmentünk a Skaftafell nemzeti parkba. Gyönyörű volt az Öraefajökull nyugati oldala az esti napfényben, a tiszta időben. A Skaftafell bejáratánál, a hivatalos kempingben éjszakáztunk.

Július 25. Reggel kisebb túrát tettünk a nemzeti parkban, azon a kisebb háton, amely a Skaftafell gleccser fölé emelkedik. Ragyogó napsütés volt, és szinte kellemetlenül meleg idő. Szép kilátás nyílt a gleccserre, mögötte az Öraefajökull jégmezejére a nevezetes csúcsokkal, lent pedig a sivár Skeidharársandurra. A síkság egyes pontjairól mintha füst szállt volna fel; később láttuk, hogy helyi porviharok. Voltunk a barátságos Svartifoss vízesésnél is.


A Svartifoss vízesés
A Skaftafell gleccser
Kilátás az Öraefajökull jégmezőre

A skaftafelli emléktárgyüzletben magyar beszédet hallottam. Megpróbáltam beszédbe elegyedni a magyarokkal. Erre megkérdezték, hogy ez meg ez a sapka kapható-e nagyobb méretben is? Biztosan azt hitték, hogy az EU-csatlakozás után minden izlandi üzletben kötelező magyarul tudó kiszolgálót is foglalkoztatni.

A Skaftafelltől továbbindulva megálltunk még annak a hídnak a mementóként megőrzött roncsánál, amelyet az 1997-es jég alatti vulkánkitörés nyomán keletkező árvíz (jökulhlaup) pusztított el. Voltunk a Núpsstadhur farmon is, láttuk a fűtetejű templomot és Izland legtöbbet fotózott autóját, az 1950-ben készült sárga-piros terepjárót.

A núpsstadhuri templom
Tovább a 2. - 3. részre